Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.
1919-03-30 / 13. szám
szükségletének teljes kielégítésére csak úgy számíthatunk, ha a rendszeresen felszerelt nagyobb gazdaságok nem daraboltatnak szét, hanem a földre igényjogosultak termelőszövetkezetbe tömörülve szövetkezeti alapon veszik birtokukba a község területén levő gazdaságokat. A jövő Magyarország új birtokosainak ez az egyetlen mód a megfelelő érvényesülésre, csak ezzel tudnak bekapcsolódni a termelés igazi vérkeringésébe és csak ez nyújt nekik biztosítékot a világpiac konjunktúráinak ingadozása ellen. A szövetkezeti alapon átvett gazdaság továbbra is termelhetne olyan terményeket, melyeket eddig a nagybirtok bocsátott piacra, vagyis a szövetkezeti birtoknak módjában volna nemcsak kenyérmagvakat, tengerit és burgonyát termeszteni, hanem sörárpát, cukorrépát, cikóriát, dohányt, lent, kendert, stbbit is, amiknek termelése a kisebb birtokokon nem igen lehetséges. A szövetkezeti birtok bevezethetné esetleg a bolgár rendszerű konyhakertészetet is, amelynek városok közelében a jövőben nagy fontossága lesz. Nagyobb méhészet felállítása is lehetséges volna ilyen birtokon. A szövetkezeti birtok, mivel nagyobb mértékben termelhet takarmányt, fenntarthatná a birtokon levő tehenészetet, ami a városok lakosságának tejszükségletét elégítené ki, sőt az így kezelt birtok foglalkozhatnék szarvasmarha- és sertés-hizlalással is, amivel a városi lakosok zsir- és hus-szükséglete volna biztosítva. De nemcsak a termelés okszerűsége volna biztosítva a szövetkezeti birtokok által, hanem a kisajátított birtokokon levő gazdasági felszerelések is előnyösebben lennének így kihasználva. Ha azok, akiknek eddig földjük nem volt, az új birtokot használatba akarják venni, be kell szerezniök a megfelelő felszerelést is, ami ma nagy nehézségekbe ütközik. A felosztandó birtokon levő felszerelés az új birtokosok csak egyrészének kielégítésére volna elegendő, többinek más úton kellene beszerezni a szükséges állatállományt és gépeket. Ha azonban a kisajátított gazdaságot termelőszövetkezet veszi át, a gazdaságban levő állatállomány és felszerelés teljesen elegendő lesz a gazdaság további kezeléséhez és az így megvásárolt élő és holt felszerelés voltaképen kevesebb költséget ró az egyes tagokra, mintha minden egyes gazda külön szereli fel gazdaságát. A szövetkezeti birtok előnyösen felhasználhatná a gazdaságok gőzeke-garnituráit és egyéb kisgazdaságba nem való gépeit, amivel csak a termelést tenné intenzivebbé és olcsóbbá. Idővel módjában állna a szövetkezeti gazdaságnak különféle gyárakat létesíteni a gazdaság által termelt nyers termények feldolgozása céljából, amivel azt érnénk el, hogy nem kellene minden cikket idegen gyárakból beszerezni és az ipari munkásságnak is biztosítanék megélhetését.. Mindez csak néhány kiragadott kép a sok közül, amelyek a termelőszövetkezetek létesítését indokolttá teszik. Termelőszövetkezetbe első sorban az illető birtokon dolgozó cselédek, arató- és egyéb munkásokat kell bevonni és ha az ezek részére igényelt területen felül még marad a gazdaságból felosztandó terület, ennek biztosítására be kell vonni a szövetkezetbe olyan egyéneket is, akiknek nincs földjük, de arra igényjogosultak, sőt bevonandók volnának azok a gazdák is, akiknek van ugyan földjük, de kevesebb, mint amennyihez a törvény értelmében joguk van. A termelőszövetkezet birtokát a törvény értelmében szakképzett gazdatisztnek kell vezetni. Célszerű tehát, ha a szövetkezetbe bevonjuk a birtokon levő gazdatiszteket is, mert így érdekelve lévén, fokozottabb mértékben törekszenek a jövedelmező gazdálkodásra. Termelőszövetkezet azonban csak úgy jöhet létre, ha az abban tömörült igényjogosultak megfelelő tőkével rendelkeznek, mert a felszerelést a tulajdonostól meg kell venni, meg az üzem folytatásához is tőke kell. E tekintetben csak a magunk erejére vagyunk utalva, mert az államtól ilyen segítséget nem várhatunk. Azok a gazdasági cselédek és egyéb földmunkások, kik ilyen termelőszövetkezetbe tömörülhetnének, nem igen rendelkeznek megfelelő tőkével, de azért a szövetkezetben résztvehetnének, mert a jegyzett üzletrészt lassanként leiörleszthetnék. És hogy minél könnyebben lehessen termelőszövetkezetet létesíteni, be kell abba vonni a tulajdonost vagy bérlőt is, ki annyi értékű üzletrészt jegyezhetne, mint amilyen értéket a tőle átvett állatállomány és felszerelés képvisel. Én a szövetkezeti birtokot úgy képzelem el, hogy az abban résztvevők a birtokon levő állatállományt és felszerelést a megállapított áron átveszik, minden tag és annak családtagja a birtokon rendesen dolgozik, munkájáért megkapja a rendes bért, konvenciót és egyéb járandóságot, a felesleges terményt pedig értékesítik. A gazdasági év végén aztán minden tag a jegyzett részvény alapján a tiszta jövödelemből megfelelően részesülne. Akik ilyen termelőszövetkezetet akarnak létesíteni, igyekzzeenek azt mielőbb megalkotni, az alapszabályokat elkészíteni és az illetékes birtokrendező bizottság utján az Országos Birtokrendező Tanácsnak bejelenteni. Fel tehát a szövetkezésre, mert a termelőszövetkezetek helyes megszervezése üdvös lesz úgy a termelőkre, mint a fogyasztókra nézve. Ülés Lajos. Színház. Szombaton este hatodszor került szinre a „Pillangó főhadnagy". Ezen előadáson játszotta először betegsége után Kállay Jolán Katinka szerepét. Alakítása csupa élet, csupa kedvesség, csupa báj volt. Minden mozdulata, minden gesztusa, minden szava az érzelmek hű tükre volt. Hangja különösen a felsőbb regiszterben, az érzelmes és melodikus részletekben sokkal tisztábban csengett, mint az egész szezonban, bár a recitativ részletekben még mindig észlelhető némelykor a rekedtség nyoma. Vasárnap hetedszer játszották a „Pillangó főhadnagy "-ot. Hétfőn „Művészest" tarkította a műsort. Pesti Kálmán konferált. A szokásos Ízléstelen szellemeskedések helyett néhány jóizü kabarétréfával mulattatta a közönséget. Szenvedélyes mozilátogatója és szinésztipusai a maguk nemében kitűnőek. Az előadási Benkő Ilonka szép szavalata nyitotta meg. Molnár Árpád gondolatokban gazdag proletárversét adta elő. Igen tetszettek Szép Rózsi kupiéi. Jót kacagott A bíróság előtt c. bohózaton* melyet Vajda és Vajdáné adtak elő. Vajda a Vén gitáros komoly énekszámával, valamint Szoaré Mayeréknél c. kupléjával nagy hatást ért el. Kállay Jolán „Csak visszatérne", „Egy kis lány imája", Császár „Vén diófa csendes árnyékában", „Katonasor", Máthé „Sztripa mentén" és „Ember" c. szép műdalok művészi előadásával gyönyörködtették a közönséget és váltottak ki igen sok és zajos tapsot. Varga Ferenc szép baritonja Ady néhány gyönyörű dalában kitűnően érvényesült. Antal Lajos Rég volt c. melancholikus énekével mélyen j meghatotta a fogékonyabb lelkű hallgatóságot. Heltai Hugó és Dalnoky Tessza a Bikabőszítő bluz c. bohózatban foglalkoztatták a nevető izmokat. A Mucsai dalárdában Érczkövy, Sarkady, Vajda és Antal Lajos, a Bodriban pedig Vajda, . Vajdáné és Bihary nagyon eredetiek és mulat- < ságosak voltak. A Sánta kacsa táncot Zombory Ilonka, Érckövy és Bihari a közönség szűnni nem akaró zugó tapsaira kénytelenek voltak megismételni. Benedek Jolán A puttony c. kupléja nagyon tetszett. Császárt szép virágadománnyal lepték meg tisztelői. A szünet között Vidor Lajos tárogatón kurucdalokat adott elő szép sikerrel. Kedden Mágnás Miksa vonzott telt házat. A címszerepet Érczkövy László játszotta, ki e darabot választotta jutalomjátékáui. Érczkövy mesésen táncol. Főhibája nagy fiatalsága, melynek tüze sokszor szertelenségekre ragadta. Ez a hiba, t. i. a fiatalság, napról napra kisebb lesz. Különben szép virágadományt kapott és a közönség egész este zajos tapsorkánnal ünnepelte. Kállay alakította Marcsát, kinek szerepét hű reálizmussal, néha nagyon is vaskos reálizmussal alakította. Máthé és Dalnoky képviselték a jó izlést. Máthé sokkal jobb volt Örvösynél. Hangja szebb, énektudása tökéletesebb, játéka életteljesebb, kedélyvilága gazdagabb. Pesti Kálmán, Császár, Kovácsics kisebb szerepeikben jók voltak. Szerdán volt Benkő Ilona estéje. A „Névtelen asszony" Jaquelinje az ünnepelt művésznő legjobb szerepei közé tartozik. A közönség megható módon fejezte ki szeretetét iránta, ki tiszta, nemes művészetével annyiszor meghatotta. Virágesővel, egész virágerdővel és sok értékes ajándékkal rótta le iránta való szeretetének adóját. Fleury szerepét ezen előadáson Pesti Kálmán az ő művészi öntudatosságával és megállapodott higgadtságával játszotta. A többi szereplők a régiek voltak. Csütörtökön Máthét ünnepelte a közönség, kinek a „Zsuzsi" cimü operett jutott jutalomjátékául. Tisztelői ezen alkalommal szép virágadományokat nyújtottak neki. Kellemes hangján előadott énekeit nyilt szinen is sokszor és sokat tapsolta a nagy közönség. Dalnoky Zsuzsika bájos, könnyelmű, érzelmes, szeszélyes, kacér és naiv jellemző vonásait egyenlő sikerrel kidomborította. Heltai a vidéki tűzoltóparancsnok mulatságos karrikatúráját mutatta be. Császár a szenvelgő, nyavalygó, elkényeztetett félbolond Falzetti jellemzését igen jól eltalálta. Érczkövy sokkal több Önmérsékletet tanúsított, mint máskor. Kisebb szerepeikben igen jók voltak Pesti Kálmán és Kovácsics Margit. Pénteken „Gróf Rinaldó", Bakonyi Gábor és Szirmai operettje került műsorra. A szép zenéjü operett telt nézőteret vonzott. Érczkövy László, a félkegyelmű, hülye gróf karrikatúráját Ízléssel teljes önmérséklettel rajzolta elénk. Kállay Jolánnak (Helén) a legnagyobb mértékben sikerült a szépség és fiatalság illúzióját kelteni. Karjának mozdulataival és arcjátékával az epedő-szerelmet remekül érzékeltette^DMnoky Tessza (Rózsika) a bakfiskorból éppen kinőtt csitri, szeles lányka szerere pében kifogástalan volt, mint rendesen. Császár (m. Ádám) szép énekével és játékával ezen este meghódította volna a közönséget, ha már régen meg nem hódította volna. A többiek: Bihari, Antal Lajos és Sarkadi igen jól kiegészítették az összjátékot. v. i. KARC O LAT a műit hétről. Lenni vagy nem lenni! A mostani hirtelen beállott viszonyok és helyzetek a nagy általánosságban a hamleti tépelődés eszméjét érlelteti meg bennünk és valósággal arra a nagy problémára emlékeztet bennünket, mely Hamlet dán királyfit a nagy elhatározásokra ösztökélte. A nagy probléma rövid néhány nap alatt meg lett oldva és ha figyelemmel kisérjük a rohamos eseményeket, arra a konklúzióra kell jutnunk, hogy ebben a helyzetben nincs tétovázni való időnk, hanem bele kell nyugodnunk mindazon iniézkedésekbe, amelyeket reánk diktálnak abban a tudatban, hogy ezen áramlat a boldogulást és jóllétet fogja eredményezni. Nagy időket és lehetetlen állapotokat éltünk át, a majdnem négy éves háború folyama alatt sok viszontagságokon mentünk keresztül, tűrtünk, szenvedtünk abban a hitben, hogy ezzel a közjót szolgáljuk, sajnos, nem azzal az eredménnyel végződött a háború, amint azt reméltük, de mindennek dacára nem adtuk fel a reményünket, hogy sorsunk jobbra fog fordulni és bíztunk a békekonferencia igazságos Ítéletében, jobban mondva bíztunk Wilson Ígéretében.