Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-12-31 / 53. szám

PAPAI HOZLONL Közérdekű független hetilap, B Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér'. Laptulajdonos ós kiadó: POLLATSEK FRIGYE Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Arain könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) i Pápán is megindult a rekvirálás, mint az egész országban mindenütt. Bármennyire zokon is essék egyeseknek, kik ezen kormányrendelet végrehajtásában csak a közönség fölösleges és jogtalan zaklatását látják, minden elfogulatlan embernek be kell látni, hogy a jelenlegi viszonyok között a rekvirálás elkerülhetetlen és azon dolgok közé tartozik, amelyeket a „szükséges rossz" paradoxjelzők illetnek meg. Egyébként, akinek nincs fölöslege, annak nem kell fejét azon törni, hová dugja el a kutatóbizottság elől a nincset, akit pedig jó sorsa fölösleggel megáldott, találjon vigasztalást ama boldogító tudatban, hogy — a vagyonos osztályhoz tartozik és hozzá nem hiába fáradnak a rekvirálók. A rekvirálásba tehát annál inkább is bele kell nyugodnunk, mert a közönség 98%-ának nem kell tőle tartani, mert nincs — elrejteni valója. Csak három hibája van: későn jött, nem általános és a különböző bizottságok működéséből hiányzik az egyöntetűség. Eleve kijelentem, hogy e hibák egyikében sem a pápai hatóság ludas. A rekvirálást mindjárt a háború elején a legnagyobb szigorral és vaskövetkezetességgel el kellett volna rendelni. Nem lett volna szabad megengedni senkinek, hogy egész évi szükségletük beszerzésének ürügye alatt egyesek egész élelmiszerraktárokat halmozzanak fel. így lehetségessé tették volna a pontos ellenőrzést, kizárták volna annak lehetőségét, hogy az országban néhány ezer lelkiismeretlen ember bőségben tobzódjék, milliók pedig ő miattuk szükséget szenvedjenek. Másrészt csak az általános rekvirálás mellett, mely senkinek sem engedi meg, hogy egész évi szükségletét aratás után visszatartsa, vagy beszerezze, lehetséges az adagok igazságos elosztása. Arról nem is kell beszélni, hogy az összes élelmicikkek idején való rekvirálása még jó korán nyakát szeghette volna a háborúkban is abnormális drágaság hydrájának, mely valóságos mastodon nagyságura nőtt, úgy hogy nincs annyi negyvenkettősünk, amennyivel ezen undok szörnyeteg romboló életének véget lehetne vetni. Hogy a Pápán működő 9 rekviráló bizottság működése nem egyöntetű: nem lehet nekik hibául felróni. Talán nem volt idejük a rekvirálasi rendeletet kisérő miniszteri utasítások alapos áttanulmányozására, mert hiszen mindenki tudja, hogy a miniszteri rendeletek milyen elkésve, sokszor a végrehajtásukra kitűzött nap előtt közvetlenül érkeznek meg az alájuk rendelt hatóságokhoz. Ettől eltekintve a bizottságok lelkes, különbözőképen gondolkodó és érző lényekből állanak, nem pedig élettelen, gondolattalan és érzéketlen bábokból, melyeket a központban ülő Paprika Jancsi direktor tetszése szerint dróton ide-oda rángat. Az egyik bizottság könyörületesebb, irgalmasabb szivü —, a másik keményebb, erélyesebb lelkű tagokból áll. Az egyikben fölülkerekedik a büszke magyar karakter, mely hivatalos kiküldetésben is utálja a spicliskedést, a másikban a kötelességérzet olyan erős, hogy kelletlenül bár, de mégis gúzsba köti a büszke magyar jellemet hivatalos működésének tartamára azzal a varázsmondattal, hogy a parancs parancs, törvény törvény, melynek minden áron engedelmeskedni kell, bármilyen kellemetlen és bármilyen nehezünkre essék is. Végre egyes bizottságokban a törvény betűjéhez ragaszkodnak, a másikban elegendőnek tartják, ha annak szellemét tisztelik. Legyenek meggyőződve az elégedetlenkedők, hogyha ők lennének a bizottság tagjai, még — rosszabbul végeznék dolgukat. * * * Wilson papa megüzente, hogy a harci tüz eloltásához hajlandó volna a fecskendőt liferálni. Wilson ezúttal kitűnő diplomatának bizonyult. Ismerik „Az okos egér" c. mesét? A filozofáló egér nem mert a fogóban levő szalonnához nyúlni, mert féltette szabadságát és életét, de azt gondolta, a szalonnát megszagolni csak szabad. Wilson sem mert nyilt békeközvetítő alánlattal előállani, mert fél a rettenetes egérfogótól, a szájából • tüzes lángot lehellő Lloyd Georgetől, ki a békeközvetítést ellenséges aktusnak jelentette ki jó eleve, de a szalonnát megszagolni, vagyis azt a kérdést felvetni: „Uraim, mondjátok meg, milyen föltételekkel akartok békét kötní? Egymást sülve, vagy nyersen, egészen, vagy félig akarjátok-e fölfalni?" — csak szabad? Higyjünk-e Wilson őszinteségében? Azt hiszem: igen, mert a jenkik érdeke is a béke minél előbbi megkötése. A világháború lángja olyan messzire lobog, hogy előbb-utóbb őket is megperzseli, ha idejében el nem oltják. Wilson addig fenyegetődzött azzal, hogy a harci páncélt ő is magára ölti, ha a németek a kemény, korlátozás nélküli tengeralattjáró harcot tovább folytatják, mig most közeledik a veszély, hogy fenyegetését — be kell váltani. Attól tart, hogy békejavaslataink visszautasítása esetén Németország nem törődnék Wilson fenyegetéseivel és újból felvenné a kíméletlen tengeralatti küzdelmet. Wilson úr pedig csak fenyegetődzött a harci páncéllal, de felvenni nem igen szeretné, mert a nehéz harci páncél nyomja a kényelemhez szokott testet. Aztán sokkal kényelmesebb a jól megfizetett munícióval közvetve mások által az általa gyűlölt németeket más világra küldeni, e mellett a választási költségeket kifizető jenkik drága testi épségét megkímélni, mint az amerikaiak által fizetendő munícióval a németekre eredménytelenül puffogtatni, a drága amerikai hajókat a víz alá küldetni és a még drágább jenkivért ontani. Ez valóban kockázatos vállalat, előreláthatólag rossz üzlet. Azért hiszek Wilson papa békehajlandóságának őszinteségében. v. í. Harmadik éve... Harmadik esztendő hajlik a vége felé és ez is a háború jegyében múlik el. Három háborús esztendő viharzott végig az ország közgazdasági életén, de mégsem pusztították el termelő erőit. Ha másra nem mutathatnánk rá, mint arra az anyagi erőpróbára, amelyet immár ötödször fényesen állott ki az ország, akkor is büszke bizonyságok támogatnák azt az állítást, hogy az ország közgazdasági élete megküzdött a háború viharaival. Négy hadikölcsönre hatmilliárdon felül hordott össze az ország népe és az ötödiknek eredménye már kibontott vitorlákkal halad a nyolcadik milliárd felé. Kétségtelen, hogy ezt az eredményt csak a pénzbőség tette lehetségessé, mely a jól jövedelmező, az állam által garantált, tehát feltétlenül biztos befektetésben keresett elhelyezést. A nagy hadiszállítá-