Pápai Közlöny – XXV. évfolyam – 1915.

1915-07-11 / 28. szám

Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: rOLLVIHEK FRIGYES. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Gróf Esterházy Pál igazi hőstette. Gróf Esterházy Pálról fővárosunk egyik jeles uj ságirój a Kéri Pál az „Az Est"-ben a következőkben emlékezik meg: Mikor a télen a Kárpátokat tartottuk sokszoros orosz erd ellen, a duklai szakaszon gróf Esteiűiáy Pái akkor szánta rá magát a hősi halálra. Most, hogy halála hirét olvastam, eszembe jutott, mikor és hogyan láttam a Sztropkó fölött, havas hegyek gerincén húzódó lövészárkokban a grófot, aki akkor költözött ki a frontra, válalta a keserű, kedvet, lelket bénitó lövészárok szolgálatot. Huszár volt, magyar mágnás, Esterházy. Lovas parancsőrtisztnek volt beosztva egy hadosztályparancsnoksághoz ; mágnásnak és huszárnak való szép szolgálat. De amikor a háborn derekán voltunk és kialakult a hadi élet valósága, a háború társadalmi rétegezettsége; először vált öntudatossá a lelkes és gondolkozó emberekben, hogy a háborúnak is vannak magasabb osztályai és dolgozó proletariátusa: a lövészárkok lakói, — akkor Eszterházy Pál a lövészárokba kívánkozott. Nem akarjuk az ő példáját istentuclja, milyen jelentőségűvé fölfujni. de az ő esete a kérlelhetetlen lelkiismeretnek, tiszta becsületességnek olyan képe, aminek az emlékezetét érdemes megőrizni. Sok hős között ő különösen hős. Esterházy Pálnak, ha közönséges gyalog-szolgálatban megakar halni, mint valami bakatiszt, nem olyan könnyű az! Az életét, testi javát, boldogságát őrző ösztöneik olyan szövetségesei támadnak társadalmi helyzetében, hogy ha azokkal megküzdött és gyalogrohamban, buzogánnyal kezében megtudott halni öreg Vilmos-huszárai élén, tizszeresen hős volt. ... Az első közös lovashadosztály hosszú viszontagságok után akkor februárban, lóról leszállva, gyalogos lövészárok-szolgálatot tett a Sztropkó fölött húzódó Kárpátokban. Sok orosz támadást vertek vissza már akkor, ugy gyalogosan és az egész hadosztály nem számlált összesen ezer puskát a lövészárokban. A tábornok hadosztályparancsnok lenn, Sztropkón székelt. Fényes törzse volt. A legjobb, legszebb nevek viselői vették körül, mint hozzá beosztott parancsőrtisztek. Köztük a legelőkelőbb Esterházy Pál volt. A folytonos támadások, a szünetekben pedig járőrszolgálatban való veszteségek, meg a lövészárokélet szakadatlanul hulldogáló [áldozatai egyre fogyasztották a hadosztály ezredeit künn az állásokban. Tisztek estek el, betegedtek meg folyton. Esterházy Pál egyszer azzal állt a tábornoka elé, hogy az ezredéből, a Vilmos-huszárok ezredéből annyi tiszt esett el künn a hegyen, hogy most már rajta a sor, ő is ki akar menni lövészárok-szolgálatra. A tábornoka igyekezett lebeszélni őt. Az ezrednek van még tisztje odahaza, az ő beosztása parancsőrtiszti, a törzsnek szüksége van rá, megteszi ott a kötelességét. Lebeszélték a társai, a törzs uri társaságának többi tagjai, ele nem használt semmi. Eszterházy Pál kiment a lövészárokba. Vele ment a hadosztálytörzsnek egyik hadnagya: ifjabb gróf Tisza István is. Künn a lövészárkokban találkoztam vele. A Vilmos-huszárok szakasza egy havas hegy taréj volt, a melylyel szemközt, vagy nyolcszáz lépésre húzódott az orosz állás. Olvadó idő volt akkor éppen és bár a tarajon és afensikon az örökös szélben, fehéren terült el a hó, az árkokban térdig állt a viz és a sár. Öreg Vilmos-huszárok földig érő kék bundákká átszabott mentékben könyököltek az őrhelyeken karabélyaik mellett, vagy üldögéltek a föld alatt, galyakkal és sátorlapokkal fedett sáros árkokban a rajvonalkályhák mellett. Ezek a vén huszárok elfelejtették az otthonukat, családjukat, elfeledkeztek magukról, csak abban a gőgös szuggesztióban éltek, hogy ők Vilmos-huszárok és a legbüszkébb huszárezred becsületét nem szabad hagyniok ebben a keserű nyomorúságban sem, gyalogosan, földalatti lyukakban sem. Dacos gőggel vállalták ezt a nem huszáros munkát és ugy viselték magukat, hogy az egész hadtest bámulta őket, Fedezékeik bizony olyan huszárosak voltak. Bármely bakaezred jobban lakott ily földalatti szolgálatban. Ha az orosz támadott nehéz csizmáikban, boldogabb végére fordított karabéllyal, bicskával, lőccsel ugráltak ki a fedezékekből és igy vertek vissza minden rohamot, kétségbeesett elszántsággal. Akkor rendeltek nekik épen fokosokat, hogy legyen mivel kézitusábanharcolniok. Az oroszoknál végül olyan tiszteletet keltettek a lövészárokban harcoló huszárok, hogy megtörtént, mikor az egész vonalon támadásba mentek, azt a szakaszt, amelyben a lovashadosztály feküdt, megkímélték, nem támadták. . .. Föladalatti lakásaikban itt nyomorogtak a fényes Vilmos-huszártisztek. Aki közülök régebben volt itt künn az árokban szolgálatban, lerongyolódott, idegei, gyomra, izületei tönkrementek. Húzták, amig bírták, de aki meg

; nem sebesült, vagy el nem esett, megbetegedett. Esterházy Pál még akkor nem régen szolgált itt a hegyen, az árokban. Mikor egy sátorlap alól előbujt és bemutatkoztunk egymásnak, aranysujtásos, tiszta atillájában friss arcszinével kiváltott a többi tiszt közül. Szakálla megnőtt, oldalt hosz-