Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-07-26

ígérettel bocsátotta el a követeket; míg Pulcheria!, intésére, külön fényes sátorba vezették. Midőn, a zultán előtt tisztelettél meghajolva, Pulcheria megindult, még egyszer felemelte szemeit, s ezek egy pillanatra Abdul vezéren látszottak megpihenni. Tekintete sokat elmondhatott,- mert, mint egy gyújtó sugárra, a hősnek- arca lángba borult . . . Bajazid felkelt, környezete a szokott tisztelgés után távozott. Ketten azonban visszamaradtak ; az agg Ismail basa, — urának kipróbált régi híve, és Abdul. Izmaíl, talán észrevette a hatást, melyet a görög leány szépsége keltett a zultán s egyik vezérének szivében, s talán nem kerülte el ügyeimet a pillantás, melyet az Abdul basával váltott. Mintegy veszélyt sejtve, bizalmas kérelem hangján szólt Bajazidhcz: — Uram, küld vissza ezt a leányt, — ennek szemében rosz szellem lakozik. Félek, hogy körödbe átkot hozott magával. — Mi lelt te vén oroszlán. Válaszolt mosolyogva Bajazid. — Eddig a véres csatákról is lelkesítve beszéltél hoz•zám, most meg a szép szemektől is féltesz? — Légy nyugodt, hü szolgám ; tudod a veszély kerülni tanulta táboromat és sátoromat. Izmail további ellenvetésekre okot nem találva, hallgatott ; de egyszersmind — lelkében el nem oszlatott kételyekkel távozott. Abdul lépett Bajazid elé. — Uram ! — szólt hozzá, emelt fővel — többször nyilvánitád, hogy trónod egyik hü támaszát birod bennem s nem kérhetnék olyat, mit megadni kész ne volnál. Ne tagadd meg ez elsö s egyetlen kérésemet; add nekem nőül ez idegen leányt. — Abdul, szólt elkomorult arccal a zultán — kérj bármi inast, kincset, akár egy tartományt, és nem fogsz fukarnak találni. — Nekem csak ez egy óhajtásom van, — válaszolt az batárzottnn, — csak ez egyet kérem tőled. — Ezt kérned nom szabad ; monda sötéten a zultán, — E leány — folytatá a turkmann vezér — e táborban a legméltóbbat illeti, s így hiszem . . . — Porba előttem rabszolga — dörgé Bajazid kardjáboz kapva, Abdul, kaftánját szétszakítva, feltárá sebhelyekkel megrakott mellét, s büszke tekintettel szólt: — Am sújts ide; mutasd, vájjon kardod élesebb-e, -mint az, mely elöl a neked szánt csapást Nikápolynál keblemmel fogtam fel. A zajra rémülten lohant be Izmail basa a testörökkel, s nyolc yatagán villant meg a vakmerő turkmann feje felett. — Vigyétek — intett Izmaiinak. a fellobbant haragot leküzdött zultán — s tartsátok fogva további parancsomig. Abdul szótlan engedett s távozott a testőröktől környezve. Bajazid meggondolta a dolgot. Harmincezer turkmann van táborában ; mindannyian harcedzett vitézek, kik Abdul szavára bátran szembe szállnak tízszeres ellenséggel, — magával a pokollal. Azonban csak is Abdul neve tartja őket együtt az ő zászlói alatt. S neki még szüksége van e vitéz harcosokra. Még nem végzett egyik leghatalmasabb ellenfelével Timur chánnal ; pedig érzi, tudja, hogy előbb avagy utóbb kardot kell mérnie ezzel is. A turkmann vezér iránt még most kíméletet parancsol minden tekintet. Határozatát Ismail basa vitte meg Abdulnak : tudatta vele, hogy bár sértő viseletével vétket követett el az uralkodói tekintély ellen, a zultán atyai szeretettel fátyolt borít tévedésére. Azonban mig nem hivatja, addig színe előtt nem jelenhet meg, Abdul büszkébb volt, hogy sem bocsánatért könyörgött volna: sot szivében dacos boszuérzet kezdett éledni, míg másrészről vágya a szép görög leány birhatásáért egyre lángolóbb lett. Pulcheria elfoglalta a számára kijelölt sátort. Rendezett, parancsolt egész otthoniasan, mint egy királynő. Itt van boldogsága gyilkosának közeiébei, s boldog elégültnek látszik. Ez lett Constans halála után elsö célja, — Mikor meghallotta, hogy követség készül Bajazidhoz, kivívta nagybátyjának beleegyezését, hogy veszteségének felejtése végett utazást tehessen, illő kísérettel a szent földre. Az ázsiai partokat elérve, azonnal felkereste a már szinte útra kelt követeket, s ezeknek elmondta határzatát, miszerint fogadást tett éltét hónáért feláldozni, s ezt rettegett ellenségétől megszabadítani. Most e fogadás teljesítéséhez honfiúi közreműködésüket kéri. — A küldöttséget sikerült megnyernie tervének . . . (Folytatjuk). Győri levelek. i. Hogy reg adott Ígéretemet, mely szerint Győrből irandok leveleket, még eddig be nem váltottam, azon végzetteljes esemény által indokolható, hogy Győrött egyáltalán régóta nem mutatkozott az események legparányibb csirája sem, s ha ma még is ragadok tollat a kezembe, ennek oka nem abban rejlik, hogy a tollam hegyére füzes végett rég várt esemény valahára megérkezett, hanem abban, hogy lelki ismeretem furdalása gyorsabb lépésekkel halad, mint Győr városa epochalis eseményei egymást felváltják. De ha nincs tárgy, iniróí irjak ? Az igaz, hogy tárgynak elég az is, hogy nincs miről irnom, mert igazán Győr megérdemlené, hogy könyvek Íratnának arról, mily tétlen az a] haladás és felvilágosodás terén. Csak attól tartok, hogy a győriek a könyvet, mely bűneiket elekbe tartaná, még kevésbbé olvasnák, mint más irodalmi termékeket, vagy ha egyik másik el is olvasná, még se fogna rajta. Nem, mintha Győrött nem volna szintén mozgalom ily előre törekvés életbe hívása iránt. Vannak egyes emberek, van egy kis csoport, mely felismerve azt, hogy minden felvilágosodási és humánus törekvés legszilárdabb alapokra fektethető az egyleti életben, ily egyletek létesítésén fáradoztak. S. miután a közmondás szerint tres faciunt collegium, az alakítás könnyen is ment; ha az ismeretterjesztő egylet alakuló közgyűlésén csak öten is vettek részt, a törvényes igény kettővel fölözve volt, s az alakulás ki volt mondható ; ha Frőbel-féle kisded védegylet 58 válaszmányi tagja közül h é t jelenik meg egy választmányi gyűlésre, az sem