Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-03-30 / 13. szám

Sajnos, ebben a reményünkben is csalat­koztunk. Nemcsak hogy csalatkoztunk, de meg­botránkozva kellett vissautasítanunk azon mars­rutát, amelyet kihallgatásunk nélkül reánk akartak oktrojálni. Az ántántnak torkunkra szeg­zett és haláldöféssel fenyegett támadásával szem­ben ezt a jelenlegi védekezést látta legcélsze­rűbbnek és radikális ellenszernek a kormányon levő hatalom. A kényszer diktálta a helyzetet és ebbe a helyzetbe most már bele kell nyugod­nunk. Meglepetésszerű és rohamos átalakulá­soknak nézünk elébe, de a hamleti problémát nekünk ép oly rohamosan és meglepetésszerü­leg kellett megoldani, amint azt feladatul tűzték ki részünkre. Mi a „lenni vagy nem lenni" problémát azzal oldottuk meg egyelőre, hogy — „Lenni akarunk"! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa már nem rendezett tanácsú szervezett várossá lett. Az hirlik, hogy Pápa városa az új átala­kulást minden megrázkódtatás nélkül állja. Az hirlik, hogy a Néptanács rövid életű volt. Az hirlik, hogy a polgármester a köz­élelmezést népbiztosi ranggal diktálja. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány a saját hatáskörében megmaradt rendőrkapitánynak. Az hirlik, hogy a rendőröknek megrövi­dült az oldalfegyverük. Az hirlik, hogy Pápán az összes hivatalok proletárizálva lettek. Az hirlik, hogy Pápán minden kereske­dőnek leltárt akasztottak a nyakára. Az hirlik, hogy Pápán a vörös ördögök vörös hadsereggé alakultak át. Az hirlik, hogy Pápán az újságokat nem szórakoztatás céljából, hanem kíváncsiságból óvassák. Az hirlikrhogy Pápán megszámlálhatatlan kérdőjelek vannak a levegőben. Az hirlik, hogy Pápán a szocialista és a kommunista párt között a demarkácionális vonal még nincsen teljesen megállapítva. Az hirlik, hogy Pápán a szesztilalom sok embert ^józanított. Az hirlik, "hogy Pápán a varrónők tánc­estélyén a cigányvajdát szoknyába bujtatták. Az hirlik, hogy Pápán a huszárok tánc­mulatságán a táncosnőket katonatanáccsal látták el. Az hirlik, hogy Pápán a szintársulat néhány tagja mindenféle elvek fenntartása mellett ját­szák a szerepüket. Az hirlik, hogy Pápán a szintársulat néhány tagja sugó nélkül játsza el kisded játékát. Az hirlik, hogy Pápán a szintársulat néhány tagja egyéniségének megfelelő szerephez jutott. Az hirlik, hogy a darutollas legények árkonkivüli hegymesterek lettek. Az hirlik, hogy a libatollas legények jelenleg parlagon hevernek. Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai desztillálják magukat. Az hirlik, hogy a Traj-daj asztaltársaság tagjai málnaszörppel fedezik a szesztilalmat. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövész­irkaiban a fegyvertartási engedély nincs kor­látozva. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban a különítményeket házilag kezelik. c Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztőjének életmódjára a szesztilalom nagy nyomást gyakorol. HÍREK. — Városunk direktóriuma. Városunk direktóriuma három rendes és két hivatalbóli tagból áll. Rendes tagok: dr. Balla Róbert, Torma Lajos és Bognár József. Hivatalból tagjai: Buxbaum Béla karhatalmi népbiztos és Molnár Árpád párttitkár. — Közigazgatási népbiztos. Városunk direktóriuma dr. Tenzlinger József városunk volt polgármesterét ugyanazon hatáskörrel közigaz­gatási népbiztossá nevezte ki. — Pápa város direktóriuma. A Katona­és Munkácstanács e hó 25-én gyűlést tartván, kimondotta, hogy a változott politikai viszonyok folytán a város ügyeinek intézésére a Néptanács helyébe direktóriumot állít. A Direktórium tagjai: Bognár József, lel­tározási és rekvirálási ügyek; Dr. Balla Róbert, pénzügyek; Torma Lajos, élelmezési ügyek. A Direktórium tagjai hivatalból: Buxbaum Béla, karhatalom és vörös hadsereg szerve­zése ; Molnár Árpád párttitkár, minden ügyben. Népjóléti ügyek biztosa: Renner Ármin. Lakásügyek biztosai: Szilos Lajos, Bognár Sándor. . , Élelmezési ügyek biztosa: Nóvák István. Leltárügyek biztosai: Forgács, Buday, Pol­gár József. Katonai ügyek biztosai: Buxbaum Béla és Kerekes János. Kultur- és népjóléti biztos: Dr. Török Mihály. Munkaügyek biztosai: Viczai János, Imreh Albert, Hockinger, Gombás, Réfi, Pados. Egészségügyek biztosai: Dr. Sugár Jenő, Illésné. Propagandaügyek biztosai: Muli József, Szelestey János. Ruházati ügyek biztosai: Sarudy György, Pelek Mihály. Faügyek biztosa: Győri Gyula. Szövőgyár biztosai: Pauer J., Deutsch Lajos. Dohánygyár biztosai: Willmann József, Willmann Jenőné. Postaügyek biztosai: Mátyás izsó, Czifrik Antal. Dohányelosztó ügyek biztosa: Nyitribusz. Vasutügyek biztosai: Seffer, Nagy Pál, Bogár. Rekviráló ügyek biztosai: Fréund Ferenc, Stark György. Járásbíróság biztosai: Németh L., dr. Lukács Vilmos. Hitbizományi népbiztos:Dr. Hoffner Sándőr. Ipartestületi biztos: Becsey Ferenc. Fogatok biztosa: Freund Ferenc. — Ipari üzemek szocializálása. A Direktórium meghagyásából a héten városunk három nagy üzemét szocializálták. Első volt a főiskolai könyvnyomda, melynek vezetését a Direktórium Nánik Pál eddigi művezetőre bizta, ezt követte a Perutz Szövőgyár és a Hungária Műtrágyagyár köztulajdonba vétele. Előbbi vezetését Deutsch Lajos szövőgyári tisztviselőre, utóbbiét dr. Rosti József eddigi gyárigazgatóra ruházták át. — Eljegyzés. Krausz Sárikát, Krausz Dávid helybeli cipésziparos leányát eljegyezte Pollitzer Ignác. (Minden más értesítés helyett.) — A Polgári Kör e hó 30-án, vasárnap délután 3 órakor rendkívüli közgyűlést tart. Tekintettel a napirend nagy fontosságára, ez úton kéri az elnökség a Kör tagjait, hogy a gyűlésen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Személyre szóló meghívókat nem külde­nek szét. — Vonatkorlátozások. A szombathelyi máv. üzletvezetőség értesítése szerint folyó hó 28-tól kezdve a Budapestről Pápára reggel 6 óra 10 perckor induló személyvonat március­ban csak páratlan, áprilisban pedig csak páros napokon közlekedik. A Pápáról Budapestre d. u. 2 óra 19 perckor induló vonat márciusban páros, áprilisban páratlan napokon közlekedik. — Teljesen megszűnnek a Budapestről Győrön át Bécsbe d. e. 10 óra 25 perckor induló és a Bécsből Győrön át Budapestre este 7 óra 10 perckor érkező vonatok, továbbá a Pápáról reggel 6 óra 1 perckor Győrbe induló és onnan ide este 8 óra 10 perckor érkező vonatpár is. — A pápa—csornai vonalon a Pápáról reggel 5 óra 25 perckor induló és ide este 7 óra 55 perckor érkező vonatok csak minden szerdán és szom­baton közlekednek. — Pápa—Veszprémvarsány között a Pápáról d. u. 4 óra 30 perckor induló vonat csak minden páros és az ide reggel 7 óra 32 perckor érkező vonat csak minden páratlan napon közlekedik. — Pápa—Bánhida között a Pápáról d. e. 11 óra 14 perckor induló vonat csak minden páratlan és az ide d. u. 3 óra 2 perckor érkező csak minden páros napon közlekedik. — Feminista-előadás. Dr. Dienes Valéria budapesti kiküldött hétfőn, 31-én a városi szín­házban délután fél 4 órakor előadást tart. Tárgya: A nő és a kommunizmus. Belépő-díj nincs. Le­gyen ott mindenki. A pápai feminista szövetkezet. — Hadirokkantak és -árvák menház­egyesülete. Az egyesület két évi szunnyadás után hétfőn nagybizottsági ülést tartott, mely­nek tárgya volt határozatot hozni, hogy gyűj­tési akcióját folytassa-e, vagy zárja le. A gyű­lésen, melyen a helybeli hadirokkantak és hadi­özvegyek egyesülete is képviseltette magát, el­határozták, hogy az akció most már csak arra szorítkozzék, hogy a még két évvel ezelőtt be nem fizetett összegeket kérje be. Azon t. ada­kozók tehát, kik befizetésüket mindeddig nem teljesítették, felkéretnek, hogy a hátralékos ösz­szeget akár dr. Rosti gyárigazgatóhóz, akár Faragó Andor polgári iskolai tanárhoz küldjék be. Az egyesület április hó 6-án, vasárnap délután újra ülést tart, melyben meg fogja hallgatni a rokkantak és özvegyek megbízott­jait, hogy mily irányban óhajtják egyesületünk támogatását: házépítési akcióban-e, vagy ter­melési szövetkezet alakításában, s ezután ha­tározni fog a gyűjtött összeg miként való fel­használása felett. A gyűlésre, mely a városháza nagytermében fog tartatni, az összes adomá­nyozók ezennel meghivatnak. — Az ipartestület vasárnap délután rend­kívüli közgyűlést tartott, amelyen elnököt válasz­tottak s betöltötték a lemondás folytán megürese­dett elöljárósági és számvizsgáló-bizottsági helye­ket. Csoknyay Károly iparhatósági biztos és Csapó Géza alelnök megnyitója után megejtették a választást, közfelkiáltással megválasztván elnökké Hajnóczky Bélát, számvizsgálóvá Kluge Ferencet, elöljárósági rendes tagokká Bornemissza Józsefet és Szóllás Pált, póttagokká Kis Gyulát, Csapó Jánost, Grábics Vendelt, Dorcsi Jánost, Bux­baum Józsefet, Vida Gyulát, Czirfusz Istvánt, Keresztes Gábort és Eöry Lajost. Az új elnök az érte ment küldöttséggel a teremben meg­jelenvén szép szavakban arra kérte az elöl­járóságot és a testület minden tagját, hogy minden pártpolitikai nézeteket félretéve, váll­vetett erővel támogassák őtet a mai nehéz időkben az iparosság és a a testület érdekei­nek megvédésére irányuló munkájában. — Varrónők táncestélye. A pápai szer­vezett varrónők mult szombaton a Griff-szálloda nagytermében kabaréval egybekötött táncmulat­ságot rendeztek, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényes sikert aratott. Az est fényes sikere Paksy Mariska főrendezőnek tudandó be, ki nagy buzgóságot fejtett ki úgy a kabaré műsor összeállításában, valamint a táncestély rendezésében. Kitűnő jókedv és kedélyes han­gulat uralkodott egész estén át. A tánc zárórája reggeli 3 órában lett megállapítva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom