Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-01-12 / 2. szám

az ellenünk irányuló telhetetlen imperiálista kalandorokat visszakergesse odúikba. * * * , Nagy az elégedetlenség a fahiány miatt. Elég munkás kéz akad, amely kész a fát kitermelni, de kevés a fuvaros, aki a fát ingyen, vagy mérsékelt áron beszállítaná. Mind ammellett sokan kaptak már fát, de nem mind olyanok, akik legjobban rászorultak. Ha rám bizták volna a fa elosztását, legelőször a legszegényebbeknek adtam volna, tekintet nélkül arra, melyik táborba tartoznak. A ki nem elégítettek természetesen zúgolódnak. A szegény ember nem mehet a Griffbe meleg ebédre, ha felesége fa hiányában 4—5 napig nem tud neki főzni. E héten a grófi uradalom a park külső részének 7—8000 fáját felajánlotta ingyen a város szerényebb anyagi helyzetű lakosainak. Akí kivágja, díjmentesen kapja, aki nem tudja kivágni, annak természetesen meg kell fizetni a munkadíjat. Reméljük, hogy ezzel a város szegényebb sorsú lakosságának famizeriája megszűnik. * * * Felvilágosítás. Mult heti cikkemnek a miliciára vonatkozó része általános vonatkozású volt és nem célzott a pápai karhatalmi századra, sem annak tisztjeire. Különben is csak a maradi elveket nyíltan hirdető tisztek eltávolítását sürgettem. Aki nem ilyen, ne vonatkoztassa fejtegetéseimet magára. Várhelyi Izsó. A faforgalom és a Faértékesítő Hivatal, A Faértékesítő Hivatal bürokratikus alapokra helyezett intézménye úgy kezdte meg működését, hogy egyrészt a forgalmat hosszabb időre beszüntette, másrészt életbeléptetett egy a gyakorlati élet követelményeivel nem számoló hivatali apparátust. A bejelentési kényszer kimondásával, a bejelentéseknek sűrűbb időközökben való megismétlésével és a szállítási igazolványi kényszer bevezetésével elérte ugyan azt a célt, hogy egy jó katasztert létesített; azonban a forgalmat ezáltal rendkívüli módon megnehezítette. Mindezeken felül pedig igen nagyszámú rendeletet adott ki, amelyek között sok az intern belső intézkedés is, úgy hogy ezek között eligazodni sem az érdekeltek, sem a fogyasztók nem tudnak. Működése a fatermelés fokozása körül, ami pedig egyik fő célja lett volna, igen kevés eredményt mutat fel. A bejelentési és nyilvántartási kényszer a termelőkre óriási munkát rótt, amelynek azok alig tudtak megfelelni. A szállítási igazolvány-kényszer a termelőknél is megakasztotta a gyors leszállítást s minthogy a szállítási igazolványok rendszerint időhöz voltak kötve, az egyébként is nehéz forgalmi viszonyok mellett igen gyakran előfordult, hogy a felhasználhatás idejében a szállítási igazolványok elvesztették érvényességüket, amikor is újabb szállítási igazolványokat kellett beszerezni és újabb illetékeket leróni. A hivatal működése a kereskedelem terén még inkább bénítólag hatott. Általában bizonyos antikommerciális irányzat jellemezte a hivatal működését A kereskedelmi forgalomnak okozta a legnagyobb nehézségeket és pedig nemcsak a bejelentési és szállítási igazolvány-kényszer utján, hanem azáltal is, hogy bár a termelőknél zárolt 40%-nyi készlet a közszükségletek kielégítésére mindenkor elegendő volt, ugyan ily mennyiséget zárolt a hivatal a kereskedők fatelepén lévő készletekből is, bár erre semmi szükség nem volt s ennek az intézkedésnek hátrányait csak a közfogyasztás látta. A kereskedők szempontjából még hátrányosabb árpolitikát követett a hivatal, amennyiben a kereskedő közvetítő tevékenységéért megfelelő ellenértéket nem biztosított. Általában nem volt meg a szükséges spannung a termelői, nagykereskedői és kiskereskedői árak között. A hivatal árpolitikája szempontjából általában kifogásolható, hogy nem állapított meg oly árakat, amelyeket a gyakorlati élet elfogadhatott volna. Az intézmény nem is tudta kikényszeríteni az általa megállapított árakat. így történt azután, hogy a maximális ár legalább a magánforgalom terén túlnyomórészt nem tudott érvényesülni. Az előbb felsoroltak miatt a fogyasztó közönség érdekei sem találhattak megfelelő védelmet, amennyiben a hivatal a magánfogyasztás kielégítésével, főképp pedig a lakosságnak fával való ellátásával nem sokat törődött. Nem tudta a hivatal az árakat sem nivellálni, sőt helytelen árpolitikájával — a termelés és a forgalom megbénításával — éppen ellenkező dolgot, vagyis az árak nagy emelkedését érte el. A hivatal működéséért igen nagy összegű jutalékokat szedett. Jogosan kifogásolható, hogy a jutalékszedés működésének egyik legfőbb célja volt. A jutalék — magassága folytán — fogyasztási adó jellegével bir és éppen ezért a fogyasztó közönségre indokolatlan megterhelést jelent. Ennek ellenére nem biztosított megfelelő jövedelmet az állam részére. Röviden ezekben foglalhatók össze a Faértékesítő Hivatal működése körül tapasztalt inkonzekvenciák, amelyek éppen a hivatal megszervezése körül követett helytelen politika miatt álltak elő s amelyek, ha a hivatal mai szervezetében megmarad, a közellátást ma-holnap egészen lehetetlenné teszik. Ezenfelül az új demokratikus korszak is feltétlenül megköveteli, hogy ez a bürokratikus szellemben vezetett autokratikus, majdnem reakciós intézmény jelenlegi formájában ne maradjon meg. Szükséges mindenekfelett, hogy a szükségletek kielégítése a termelés és a kereskedelem nagyobbmérvti felszabadításával kielégítőbben legyen eszközölhető. Természetesen elkerülhetetlen a fa forgalmát szabályozó számos korlátozó rendeletnek fokozatos enyhítése is. Alapkövetelmény mindezekből kifolyólag az, hogy a Faértékesítő Hivatal szervezete gyökeresen átalakítandó, hogy az ne mint bürokratikus szellemben vezetett autokratikus intézmény működjék tovább, hanem abban a termelés és kereskedelem érdekei kielégítően és hatályosan képviselve legyenek. Az ily módon megreformált szervezet addig, amig a békés termelés és a forgalom normális rendje helyreáll, hivatva volna gondoskodni a közszükségletek kielégítéséről, természetesen a termelés megfelelő irányítása mellett. A lehetőséghez képest azonban minél előbb vissza kell állítani a szabad forgalmat. A központokat fokozatosan leszerelő kormánybiztos feladata volna aztán ezt a központot, mely annyi ideje ólomsulyként nehezedik egyaránt termelőkre, kereskedőkre és fogyasztókra, fokozatosan leszerelni. KAR O OLAT a mult hétről. \ Megjöttek a színészek! Városunkban ez szenzációszámba megy, mivel ez az első eset, hogy színházunkban téli sziniévad van hirdetve. Mint jelzem, szenzációs eset, de a szó szoros értelmében véve, a mostani viszonyok és állapotok mellett ez a jelző „szenzáció" teljesen ki van forgatva az énjéből. A mai viszonyok és állapotok mellett nincs szenzáció. A háború tartama alatt is némileg elvesztette ez a szó a jellegét, a fegyverszünet megkötése óta pedig a szenzáció ki lett törülve a szótárból és minden jelentőségét elvesztette. Mi mostanában szenzáció? Egy nulla négyzetre emelve! Ma este nyugodtan lefekszünk és másnap csehek megszállását jelzik. Hát kell-e ennél nagyobb szenzáció ? És mégsem szenzáció, mert nincs kizárva, hogy ez a jelentéktelen szenzáció is be fog következni. Szóval, megszűnt a szenzáció s így vagyunk ezzel a szinházi szezon szenzációjával szemben is. Mégis csak igaza volt Rabbi Akibának, amikor leszögezte azon mondását, hogy „Alles schon dagewesen". Tótágast áll minden kombináció, variáció és permutáció! Ma nem tudjuk, mit hoz a holnap és holnap azt tapasztaljuk, hogy a ma nem holnap és holnap lesz holnapután. Ez tény, ez megdönthetlen és ez ellen egyelőre nincs mentség, nincs segítség. Bele kell nyugodnunk, mert ha nem akarunk belenyugodni, akkor kényszeríteni fognak, hogy belenyugodjunk és így végeredményében leghelyesebb dolog, ha futószáron hagyjuk az eseményeket lefolyni, majd csak lesz valahogy, mert a tapasztalat azt igazolta eddigelé, hogy sohasem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. Tehát ebben állapodunk meg és várjuk, vagy jobban mondva kénytelenek vagyunk „várni a fejleményeket". Most, hogy megjöttek a színészek és megkezdték a téli sziniévadot, újra eszünkbe juttatja a helyzet azt a régi és már több izben hangoztatott jelszót, hogy „busuljon a ló, elég nagy a feje". Szóval „lesz, ahogy lesz". Megjöttek a színészek, megkezdődött a téli sziniévad és mi eljárunk a színházba, mintha semmi sem történt volna, nem gondolunk azzal, hogy mi fog másnap történni, mert ha máskép gondolkoznánk is, úgysem változtatna a helyzeten. Nincs szenzáció, nincs gondolkozás a jövőbe, szóval ma már úgy vagyunk, hogy egyik napról a másikra reménykedünk és bizakodunk abban a tudatban, hogy „ennél rosszabb már nem várható". Ebben a tudatban üdvözöljük a hozzánk érkezett — jobban mondva menekült — színtársulatot és pártoljuk őket addig — amig lehet. Mert hát ki tudja, hogy mit hoz a holnap és a holnapután. Gondoljunk inkább a jobbikra, mint a rosszra. Sajnos, hogy erre az álláspontra