Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-10-24

Hogy te enyém leszcsz, s cn a tied, — 8 mely eddig csak örömsugárban égett, Most gyötrelemben sorvad kis szived. Elválunk nem sokára, mert jövőt kell, — Hogy boldogítsalak — teremtenem I He meglehet, hogy mire visszatérek Te már nem csüngsz — mint most — emlékemen í Reád rohannak büszke őrköd óid, Es megfagyasztják hó' szerelmedet 8 fölöttem szenvedőn — mást boldogítván — Ajkad gúnyos hidegséggel nevet! Jól. még nem is ismerted lelkemet, s már Egó' szerelmeddel fonád körül! Még most öszhangzunk érzet- s gondolatban 8 nem tudja azt; szivünk, miért örül? Add át szived, hogy én kertésze legyek! Kiirtom roszra hajló lombjait; 8 hogy örömünk a sirig- éljen: benne Csak a szeretet, hit s remény virít! Nem féltein aztán többe szivedet már, Mert benne a. hit, üdvvilága ég, 8 megóv a csüggedésló'l szép reményed, Ha tőled elbúcsúznom kellne még! Kérdezd meg, lányka, saját szivedet, hogy Erős lesz-e szeretni engemet A sir hónáig? Mert. úgy éu nyugodtan Hebegem el búcsúm: Isten veled! l'jvári Klek. Feneketlen! — Elbeszélés. — Irin Bélán vi Ferenc. (3. folytatás;. A társaságban senki sem sejtette az élét c párbeszédnek, csak az érdekeltek, s ezek elegendő ügyességgel rendelkeztek érzelmeiket egy derült mosoly mögé rejteni, mely a társalgás látszólagos kedélyességével öszhangzott. Hanem mikor a társaság felkereste az éj közeledte folytán a pompás kastélyt, melynek vendégei voltak, és mely az elmondottak színhelyétől alig vala félórányira, pompás kert közepette és egy másik még regényesebb, de sokkal nagyobb tó partján, — és mikor a zöme a vendégeknek a vacsorához átöltözendő elszéledt, a -fiatal hölgy felhasználta az alkalmat, hogy szobáinak belsejébe vonuljon és az ajtót is magaután bezárva, érzelmeinek szabad nyilvánulást engedjen. Lerogyott a pamlagra, melynek párnái puha, selyemszövetükkel igen alkalmasok voltak az arcot elfedni, a mint belé temeté magát, és a finom kendőjét görcsösen összegöngyölve, hangos zokogásra fakadt. Hosszan sírt és még hosszabban sirt volna az urhölgy, ha egyszerre az ajtón halk kopogás nem hallik és kívülről egy hang nem szólal meg. — Grófnő — hallatszott kívülről — grófnő itt van ön ? A grófnő fölegyenesedett. A kisirt szemeit végig simította egyszerre kendőjével, és habozni látszott feleljen-e vagy nem. — Grófnő, — folytatá a szólam, — nem hallja ön, én vagyok itt, férje. Az utolsó szónál egy keserű vonás látszott a szép ajk körül játszadozni, de a grófnő nem habozott az ajtót kinyitni. Ä gróf belépett. Fiatal ember volt ugyan még, de sápadt arca, a sudár testalkat és a bádgyadt pillantás mutatták, miszerint hosszú testi szenvedésben sinlik. vagy sinlett; a gyengeség kissé meghajlítá tartását, — mindamellett bekellett ismerni, hogy csinos külalkata miatt érdekes férfiúi jelenség volt, mégis a deli termetű, virágzó szép ségü fiatal hölgy komoly, de méltóságteljes pillantásával ugy állott előtte^ mint egy tündér egy közönséges emberi lény mellett. — Már azt hittem, hogy nem bocsát be, — monda a gróf gyengéd szemrehányással, a mint a kisszobán átlépett. — Kötelességem önt bebocsátani, ha csak kívánja — feleié hidegen a grófnő — ön féljem ! A hangsúly, melylyel kivált az utolsó szó ki mondatott, nem lehetett hangzatos a gróf fülének, mert összeharapta ajkait, és merően szegzé szemeit bájos nejére. Kis várakozás után igy szólt; — On sirt grófnő, ne tagadja, szemeiből látom, mitörtént £ A grófnő elutasítókig intett kezével. — Hagyjuk azt, gróf, női hangulat, ön ezt nem érti, önnek ehhez nincs köze. A férfiú nem jött ki nyugalmából és gyengédségéből. Megtogta neje kezét. — On téved grófnő ; van közöm hozzá, hiszen épen előbb hangsulyozá oly kirívó módon, hogy férje vagyok, s multam sem ad jogot azon következtetésre, hogy nem keresnék mindent, miről feltételezhetem, hogy a helyzet, melybe ön akarata ellenére sodortatott, könnyitsem. Engedje meg tehát férji jogaimnak, hogy kérdjem, mi bánta és mivel segíthetek baján. A fiatal hölgy láthatólag meg lett hatva azon gyengéd, nyugodt és figyelmes hang által, melylyel e szavak mondva voltak, küzdött is egy percig magával, viszonozza-e gyengéden e megszólítást, s e küzdelem eredménye volt egy résztvétteljes pillantás, mely megint a gróf részéről egy, meleg kézszorítással viszonoztatott. De talán e kézszorítás miatt, vagy mert. a hölgy érzületében hatalmas indokok támadtak ellene, a grófnő arca régi hidegségét visszanyerte és nem felel. — Vagy talán nem birok én rajta segíteni ? — kérdé végre a fiatal gróf, mikor hosszú varasra sem jött válasz. A grófnő fejét rázta. E percben az ajtó újra megnyilt, és egyike azon fejeknek kandikált be rajta, melyek egyedüliek a maguk nemében, s a szobacicusok faját jelzik ; azon túlmodcrnizált hajdiszités és hajelhelyezés, azon bizalmaskodó, kacér és ravasz pillantás szemekben, egy kissé pisze orr és egy csókolni való ajak oly qualificatiók, melyeknek fő uri házban levő szobaeicusnál hiányozni nem szabad. A mint a camerera intima, mint olasz vígjátékokban ezen genuszát a nö személyeknekjelezni szokás, a belső titkos tanácsosné látta, hogy a gróf kezénél fogja úrnőjét, hamar visszakapta fejét, mind