Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-06-21

—- Nos tehát komolyan Katinka -U fotytatá a császárnő kérlelhetlen arckifejezéssel R- egész Europa bennünket vádol a gyilkossággal, vádol avval is, hogy Mitrovitsch-al egyet értünk. Ha tehát megkímélem, e gyanút csak megerősítem. Fel kell tehát áldoznom. — Es ha tévedsz jellemében — veté ellen Daschkow hercegnő, -r- ö kegyelemre számit. Ha látja; hogy megcsalatott, ha leleplezéseket tesz a vérpadon — — ? — Ezt is tekintetbe kell venni, niondá a császárnő ; — már két hónapja, hogy láncokban van — s a börtönben kegyetlen hideg lehet.-r—A császárnő hátradőlt és szemeit a mennyezet felé íorditá. — Szeretném látni. Meg kell látnom. Szegény ördög — ! semmi sem fogja megmenthetni, halnia kell ; .— azonban kell, hogy az utolsó pillanatig megmaradjon ama hitben, hogy szeretem, hogy az egész, csak egy kegyetlen játék, és e hitben kell, hogy sújtsa a hóhérbárd .... • 9. A kivégzés napja előtti éj volt. ' Mitrovitsch setét börtöne nedves szalmafekhelyén feküdt, arcával a földre borulva; különös gondolatok sajátságos tervezgetések foglaíköztaták elméjét és szivét. Anyját látta, ki a télies tűznél népének ős történelméről beszélt előtte csodálatos meséket, — és szabadságvágy, és életmegvetéssel éneklé a kozákok dalait; látta a vén szolgát, ki öt az ezredhez kisérte, s rá mint saját fiára Vigyázott, ki az ifjú zászlótartót egy játék és bor között átvirrasztott éj után reggel mint atya mustrálgatá és korholá. Mindketten a sirban nyugosznak már régen és ö egyedül van, egyedül, a börtönben azt is elveszítve, kit az örjörigésig szeretett, a kiért lázadó, gyilkos lett. — — Nem, öt nem — —r A fal zsurlódott, és megnyilt. Légvonatot érze — s ruhasuhogást hallott. Felkelt, II. Katalin állt fekhelye előtt, és ö — ő lábainál feküdt. Ismét csókolta eme kis lábakat, és könyüivel áztatá azokat. A cárnő titkos ajtón jött a börtönbe, kezében fáklyát tartva, melyet egy a falonlévö vastartóban megerősítvén, gyengéden lehajolt az ifjúhoz. — — — Itt hideg van — szólt, miközben drága szőrmés öltönyét fázlódva voná össze keblén. — Te oly halvány vagy — hogy vagy barátom? — Jól, jól — monda az ifjú csendesen, és lehaj tá fejét a nő térdeire, — mig szemei lázas-tüzesen égtek — Csak olykor — Mit mondasz ? — Olykor borzadály fog el — folytatá — már oly régen vagyok börtönben, nehéz láncokba verve, s elitélve — elitélve halálra — s te megerősíted ez Ítéletet. A játék félelmesen komoly lön' Katalin. En —'mint te akartad — egészen kezedbe-adám magam. íme olyan vagyok véled szemben, mint egy tárgy. — Még rosszabb, mert a tárgynak nincsenek tervezgetései, gondolkozás! tehetségé, — képzelődése. És én olykor képzelődöm. Oly régen láttalak, -r- elidegenültél tőlem — és élet s hajál nálad van. A cárnő hallgatott. — Félelmes játékot űzünk — monda kis idő múlva —r azonban e játékot végig kell játszanunk. Nem kímélhetlek meg tőle. Fennhangon vádolnak avval, kogy egyetértek veled. Csak a vérpadonkegyelmezhetlek meg. Mitrovitsch borzadálylyal nézett nagy szemeivel rá — mint egy gyermek. — — Ne félj — kiált a császárnő, és jobban keblére szoritá. — Ne csalj meg .— siránkozék az ifjú remegő hangon- Ha meg kell ölnöd engem — mondd meg — örömmel halok érted. — A császárnő mosolygott. Csendesen és sajátságosan, mintegy gondolatban. Az ifjú karjaiba dölt lázasan, s egy percre eltűnt fejük fölül a börtön; komor boltja. — — Bátran lépj a vérpad lépcsőire kedves barátom, mert én nem akarom, hogy valaki a te halálfélelmedet guny tárgyává tehesse. Légy nyugodt, magam fogok kegyelmet hozni számodra, és a fehér kendő helyett messziről int hermelinem. — (Folytatjuk). KÉRDEZD A PATAKTÓL . . . Kérdezd a pataktól, Mért oly derült tükre, Hogyha verő fényes Égbolt tekint rája, nézi magát benne. Kérdezd mért borul el, Hogyha felhő néz rá, — Csendes habját a szél, Ha felkorbácsolja tajtékos fodorrá. Vidám vagyok én is Ha te mosolyogsz rám, De elröppen kedvem S szomorún merengek, arcod elborultam Nincs én nekem kedvem, Sem szomorúságom; Csak tiédet osztom, Kedves szerelmesem, édes boldogságom ! L—a D—L Jogász majális a pápai barakban juu. 5. Ma tartotta a jogászság, segély egylete javáraL rendezett majálisát. Méltó a részvétre ; tiszteleg még az aranysugáros nap is.