Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-08-02 / 31. szám

A háború hatása u álunk. Éljen a háború! Ezt a harcias kiáltást hangoztatta ezer és ezer torok a mult hét kedden és szerdán este városunk legforgalmasabb utvonalain. Békés polgárok, kik soha talán még tüntetésen részt nem vettek, a napi munkától kifáradt munkások, akiktől eddigelé legfeljebb az általános választójog éltetését hallottuk, úriemberek, akik máskor megvető mozdulattal fordultak el az utcai tömegtől, most egy tömeggé olvadva, egymásba karolva járták az utcákat és énekelték a harcias nótákat és harsogták a háborús jelmondatokat. A lelkesedésnek az a tüze, amely a lelkekből a gyilkosok hazájával szemben kitört háború hirére 3 országban lobbant ki, átcsapott a mi városunkba is és oly impozáns tüntetésekben nyilvánult meg, aminőkhöz foghatókat még nem láttak e város sokat látott falai. A tüntetéseket, mint mindig és mindenütt, most is és nálunk is a lánglelkü ifjúság kezdeményezte. Néhány lelkes ifjú torkából szakadtak ki az első harcias kiáltások kedden este a Kossuth Lajos-utcában, midőn nagy tömeg várta izgatottan a Kohnféle üzlet előtt a háborúról hirt hozó táviratokat. „Éljen a háború!" „Vesszen Szerbia!" „Éljen a király!" „Éljen a hadsereg !" Mindsürübben hangzottak fel ezek a népszerű jelmondatok a várakozó tömegből. Ha a hires tihanyi visszhang kétszeresen veri vissza a hangot, itt százszoros visszhangra találtak a lelkes kiáltások. A mindinkább szaporodó tömeg egyszerre csak megindult. Óriási lelkesedéssel vonult végig a Fő-téren, Fő-utcán át a honvédemlékig, ahol kalaplevéve elénekelte a Himnuszt és Szózatot. Nemsokára cigánybanda került a menet élére és leírhatatlanul lelkes ujjongás közt folytatta a menet útját a Kossuth Lajos-utca felé. Ott váratlanul dr. Antal Géza orsz. képviselőnk kocsijával találkozott a menet. Túláradó szeretettel vette körül a szeretett képviselőt, aki látva az ujjongást, a lelkes tömeget, szólásra emelkedett. Minden egyes mondatát óriási éljenzéssel fogadta a sok ezer főre szaporodott tömeg. Különösen akkor emelkedett a lelkesedés tetőpontra, amikor megtette a képviselő azt a két nagyfontosságú bejelentést, hogy a hadüzenet már megtörtént és hogy másnap délben meg fognak kezdődni az ellenségeskedések. Az ifjúság nem birt többet magával. Kifogta a képviselő kocsijából a péseit, megdörzsölte a szemét és látta, hogy már egész világos nappal van. A nap reggeli fényességében ragyogott be az ablakon. Hamar kiugrott az ágyból és öltözködni kezdett. De arra gondolt, hogy biztosan elkésett a hivatalból és öltözködés közben mérgesen dörmögött magában: — Azt az árgyélusát ennek az aszszonynak, hogy ennyi ideig elhagyott aludni. Már bizonyosan van tizenegy óra és nekem már nyolc órakor a hivatalban kellett volna lennem. Megállj csak! Lehúzom a lakbérből, ha megbüntetnek a késésemért. Tudom, hogy nem hagysz többé elaludni. Mikor már teljesen felöltözködött, jutott csak eszébe, hogy még meg sem mosakodott. Gyorsan a lavórhoz szaladt és mosakodni kezdett. — Gottlieb ur! Gottlieb ur! — kiabált megint Gusszmanné az ajtót dörömbölve. — Fönt vagyok már! — ordított Gottlieb mérgesen és megtörülközött. — Most már sietett, a fene egye meg, amikor tudja, hogy későn van. Ugy rohant ki az ajtón, mint egy őrült. Gusszmannét, aki még az ajtóban állt, majdnem fellökte. — Hát a reggeli, Gottlieb ur ? — kiabált utána Gusszmanné, de az, mintha nem hallott volna semmit, szaladt le a lépcsőkön, három-négyet is ugorva egyszerre. Gusszmanné nem tudta elgondolni, lovakat és diadalmenetben húzta egész lakásáig. Itt a tüntetők nem szűnő „halljuk

a-ozására ismét lelkes szavakat intézett dr. Antal Géza az egybegyűltekhez, akik óriási éljenzéssel folytatták utjukat a Fő-tér felé. Időközben nemzeti zászló került a menet élére és közel járt már 11 órához az idő, midőn az utolsó „Éljen a háború !" elhangzott. A kedd esti tüntetések szerdán, este sokszorozódott erővel ujultak meg. Óriási tömegekben vonultak az emberek a vasúti állomás felé, ahonnan a tervezett fáklyás menet kiindult. Félkilenckor gyújtották meg a fáklyákat és lampionokat és az óriási, túl[ fűtött lelkesedésü tömeg zeneszó mellett megindult a város felé. Harsogtak a harcias nemzeti dalok, zúgtak a lelkes kiáltások ismét : Éljen a háború, éljen a király, éljen a haza! A Fő-téren már 6—7000 főre szaporodott a tüntetők serege, mely óriási éljenzéssel üdvözölte a Kaszinó ablakából lenéző tiszteket. A menet a Fő-utcán át dr. Antal Géza orsz. képviselő lakása elé vonult, ahol a képviselő gyönyörű beszédben üdvözölte a tüntetőket. Rámutatott arra, hogy a pökhendi kis Szerbiával szemben elment a magyar nemzet a türelem legvégső határáig. Isten áldását kérte a harcba vonuló hősökre és szűnni nem akaró tapsok között hivta fel a társadalmat a harcba távozott itthon maradt családtagjainak gyámolitására. A tüzes beszédtől még jobban elragadott tömeg a Kossuth Lajos-utcán át a Főtérre vonult, ahol az egyik ház ablakából Kemény Béla városi tanácsos intézett a tömeghez gyújtó szónoklatot. Majd a honvédszobor elé vonultak, ahol Mátrai Guidó és Blazovics Jákó bencéstanárok lelkesítették a tömeget, az ifjúság nevében pedig Kovács jenő szigorló orvos mondott lelkes szónoklatot. A tömeg, amelyhez fogható nagyságú még nem lepte el egyszerre Pápa város utcáit, a Rákóczi-induló lelkes hangjai mellett kezdett oszladozni 11 óra tájban. Ázsiai tanulmánpi III. Furcsa föld ez a Törökország; Európában már csak 16.000 négyszögkilométer birtoka maradt, négyakkora hogy mi baja lehet s csak némán bámult utána. Gottlieb szaladt. Az utcán óriási forgalom volt, a munkások és munkásnők a gyárakba siettek, de ő mindenkin keresztültörve szaladt tovább. Végre lihegve, vörösre duzzadt arccal odaért az igazságügyi palotához, aminek az ajtajában egy pillanatra megállt, kifújta magát s csak azután rohant fel a lépcsőkön a második emeleten levő irodájába, ahol egyedül szokott dolgozni. Majdnem ugy esett bele az íróasztal mellett álló karosszékbe és dolgozni kezdett Észre se vette, hogy még sem takarítva, sem pe dig befiitve nincs. Izzadott a futástól fűtés nélkül is. Valami másolaton dolgozott néhány percig, amikor kinyílt az ajtó és belépett Ferenc, a hivatalszolga seprűvel a kezében. Ferenc nem gondolta, hogy Gottlieb már az irodában van, hát nem is nézett az Íróasztal felé, hanem egyenesen a kályha felé sietett és igy nem is köszönt neki. A söprüt lefektette a padlóra és fütyörészve kezdte tisztogatni a tegnapról visszamaradt hamut. Gottlieb egy ideig szótlanul nézte, de azután már megunta a fütyörészést hallgatni és mérgesen szólt Ferencre : — Talán majd én köszönök magának jó reggelt! ? Ferenc ijedtében ugy felugrott, hogy még a sapka is leesett a fejéről. terület, mint Veszprémmegye, jóformán csak a főváros, Konstantinápoly és temetkező város, Drinápoly; leszakított róla a balkánszövetség akkora darabot, mint fél Magyarország, közte avagy 70.000 négyszögkilóméter Makedonia, melyben Nagy Sándor elég eröt talált a világ meghódítására. Megmaradt, mondom, Thrákiából akkora darabja európai Törökországnak, mint négyszer Veszprém megye. De nehogy megvessük, kicsisége miatt, ezt a török földet. Valamikor majdnem 100 évig nem volt nagyobb a világ első kulturországa, a keletrómai császárszág (1361—1453.) s képes volt fényét, tekintélyét fentartani azon óriási segélyforrásokból, melyek fölött, fejlett műveltségénél fogva, rendelkezett. S ugyanilyen, vagy nem sokkal nagyobb területek ázsiai Törökországban, Palesztina vagy Zsidóország 1000ben, Kr. e. vagy 25.000 négyszögkilométer ; Phoiniké — Púnország még ennél is kisebb (270 km. hosszú, 4—20 km. széles partvidék) és több ezer éven át uralkodott fejlett műveltségével, közgazdasági, tengeri hatalmával a földközi tengeren a görög—római, tehát árja művelődést megelőzőleg. S ennek a két partszegélynek, Zsidó és Púnországtiak háttere, Szyria, Arábia, Mezopotámia érdekességben seinmitse hátrál meg a partvidékek elöl; Mózes, Jézus-Krisztus-Mohamed, a zsidó, keresztyén és izlam vallás alapítói ezen a partszegélyen, szénú nép köréből születtek (Mózes a Szinai hegyen kapta az Úrtól a tízparancsolatot, 1334 körül; Jézus-Krisztus Betlehemben született, Názáretben élt, a ker. időszámítás kezdetén s JÖohamed 622-ben Kr. u. futott Mekkából Medinába, — ami kezdete a mozlimok időszámításának). Mezopotámiában, a két folyam kö— Bo . . . bocsánat, de . . . — Semmi bocsánat! Miért nincs itt még kitakarítva és befiitve? — Én nem tudtam, hogy ilyen korán jön ma a tekintetes ur, — felelte Ferenc habozva. — Korán ? Hát ez magának korán van ? — Soha nem tetszett még fél hétkor hivatalba jönni. — Mi-i-i-i? Fél hét? Maga a bolond, vagy én? — Én nem tudom, tekintetes' urpm, de azt hiszem, hogy akkor az órák bolondultak meg az éjjel, mert tessék oda nézni (és a falon függő órára mutatott) ez is csak félhetet mutat. Gottlieb hirtelen az órára tekintett és tényleg ő sem láthatott többet, mert az óra csakugyan félhetet mutatott. — Hát a többi irodákban még nincsenek itt ? — kérdezte izgatottan. — Nincsenek, tekintetes uram. — Hát akkor én-minek jöttem már ide? — Én nem tudom, tekintetes uram. — Azaz, hogy hát mit is beszélek ? Persze, a háziasszonyom az oka. Ekkor felugrott és minden további szó nélkül eltávozott. — Szegény ember, — dörmögte magában Ferenc — bizonyosan megőrült. Gottlieb szaladt egész hazáig és ro-