Pápai Közlöny – XXVI. évfolyam – 1916.

1916-07-23 / 30. szám

— A felmentések ellenőrzése. Sokat beszélgetnek most az érdekeltek arról is, hogy a felmentetteket behívják. Ez a kérdés mindig bőségesen foglalkoztatja a fantáziákat. Hol arról beszélnek, hogy mindenkit behívnak, hol arról, hogy a felmentettek 30 éves korig tartoznak bevonulni. Természetesen ez nem egyéb üres találgatásnál, mert a felmentések visszavonására semmiféle rendelet, vagy annak jele vagy nyoma nincs, ellenkezőleg azok a rendelkezések, ame­lyek a felmentések ellenőrzését irják elő, azt bizonyítják, hogy a felmentések rendszere, amely abszolút szükségszerű dolog, érvényben marad. Az most is folyamatban van, hogy egyes fel­mentetteket az előirt okból behívják szórványosan, de egy általános megszüntetési rendelet nincs és nem is lesz, sőt a honvédelmi kormány nélkülözhetetlenség alapján éppúgy megadja a felmentéseket, főleg az idősebb korosztályoknak, mind eddig. Tény ellenben, hogy a felmenté­sek körül a miniszter szigorú ellenőrzési rend­szabályokat léptetett életbe annak a megállapí­tására, vájjon a felmentett egyén tényleg abban a foglalkozásban dolgozik-e, amelyben nélkü­lözhetetlennek találták. Az ellenőrzést az illető lakhelyén, vagy foglalkozási helyén majd a katonai hatóság fogja végezni, de a politikai hatóság teljes támogatásával. Mondanunk sem kell, hogy az ellenőrzés váratlan lesz mindenütt. — Tanítógyülés. A pápai ref. egyház­megyei tanítóegyesület folyó hó 28-án délelőtt 9 órakor tartja évi rendes közgyűlését Pápán a a ref. elemi iskolában. — A tárgysorozat fon­tosabb pontjai: Az egyházi hivatalnokok beteg­segélyezéséről szóló indítvány tárgyalása. — Tisztviselők választása 1917—1919-re. — Jelentkezés a lisztszükséglet bizto­sítására. A folyó évi augusztus hó 15-től kezdve egy teljes éven át csak az kaphat lisztet a vá­rosi lisztirodában, aki 8 napon belül a város­házánál, a jegyző hivatalos helyiségében beje­lenti, hogy lisztet a városi lisztirodában fog vásárolni. Újra figyelmezteti a városi hatóság a közönséget, hogy ezen bejelentést mindenki, saját érdekében okvetlen teljesítse, mert a liszt­iroda be nem jelentett családoknak lisztet nem fog adni. — A vármegye rézgáliccal való ellá­tása. A vármegye alispánja és a Vármegyei Gazgasági Egyesület elnökségének szorgos után­járása folytán a megyei szőlősgazdák gálic­szükséglete teljesen fedezve lett. A Vármegyei Gazdasági Egyesület 920 q gálicot osztott ki, úgy, hogy holdankint 15—18 kg. jutott. Aki tehát idejében gondoskodott gálic-szükségleté­nek fedezéséről, ha bőségesen nem is, de arány­lag jobban ki lett elégítve, mint a szomszédos vármegyék szőlősgazdái. — Tüz a vidéken. Kéttornyulak közég­ben — mint mult számunkban jeleztük — f. hó 14-én d. u. 5 órakor Bolla Sándor és Ferenc szekérszine kigyulladt és a közelben elhelyezett takarmánnyal együtt 800 K értékben elégett. — A vadászfegyverek bejelentendők. A város adóhivatala felhívja mindazokat, akik­nek birtokában vadászatra használható fegyve­rek vannak, hogy azokat számszerint s annak megjelölése mellett, hogy egy- vagy kétcsövü-e, 1916. évi julius hónapban a városi adóhivatal­nál bejelentsék. Aki adóköteles fegyverét az adó alól elvonja, eltitkolja, vagy az adóköteles lő­fegyvereket — a törvényben meghatározott ese­teket kivéve — vadászatra használja, az eltitkolt, vagy az adó alól elvont minden darab fegyver után 20 K-tól 40 K-ig terjedhető bírságot tar­tozik fizetni. A befizetett birságnak egyharmada a feljelentőt illeti. A vadászati adójövedéki ki­hágások az 1883. évi XXIII. t.-c. 43. §-a értel­mében toroltatnak meg. ÍA. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Jul. 14. Nagy Ferenc szabó és neje Takó Gizella, fia: István, rk. Jul. 15. Szabó Sámuel szabó és neje Pillér Anna, fia: László, rk. 19. Edvi József városi rendőr és neje Zwiebel Aurélia, fia: József, rk. 20. Varga Dániel vasúti raktármunkás és neje Pál Karolina, leánya: Irén, ref. Meghaltak: Jul. 14. Preiner Pálné Csatári Terézia, rk., 55 éves, rákos elfajulás. — Biáth Anna, rk., 8 éves, agy­hártyalob. Jul. 15. Imre Ferenc cipész, rk., 34 éves, szervi szivbaj. Jul. 18. Sobolow Nikolaj orosz fogoly, g. kel., 43 éves, hashártyagyulladás. — Balázs István lóápoló, rk., 48 éves, Öngyilkosság akasztással. Jul. 19. Edvi József, rk., 2 napos, veleszületett gyengeség. 20. Standis Antal orosz hadifogoly, g. kel, 21 éves, lőtt seb. — Özv. Horváth Józsefné Laskovics Terézia, rk., 58 éves, bélcsavarodás. Házasságot kötöttek: Jul. 16. Bodai Gyula ács, rk. és Biró Karolina, ev. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1916. Főiskolai könyvnyomda. Hirdessen A török Vörös Félhold képes­levelezőlapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság (Budapest, Kép­viselőház). Ö nagy ház a város közepén tágas udvarral; lakásokkal, kocsiszínnel, istállókkal és sok mellékhelyiséggel ellátva, családi okok miatt jutányos áron azonnal eladó. Bővebb felvilágosítás Bástya-utca 26. szám alatt nyerhető. A főiskolai nyomdába egy tanonc a Pápai Közlönyben. • felvétetik, m Vendéglő bérbeadás. Pápa város legforgalmasabb helyén Fő-tér 14. számú emeletes ház földszintjén a már évtizedeken át fennálló és jóforgalmn vendéglő összes berendezésével katonai bevonulás folytán 1917. évi január hó 1-től kezdve bérbeadó. Bővebb felvilágosítást nyerhetni ugyanott az emeleti Bauer kávéházban. Azonnali rendelésre újévig szállítok: 50 waggon 2 éves vágás bükk- és cserfa a pápai állomásra szállítva waggononként: 545 korona. 50 waggon 2 éves vágás dorong-, cser- ós bükkfa a pápai állomásra szállítva . 535 korona. 50 waggon 2 éves vágás puhafa, dorongfa a pápai állomásra szállítva 528 korona, 50 waggon 2 éves vágás puha hasábfa a pápai állomásra szállítva 535 korona. 3Xeg-rendellietö: Gyimesi Gábornál, Székesfehérvárott, Cryümölcs-utca 11. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom