Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-11-24 / 47. szám

Balla Róbert dr.-t és Hajnóczky Bélát, a járás részéről Mohácsy Lajos dr.-t s Nikodém Józse­fet választották be e bizottságba. Ezután köz­felkiáltással elnök lett Rainprecht Antal dr. s alelnök Schricker Lajos. Majd a megalakulás után elhatároztatott, hogy a tanácsteremből I. Ferenc József és neje Erzsébet királyné arcképét el­távolítják. Elhatározták azt is, hogy a kormány­tól táviratilag és küldöttségileg kérik Rainprecht Antalnak főispán-kormánybiztossá kinevezését. Kimondották azt is, hogy a megye minden községében nemzeti tanács és ármegállapító bizottságok alakulnak, amelyek minden keres­kedelmi és ipari cikknek árát igazságosan meg­szabják s ezen árak az eladásnál kötelezők. — Népgyűlés. Vasárnap délelőtt a Fő­téren dr. Tenzlinger József polgármester elnök­lete alatt népgyűlés volt, melyen megválasztot­ták városunk részéről azt a 25 tagot, akiket a Veszprémvármegyei Nemzeti Tanácsba delegál­tak. A választás nem ment egész simán, a je­löltek közül többeket heves ellenzések között elvetett a népgyűlés. Dr. Körös Endrének, a Nemzeti Tanács köztiszteletben álló elnökének remek beszéde rendkivül csillapítólag hatott a felingerült kedélyekre, úgy hogy a nagy tömeg a választás megejtése után csendben és rend­ben szétoszlott. Megválasztották pedig a megyei Nemzeti Tanácsba a következőket: Dr. Balla Róbert, Bodai István, Becsey Ferenc, Győri Gyula, Eisenbeck Pál, Giczy Gábor, Gráczer János, Hajnóczky Béla, Halász Mihály, Keresz­tes Gyula, dr. Kőrös Endre, Kunszt Henrik, dr. Lakos Béla, Muli József, Nóvák István, Pelek Mihály, Renner Ármin, Szakács Dániel, Sarudy György, Tamás József, Tánczos Antal, Tihanyi Márk, Torma Lajos, Viz Ferenc, Zsi­lavy Sándor. — A Nemzeti Alapra történt adakozások jegyzéke: Braun Dezső 7000, Marton Kálmánné, Szóld Manó, Braun Ármin 3000—3000, id. Witt­mann Ignác, Koréin Ernő 2000-2000, Ötvös Sándor, Schlesinger Rezső, Weiss Samu 1500— 1500, dr. Cseh-Szombathy László, Lederer Ben­jámin, Karlowitz Adolf, Kluge Károly 1000— 1000, Langraf Zsiga, Drach Adolf, Blum Izidor, ifj. Wittmann Ignác, Goldner R. fia, dr. Balla Róbert, dr. Kluge Endre, Wittmann Pál, Krausz József H. 500—500, Izr. nőegylet, Hoffmann Adolf fia 400—400, Schneider Jenő, Gutstein Lipót, Steinberger Lipót, Gutstein József, Legény Ferenc, Buchsbaum József, Bodánszky Dávid 300—300, Kohn József, Tar Gyula, Leányegylet, Hoffmann Lajos, Dringler Gyula, Eisen Sala­mon 200—200, dr. Adorján Gyula, dr. Adorján Gyuláné, Baum Lajos, Hoffmann Józsua, Németh Dezsó, dr. Rechnitz Ede, Gyurátz Ferenc, Wuest Ferenc, özv. Matus Györgyné, N. N. 100—100, Redling Mihály 40 korona. — Előző kimutatá­saink helyreigazításául: Horváth István nem 1500, hanem 5000, Grünvald Imre (nem Grün­vald Samu) 1000, Schossberger Aladárné (nem Schossberger család) 400, Engel Lipót (nem Engel József) 200 korona. — Eddig begyült összesen: 180.000 korona. — A ruházati bizottság elnökének levele. Pápa, 1918 nov. 22-én. Tisztelt Szerkesztő Ur! ígéretemhez képest ismét tájékoztatom a a cipőinség enyhítését célzó intézkedésekről. Ottó fiam a pápai nemzeti tanács fel­hatalmazásából f. hó 16-án Budapestre utazott s a Pápa részére már félesztendeje kiutalt bőrt megszerezte s 21-én Pápára szállította óriási nehézségek árán. Ez a bőr már a bőrkereske­dőknél van. Ezt a bőrt nem a városi cipőiroda fogja a lábbeiikészítők között felosztani, hanem maguk az illető iparosok bizalmi emberei által, egyformán. Minden mester, aki az ipartestület tagja, megkapja az őt illető részt a bőrkeres­kedőnél utalványra. Az utalványokat a városi cipőiroda gyűjti össze s könyveli el. Ennek vezetésével a polgármester Nagy Vilmos köny­velési szakértőt bizta meg. Sikerült fiamnak Pápa részére Budapestről a kiutalt 17 q-án felül még kb. 1 q bőrt haza hozni, Pozsonyból további 10 q-át kiutaltatni, de ez még hazahozatalra vár. A körülményekkel számot vetve Pápán végrehajtjuk azt a rendel­kezést is, hogy ebből a bőrből csizmát nem varratunk, tehát a csizmadiák is csak cipőt készíthetnek. A hadisegélyesek után most már a pol­gárok is bejelenthetik cipőigényeiket a városi cipőirodában; a tanulók ellátása pedig az igaz­gatók és jótékony egyesületek bevonásával folyamatban van. Kiváló tisztelettel maradok a Szerkesztő urnák kész szolgája Sarudy György főgimn. tanár, a ruházati szakosztály elnöke. — Sertések átvétele. A városi állat­orvos jelentése alapján a Sertésforgalmi iroda Virág és Bibó cégtől Őrszálláson 70 drb. ser­tést utalt ki. A városi tanács a 70 drb. sertés azonnali átvételét elrendelte és az átvétellel Szalay János vágóhídi felügyelőt bizta meg. A megbizott nemzetőrségi kísérettel Őrszállásra utazott a sertések átvételére. — A közélelmezési kormánybiztos fel­mentése. A miniszterelnök Jankovich Bésán • Endre grófot, vármegyénk közélelmezési kor­mánybiztosát, megbízatása alól felmentette. — Elhunyt káplán. Németh Imre, a helybeli plébánia káplánja tegnap a hajnali órákban életének 33-ik évében spanyol-beteg­ség következtében elhunyt. A megboldogult rokonszenves modoránál fogva városszerte mély részvéttel fogadtatott. _ — Takarékoskodjunk a villamos vilá­gítással. A villamos telep vezetősége ez úton hivja fel a villamos világítással bíró fogyasz­tóit a szénügyek kormánybiztosának legújabb rendeletére, melyben a közönséget felhívja a világítási anyagokkal való takarékosságra, más­részt pedig előírja, hogy milyen mennyiség­ben szabad a világítást használni. Az üzletek, bankok, irodák, szórakozó helyek csak a leg­szükségesebbekre korlátozzák az áramfogyasz­tást. A magánlakásokra nézve elrendeli, hogy egy szobában legfeljebb egy 50 gy. fényerejű villamoségő világíthat. A villamos motorok dél­után 4 és 7 órák között üzemen kivül tartan­dók. Az áramfogyasztás a múlt télen elhasznált mennyiségnek csak nyolcvan százalékáig terjed­het és visszaélés esetén az áramszolgáltatás azonnal megvonandó. Általános érdeknek tart­juk azt, hogy minden fogyasztó a rendeletben előirt intézkedéseket betartsa, mert ezáltal egy­részt a szénfogyasztás fog csökkenni és így a villamos világítás hosszabb időre biztosítva lesz, másrészt pedig oly újabb fogyasztóknak juttat áramot kik, minden egyéb világítási anyag hijján aggódva gondolnak a téli sötét estékre. — Állami közjegyző. A kormány el­rendelte, hogy a királyi közjegyző hivatalos cime ezentúl állami közjegyző legyen. — Nem lesz cipő jegy. A kereskedelmi miniszter a cipőjegy-rendszert kiküszöbölő ren­deletet adott ki, melyben a következők foglal­tatnak: A bőr továbbra is a cipőhivatalok tel­jes ellenőrzése mellett jut a cipészhez. A ci­pész akár cipőrendelést, akár javítást vállalhat, de köteles a megrendelő egyén azonosságát a lakásbejelentő-lappal igazoltatni és az ezen célra szolgáló jegyzékre a megrendelő nevét, lakását, a megrendelés tárgyát és az árat fel­jegyezni. Ugyanez az eljárás a cipőkereskedők­kel is. Egy személynek csak egy pár cipőt szabad kiszolgáltatni. A cipő vételére vagy meg­rendelésére csak az jogosult, akinek az új cipő­vel együtt legfeljebb három pár cipője van s hat hónapon belül új cipőt nem szerzett be. A cipőárakat továbbra is a talpba vésett szám mutatja. A cipészek elsősorban javítást kötele­sek elvégezni, de azért a javítás biztosítására fenntartják a cipőjavító üzemeket is, amelyek minden javítást feltétlenül kötelesek elvállalni. — Kiutalt só. A Magyar Bank sóosztálya városunk részére 4 vaggon sót utalt ki a dés­aknai bányából. A városi tanács a só átvéte­lére a szükséges intézkedéseket megtette. — A Szentbenedekrend köszönete. Pápa városa dr. Hajdú Tibor pannonhalmi fő­apát elhalálozása alkalmával részvétét fejezte ki. Jandy Bernardin kormányzó perjel a meg­nyilvánított kegyes részvétért leghálásabb kö­szönetét fejezte ki a polgármesterhez intézett átiratban. — Az ipar- és kereskedelmi iskola köréből. Az ipar- és kereskedelmi iskola fel­ügyelő-bizottsága értesítette a városi tanácsot, hogy a kereskedelmi tanonciskolánál megüre­sedett számtani tanításra Faragó Adolfot, a szépírás tanítására Tóth Pált választotta meg. — Nevelőmunkások Országos Szövet­sége a cime annak az egyesületnek, melyet a tanítással, illetőleg neveléssel foglalkozók nevelési kérdések megvitatása és érdekeik meg­védése céljából immár a legtöbb helyen meg­alakítottak. Pápán is megmozdultak az érdekel­tek s a Szövetség megalakítása céljából e hó 30-ra, szombaton délután 5 órára a ref. főis­kola dísztermébe alakuló gyűlésre hivják mind­azokat, akik Pápán tanítással, illetőleg neve­léssel foglalkoznak. A szíves megjelenésre ezen az úton is fölhiv mindenkit: a kiküldött bizottság. — A szociáldemokrata párt vasárnap délután 3. órakor a Fő-téren, kedvezőtlen idő esetén a Griff-szálló nagytermében népgyűlést tart. Előadót a központ fog küldeni. — A Lakáshivatal elnöksége bejelen­tette, hogy a lakásbizottsági tagságról lemon­dott Kunte János helyébe dr. Adorján Gyula ügyvédet választotta meg. — A hadiárvák gazdasági nevelése céljából az ország három helyén gazdasági iskolát állítottak fel. Ikervárott fiuk, Budapest­Pasaréten, Margitligeten (Pomáz és Csobánka mellett) leányok számára. Bővebb felvilágosítá­sok lapunk kiadóhivatalában is megtudhatók. A felvételi kérvények a Veszprémvármegyei Gazda­sági Egyesület igazgatójánál nyújtandók be. — Ház-avatási ünnepély. A Pápai Keresztény Szociális Egyesület Flórián-utcai uj helyiségét felavatandó, vasárnap, f. hó 24-én ünnepélyt rendez. Műsor: Kardal. Mozarttól. Énekli az egyesületi dalárda. Alkalmi beszéd. Tartja Tomor Árkád egyl. elnök. Szabadság­dal. Szavalja Fóris József. Souvenir. Hegedű­szóló. Mátz Margit harmónium kísérete mellett játsza dr. Hermann László. Fekvő regiment. Jelenet. Előadják Németh Annus, Somogyi Bözsi, Szili József. Az angol katona. Költemény. Sza­valja Menyhárt Rózsi. Mézes hetek után. Pár­jelenet. Előadják Mátz Mariska, Szabó József. Költemény. Előadja Pados Cinike. Dalok. Énekli Wéber Ferencné, harmóniumon kiséri Mátz Margit. Szerzők iskolája. Vígjáték. Előadják Fóris József, Horváth Sándor, Kovács Ferenc. A kérvény. Tréfás jelenet. Előadják Fersch József, Somogyi József. Belépő-díjak: Az első négy sor 1 korona, a többi 70 fillér, állóhely 40 fillér. Az előadás kezdete délután 5 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom