Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-08-02

A csillag-, a mely tündöklött az égen, Kitudja, hullva, mely hazába mégyen? Mely nem nehézkedik kihűlt porodra, Az óriás emlék szivemben áll; Nem omlik ez le, még csak meg se rendül, Bár rá ezer viharnak mérge száll. Hogyis lehetne téged elfeledni?! Előbb e szívnek kellne megrepedni. Még áll a-hon, az ősök szép hazája. Es még sokáig fenn kell állnia, Hisz érte száll az égbe annyi sóhaj, Iiis;/* érte fárad annyi hü fia: S mig lesz egy hü fia a szép hazának, Emléke élni fog hü dalnokának. Pap K ál m án. A Jboszii. (Történeti elbeszélés). Irta: Gy. F. (5. folytatás) A szép hölgy, Constans elvesztésével, széttépve látta mindazon kötelékeket, mellyek az élethez csatolák. a mult kinos emlékei, annyi lélekölő "fájdalom, kiirtották szivéből egy boldogabb jövő reményét. A kiket szeretett, a sírban portának; s a szerelem s remény dult romjain hite megtört, kétségbe esett. E kétségbeesés azonban áldozatot követelt; szivében az elsírt szerelem helyén egy más szenvedély lobogott fel, a boszuvágy. Halni akart; de még előbb boszút állani azon, kinek zsarnok nevéhez minden veszteségeinek emléke fűződik, — s ez Bajazid zultán volt. E boszutervnek élt egyedül: ez foglalta el minden gondolatát, — ez volt irányzója minden tetteinek. Ezért jött el Bajazídnak táborába is. . . . A hatalmas, dicső Bajazid, megmosolyogta híí szolgájának balsejtelmeit, — elfeledte azt a régi kömzodást; „Félj a görögtől, mikor ajándékot ad". — Meglátta a legszebb leányt, s deresülö szakála daczára is ifjúi szerelmet érzett felgyúlni szivében. Eddig o — a szép leányokban csak rabnöket ismert, most végül azt vette észre hogy, maga lett rab. — Pulcheria nem rabszolgálónak, hanem fejdelemnőnek mutatta magát, ki nem maga bókol és hízeleg, hanem megszokta, hogy neki hódoljanak. A zultánnak bármily szokatlan volt is e viselet először, nem bírt haragudni. Pulcheriának szépsége, angyal szelíd tekintete, elragadó társalgása észrevétlen meghódította s udvarias imádóvá tette öt. Ellent nem mondott neki semmiben, akarata előtt meghajolt, mint a Korán parancsa előtt; mintha véteknek tartotta volna tolakodással, ellenkezéssel arcára a bú árnyát vetni,—mintha valami súgta volna neki, hogy férfiatlan gyávaság lenne, egy ily nőnek egyetlen percét is megkeseríteni. Ugy vágyott keblére ölelhetni, bíbor ajkait csókolhatni; de a szép hölgy gyöngéden vissza utasította azon nyilatkozatával, hogy mint öltönye mutatja, gyászol, s mig a gyász napjai le nem telnek, keresztyénno nem fogadhat el csókot idegentől. Bajazid hitt és várt. Abdul vezérben pedig ez alatt hánykódott a megsebzett lélek. Nem tudta felejteni a zord visszautasítást, s taláa még kevésbé a szép görög leány igéző tekintetét. Egy estve komor gondolatok közt sétálva sátra közelében meglátja Ivánt, — ki látszólag céltalan járt fel s alá. Egy hü szolgája által még azon éjjel magához hivatja s & kérdéssel fogadja az érkezőt: — Hogy van Úrnőd ? — Találgatja — válaszolt Iván — hogy ki lesz Bajazid táborának elsö daliája. — És kit tart ö annak ? — ttzt Abdul vezérnek tudnia, legalább is sejtenía kellene. A turkmann vezér arcába érzé szökkenui vérét. — Csak egy aggodalom bántja úrnőm szivét. Mint av zultán szavaiból megérté, Abdul basának veszte el van határozva ; a mint a következő mongol hadjáratnak vége lesz, mint lázadónak leüttetik leje. — Jól van Iván ; jelentsd úrnődnél üdvözletemet a mond neki, hogy nem sokára magam fogom bemutatni előtte hódolatomat. Ezzel elbocsátá Abdul a szolgát; s aztán boszus gunynyal folytatá magában : az Ítélet tehát kimondva! Ara legyen, dicső zultán, de a végrehajtót majd én hivom, s tet lássad, ha a vég csapás más irányban sujt le, mint te szántad. Arról a leányról én még sem mondok le. Kezét megtagadtad tőlem raeleg kérésemre, — jó, én kész vagyok érte feláldozni mindent: megveszem, ha kell önéletednek árán. . . . * A rettegett Timur chán tatár hordáival messze Ázsia, fensikjain tanyázott. Többször felkérték már a görögök segítségre Bajazid ellen. ígérkezett is, de szava beváltásával egyre késett. Eddig diadal kisérte mindenütt zászlait, d& jól tudta, hogy Bajazid a leghatalmasb, legveszélyesebb ellenség, kivel szemben, számba kell venni mindent.— Meg az oroszlán is megrázza sörényét, s ovatosb, mint máskor, ha tigris tanyája íelé közeleg. Készült folyton s várta a. kedvező alkalmat, mikor a győzelem biztos tudatával kezdhet támodást. Egy alkalommal, midőn épen alvezéreiveí mulatott, egy bűvészt jelentettek be nála. A chán, ki a bűvészet iránt kiváló érdekeltséggel viseltetett, megadta a bebocsátásra kért engedélyt. A bűvész megkezdte előadásait, s meglepő mutatványaival még derültebb kedvre hangolta a társaságot. Majd betanított kígyóit vette elö ; s a tatárvezérek fokozott bámulattal nézték a mérges szörnyek változatos táncát sügyes játékait. Végül egy indiai cobra szájába véve farkát, mint gyors karika forgott sebesen körben, s egyszerre a ckárv előtt megállva — magasra emelt fejjel fogai közt egy galambtojást nyújtott feléje. A bűvész kivette, félelmes fogak közül a tojást s átnyújtotta a chánnak, kérve, hogy törjetek Timur felnyitva egy kisded levél göngyöt talált benne ;. s mikor elolvasta, arcán valami óhajtott örömhír hatása tünt fel. A bűvészt gazdagon megajándékozva, elbocsátotta ; s aztán határzott hangon tudatta vezéreivel, hogy készüljenek