Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-03-26 / 13. szám

— A 47 és 48 évesek bevonulása. A hivatalos lap közli a honvédelmi miniszter rende­letét a 47 és 48 éves népfölkelők bevonulása ügyében. A rendelet szerint az 1868. és 1869. évben született és a népfölkelési bemutató szem­lén, vagy utószemlén népfölkelési fegyveres szolgálatra alkalmasnak talált népfölkelésre köte­lezettek, valamint azok, akik 1865 január l-e és 1897 december 31-ike között születtek s akik népfelkelési fegyveres szolgálatot kötelesek teljesíteni — amennyiben név szerint felmentve nincsenek — április 5-én népfölkelési tényleges szolgálatra bevonulni tartoznak. Azok, akik ön­kéntes belépés folytán a honvédségbe, vagy a közös hadseregbe besoroztattak, tekintet nélkül arra, hogy mely születési évfolyamba tartoznak, szintén április 5-én kötelesek bevonulni. Ezzel a hirdetéssel most már a népfölkelési kötele­zettség kiterjesztéséről szóló 1915. évi II. tör­vénycikk alapján ötven éves korig valamennyi népfölkelési korosztály fegyverbe lett hiva. — A Hadsegélyező bélyegek és az ügynökök. A Hadsegélyező Hivatal az ügy­nöki visszaélések minél hathatósabb megelőzé­sére az összes polgármesterekhez, főszolgabirák­hoz és községi jegyzőkhöz részletes tájékoztatót küldött, melyben újra leszögezi, hogy ügynököket a saját kiadványai terjesztésében nem foglalkoz­tat. Fölhivja a figyelmet a Hadsegélyező jóté­konysági bélyegekre, melyeket mindenki tetszése szerinti mennyiségben vásárolhat a Hivataltól, de fölragasztásuk valamely mülapra vagy egyéb elásított cikkre egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kérdéses cikket a Hivatal javára vagy a Hivatal égisze alatt árusítják. Ha bármely cég ügynöke mégis ilyen megtévesztő kijelentésekkel dolgozik, át kell adni a legközelebbi rendőrhatóságnak. A Hivatal reméli, hogy a tájékoztató részletes, preciz adatai után az ügynöki visszaélések minden stratégiája összeomlik. — A kávéházi zárórát meghosszab­bították. A helybeli kávésok kérvényt intéz­tek a városi tanácshoz, hogy a hávéházi zár­órát 12 óra helyett 1 óráig engedélyezze. A városi tanács a rendőrkapitány véleményezésére a kávésok kérelmének helyt adott. — Országos vásár. Városunkban f. hó 28-án és 29-én országos vásár lesz meg­tartva. Az előjelek után Ítélve, úgy a keddi szarvasmarha és ló-, valamint a szerdai sertés­vásár nagy forgalmúnak Ígérkeznek. — Az izr. népkonyha javára újabban adakoztak: Pápa városi és vidéki takarékpénz­tár 150 K, özv. Blau Jakakné 25 K, Zollschan Zsigmondné szül. Kohn Olga (Lövő) 20 K, dr. Gottlieb Sándor az északi harctérről, Lan­gráf Zsigáné, dr. Kóródi Simonné 10—10 K, Bodánszky Lajosné (Budapest) 6 K. — Az izr. ápolda évi rendes közgyűlése vasárnap délután 5 órakor lesz a Chevra Kadisa nagytermében. Használjunk hadisegély-postabély eget! Nagyswrttan bavált » harctéren küzdőknél és mindenkinél mint legjobb ' fájdalomcsillapító bedörzsölés meghftléfl, rheuma, köszvény, inflnenta, terok­mell- ós hitfájás gt-b. eaeteiben Dr. Richter-féle Horgony-Liniment. eapsici oompos. Horgony-Pain-Expeller pótlék*. ÜT®«Je K —"80, 140, r—. Kaphat* gT-ógysiertÁrakbivn YMry ktavet- a lenül ai „Arany oroszlánhoz" rrlwell Dr. Richter-féle gyógyszertárba*. il a Prága I, Elisabethstr. 6. Naponkénti szétküldés. ^^ — Köszönetnyilvánítások. A Pápai Izra­elita Ápolda nevében ez uton mondok mély köszönetet a Pápai Takarékpénztárnak 50 K-ás és dr. Gottlieb Sándor úrnak az északi harctér­ről küldött 10 koronás adományáért. Steinberger Lipót elnök. A Pápai Takarékpénztár igazgatósága 400 koronát a szegények közti kiosztásra, 100 koronát a népkonyha javára, — a Közgazdasági Bank igazgatósága 300 koronát a népkonyha javára, 100 koronát a szegény-alap javára és 50 koro­nát a Polgári Ápolda alapja javára, — a Pápa városi és vidéki Takarékpénztár igazgatósága 200 koronát a szegények közti kiosztásra volt szives ajándékozni. A nagylelkű adományokért a városi tanács nevében hálás köszönetét nyilvá­nítja Mészáros Károly polgármester. A Pápai Takarékpénztár a szentbenedek­rendi főgimnázium szegény tanulóinak segélye­zésére 200 koronát ajándékozott, amely ado­mányért e helyen is hálás köszönetet mond dr. Teli Anasztáz, főgimnáziumi igazgató. A városi jótékony Nőegyesület céljaira a Pápai Takarékpénztár 200 K-t volt kegyes adományozni, melyet az egyesület nevében hálá­san köszön Karlovitz Adolfné elnök. A Pápai Takarékpénztár 50 K-t, Breuer Lázárné, Ungár Mihályné úrnők 20—20 K-t, Deutsch Miksáné úrnő szül. Eisler Ilonka 10 K-t voltak szívesek egyletünknek adományozni, melyért hálás köszönetet rnond az izr. nőegylet nevében özv. Krausz Vilmosné elnök. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíj-Egylete pápai 245-ös számú fiókjá­nak a Pápai Takarékpénztár 40 K-t, a Pápa városi és vidéki Takarékpénztár 20 K-t volt kegyes adományozni. A választmány a nyilvános­ság előtt ez úton köszöni meg a kegyes ado­mányokat. M. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek : Márc. 17. Nagy Károly földmivelő és neje Nagy Rozália, leánya: Erzsébet, rk — Kaufmann Ferenc csizmadia és neje Németh Rozália, leánya: Anna, rk. Márc. 18. Száki József kocsis és neje Böröcz Ágnes, fia: József, rk. Márc. 19. Kósa János földmivelő és neje Nagy Lidia, fia: József, ref. Márc 20. Albert Mária napszámosnő, fia: József, rk. — Gulyás József urad. cseléd és neje Molnár Eszter, leánya: Ilona, ev. — Eredics Boldizsár mozdonyvezető és neje Polgár Róza, fia: Ferenc, rk — Englert Gyula szövőmester és neje Nagy Eszter, fia: Lajos, ev. Márc. 23. Goda Gyula tűzoltó és neje Ács Juliánná, leánya: Mária, rk. — Bódai József kőmives és neje Herber Rozália, leánya : Ilonka, rk. Meghaltak: Márc, 17. Németh Mária, rk., 17 éves, általános gümőkór. — Tóth Sándor, rk., 7 napos, merevgörcs. — Kohn Sándor házaló, izr., 47 éves, veselob. — Pitzer Miklós, rk., 15 hónapos, ránggörcs. Márc. 20. Rosenberger Cecilia vajkereskedő, izr., 57 éves, szivhüdés. — Berki Anna, rk., 5 éves, tüdővész. Márc. 22. Antal Lidia, ref., 2 éves, gyermekaszály. Márc. 23. Szűcs Lászlóné városi szegény, ev., 83 éves, végelgyengülés. Házasságot kötöttek. Márc. 20. Zathureczky Vilmos földbirtokos, ev. és Kiss Jolán, ref. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1916. Főiskolai könyvnyomda. A közönség figyelmébe! Az országosan szabadalmazott „Szücs-féle lecithin tej és méz" a leg-kitünőfofc* tápszer. Mindkettő kitűnő hatással van felnőtteknél vér­szegénység, idegbetegség eseteiben és a gyen­gébb szervezetüek erősítésére. Gyermekeknek fontos a csontok erősítésére, mi által a fejlődést nagyban elősegíti. Tanárok és orvosok ajánlják. Megrendelhető Langraf Zsiga irodájában, hol bővebb felvilágosítás nyerhető. Hat heti használat után hatása már észlelhető. ADJUNK LÁTCSÖVET KATONÁINK­NAK! Jó távcső egész csapatokat megmenthet a meglepetés veszedelmétől és az ellenseg kikémlelésére is a legbiztosabb segítő eszköz ! Küldjük el távcsöveinket hős katonáink szá­mára a Hadsedélyző Hivatal címére (Buda­pest, IV., Váci-utca 38. szám) Egy teljesen jókarban levő Íl-CL jutányos áron eladó. Megtekinthető az Otthon-kávéházban. 34/1916. végrh. sz. / Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a pápai kir. járásbíróság­nak 1915. évi V./470. sz. végzése folytán ügyvéd által képviselt Skutetzky Eduárd wieni cég végrehajtató részére végrehajtást szenvedett ellen 670 97 K, 479'27 K tőkekövetelés s jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 2189*14 K-ra becsült ingó­ságokra a pápai kir. járásbíróság 1915. V./Pk. 1234. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a korábbi vagy felülfoglaltatók követe lése erejéig is, amennyiben azok törvényes zálog­jogot nyertek volna, alperes lakásán Pápán Fő-utcán leendő megtartására határidőül 1916. évi március hó 30-ik napjának délutáni 3 órája kitüzetik, amikor a bíróilag lefoglalt férfiruha szövetek s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégíttetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban esz­közöltetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentései­ket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldő ttnél Írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követö naptól számíttatik. Kelt Pápán, 1916. évi március hó 15-én. Asztalos Sándor kir. bir. végrehajtó. Egg ügyes elárusítónő azonnal felvétetik Süsz V. divatáru üzletében Pápa, Kossuth Lajos utca. ©t szobás emeleti lakást tágas mellékhelyiségekkel, nagy istállót, kocsiszint, kocsis lakást bérbead 1916. évi május hó l-re Steinberger Lipót ügyvéd Zimmermann-utca 3-

Next

/
Oldalképek
Tartalom