Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.
1915-01-31 / 5. szám
XI3I"V. é-vfolyam. IFórpa., 1915, jarL-o-éo? 31. 5- szárm. ÖMY üőzértiekü fiiigefien hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K, Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: FOLLATSEK FRIGYESHIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. a Városunkban magjelentek már a hirdetmények, melywzerint a honvédelmi miniszter rendelete folytán az 1896 , 1895. és 1891. évben szü letett népfölkelőket alkalmasság esetén fegyveres szolgálatra hivja be. Maga a hirdetmény nem érte váratlan meglepetésként a nagyközönséget. Hetek óta állandóan beszéltek a 19 évesek sorozásáról. Ma, amikor végre hivatalos formában is igazolták a hir valódiságát, az különösen a fel sőbb osztályokat vég/,ő tanulóifjúság körében keltett lázas izgalmat, miután biztosra vették, hogy a felhívás foly tán tanulmányaik folytatása, illetve befejezése tekintetében hátrányt fog nak szenvedni. Megnyugtathatjuk a középiskolák ós főiskolák érdekelt növendékeit, hogy tanulmányaiknak folytatásában, illetőleg befejezésében semminemű gátló hátrányt nem fognak szenvedni. Azok az 1896. és 1895, évbeli középiskolai tanulók, akik a népfölkelői szemlén fegyveres szolgálatra „alkalmasnak* minősíttettek, az érettségi bizonyítvánnyal egyenértékű vizsgálati bizonyítványt kapnak, melyet a miniszter rendelete folytán minden iskolában erre a külön célra megalakult tanári bizottság állit ki az illető tanuló részére évbeli előmenetele alapján. Ezt az igazolt bizonyítványt, mely ugy az önkéntességi jogosultságra, valamint az egyetemek és főiskolák látogatására jogosítja fel birtokosát, csakis azok a tanulók kapják, akik április elején a hadsereg kötelékébe lépnek. Azok a tanulók, akik a szem lén alkalmatlannak minősíttetnek, rendes időben, juniusban teszik le az érettségit. A szülők, valamint a tanulóifjúság teljesen nyugodtak lehetnek, veszíteni semmit sem fognak, miután ez az úgynevezett „szükségszerű" bizonyítvány ugyanazokra a jogokra érvényesiti őket, mint a rendes érettségi bizonyítvány. Még pedig a nyolcadik gimnáziumot vagy reált és más ezekkel egyenrangú intézetek befejező osztályát végző növendék e szük ségszerü bizonyítvánnyal az összes egyetemekre fölvétetheti magát. Egyévi önkéntességi jogosultsága az összes növendékeknek meg lesz, még azoknak is, akik a középiskola hatodik vagy hetedik osztályát végzik. Az illetők szintén szükségszerű bizonyítványt kapnak, melynek felmutatása ellenében megkapják az önkéntesi sárga stráfot és a háború után felsőbb osztályba léphetnek. Ami a főiskolai hallgatókat illeti, itt is minden törekvésünk oda irányul, hogy a hallgatók tanéveikből semmit se veszítsenek és igy egy készülő terv szerint a harctéren, illetőleg a hadseregnél végzett szolgálati tartam idejét az ötödik külön ben is gyakorlati évnek fogják számítani. Különben is a vallás- és közoktatásügyi minisztérium gondoskodott arról, hogy a főiskolák ós a középiskolák, valamint az ezekkel hasonrangu tanintézetek növendékei e behívás következtében tanulmányaik további folytatásában, illetve befejezésében hátrányos megszakítást ne szenvedjenek. Az erre vonatkozó részletes rendelkezéseket az a rendelet tartalmazza, amelyet a miniszter e hó 26-án 913. elnöki szám alatt kiadott. Ennek értelmében azoknak a középiskolai, felsőkereskedelmi iskolai ós tanitóképzőintézeti tanulóknak, akik a szóbanforgó népfölkelési bemutató szemlén megjelenni tartoznak, az illető iskola igazgatója az egyévi önkéntesi kedvezmény biztosítása céljából kiállítja a megfelelő osztály látogatásáról szóló igazolványt. Ugyanezek a tanulók tényleges népfölkelői szolgálatra való behívásuk esetében megkaphatják az osztálybizonyitványt, illetve az iskola utolsó évfolyamában az érettségi bizonyítványt vagy a tanítói oklevelet abban az esetben, ha évközi tanulmányi előmenetelük és osztályzatuk alapján arra érdemesnek találtatnak. Az esetben azonban, ha az osztálytanulókat a tanítási időn belül a hadvezetőség a katonai szolgálatból bármely oknál fogva elbocsátja, kötelesek az iskolába visszatérni, mert felsőbb osztályba csak az esetben vétetnek fel, ha igazolják, hogy a tanév hátralevő részében is rendesen eleget tettek iskolai kötelezettségüknek. Az egyetemek, a műegyetem, a jogakadémiák, a tanárképzőintézetek, valamint a keresk. és a művészeti főiskolák hallgatói részére a vallás- és közoktatásügyi miniszter módot kiván nyújtani arra, hogy a tanévet népfölkelési tényleges szolgálatra való bevonulásuk időpontjáig befejezhessék. A be nem vonuló hallgatókra az illető főiskola látogatása továbbra is kötelező. Ez irányban az intézkedések a keresk. és művészeti főiskolákra vonatkozóan már megtörténtek ; a többiekre nézve a miniszter az illetékes tényezők meghallgatása után fog intézkedni. a A háború által felszínre hozott kérdések közül egyike lesz már a közeljövőben a legaktuálisabbaknak a vetőmag kérdés. Tudjuk nagyon jól, hogy a magyar mezőgazdaságra a mostani nehéz napokban óriási teljesítmény vár. Nemcsak a harcoló katonaság kielégítő táplálását, de az itthonmaradottak élelmezését is, sőt bizonyos mértékig szövetségesünk mezőgazdasági termékekkel való kielégítését várják a magyar föld termőerejétől. Mi mindig bíztunk szántóföldjeink öserejében, bíztunk abban is, hogy a szántóföld megmunkálására hivatott a most az ország javaiért harcoló munkáskezeket az itthonmaradottak is pótolni fogják, de ahhoz, hogy a föld teremjen, nem csupán meg kell munkálni azt, hanem egyúttal be is kell vetni. Bevonuló katonáknak finom, fehér gyapjú és drap teveszőr takaró! • Gyapjú pokrócokban ig-en nagy választók • ÉS SZOELI2nT aa^y AaruJaé.jsé."baaa«