Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-10-07 / 40. szám

tag és indítványozza, hogy adjon a város e nyereségből jutalmat azoknak a tisztviselőknek, akik a város közélelmezését olyan kitűnően vezették, hogy a városi pénztár a közélelmezésből ilyen szép nyereségre tett szert. Valóban, az elismerés pálmáját és dús jutalmat érdemelnek azok az érdemes tisztviselők, akik nagy buzgóságukkal és finánctehetségükkel ilyen „szép" eredményt értek el. Az agyonélelmezett nép is igen meg volt és van velük elégedve, rendkívül módon el voltak tőlük ragadtatva. Megelégedésüket hathatós és kézzelfogható módon ki is fejezték, midőn az érdemes tisztviselők ablakait beverték. Ám jutalmazzák meg a buzgó tisztviselőket, ha megérdemlik a jutalmat. Hiszen rászorulnak szegények! De ne a legszegényebb nép élelmezésén elért nyereségből! A szegények véres verejtékéből szerzett pénzt fordítsák azok élelmezésének javítására, akinek bőrén nyerték. Jobb érzésű emberek, köztük dr. Antal Géza képviselő is már hónapok óta küzdenek, hogy a város adjon a hadisegélyeseknek néhány fillérrel olcsóbban lisztet. A város a hadisegélyeseket egy fillérrel sem segíti, úgy hogy a városi segítő iroda tisztviselői egy fillérrel sem segíthetik a hadi özvegyeket az állami 70 filléren kivüi, ha éhen fordulnak is fel a hadiözvegy és családja, ha csak* nem adnak a magukéból, de akkor meg ők fordulnak fel éhen. Ha van pénz az „érdemes" tisztviselők extra jutalmazására, akik a közélelmezést olyan kitűnően vezették, akkor jusson a hadisegélyezettek segítésére is, akiknek bőrén azt a „szép" nyereséget szerezték. A közélelmezési bizottság egy nárom tagu szűkebb bizottságot küldött ki, melynek dolga lesz e kérdést tanulmányozni és megállapítani a közélelmezésben „érdemeket" szerzett tisztviselőknek juttandó jutalom nagyságát. v. i. Színház. E héten hat operett-előadás volt, súlyosbítva a Gólem mai. Estéről-estére zsúfolásig megtelt a szinház. Hétfőn délelőtt maga dr. Patek küldte be egyik színészét egy ismerőse számára jegyekért — és nem kapott. A pápai szinház talán az egyedüli intézmény Magyarországon, hol a protekció nem használ. Ha azonban a színházlátogató a szinház egyikmásik alkalmazottjánál idejekorán audienciára jelentkezik, ennek kegyét néhány korona borravaló árán megszerezheti és segítségével jegyhez is juthat. Szombaton, szeptember hó 29-én Kálmán Imre dallamos zenéjü operettje, „A csárdáskirályné" került szinre. Kiss Cecil játszotta a címszerepet. Csudálatos, hogy mi mindent ki tud fejezni nem nagy terjedelmű, de kellemes csengésű hangjával! Szivet megkapó énekében a szerelmi mámor, a végtelen gyengédség, az önfeledt odaadás, a felkacagó öröm, a mély bánat, a lemondó csüggedés, az újjászülető boldogság hangjai a lélek mélyéből törtek elő, és a műértők lelkéhez megtalálták az utat. A harmadik felvonásban kitűnő volt az átmenet a lemondásból, csüggedésből és fájdalomból a bohém vér felpezsdüléséből kiforró szilaj jókedvbe. Szigeti Annus Stázi grófnője elragadóan kedves alakítás. Megjelenése, pajzán-vidám lénye, gyönyörű tánca derűt, jókedvet, gyönyört varázsol bámulói szivébe. Kállay Bonijával gazdagította szép sikerei sorozatát. Úgy ő, mint Molnár puszta szavakkal akkor váltanak ki kacajt a közönségből, melynek nagyrabecsült kedvencei, mikor akarnak. Nem szükséges tehát ízléstelen ugrándozással a karzatnak konceszsziókat tenni. Klasszikus, ahogy Molnár a magyar ember sírva vigadását és a szomorúságból a szilaj jó kedvbe átcsapását mimeli. Endrődy az öreg Weilersheim szerepében elsőrendű alakítást mutatott be. Utassy Gizi és Szigeti Tercsi gyönyörű tánca többszörös tapsorkánra ragadta a közönséget. — A zenekar művészi játéka a hozzáértők legnagyobb elismerését megérdemelte. Vasárnap és hétfőn megismételték a „Csárdáskirályné"-t, a premieréhez hasonló sikerrel. Ezen estéken is zsúfolt ház gyönyörködött a szép előadásban. Kedden, e hó 2-án a „Gólem"-ot adták. Bár a hires Rabbi Löw soha meg ne gyúrta volt az ő agyagemberét, akkor nekünk nem kellett volna unalmasan naiv, ezerszer ismételt históriáját végig szenvednünk! A hosszú háború szegény operett irodalma ennél tartalmatlanabb, üresebb müvet nem produkált. A librettó a közönséges operett sablonnál is szellemtelenebb banálitás, a zene százszor hallott közhely és reminescencia. A darab sivárságáért csak a szereplők kiváló játéka nyújtott kárpótlást. Hiszen Molnár még rendőrkapitányunk hivatalos hirdetését, vagy az egyszeregyet is hatásosan tudná elszavalni, Lantos Lola hangja szép és meleg marad, bármilyen, minden zenei gondolatot nélkülöző dallamot énekel is, Szigeti Annus kicsi lábai a leggroteszkebb táncnak is bájt tudnak kölcsönözni és az ő szeretetreméltó, bájos lénye a legsemmitmondóbb szerepet is a kedvesség vonásával von be. Molnár a Gólem nehéz szerepét hatásosan játszotta. Lantos Lolla énekben és játékban kiváló alakítást mutatott be. Dezső groteszk táncával és mókáival hozott néhány derült percet a színpadra. Ungváry Miklós rabbija, Pogány Tyho Braheja és Telekán Joachimja igen rokonszenves alakítások. A zsúfolt nézőtér sokat tapsolt a szereplőknek. Csütörtökön zsúfolt ház előtt ismételték meg a „Gólem"-ot. Csütörtökön este negyedszer megismételték a „Csárdáskirálynő"-t. Pénteken, október 5-én Pásztor Árpád színműve, a „Vengerkák" került szinre. Ránki Annát Nagy Erzsi adta. Vele éreztünk, midőn a nyomasztó, szegényszagu légkörből mindenáron menekülni vágyott, midőn az erkölcsi posványból, melybe a végzet öntudatlanul belesodorta anélkül, hogy bepiszkolta volna, ellenállhatatlanul szabadulni kiván, midőn el nem titkolható undorral a púpos hercegtől menekülni akart, midőn anyja iránti szeretetből kész neki magát feláldozni, midőn a hercegnővel szemben megsértett emberi méltósága felsikolt, midőn hazatérve, elsiratja a meghalt anyját. Hogy menynyire átérezte, amit ábrázolt, mutatta, hogy midőn negyedik kép hatásos jelenete utáni zajos ovációra a függöny előtt megjelent, a szenvedélyek nyoma még mindig visszatükröződött arcán. Méltó partnere volt Molnár János, mint Rostow Vladimír herceg. Úgy a büszke arisztokrata, mint a féltékeny, majd féktelenül szenvedélyes, majd lágyan olvadozó szerelmes kitűnő ábrázolót talált benne. Drámai színész és hősnő, már évek óta nem részesültek olyan meleg ünneplésben, mint ő és Nagy Erzsi, a negyedik kép záró jelenete után. Homokay Gabriella (Rostow hercegnő) alakításában kitűnően ábrázolta azt a nagy lelki küzdelmet, melyen átment, midőn a nagyanyai gyengédség legyűri a büszke arisztokrata nő gőgjét. Szigeti Annus, Nádassy Mici, Szigeti Tercsi és Utassy Gizi mint vengerkák, ennivalóan kedves dévajkodásukkal jóleső derűt hoztak a szinmü borús hangulatába. Medgyessy Erzsi, Dóczi Emma, Rózsay Russi, Örvössy Géza kisebb szerepükben derekasan megállták helyeiket. Egész héten minden este zsúfolt ház nézte végig az előadásokat. v. i. KARCOLAT a mult hétről. A béke zárótüzében vagyunk 1 Nevetségesnek tűnik fel a dolog, hogy még folyton puskák ropogása és ágyuk dörgéséről, offenzivák előkészítéséről szólnak a harctéri jelentések, holott a front háta mögött nem beszélnek egyébről, mint a békéről, sőt a legközelebbi békéről, mondom nevetségesnek tűnik fel a dolog ilyen beállításban, de hogy ez így van és nem máskép, azt annak lehet tulajdonítani, hogy tótágast áll minden józan felfogás és ehhez kell most már minden gondolkozásnak alkalmazkodni. Nekünk ebben a tótágast járó fordulatokban az a meggyőződésünk és ezen meggyőződésünket a háborús tapasztalatok már több ízben fényesen igazolták, hogy bármi történjék is, most az összes frontokon, áttörés, térfoglalás, újabb offenzíva előkészítés ez már mind a háborúnak utójátékához tartozik, végeredménykép csak azt jelezhetjük, hogy ezen jelenségek már a háborúnak tűzijátékát jelentik és bennünket már senki sem téríthet el attól a gondolattól, hogy ezek a tűzijátékok nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy „a béke zárótüzében vagyunk". Lehet, hogy számosan még szanatóriumi felfogásnak tartják kijelentésünket, de ez bennünket nem izgat és megmaradunk azon álláspontunkon, hogy már csak háborús heteket fogunk átélni. Félreértések kikerülése végett azt is megjegyezzük, hogy ezek a hetek erre az évre szólnak, vagy még jobban demarkacionálva a vonalat, a békekötés — vagy a gyengébbek szája-ize szerint mondva — a fegyverszünet megkezdését legfeljebb karácsonyig limitáljuk, vagy még jobban körülvonalozva, azt állítjuk, hogy a téli háborúnak a mérges fogát már kiszedték és aki még ezután is hisz a téli háborúban, az tényleg szanatórium-berendezéshez kérhet előmunkálati engedélyt. Színházi idényünk is végére jár. Már a jövő heti krónikában a „finita la comedia" jelszavával fogjuk búcsúztatni a közönségünk körében oly közkedveltségnek örvendett színtársulatunkat. Erről a mostani sziniévadról elmondhatjuk, hogy „mesés" volt a szószoros értelmében. Este ülőhelyet váltani a színházi pénztárnál, az a lehetetlenség fogalmával volt határos. Ami pedig az állóhelyeket illeti, azok kiadása csak rendőri asszisztencia mellett történhetett és a hely biztosítása csak kézi tusák után volt biztosítható. Aki birta, az marta, aki nem birta, az hagyta. Színházi kapcsalkódzásunkra vonatkozólag újabb esemény nem adta magát elő. Az idén a konjunktura gyengén lett kihasználva, ami főleg a drágaságra és a zárórára vezethető viszsza. Vételkedv lett volna, sőt a kínálatban sem lett volna hiány, de mint jeleztem, hogy a konjunktúrák nagyon befolyásolták a szokásos tömeges kapcsalkódzást. Kisebb jelentéktelen csatározások voltak ugyan, de ezek lényegtelenek voltak és a frontra semmi változással nem voltak. Szóval, amily erős és nagyforgalmú üzlet volt a szinház nézőterén, ép oly gyengének lehet mondani az üzletet a színházi front háta mögött. Különben erről a frontról a heti jelentés így szól, hogy : — Az üzleti forgalom még mindig lanyha I Frici.