Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.
1918-01-27 / 4. szám
— Betörés az ékszeres boltba. Keddről szerdára virradó éjjel vakmerő rablás történt a fő-téri Singer Ferenc féle ékszeres boltban. Valami jó madarak a vasredőny zárjának felfeszítésével behatoltak a boltba, s annak fiókjából mintegy 30.000 korona értékű új és javításra beadott órákat, ékszereket, továbbá ezüstfogantyus sétabotokat raboltak el. Szinte csodálatos, hogy a betörés észrevétlenül megtörténhetett. Az üzlet a város legforgalmasabb helyén, a Griff-szálló szomszédságában van, amelynek környékén rendőr-őrszem szokott állani, holdvilágos éjjel volt — és mégis csak reggel vették észre, hogy betörők jártak a boltban, akik corpus delicti gyanánt mindössze egy vésőt és zsebvillanylámpát hagytak hátra. Az erélyesen megindított nyomozás eddigi adatai szerint a betörést három, katonai egyenruhát viselő egyén követte el. F. hó 23-án virradóra ugyanis a Bánhida felé induló tehervonatra fellopózkodott három katonaruhás egyén, s egy állatszállító kocsiban Varsányig meghúzódtak, hol a vonatvezető észrevéve kérdőre vonta őket, hogy miért utaznak tehervonattal, mire azt felelték, hogy az olasz harctérről jöttek, s kérték a vonatvezetőt, hogy engedje őket tovább utazni a tehervonattal ; de a vonatvezető a teherkocsiból kiszállította őket, s ekkor látta, hogy a lopásból származó ezüst- és nikkel-fogantyus botok feje egy zsák darabból — amelybe begöngyölve voltak — kikandikál. Hogy ez a három katona volt a tettes, bizonyítja az is, hogy a lopás elkövetése éjjelén 12 óra tájban az utcán posztoló rendőr Singer órás üzlete körül három gyanús katonát látott őgyelegni. Singernek az volt a szerencséje, hogy az értékesebb arany és ezüst tárgyakat Wertheim-szekrényébe elzárta, s így nem sikerült a betörőknek még nagyobb károkat okozniok. — A ref. főiskola a reformáció négyszázados évfordulójának megünneplésére f. hó 27-én a főiskolai díszteremben (Főiskola, I. emelet) d. u. 5 órakor tartja hatodik (utolsó) összejövetelét. Programm: 1. Glück : Hymnus. Tóth Kálmán VI. o. t. harmonilimkisérete mellett éneklik a főgimn. növendékek. 2. A reformáció jövője. Előadás, tartja Czeglédy Sándor theol. akad. tanár. 3. Szuhay-Fövenyessy: Isten hatalma. Énekli Szőllősy Sándor VIII. o. tan. Harmoniumon kiséri Tóth Lajos főisk. ének- és zenetanár. 4. Kozma Andor: Az agg prédikátor. Szavalja Tóth Sándor IV. é. pn. 5. Mozart: Op. 3. Sonata 1. tétele. Előadja a főiskolai zenekar. Az ünnepélyen befolyó perselypénzt a reformáció emlékét megörökítő pályadíjalapítvány létesítésére fordítják. — Az újonnan átalakított közélelmezési bizottság f. hó 25-én tartotta a polgármester elnöklete alatt első ülését. Az ülésen a tagok csaknem teljes számban jelentek meg. Napirend előtt Gyurátz Ferenc, az újonnan választott tagok egyike indítványára elhatározták, hogy javasolni fogják a képviselőtestületnek, hogy a népkonyha-bizottságot megszüntetve, ennek jogait és kötelességeit ruházza a közélelmezési bizottságra. A napirend során kimondták, hogy a devecseri halból egy család 2 kg.-nál többet nem vásárolhat. Érintkezésbe lépnek gróf Esterházy Béla bakonyszombathelyi uradalmával is halvásárlás céljából. Kis Antalnénak férje felmentésére irányuló kérelme felett egyelőre napirendre tértek. A kereskedők sérelmeik orvoslását sürgető beadványa kapcsán utasították a lisztirodát, hogy a hatósági áruk felosztásához és ármegállapításához mindenkor vonja be a kereskedőket is, mint szakértőket. Tudomásul vették, hogy a zöldségközpont a helyben lerekvirált sárgarépából 50 q-t, a fehér zöldségből pedig 25 q-t Pápa városának engedett át. Kívánatos volna, ha ezen olcsó zöldségből (kg.-ja 1 K 10 f-ért lesz kiárusítva) kizárólag a hadisegélyesek kapnának. Ezután Hajnóczky Béla terjesztette elő a város élelmiszerkészleteiről szóló jelentését. Ennek kapcsán néhány fontosabb élelmezési ügy, így a már két hónapon át elmaradt petróleum-kontingens kiutalásának elintézése érdekében a főjegyzőt kiküldték Budapestre. Sajnálattal értesült a bizottság, hogy a város tojáskészletéből néhány ezer darab ismét elromlott. Kimondták, hogy a még meglevő tojáskészletet — gyorsabb kiárusíthatás céljából — a piaci árnál olcsóbban fogják forgalomba hozni. Jelentésének előterjesztése után bejelentette Hajnóczky Béla, hogy úgy lisztirodai állásáról, mint közélelmezési bizottsági tagságáról, valamint a városi népkonyha gondnoki tisztségéről — tekintettel az ellene elhangzott gyanúsításokra — lemond. Egyidejűleg az ülés színhelyéről eltávozott. A bizottság Gyurátz Ferenc és dr. Lakos Béla felszólalása után bizalmát és elismerését fejezte ki Hajnóczky iránt és elhatározta, hogy a polgármester és Gyurátz Ferenc személyes közbenjárása utján felkéri, hogy megbízatásairól való lemondását vonja vissza. Majd Pápai Lajos városi állatorvosnak Írásban és szóban előterjesztett lemondása következett a városi mészáros és hentesüzem vezetéséről. Gyurátz Ferenc felszólalása után, aki biztosította az állatorvost, hogy az ellene elhangzott vádakat senki sem tekinti beigazoltnak, azok valósága, vagy valótlansága a lefolytatandó eljárás során fog csak kiderülni, a bizottság az állatorvost az üzemnek vezetésével továbbra is megbízta és felhatalmazta a a polgármestert, hogy az állatorvos mellé egy ellenőrt alkalmazzon. Ezzel az ülés véget ért. — Egyházközségi gyűlés. A pápai ev egyházközség Bélák Lajos felügyelő és Mesterházy László lelkész társelnöksége alatt közgyűlést tartott, amelynek főtárgya a folyó évi névsor volt a gyülekezet tagjairól. Jóváhagyták, hogy a gyülekezet a VII. hadikölcsönre 2000, a férfi énekkar 3000, a népiskolai növendékek pedig 50 K-t jegyeztek. — A cs. és kir. 19. gyalogezred rokkant-alapja. A cs. kir. 19. gyalogezred pótzászlóalj parancsnoksága felkért bennünket annak közlésére, hogy az ezred rokkant-, árvaés özvegy-alapjának eddig begyült vagyonából a jótékonysági adományozásokat az ezredparancsnokság megkezdi. Segélyre jogosultak azok, akik a 19. gyalogezred kötelékében harcoltak, Károly-keresztel lettek kitüntetve, keresetképességüket sebesülés, vagy betegség következtében elvesztették; úgyszintén segélyt kapnak az alapból a 19. gyalogezred kötelékében elesett, vagy a harctéren szerzet betegség következtében elhaltak özvegyei és árvái. A segélykiosztások évenkint a követkevő napokban folyósíttatnak: március hó 31-én, az ezred szeretett és hősi halált halt ezredesének — teleki Rech Sándor emlékezetére; julius 6-án az ezrednek 1917. évi julius 6-án az orosz rohamtámadások hősies visszaverése és eredményes küzdemei emlékére; augusztus hó 17-én, Őfelsége születése napja, és december hó 15-én a szent karácsony megünneplése alkalmából. Akik a segélyekre igényt tartanak, azok a politikai hatóságok utján jogosultságukat igazoló kérvényeiket közvetlenül a cs. és kir. 19. gyalogezred pótzászlóalj-parancsnokságának Körmendre küldjék be. — Tűzoltógyülés. A Veszprémvármegyei Tűzoltószövetség február 2-án d. e. választmányi ülést tart. — Hangverseny. A református nőegylet február 16-án, a Griffben nagyszabású hangversenyt rendez. A részletes műsort e lap jövő számában közölni fogjuk. Most csak annyit említünk meg, hogy a szereplők között lesz dr. Vértesy Gyula kir. tanfelügyelő, a PetőfiTársaság tagja, igen érdekes tárgyú felolvasásával; aztán a hódmezővásárhelyi református egyházközségnek az alföldi nagyobb városokban jól ismert és igen kedvelt kántora: Darabos Lajos énekszámokkal. — A Pápai Leányegyesület legközelebbi háziestélyét február 2-án, szombaton este L ,8 órakor tartja a Griff-szálló nagytermében. — Balatonfüred bérbeadása. Balatonfüred fürdőt a Szt. Benedek-rend 50 évre bérbeadta s ezt a szerződést most őfelsége is jóváhagyta. Az új részénytársaság Balatonfüred gyógyfürdő és forrásvállalat r.-t. nevet viseli és több százezer koronára rugó beruházásokat eszközöl. — Táncestély a színházban. Gertrude Barrison egyedül álló specialitás és különleges táncai állandó kitartó publikumot vonzanak a nagy világvárosokban, Berlinben, Bécsben, Münchenben. Táncát amellett nem nehéz megérteni, graciőz, finom mozdulatai még a laikusnak is művészi élvezetet nyújtanak. A szépet mindenki megérti. E hó 31-én, este 8 órakor lesz a városi színházban a táncestély. A táncosnőt Neufeld Margit bécsi zongoraművésznő kiséri zongorán. A két kiváló művésznő önálló koncertjei nagy sikert arattak Bécsben. Jegyek már előre válthatók Goldberg Gyula papirkereskedősében. — Köszönetnyilvánítás. Szóld Zsigmond úr a Pápa városi népkonyha céljaira 10 mm. burgonyát volt szíves adományozni, melyért a segélyre szorultak nevében hálás köszönetét nyilvánítja Pápa, 1918 január 24-én, Mészáros Károly polgármester. Dr. Kövi Józsefné úrnő 100 koronát volt szíves egyletünknek adományozni, melyet hálásan köszön az izr. nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. Harter Mátyás úr az Otthon-kávéház bérlője, 25 K-t volt szíves adományozni a Wahrmann Mór egyesület javára. Fogadja érette köszönetünket. Az elnökség. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek Jan. 18. Reisz Regina cseléd, leánya : Erzsébet. rk„ — Száki Mária, fia : Sándor, rk. Jan. 21. Szczypka Miksa kárpitossegéd és neje Huszár Rozália, leánya: Terézia, rk Jan, 24. Döbröntei József földmivelő és neje Pirka Lidia, leánya: Juliánná, ev. Meghaltak Jan. 22. Vilmán Jánosné Pados Rozália kőmives neje, rk., 59 éves, tüdölob/ Házasságot kötöttek : Jan. 20. Fers Mátyás szabó, rk. és Nagy Róza, rk. Jan. 22. Kricker Gyula géplakatos, rk. és Perger Juliánná dohánygyári munkásnő, rk. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Pápa, 1918. Főiskolai könyvnyomda. Teapótló! A 19-ik gyalogezred altiszti étkezdéje Körmenden feloszolván, többek között 300 liter legjobb minőségű TEAPÓTLÓJA maradt. (Egy csésze forró vizbe egy evőkanállal véve, némi cukor hozzáadásával kész a legkitűnőbb, zamatos, rumos tea.) Egy liter 350—400 csésze teának felel meg. Fenti quantum literenként (legalább 5 liter vételnél postán küldhető) 32 koronáért kiárusíttatik, 25 liter vagy nagyobb vételnél frankó szállítás. Bővebb felvilágosítást = KROH őrmester Körmenden ad. =