Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-06-24 / 25. szám

PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap, a Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: lftgési érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 8 K. Kgyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos él kiadó: P0LLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHtterek felvétetnek * kiadóhivatalban és NeM Arain könyv- és papirkereskedésében. A termés lefoglalásáról. — Az új kenyér. — Mindennapi fohászunk: add meg kenyerünket. Hogy ez egyszerű szavak mily mély bölcsességet és mennyi gondot fejeznek ki, azt csak most tudjuk igazán átérteni, mikor az Ur helyett a Haditermény kiván mindennapi kenyerünkről gondoskodni, immár a negyedik háborús élelmezési évbe hajlunk át, telve aggódalommal, mert félős, hogy nem könnyebb, de nehezebb lesz megélésünk. Ezen aggodalmunkat igazolja az a tény, hogy a megjelent vagy megjelenő rendeletek nem mindig fedik az élet, a valóság igényeit. Ami papiron oly szép, gördülékeny, az a gyakorlatban döcög, az élet verőfénye mellett sötét sugarakkal bővelkedik. Ily sötét sugarat mutat a folyó termés elvételére' vonatkozó — újsághírek szerint megvalósuló — törekvés is. Hogy a folyó termés felhasználása miként történik, arról nem tudunk, csak újsághírekből hallottunk. E hirek azonban elegendők ahhoz, hogy már most megállapíthassák, hogy a rendelkezés újból nem vet számot népünk psichéjével. A termelés-elvétel a kérdésnek nem igazi megoldása. Hogy erről meggyőződjünk, a kérdést ellentétes világításba kell helyeznünk. A termés-elvétel vagy abszolút vagy relatív. Abszolút elvétel az, ha a kalászban levő szem képezi az elvétel tárgyát úgy, hogy már nem a termelő, hanem a Haditermény csépeltet, s nem csupán az emberi táplálkozásra alkalmas magot, hanem az állatok etetésére alkalmas termésrészt, ocsút, hulladékot is elveszi. Az ily abszolút elvétel igazolható, mert a termelőnél sem marad vissza semmi. Azonban egy óriási hátránya van. Az őszi vetést bizonyára nem a Haditermény kívánja eszközölni, hanem a gazdára bizza azt. Már most, hol a garancia, hogy a gazda a vetőmagot valóban el is veti, ha egyébként a fejkvóta szerint szükséget szenved. Bizony, feléli, vagy megdézsmálja, mert az éhség a büntetéstől való félelmet legyűri. Abszolút elvétel mellett tehát nagyon kétessé válik az 1918. évi termés hozamunk. A relatív elvétel pedig az, hogy a termelő maga csépeltet, fejkvóta szerinti háztartási, valamint gazdasági szükségletét visszatarthatja s csak ezenfelüli feleslege megy a Haditermény rendelkezése alá. Már méhében nem helyeselhető megoldás. Ugyan mi lesz a felesleg? A legnagyobb termelőnél is esetleg semmi. Ezer mázsa buza helyett a termelő majd kirostáltat 400 mázsa búzát s 800 mázsa ocsút. Az így mutatkozó buza házi és gazdasági szükségletére nem elég, tehát nem ad át semmit, mert az ocsu nem emberi élelmezési cikk. Mi történik azonban később ? A számításba nem vett ocsút a termelő szépen kitisztítja; 60—70% szép búzát nyer belőle s megindulnak a titkos üzelmek, csempészetek, a maximális áron felüli vételek. Hiába, a gyomor nagy úr, nem ijed meg a büntetéstől, hanem kifejleszt titkos szövetkezéseket, melyek egymást, de másokat is biztosítanak úgy, hogy az ily üzelmek örökre titokban maradhatnak. így az elvétel egyik neme sem helyeselhető, mert az osztó igazság érzetét nem erősíti. Joggal vethetik a terméselvétel ellenébe, hogy mért nem veszi el akkor a vadásztól az általa lőtt nyulat, a gyárostól, a kereskedőtől a posztót, kabátot, cipőt, olajat, kocsikenőcsöt, az erdőből az ölfát, a bányából a szenet, a bankoktól az 5%-on felüli hasznot, a hadiszállítóktól a megélésükön felüli nyereséget! Ha nincs általános elvétel, különösen, ha nincs azon cikkekre nézve, melyekre az őstermelőnek is szüksége van: akkor a részleges elvétel megnyugvás helyett izgalmakat állandósít. Azért minden újabb kísérletezés helyett helyén valóbb az 1916. évP rendszer a vásárlási jogosultság fenntartásával. Minél több ember tudja magát ellátni, annál kisebb teher és felelősség hárul a Haditerményre; vagy relatív. Ha azonban a tapasztalat azt mutatja, amint tényleg,jnutatja is, hogy az 1916. évi rendszer módosításokra szorul, ezen módosításokkal kell azt megjavítani, nem pedig egy olyan rendszerre áttérni, mely minden eddigit felforgat. Ilyen módosítást igénylő részletek: 1. a termés tényleges felvétele, 2. a fejkvóta végleges megállapítása, 3. a vásárlás módozatai ellenőrzésének szigorítása, 4. az őrlési tanúsítvány tartamának időhatár szerinti korlátozása. A termés tényleges felvétele történjék meg a helyszínén a cséplés alkalmával s nem csupán a cséplőgép tulajdonos, de a termelő kötelező bejelentésével kapcsolatban. A bejelentés helyességéről az ellenőrző a helyszínén győződjék meg s a bejelentett és talált készletet vegye nyilvántartásba. A termelő ellenőrzésére szolgál ezen adat s a termelő ezen menynyiség hováfordításáról legyen köteles számot adni. A fejkvóta megállapításánál pedig, ha egyszer takarékoskodnunk kell, kezdetkezdetén helyezkedjünk a takarékosság elvére, hogy ne évközben s ne hónaponkinti változatosságban szállíttassák le a fejkvóta. S hogy a vásárlásnál visszaélés ne történhessék, minden vásárlásra jogosult legyen köteles úgy a saját lakhelyén, mint a vásárlás helyén bejelenteni a vásárolt buza-mennyiséget; a vásárlás helyén azért, hogy a termelőnél azt leírják; lakhelyén pedig azért, hogy ott nyilvántartásba vegyék s a készletét ismerjék. A termés helyéről a buza elvitel bármiféle alkalmatossággal csak szállítási igazolvány mellett legyen eszközölhető. Maga a vásárlás ideje pedig minden meghosszabbíthatás nélkül október l-ig terjedjen. Az ezen határnapig el nem adott, át nem vett, ki nem csépelt készletek pedig mind a Haditermény birtokába és rendelkezésébe menjenek át. Az őrlési tanúsítványok pedig csak négy hónapi szükséglet fedezésére szolgló búzára adassanak ki, mert £z a túlfogyasztást kizárja s időközbeni takarékosságra int. így megjavítva helyt fog állani az 1916. évi rendelet is; míg egy teljesen új rendszer kivitele szinte lehetetlen is. Elsősorban nincs annyi raktár, hol az ország egész termését a Haditermény összegyűjthesse; de ilyen összehalmozás nem is célszerű egyrészt azért, mert a kezelést nehezíti, és a romlást előmozdítja; másrészt pedig azért, mert tűzveszély esetén oly nagy mennyiség van veszélyeztetve, hogy a beállható kár helyrehozhatatlan veszteséget okoz. Ha pedig az elvétel nem összegyűjtéssel foganatosíttatnék, hanem a termés a termelő őrizete alatt hagyatnék, nincs semmiféle biztosíték az elhasználás és a csempészet ellen. Mondják:, hát a büntetés! A büntetés