Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-12-14 / 50. szám

Közérdekű fii<y^etlexi Hetilap, s Megrjelenili minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 30 K, félévre Í5 K, negyedévre 7'50 K. Egyes szám ára 50 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos m. 21. szám alatt. Dolgozni! Sir George Clerk klasszikus tömörséggel jellemezte az ántánt által magára hagyoft Magyarország jövőjét e szavakkal: „Fűtőanyag nélkül, pénz nélkül, szállítás nélkül, nyersanyag nélkül". És hozzátette, hogy részvéte egyesegyedül a derék és becsülésre méltó magyar nép szenvedéseinek szól. E néhány szóban bennfoglaltatik országunk egész jövője. Csak olyan politikát lehet csinálni, amely belekapcsolódik a nagy nyugati államok gondolatkörébe és világnézetébe. Külön szigetet az európai civilizáció közepén nem alkothatunk. A magyar politika uralkodó csillagzata: a nemzeti és a keresztény eszme nem jelentheti azt, hogy elzárkózzunk a művelt népek eszmeáramlataitól és szembeszálljunk az egész világgal. De viszont senki sem követelheti a magyar nép fiaitól, hogy a háború rengeteg áldozatai után lemondjanak mindarról, ami nekik az életet becsessé és kívánatossá teszi: lemondjanak a magyar nemzeti ideálról, lemondjanak arról, hogy ebben az országban a magyarság határozza meg a maga sorsát. A nemzeti szabadság és önrendelkezési jog e minimuma nélkül nem érdemes élni és semmiféle segítségért, se pénzért, se tüzelőért, se nyersanyagért, se vasúti kocsiért lemondani róla nem lehet. De erre — hála a Gondviselésnek — nincs is szükség, mert az ántánt a belső politikába csak oly irányban akar beavatkozni, hogy a kormány, amellyel a békét megköti, a nemzet minden rétegét és osztályát képviselje. Egyebekben úgy intézheti a magyarság sorsát, amiként azt jónak látja. Az önrendelkezési jognak ez a respektálása gazdasági téren is nagy horderejű. Igaz, hogy a békeszerződés pénzügyi és kereskedelempolitikai tekintetben sok irányban meg fogja kötni a kezünket és az országra hárít olyan terheket, amelyek a vesztett háború elmaradhatatlan következményei; de ezen a határon belül gazdasági boldogulásunk önmagunktól függ. Megszabhatjuk saját magunknak a gazdaságpolitikát, amelynek segítségével az országot ismét virágzóvá lehet tenni. Magunktól függ az, vájjon a mezőgazdaság nagymérvű fejlesztésével elérjük-e a többtermelés ideálját, vájjon iparunk megőrizheti-e birtokállományából azt a keveset, amit a győztes fegyverek neki még meghagynak, és vájjon kereskedelmünk ki tudja-e használni kedvező földrajzi helyzetünket, amely a kelet és a nyugat között jobb gazdasági közvetítés lehetőségét adja meg. Ha a pártpolitikai, a társadalmi, az osztályharc nem ér véget, ha a gyűlölködés, amely annyi pártra és rétegre szaggatja most az ország lakosságát, tovább tart, ha nem tér vissza a lelkekbe a békülékenység szelleme és a megfeszített munka nélkülözhetetlenségének tudata: úgy a békekötés nekünk nem fogja meghozni a béke áldásait és az ország menthetetlenül elpusztul. Ezt a végső veszedelmet tartsák szem előtt a politikusok, amikor elhatározzák magukat a sorsdöntő lépésre. Fogjanak össze a különböző táborokból, felejtsék el azt, ami őket elválasztja és csak a nagy közös cél lebegjen szemük előtt: a sir szélén álló ország megmentése. A nép nyugalmat, biztonságot és munkát akar. A nemzetgyűlési választásokon ki fog derülni a nemzet akarata és eldől az, hogy kikre akarja bizni az ország sorsát. A nemzet akaratából megválasztott nemzetgyűlés a békét ratifikálja és a nemzet akaratából fogja intézni a köz ügyeit. Minden osztály és foglalkozási ág, a nemzet minden rétege azonnal lásson munkához és erejének megfeszítésével, igényeinek lefokozásával ki-ki végezze a maga napi munkáját. Mert az ország gazdasági élete az egyes emberek tevékenységéből rakódik össze és a boldogulás egyedüli útja a pihenést nem ismerő, szakadatlan, becsületes dolgozás. Dolgozni: ez az egyetlen csodaszer, amely a halálosan beteg országot még megmentheti. Hirdessen i Közlönyben. A galíciaiak kiutasítása. A minisztertanács elhatározta, a galíciai jövevényeket eltávolítja Budapestről. Háború előtt nem ismertük ezt a tipust. A hosszú kaftán exotikum voft számunkra, amellyel csak azok voltak közelebbről ismerősök, akik keleten vagy Magyarország északi vármegyéiben megfordultak. Nyomban azután azonban, hogy Galícia hadszíntér lett, nálunk is megjelentek az első fecskék. És az első fecskéket csakhamar nyomon követték a többiek. A hosszú kaftán ugyan rövidesen eltűnt a legtöbbjéről. Ők maguk azonban itt maradtak. Idegen ország fiai, idegen nép között nemcsak megéltek, hanem nagyon is jóléltek, sőt megtollasodtak és vagyont gyűjtöttek. Hogyan csinálták ezt? Nem tisztességes, termelő munkával, hanem úgy, hogy folytatják azt, amit otthon abbahagytak : üzletet kötöttek az ő hazai módjuk és Shylock receptje szerint. Üzletet minden felelősségtudat és erkölcsi korlátocás nélkül. Üzletet a kínálkozó konjunktúra szivós s könyörtelen kihasználásával. Konjunktúra ebben az esetben a háború és a háborúval együtt járó mindenféle inség és nyomorúság volt. Legjövedelmezőbb üzletágnak az árdrágítás és a lánckereskedelem kínálkozott. A galíciai jövevények tehát lánckereskedők és árdrágítók lettek. A városban száz és százezer ember éhezett, ők pedig teli raktárakkal várták, amig az árak addig emelkednek, hogy ezer percentes haszonnal érdemes íesz túladniok rajta. Az áru utja a termelőtől a fogyasztóig az ő révükön még hosszabb lett: a forrás és a fogyasztó közvetítő kereskedelem helyére beékelődtek, nem is ketten, vagy hárman, hanem húszan, harmincan. Mind a husz, vagy mind a harminc leszedte az üzlet fölét addig, amig az áru eljutott rendeltetési helyére és ebéd, a kenyér, a ruha ára tízszeresére dagadt az ő profitjukkal. A minisztertanács okos dolgpt végzett, amikor elhatározta, hogy megszabadít bennünket ezektől a piócáktól. A háború alatt és a háborút követő időkben Budapest embertömege egészségtelenül megáradt: a régi keretek szűkek és teljesen képtelenek lettek arra, hogy ezt a duzzadó bőséget befogadják. Nincs elég lakás, nincs elég élelem és az ideáramlás még mindig tovább tart. Most már nem a galíciaiak jönnek, hanem a mi véreink, magyarok, Erdély, Dél magyarország és a Felvidék számkivetettjei. Ezt a szomorú, végtelen karavánt nem y