Pápai Közlöny – XXIV. évfolyam – 1914.

1914-06-07 / 23. szám

XXIY. évfolyam. iFá/pa., 1Ö14=. jn.-ni-uLs 7. 23- szám Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Kgész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Lap tulajdonos és kiadó : P 0 L L A T S E K FRIGY E S. HIRDETÉSEK ÉS NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A könyv- és papirkereskedésóben. A r E lapok májusi számaiban (május 3., 10. és 17.) foglalkoztam a Bakonyér rendezésével, ahogy ezt a Hungária műtrágyagyár és a v. tanács kimódolta ós ahogyan utoljára is, az érdekelt partbirtokosok felszólalása következtében, ez a rendezés megtörtént. Junius 1-ére kellett a Hungárián alul esö partbirtokosoknak a medret a vízinövényektől megtisztitani, igy szólt a hatósági rendelet. Ez a tisztogatás, amint arról személyesen meggyőződtem, megtörtént; egy darabon még iszapot is láttam a mederből a partra kihányva; nagyobb részen a tisztogatás a bozót lekaszálásából állott. Már most érdeklődéssel figyelem, mit csinál továbbra a vizjogi hatóság s a Hungária föprotektora, a városi ta nács? Mert a lekaszált fü újra kifog nőni, — ezt el lehet tőle várni hatalmas tanácsunk engedélye nélkül, sőt esetleg ennek ellenére is; akkor megint el fogja rendelni a bölcs tanács a fel nőni merészkedett fűnek haladéktalan lekaszálását; s igy a kaszálás idejét ezentúl — tanácsülésen fogják a Bakoríyér parti rétekre nézve megállapítani ? Hát tisztelettel kérdem, van-e a nemes tanácstagok közt valaki, a ki tud s szokott kaszálni ? Ha nincs, nem ért hozzá ; ha van, akkor legjobb lesz elvégezni személyesen a gyomirtás elrendelt módját, a Hungária érdekében, mert a partbirtokosok — akkor kaszálnak rétjükön, mikor annak ideje van, nem amikor parancsolják. Egyébként pedig ugy hallom, — szükség esetén meg is mondhatom, kitől —, hogy a Bakonyér egész medrének szabályozása már megérlelt és elhatározott tény; hogy tehát a székes fehérvári kulturmérnökség Pápán történt kiszállásának várhatjuk a következményeit : tervet és költségvetést készítenek a Bakonyér szabályozásáról s ezt elfogadásra fogják ajánlani a közgyűlésnek. Mennyiben közérdekű a Hungária által megbolygatott meder további nyesegetése, szerencsém volt, amint emiitettem, e lapok május eleji számaiban taglalni; most csak az a mesterkedés érdekel, melynek révén a költségeket — a jámbor közönség nyakába akarják sózni; ezért figyelek rá, Ilyenkor pünkösd hetében hagyományos szokás elfogni a Tapolca vizét s a kiürült medret alaposan kikotorni az egy év alatt lerakodott iszaptól, hordaléktól. Elfogják a vizet a papirosmalomnál s beleirányitják a Horgosérbe ; a Horgosér viszi a Sédbe, a Séd meg a város határán tul, úgyis vissza szolgáltatja a Tapolcának, mert maga is oda ömlik. A még megmaradó Tapolcaviz kis erecskéken csergedez bele a Bakonyérbe ; ilyenkor, vizfogáskor látjuk, mire való a sok átvágás a réteken, meg a „holt Bakonyér", a tisztviselőtelep mentén. A gyerekek hálóval lepik el a vízállásokat; fogják, árulják, sütik az ösztövér halacskákat; felnőttek is szórakoznak a bálóval, — a munka javarésze mégsem a halászás, ezt hagyjuk a vízben szegény Vaszarnak, hanem a meder kitisztogatása, hogy a viz is tiszta, fürdésre, mosásra alkalmas legyen. Ezt az egyheti vizfogást s medertisztogatást tartják-e némelyek elavult s nem a mai korba való intézménynek, TÁRCZA. Áz apa és Irta: SALI. — Ne sikítson, nagyságos asszonyom, nem akarom én magát bántani, csak azért fogtam meg a kezecskéjét, hogy nézzen a szemembe, hogy láthassam bájos oroácskáját, mert amikor ott a lépcsőn lejött, ugy ttt.nt fel nekem, mintha már láttam volna valahol és ugy emlékszem, hogy akkor is nagyot segített rajtam ... A nagyságos asszony nem ismer engem ? Nem, — felelte Anna és tagadólag intett a fejével — Csodálom ! Nagyon csodálom! — Nem, nem emlékszem! — tiltako zott a leány. — Nem emlékszik ? — sóhajtott magában az öreg. — Mondja meg, hogy hol látott, ak kor talán vissza tudok rá emlékezni. — Hogy hol láttam ? — kérdezte az öreg erősen a szemébe nézve. Igen és mikor ? — Régen volt! Nagyon régen volt! — legyintett a kezével. — Nem baj, csak mondja 1 — mondta most már kíváncsian Anna, mert kíváncsi volt, hogy ki lehet az, akivel valaha jót tett volna, mert ő igazán nem emlékezett ilyesmire. Nem is tett ő jót senkivel, az öreg csak azért mondta azt, hogy visszatarthassa valamivel, hogy könnyebben rátérhessen idejövetelének céljára. — Megmondanám, — mondta fejét lehajtva az öreg — de félek, hogy megtalál haragudni érte. — Nem haragszom, csak mondja egész bátran! — biztatta őt Anna, akinek már nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság. — Jó. Tehát elmondom. Ekkor felállt és elkezdett beszélni: — Ugy-e bár, ha nem csalódom, ezelőtt még egypár évvel nem itt, ebben a két emeletes palotában lakott, hanem künn a város végén, egy alacsony kis viskóban húzta meg magát, szegény édes apjával együtt, aki nehéz munkájával kereste meg a mindennapi kenyerüket . . . Anna szégyelte, hogy ez az öreg ismeri az ő származását, hát félbeszakította őt, hogy ne folytathassa tovább és büszkén rászólt: — Eh, ne beszéljen arról, bácsi! Hisz' édes apám már régen meghalt és nem szeretem, ha származásomat valaki a szememre veti. — Miért nem? Csak nem szégyenli, nagyságos asszonyom, hogy szegény családból származik? Most egy hosszú ideig némán bámulta a lába alatt levő kőkockákat, majd szomorúan, de kíváncsiskodva folytatta: — Azt tetszett mondani az imént, nagyságos asszonyom, hogy az édes apja meghalt? 'Mintha bizony nem jót hallotta volna. Hiszen már az inas is megmondta ezt neki. Anna szeretett volna már elmenni, de nem tudott, mert az öreg fogta a kezét. — Igen I — felelte Anna és olyan arcot mutatott, mintha ő tényleg ugy tudná, hogy az édes apja meghalt volna már. Az öreg lesújtva állott ott mellette és alig hallhatóan dadogta: — Meghalt! Igen! Meghalt! De csak a maga szivében és szemében, nagyságos asszonyom, — mondta emelkedett hangon, erősen a szemébe nézve Annának—, mert ha a szivében csak egy kis szeretet volna, a szemeit pedig jobban kinyitva tartaná, akkor észre vette volna, amikor ott a lépcsőn lejött, hogy én, aki alamizsnáért fordulok hozzá, nem vagyok más, mint az ... Nem bírta tovább folytatni, mert sürü könny borította el arcát és Anna is közbe vágott: — Csak nenf azt akarja mondani, hogy az apám ? ! — De igen, azt, — felelte szemeit