Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-10-07 / 40. szám

PAPAI hOZLO.\ 1 Közérdekű fiigrgetlen hetilap, a Megjelenik mindeo vasárnap. Előfizetési árak: Egéss érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre $ K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptalaj donos és kiadó: P0LLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban ós Nefcet Arain kőnyy- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Ritka ember, aki tervszerű munkával, vagy rendszeres spekulációval tett szert nagy vagyonra. Többnyire a vak szerencse, vagy a kínálkozó alkalom ügyes kihasználása juttat egyeseket a bőség szarujához. Hiszen látjuk, hogy e hosszú háború alatt olyan emberek is szereztek nagy összegeket, akik szellemi tehetségeik korlátoltságánál fogva nem is tudják, milyen fán terem az észszerű spekuláció. Éppen így van ez a városok fejlődésével is. Kedvező központi földrajzi fekvés, forgalmas vízi- vagy szárazföldi utak melletti fekvés, vasban, kőszénben, vagy ipari feldolgozásra alkalmas egyéb nyersanyagokban, ritka természeti szépségekben, kiváló műkincsekben való gazdagság visznek sok várost előre a fejlődés útján. Csak kevés város akad, melyet egy-egy nagy fiának tervszerű vezetése és munkája tett naggyá és virágzóvá. Ha nagy ritkán szül egy szerencsés anya ilyen kiváló kaliberű férfit, az többnyire kicsinynek találja Macedóniát, nem marad meg egy kis város szűk falai közt, hanem politikára, vagy közgazdaságra adja magát és lesz belőle miniszter, vagy nagy bankvezér. Pápa város sem lehet ez alól kivétel. A múltban kínálkozott számára kedvező alkalom, melynek okos kihasználása vasúti gócponttá tette volna városunkat. Az akkori vezető körök szűk látóköre elmulasztotta a jó alkalmat üstökénél megragadni, most aztán bottal üthetjük az elszalasztott alkalom nyomát és leshetjük, míg újra jelentkezik a kedvező alkalom, mely tudvalevőleg mindig véletlenül, váratlanul jön és sohasem mutatkozik, mikor várva várjuk. Mostani polgármesterünk legalább sohasem állt a város fejlődésének útjába, hanem tőle telhetőleg előmozdította azt és ami intézményünk van, amely Pápának némi városi jelleget kölcsönöz, az iskolák kivételével mind az ő polgármestersége alatt, részben az ő kezdeményezésére jött létre. A városok felvirágoztatása az ipar mesterséges fejlesztése útján ritkán sikerül. Kiadós, a lakosság ezreinek létét biztosító ipar hosszú évtizedekig, sokszor évszázadokig tartó munka és sok szerencsés körülmény összejátszásának eredménye és többnyire ott jön létre, hol a népesség sűrűsége és a föld mostohasága folytán a lakosság nagy része a földmivelés és állattenyésztés útján nem szerezheti meg létföltételeit, továbbá ott, hol a közeli viziutak és a régebben szerzett gyarmatok az ipari cikkek elhelyezhetőségét és értékesítését lehetségessé teszik. Mindezek a tényezők és az iparra természetszerűleg kényszerítő körülmények Pápán nincsenek meg. Ráadásul Pápán a háború előtt oly nagy vagyonú kereskedő és iparos, akinek tőkéje nagyobb ipari vállalat alapítására elégséges lett volna, alig akadt. A részvénytársasági forma iránt a magyar közönség joggal bizalmatlan. A részvénytársaságok élére rendesen egyes szószátyár, laikus potentátok tolják föl magukat, akinek hozzá nem értése miatt a vállalat vagy tönkre megy, vagy vegetál, vagy pedig ha történetesen egy ügyes, alsóbbrendű alkalmazott szerencsés irányítása következtében prosperál az ipari üzem, a tejfölt a névaláírásokat végző tekintély szedi le, a részvényeseknek pedig csak az aludttej és az iró marad. A meglevő részvénytársaságokat többnyire magántulajdonosaik alakították át ilyenekké, hogy a törvény által a részvénytársaságok számára biztosított előnyöket élvezhessék és igazgatói, vezérigazgatói cimet vehessenek föl. A háború alatt Pápán is sok kis vagyon patakocskája óriási folyammá dagadt. Hajósaik könnyebben, rizikó nélkül, gazdagabb révbejutás reményében evezhetnek. Minek kalandoznának tehát ismeretlen tájak felé, hol utjukban vihar érheti, mely elnyelheti a hirtelen szerzett vagyont? Tagadhatlan azonban, hogy a háború a vállalkozó szellemet növelte és ha majd a háború kínálta alkalom a nagy vagyonok keresésére a békekötéssel elmúlik, a vagyon és a fölcsigázott vagyonszerzési mohóság megmarad és e mohóság, valamint a háború alatt feléledt vállalkozó szellem megteremti majd Pápán is a nagyobbszabásu ipart és ennek létfeltételeit. * * * Egy bölcs ember szerint a jó ember életfelfogása ez: „Ami a tied, maradjon a tied, ami az enyém, az is a tied legyen". A hétköznapi közönséges emberé: „Ami az enyém, maradjon az enyém, ami a tied, az maradjon a tied". A rossz emberé: „Ami az enyém, az enyém marad, de ami a tied, az is enyém". Az ántánt vezéremberei mind az utóbbi kategóriába tartoznak. Egyre azt hangoztatják, hogy Németország adja oda Belgiumot, Elzászt, Lotharingiát, mi engedjük át templomainkból az oltárt, a szentekszentjét, a toronyból a harang nyelvét és testét, de, hogy mit akarnak ők hódításaikból visszaadni, arról egy kukkot sem szólnak. Pedig Németországnak Belgium éppen olyan jogos, vagy jogtalan birtoka, mint nekik az afrikai német gyarmatok, azokra a területekre, melyeket a mi lábunk alól akarnak kihúzni, sohasem volt semmi jogcímük. Mig az ántánt a tulajdonról ilyen zavaros fogalommal biró vezérférfiait ki nem cseréli, addig nem lesz béke. Ez az időpont azonban már nincs messze, így a béke mosolygó angyala azonnal eljövend a földre, mihelyt az ántánt a második kategóriához tartozó embereket fog vezetőkül választani. v. i. Nyereség, veszteség, jutalom, A közélelmezési bizottság folyó hó 3-iki gyűlésén felolvasott jelentésből kitűnik, hogy a közélelmezés a városnak 33.532 K és 18 fill. tiszta hasznot hozott. Ezenkívül a nyultelepre kidobott 19.326 K és 62 fillér és a városi krumpli-üzleten szenvedett 4945 K és 55 fillér veszteséget is a nép élelmezéséből elért nyereségből fedezték. A közélelmezésen tehát voltaképen 57.804 K-t és 35 fillért nyertek. ízlés dolga, hogy egyesek gondatlanságából és hanyagságából származó kárt a nép verejtékes filléreiből összehalmozott haszonból fedezik. Külföldön, ahol szociális érzés van, az állam és a municipium mindenütt ráfizet a nép élelmezésére, Bécs a mult évben és az idén is 300—300 milliót áldozott a népnek olcsóbb hússal való ellátására, mert ott nem az a cél, hogy a szegény nép élelmezésén nyerészkedjenek, hanem az, hogy a népet a viszonyokhoz mérten lehető legolcsóbban juttassák élelemhez. Mert kinek a rovására érték el a „szép" nyereséget? A legszegényebb, legnyomorultabb nép, többnyire napi 70 fillérből tengődő hadisegélyes családok bőrén. Köztudomásu, hogy majdnam minden iparos, kereskedő és hivatalnok beőrletett és így 30—40 fillérrel olcsóbban jutott a jó, finom liszthez, mint a város kosztján „hizó" hadisegélyesek a sokszor élvezhetetlen, lisztnek nevezett valamihez. Ezek után a gyűlésen feláll egy bizottsági