Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-01-12 / 2. szám

PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap, ei Megjelenik: minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Egyes szám ára 40 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES Hirdetések és Nyilt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) E téma voltaképen már régen elvesztette aktualitását, de minden nap aktuálissá válhatik és hol kisebb, hol nagyobb keretek közt mindig ismétlődik mostanában. Akkor, a forradalom első mámorában, midőn a világot végveszélybe döntő osztályuralom által szándékosan sötétségben vezetett, tudatlanságban felnevelt tömeg a megszokott bilincseket levetve, a szabadságtól megrészegedve, fékevesztett, zabolátlan szenvedélyében lángolt, őrjöngött, tombolt és rombolt, nem lehett érvekkel küzdeni. Mikor annyi zöldséges kofa, annyi árfelhajtó főzelékárus, annyi hadimunkás felesége és rejtekhelyből hazaérkező lógós, és bujkáló — mert a lövészárokban szenvedett katonák még úton voltak —, mind azt hitte, hogy a kereket oldott királyok és császárok hatalmát mind ők örökölték és a köztársaságot és szabadságot úgy értelmezték, hogy mint szuverének mindent tehetnek, ami nekik tetszik, Ítélhetnek elevenek és holtak felett. A népszenvedély hamarosan elcsapott néhány tisztviselőt. Közülük az egyik igen pontos, szorgalmas, ritka becstiletességü férfi. A nép dühének hullámai mégis összecsaptak feje fölött, mert idegességében, nagy megkinzatottságában egyszer megfeledkezett magáról és egy csapat asszonnyal szemben egy durva kifejezést használt. A köztársaság és szabadság első napjaira igen csúnya fényt vetnek ezek a lincselések. Minden lincselés csúnya és igazságtalan. A Mari néni, Kati néni, Örzse néni, Pista bácsi, Sándor bácsi és még néhány tejfelesszáju diák ordítozása még nem fejezi ki a nép véleményét. Ha egy kéthárom ezer emberből álló tömegben 40—50, előre betanított, dresszírozott, jó torkú némber, férfi és suhanc visít és ordít, ennek a negyven-ötven hetvenkedőnek kiabálását nem szabad a közvélemény igazi megnyilvánulásának tekinteni, csak azért, mert a többi 1950, vagy 9950 becsülettudó jelenlevő nem akarja őket túlkiabálni. Igaz, volt az elitéltek közt olyan is, aki megérdemelte a szigorú Ítéletet, de az igazság, a szabadság köztársaságában nem szabad az ártatlannak a bűnössel egy formán lakolni, mert akkor miben különbözik a demokrácia az osztályuralomtól ? Eddig a kormányváltozások csak új embereket állítottak az ország élére, de az új emberek mindig a régi szellemben kormányoztak. A forradalom új emberi új szellemet hoztak magukkal. Sajnos, ez az új szellem a vidéken nem tud mindenütt utat törni. A vidéken sok helyen a régi emberek maradtak a hatalmi polcokon, akik október 31-én fáztak még a köztársaságtól, a demokráciától és a népuralomtól és november 1-én korán reggel „lelkesedéssel" hűséget esküdtek a szociális tartalommal telített népköztársaságnak — mikor már tudták, hogy nem veszélyes, hanem hasznos az új csillag hívőjévé szegődni. A régi emberek fejüket és szivüket azonban nem cserélhették ki és így sok helyen még most is a régi szellemben végzik a közigazgatást. Intenzive keveset foglalkoztak a néppel és így nem ismerik a népet. Nem értik, hogy a nép nem tud mit csinálni a hirtelen, váratlanul kapott nagy ajándékkal: a szabadsággal hogy a nép egy része nem tudja értékelni, felfogni a szabadság mibenlétét, ezért veszedelmes játékot üz, visszaél vele. A nép nem tudja, hogy a szabadság nem más, mint az egyén viszonya a társadalomhoz, hogy nem nyilvánulhat másban, mint az egyéni akaratnak a közérdek alá való önkéntes alárendelésében, és abban, hogy az egyén akaratát az állam kormányzásában a köz érdekében érvényesítheti, hogy az egyéni tehetség a társadalom és a maga javára szabadon érvényesülhet. Erről a népet céltudatos, kitartó munkával fel kell világosítani. A forradalom óta a nép egy része állandóan izgatott, szélsőségekre hajló, morális érzéke ingadozó, erkölcsi alapja süppedező. Az elégedetlenkedők, a követelődzők, a soha ki nem elégíthetők pedig túlbecsülik erejüket és hatalmukat, megfelelő karhatalom hiányának tudatában az enyém és tied fogalmát igen önkényesen magyarázzák és alkalmazzák. Úg hogy hogy most egy tucat kényúr helyett sok ezer ül nyakunkon. Ezek rögtön türelmetlenkednek, gyakran fenyegetődznek, ha jogos, vagy jogosnak vélt követeléseiket azonnal nem teljesítik. Akiknek legjobban érdekében áll, hogy a felizgatott, félrevezetett tömeg lecsendesíttessék, mert a népharag őket seperheti el leghamarabb végérvényesen, világosítsák fel a tömegeket, mikor kívánságaikat lehetetlen teljesíteni és keressék meg minden egyes ..alkalommal jogos és ésszerű kívánságaiknak új szellemű, a régi bürokrácia csigalépésü eljárásától mentes, gyorstempóju teljesítési módszerét. Ha erre nem képesek, engedjék át helyüket olyan új embereknek, akik a forradalom új szellemétől át vannak hatva. * * * Akinek ereiben csak egy csepp magyar vér buzog, vagy akinek lelkét az igazságtalanságok csak kicsit is gyötrik, annak mostanában naponkint ökölbe szorul az ökle, tehetetlen dühében fogát csikorgatja, szivébe minden untalan kétségbeesés, fájdalom nyilai; ha érzékeny kedélyű, állandóan sirógörcsökkel küzd, midőn olvassa, hogy a cseh-román imperialista mohóság színmagyar városokat nyel el, virágzó ipari vidékeket rabol el tőlünk, ráteszi kezét életerünkre: a szénre. Bohó ábránd az ántánt pártfogásában, Wilson elvhűségében bizni. Hol van ma már Wilson hatalma?! Addig hízelegtek neki, mig az amerikai milliós segítő csapatokra szükségük volt. Most már Wilson Mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ma már nem a békeapostol Wilson, hanem a hódító Massaryk az ántánt kedvence. Hiu remény tehát a békekonferencia igazságosságában, a népek szövetségében és önrendelkezési jogában bízni. A népek önrendelkezési joga abban áll, hogy mindenkinek, aki az ántánt győzelmét előmozdította, joga van rendelkezni a fölött, ami a mienk. Kétségbe kellene esnünk, ha nem élhetne bennünk az a remény, hogy a szociálizmus letöri a hatalmas pártfogókra támaszkodó elbizakodott fiók-Napoleonok nagyravágyását. A hatalmas szociálista tábor, mely meg tudta akadályozni, hogy volt ellenségeink Oroszországot vérözönbe fojtsák, arra is fog módot találni, hogy \