Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-09-09 / 36. szám

— Szabadságon. Eszterhay Dezső szűcsi körjegyző egészségi okokból négy heti szabad­ságra távozott; irodáját idősb Maár János ny. rendőrfogalmazó, szűcsi lakos vezeti. — Közélelmezési bizottsági gyűlés volt e hó 5-én, amelynek legfontosabb tárgya volt a főügyész előterjesztése a környékbeli bérlőkkel a tej-, burgonya- és sertéshús- szállí­tására kötött szerződésre. Az ismertetett szerző­dést elfogadták. A gyűlés elején elnök bejelen­tette, hogy a korai burgonya küldésére vonat­kozó kérést a Burgonya Központ, krumpli hiánya miatt, elutasította. Majd a közélelmezési ellenőr terjesztette elő szokásos jelentését a lisztállományról. Tudomásul vették ezt, valamint azt is, hogy a H. T. R. két láda szardiniát utalt ki a városnak. Kis Antalnénak kérelmét, hogy férjének a katonai szolgálat alól való föl­mentését támogassák, elutasították. A v. főjegy­zőt megbízták, hogy a vendéglők és szállodák kenyér- és lisztellátása ügyében lépjen érint­kezésbe az érdekeltekkel. Tudomásul vették az állatorvos jelentését a városi szappanról, a v. mészárszékről és hentesüzletről. Szappant 880 kg.-ot adott el a város 5502 K-ért és a tiszta haszon belőle 3930 K-. E szappant mind a szegény hadbavonultak hozzátartozói vették meg, ennélfogva a horribilis nyereséget is ők fizették. A mészárszéken a tiszta nyereség 2822 K volt. A sertéshús és zsir szállításáról teljes részletes­séggel számol be a jelentés. Az áll. tanítóképző kérelmét, hogy részükre a zsirt havonként, egy tömegben adják ki, nem teljesítik, mert nincs zsir. A pósta- és távírda altisztjeinek és szolga­személyzetének kérelmét, hogy gabonával lássa el őket a város, szintén nem teljesítik, de ha az átvevő bizottságok működésűket befejezték, eset­leg utalnak ki részökre gabonát, a fejkvótájukat azonban felemelik. Antal Géza dr.-nak sok hely­beli polgár aláírásaival is támogatott kérvényét, hogy a szegény lakosságra való tekintettel szállít­sák le a főző- és kenyérliszt igen magas árát, véleményadás végett átadták a lisztirodának. A tejárúsítók a tej árusításának díját kérték fel­emelni. Elutasították a kérelmet, mert a tej ára maximálva van. Végül Horváth István kérte, hogy a kötelezett zsirmennyiség leszállításáig segítse ki öt a város abból a 60 mm. sózott szalonnából, amelyet a H. T. R. a városnak küldött. Ezt a kérelmet teljesítették. — Ismét katonahalál. Vasúti baleset folytán ismét egy fiatal katonánk élete pusz­tult el. Paneth Hermán helybeli kereskedő-segéd, Paneth Adolf izr. hitoktató derék fia, e hó 2-án Nagykárolyon keresztül utaztában a zsúfolt vas­úti kocsiból véletlenül kibukott s az utána következő kocsi kerekei alá kerülvén, azok halálra gázolták. Ott temették el szegény fiút Nagykárolyban. Balesetét egyesek öngyilkosság­gal hozták kapcsolatba, de ezt megcáfolja az a körülmény, hogy a szerencsétlen véget ért katonának egyáltalán semmi oka nem volt arra, hogy eldobja magától fiatal életét; de megcáfolja a mende-mondát Schőnfeld Lázár nagykárolyi főrabbinak a bánatba merült szülők­höz intézett levele is,*"mely értesítvén őket a szomorú esetről, annak miként történtéről, kizártnak tartja azt, hogy öngyilkosság történt volna. — Áz elemi népiskolai beiratások szep­tember 20-ig tartatnak, miért is a legszigorúbb büntetés terhe mellett figyelmeztetnek a tan­köteles gyermekek szülői és gondozói, hogy beiratási kötelezettségüknek szeptember 20-ig eleget tegyenek. — Iskolai értesítés. Az állami polgári leányiskola és a vele kapcsolatos kézimunka­tanfolyamban a f. évi beirások szept. hó 3-tól 5-ig, illetve 6—7-ig tartattak meg. A kézim. tanfolyamban még folyamatban vannak a be­irások szept. hó végéig. Ezúttal értesítem a t. közönséget, hogy miután a fehér varrás és díszmunkákhoz nehezen kapható, vagy esetleg nincs megfelelő anyag, ez okból a kézimunka tanfolyamban az eddigieknél jelentékenyebb arányban fektetjük a súlyt a tarka varrásra; ha e téren is elő állna a megfelelő anyag beszer­zésének nehézsége, hozhatnak a növendékek magukkal átalakítandó vagy divatból kiment ruhákat átalakítás céljából, hogy így megtanul­hassák a növendékek miként lehet elhasznált és divatból kiment ruhákat használhatóvá tenni és így értékesíteni. Fehérneműt javító csoport is szerveztetik. A könyvbekötés ipari munkát is folytatjuk, továbbá mindazokat az ipari dísz­munkákat, melyekhez az anyagot be lehet sze­rezni. A f. tanévben is tanulhatják a tanfolyam vezetői utmutatása mellett e tanfolyamban is az Izabella főhercegnő védősége alá tartozó népipart és dolgozhatnak úgy a maguk részére mint az ipar számára azok, kik ezt óhajtják, akik az illető vezetőségtől kapják hozzá az összes anyagot, mert intézetünk érintkezésben van a Városi Jótékony Nőegyesület tisztelt elnöknőjével, Karlovitz Adolfné úrnővel, ki az Izabella főhercegnő-féle magyar népipart buzgón meghonosítja városunkban, aki állandóan össze­köttetésben áll az illető ipar igazgatóságával, s kinek felkérésére intézetünk is szívesen állt és áll szolgálatába ennek az üdvös és értékes szociális ügynek. A tanítás ezidejüleg f. hó 20-án kezdődik úgy a polgári iskolában, mint a kézi­munkatanfolyamban. Nagy Gabriella áll. polg. isk. igazgató. — A nyári időszámítás megszűnik. Folyó hó 17-én hajnali 3 órakor hivatalosan visszaigazítják az előretolt órát és ezzel helyreáll a normális időszámítás. — Országosvásár. A kisasszony napi országos vásárt f. hó 11-én tarják meg váro­sunkban. — Figyelmeztetés- A rendőrkapitányi hivatal közhirré teszi, hogy ahol vérhas-beteg­ségben levő beteg van, a szennyes ruhát tilos nyilvános mosó-intézetben mosatni, hanem ott­hon, házilag kell azt kimosatni. Továbbá, érte­síttetik a közönség, hogy a fertőtlenítésekhez szükséges oltott mész a Város-majorban a város­gazdánál ingyen kapható. — Lovak berendelése. A legutóbbi ló­osztályozásnál katonai szolgálati célokra alkal­masnak talált lovakat a pozsonyi katonai parancs­nokság lótartalék parancsnoksága folyó hó 15-én d. e. 8 órára a pápai vásártérre berendelte. A lovak jó kötőfékkel látandók el. Befedezett kancák fedeztetési bárcái felmutatandók. Női kalap-átalakításokat és díszítéseket a leg-ú j al> 1) diva t szerint jutányos áron elfogadok Petőfi-utca II. sz. alatti lakásomon. Pápán, Kossuth Lajos utca 32, sz, alatt M. kir. anyakönyvi kivonat Születtek Szept. 1 Varga István kömives és neje Kovács Mária, fia: István, rk. — Kis Gyula napszámos és neje Takács Mária, fia : halvaszületett — Szólás Pál szabó és neje Csizmadia Katalin, leánya : Anna, rk. Szept. 3. Kelemen Lajos honv. huszár őrmester és neje Horváth Katalin, fia: Lajos, rk. Szept. 4. Császár Károly napszámos és neje Zsuppán Terézia, fia: József, rk. Szept. 6. Kis József csizmadia és neje Szőke Mária, fia: ág. hitv ev. — Fülöp József csizmadia és neje Erdélyi Karolin, fia: Alajos, rk. — Pákay Boldizsár bérkocsi üzlettulajdonos és neje Fekete Mária, fia: Lajos, rk. Mui/h'dtalc Aug 31. Özv. Vágó Ignácné Turnhauser Erzsébet rk., 79 éves, elaggulás Szept. 1. Puck Jenő lakatos segéd, rk., 18 éves, tüdővész. — Balog István rk., 6 éves, bélhurut. Szept. 2. Jenei Andrásné Pala Erzsébet nap­számosnő, rk., 58 éves, tüdőtágulat. Szept. 5. Roncz Ferenc rk., 2 éves, ráng görcö. Szept 6. Porpáczi Juliánná dohánygyári munkásns, rk., 33 éves, gümős hashártyalob. Házasságot kötöttek : Szept. 2. Kovács Pál borbély, rk. és Giczi Erzsébet, rk. Szept. 6. Rup József asztalos, rk. és Tóth Mária, rk. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. A közönség köréből. (E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk.) Nyilatkozat. Alulírott ifj. Mátyás Károly tósoki lakos, megyebizottsági tag kijelentem, hogy nevem az alispáni székre Kerényi Andor veszprémi főszolgabírót jelölő felhívás névaláirói közé minden megkérdezésem nélkül, saját akaratom és meggyőződésem ellenére került, én semmi­féle ilyen irányú értekezleten részt nem vettem, nevemnek e felhívási iven való szerepeltetése ellen határozottan tiltakozom, annál is inkább, mert az alispánválasztásnál Bélák Lajos pápai főszolgabíró jelöltségét támogatom és Bélák Lajosra fogok szavazni. Tósok, 1917 szeptember 3. Előttünk mint tanuk: Ifj. Mátyás Károly sk. Ifj. Csizmadia Lajos sk. megyei biz. tag. Németh Lajos sk. Nagy üzlethelyiség CZIFFER GIZELLA dívafárusnö. azonnal kiadó. = Bővebb felvilágosítást Manheim Ármin ad. = Győri Bútorkészítő Iparosok Irucsarnok Szövetkezete Győr, Raross-ut 26. sz. A Dunántúl legnagyobb bútorüzlete. < < < Nagy választék • • • minden rendű, saját készítésű asztalos- és kárpitos-bútorokban. Telefon 588 . R aÍ Z° kka l> költségvetésekkel Szolgálunk. ^ ^ Minden darab bútor bizottság által felülvizsgálva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom