Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-05-17

Mivel továbbá a színházterem ügy lenne ké­szítendő, hogy az alkalmas helyiségül szolgáljon bármiféle társas összejöveteleknek és mulatsá­goknak; ezen a címen is lehelne várni táncvi­galmakból, hangversenyekből, kiállításokból sth. 500 o. ó. irtot. Sőt fellehetne használni a szín­ház nagytermét úgy, a mint Karcsay Rezső úr felhasználta a .GriíV" vendéglő nagytermét a múlt évi dec. havi vásár alkalmával, hogy t. i. vidéki kereskedőknek áru csarnokul adta ki; a mi meg­lehetősen emelné a színház jövödelmét. Hogy e tekintetben ismét nem tettük igen magasra a szá­mítást, azt a volt szabadelvű kör helyiségének példája igazolja; mivel ezen terem, bár a szín­ház terméhez nem is hasonlítható, mégis jöve­delmezett mind a szabadelvű körnek^ mind je­lenlegi bérlőjének 200—300 forintot évenként. Harmadik jövödelmi forrása lenne a rész­vény-színház részvényeseinek a színházzal ösz­szekötölt vendéglő haszonbére. Tekintetbe véve, hogy a színház, mint díszes nyilvános középület, nem lehetne valamely eldugott helyen, városunk valamelyik hátramaradottam 1 ) részében elhetyezve; tekintve, hogy ezen vendéglő, azon körülmény­nél fogva, miszerint a színház, hangverseny, tánc­vigalom látogató közönségnek nagyon kezére, s ennél fogva látogatott lenne: ezen címen a rész­vényesek legalább is 500 forint évi haszonbérre számíthatnának. Azon jövödelcm tehát, mire a részvénye­sek mindjárt a színház megnyitása után számít­hatnának, évenként 1600 azaz ezer hatszáz o. é. forintot lenne, miből egy 50 frtos részvényre 2 írt. osztalék esnék, Ezen összeg ugyan közel sem hasonlítható azon összegekhez, melyet némely városunkheli vállalatok, részvények után fizettek: dc sokkal biztosabb, mert az alaptőke realitásba van fektetve s a jövödelem nem kockáztatott üzérkedés úlján folyik be. Ezen jövödeimet 50 éven keresztül húznák a részvényesek, mivel a társulat 50 évre ala­kulna, s ennek elteltével a részvényes színház minden kártérítés nélkül Pápa városának adatnék. Ez állal a részvények értékben nem igen csök­kennének, mivel azoknak árfolyamát mindig az utánok évenként fizetendő osztalék határozná, mint ezt az ily feltétel mellett engedélyezett or­szágos vállalatok részvényeinek ártörténete is mutatja. Sőt az 50 év elteltévei sem lennének a részvények értéktelenekké, mivel a részvényes színház átadatnék ugyan a városnak, de a je­lenleg 3000 irtot tevő színházi alap, mint tar­taléktöke kamat kamatjaival folytonosan szapo­rítatnék, s a részvény társulat megszűnése alkat­mával a részvények között eg} r enlöen felosztatnék az így tőkésített Összeg. Ezen módon a tarta­léktöke nem kicsinylendö összegre szaporodnék, s nem sokat hibázunk, ha azt állítjuk, hogy ez alapból minden részvényes a részvény után be­fizetett 50 frt. törzs befizetést visszakaphatná. Ily részvénytársulat azonban természetesen csak akkor alakulhatna, ha a szükséges számú részvények teljes jogi kötelezettséggel előbb alá­íratnának; mivel ezen esetben az építésre szük­séges pénzösszeg felvételénél kezességet vállaló város közönségének, vagy egyeseknek, kik erre ajánlkoznának, az ez alapon megalakult társulat, a fizetések pontos teljesítésére nézve elegendő biztosítékot nyújthatna. ____ /. r Értesítés a pápai lövészegylet köréből. A pápai lövészegylet elnöksége tisztelettel ér­tesíti az egylet tagjait, hogy a megrendelt Werndl­féle lőfegyverek megérkeztek s folyó hó 17-én, azaz ma, vasárnap délután 2 órakor a lövölde helyiségeben bizottságilag kifognak próbáltatni, — mely alkalom­mal az egylet azon tagjai, kik talán saját használa­tukra fegyvert rendelni kivannak, a gyáros által megküldött árjegyzéket megtekinthetik, s a fizetési feltételekről tudomást szerezhetnek. Továbbá felhívja a lövészesylet választmánya az egylet összes tagjait, hogy a lövölde megnyitá­sáig, a lövészegylet helyiségében a lövészmesterek által minden vasárnap és ünnepnapokon d. u. 2 óra­kor, tartandó i ö o k t a t á s o n részt venni szíves­kedjenek ; mivel házszabályaink értelmében, köz­biztonsági tekintetből, a rendes szabad lövészetnél részvétel csak azon tagoknak engedtetik meg, kik a lőfegyverrel bánni, általában lőni tudnak, s ezt a lövésvsmesterek valamelyike által kiállított bizonyít­ványnyal igazolják. Végre a lövészegylet elnöksége felkéri mind­azon urakat, kik a lövészegylet tagjai lenni óhajta­nak, s eddig"magukat be nem irták, hogy ez ügy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom