Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-01-16

Mennyivel «tisztab'b élvezetet ígért azon szerelmi boldogság, mit 3> fiatal hölgy a gróf oldala mellett kereshetett. Itt nemcsak a szerelmet, hanem a kitartást is joggal követelhette.; BS a keserű emlék, melyhez eg}~esülesük kötve volt, .korántsem volt oly természetű, hogy a mint egyszer a szerelem nyilatkozott, annak megújulásától kellett tartani, amint -ez Adorjánnál volt az eset, mióta Mary bárónő incselkedő ar.ca megjelent újra a láthatáron. Ha tehát a grófnő egy napon azon gondolatot vetette fel magában, rosz volna e az, liaezen játék, melyet ö a gróffal iiz, komolylyá válnék és a tcttetésböl valódi érzelem fejlődnék, korántsem vala könnyelműség, hanem természetes visszatérés a józan útra, melytől egyedül várhatta Laura grófnő valódi üdvét. Mikor a grófnő e kérdést egyszer fölvetette, a tér Mary bárónő számára meg vala nyerve ; a grófnő elkezdett gondolkozni s úgy találta, hogy először a gróf nemcsak müveit, hanem szeretetreméltó ember is, kinek azon sápadtság, mit hosszas betegsége okozott, igen jól állt. A rendkiviili vonzalom, melyet a gróf mindenkor neje iránt tanúsított, azt mutatta, hogy gyengéd érzelmek nem idegenek nála, s egy volt csak még leküzdendő, hogy a mérleg a gróf javára átbiccenjen. Az •igaz azonban, hogy ez az egy elég volt arra, liogy eddig rá grófnőt a legridegebb ellenszenvvel táplálja. Csakhogy a grófnő egészen más hangulatban vizsgálta, most a dolgot, mint az előtt; a tettetés, a vonzalom már annyira elmosódtak határolásáikban, hogy nem esett nehezére a grófnő szivében férje számára élő, vagy jobban, most felébredt ügyvédnek védence számára a pert megnyerni. Könnyű volt a dolgot azokra tolni, kik csakugyan bűnösek voltak, a gróf gondnokaira, s a grófot, ki majdnem halálos ágyán feküdt, minden vád alól kimenteni. S igy megtörtént a transaktió a nélkül, hogy a grófnő nagyon észre is vette volna; de mikor egyszer a játékból megtörtént az átmenet, el volt feledve a régi terv, magát a grófon megbőszülni, s csak egyre törekedett, a gróf vonzalmát biztosítani maga számára. (Folytatjuk). Egy kis farsangi lecke. I. E lapok elébbi számaiban érdekes dolgok voltak olvashatók a fényűzésről és ennek különféle nemeiről; de nem volt szó a fényűzés egyik neme, a festészetről, mely kis városunkban is kezd lábra kapni. Csakhogy a művészet e nemében nem sok köszönet van ; mert nem Rafael, Rubens Van Dyck, Cranach vagy Correggio szolgálnak tanulmányul hanem az arcnak, különböző színekkel bemázolása van divatban. Es mivel ez valósággal igy van, azért ezen nőinknek* kik szeretik magukat festeni, szolgálok a művészete nemében némi kis történeti adatokkal, és ezután egy kis tanácscsal. Már a hajdankor hölgyeiről, különösen az egyptomiakról irva van, hogy szemöldeiket fekete föstékkel mázolták. E divatot később a római nők is gyakorolták, és ügyes kezökben ez almüvészség nagy elÖhaladást tett. Ovidius kofában már arcbőrre is alkalmazták, melynek folytán a m orum 1 i b e r é b e n, és főleg m e d i c a m i n a f a c i e i-ben arra inti őket — s ez ma is-tanulságul szolgálhat — hogy ha festik is magukat, de óvakodjanak azt kedveseikkel ész.revétetni, s szépítő szereiket gondosan elrejtsék. A mily "könnyen terjedő divat ez a hölgyek kö,zÖtt, annyira utálták azt a férfiak minden időben Már Tertullián nyíltan ellene szól, s egy 16-ik századbeli francia író nagyon elitéli a spanyol hölgyeket, mivel kecses vonásaikat oly vörösre festik, mintha férjeik tenyereitől pirultak volna ki azok. A tudomány, a vallás, a költészet, a napi irodalom mindég küzdöttek a női hiúság ezen eszközei ellen, de azért a cinóber és kréta még is uralkodtak. A piros rózsákat fehér mész vonta be, s még ezeken felül vékony erecskék is mázoltattak. Voltak, kik az arc festészet legundorítóbb szereitől sem riadtak vissza, ugy hogy sok szemérmes galamb és ártatlan gerle, áldozatául esett a szépítő szereknek. Ez ostobaság annyira ment, hogy a 16-ik században az európai nők a krétát belsőleg is használták, azaz nagy mértékben ették. — A 17-ik században fekete selyemből apró csillag, nap, hold alakú tapaszkákat vágtak ki, s a nők azzal ékítek fel arcaikat, s e diszítményeket, m o u s c h e-nek szépségtapaszoknak — nevezték. Viseltek álarcot is selyemből vagy bársonyból, főleg 14-ik Lajos francia király korában Parisban és Velencében, Az álarcok két félék voltak: nappaliak és éjjeliek. A nappaliakat azért használták, hogy részint föl ne ismertessenek, részint, hogy az arc bőrét a szél, nap és por behatása ellen megvédelmezzék, az éjjelieket azért, hogy az arc bőrét alatta megfinomitsák, s a pörsenéseket eltávolítsák, mely célra kánfor és zsir vegyitekkel bekent vászonszövetet használtak. Ha a kendőzés inkább a föntartás, mint a hamisítás alakjában szerepel, ezek a szemlélőben a helyett, hogy gyönyört vagy rokonszenvet keltenének, inkább utálatot gerjesztenek, mert ne gondolják a hölgyek, kik magokat fösteni szokták, hogy az a legegyügyübb ember által is csak hamar fölismerhető ne volna. Ujjainkon tudnók őket elszámlálni, pedig nem vagyunk valami nagyon körültekintők. A mi jó ősanyáinknál egyetlen szépítő szer ismertetett s volt megengedve, és ez a márciusi hóviz vala. Még én is ismertein egy igen tisztes öreg urat, ki a márciusi havat mindég nagy gonddal megtakarította, s midőn mint gyermekek kérdeztük tőle, hogy minek lesz az, mindig azt felelte, hogy tentának, pedig mint utóbb megtudtuk, felesége arcát mosogatta vele, ki szép is volt késő vénségéig és gazdag örökséget hagyott maga után. Félre tehát a könyelraü hölgyek arcpirosítójával, félre a bécsi rongygyal, mely nem is hazai termék. Éljen a márciusi hó, ez a legolcsóbb és mondhatom a legjobb szépítő szer! ^^^^ Rovács. EiCvelezés. München dec. 1, Melyen tisztelt szerkesztő ur! Azon reményben, hogy a tisztelt pápai olvasó közönség előtt nem leend közömbös, a külföld művészetével, viszonyaival, és szokásaival megismerkedni, bátorkodom soraim számára becses lapja hasábjait igénybe venni s azon esetre, ha jelenleg, kis cikkem, melyben a bajor főváros