Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.
1913-02-23 / 8. szám
lás teendőire — továbbra is ragaszkodik ; minek folytán az igazgatóság legnagyobb sajnálata mellett is kénytelen volt a lemondást tudomásul venni s az elnöki állás betöltését napirendre tűzni. Nevezett elnök 1885. év óta mint igazgatósági, majd mint felügyelő bizottsági tag, majd mint alelnök s 1908, év óta mint elnök működött az intézetnél s ez idő alatt egyenes, puritán jelleménél fogva megszerezte s meg tartotta ugy a részvényesek, mint a mindenkori igazgatóság bizalmát s be csülésétjs ezen bosszú idő alatt teljesített hűséges és ügybuzgó munkálkodása által az intézet irányában maradandó érdemeket szerzett; indítványozzuk^azért, hogy a távozó elnöknek a közgyűlés ezen hasznos munkálkodásáért elismerését és köszönetét fejezze ki s érdemeit- jegyzőkönyvileg örökítse meg. Eddig az igazgatósági jelentés. Ebből láthatjuk, hogy az intézet hü maradt 50 éven át tradíciójához és ugy az intézet vezetősége, valamint a kezelési hivatalnokok a rend, pontos ság és szigorú ellenőrzés mintaképei. Reméljük, hogy a f. hó 27-ére egybehívott közgyűlés a bizalom és elisme rés fényes bizonyítékaival fogják őket kitüntetni. Szinte már"az£unalomig foglalkoztak már a szegény segédjegyzővel, de annyit mégsem mondhattak róla, hogy még mindig ne akadna raondauivaló. Panaszkodnak más tisztviselők is, hogy sanyarú a sorsuk, de találunk-é még egy ágat a tisztviselők fáján, amelyet annyi teher nyom oly nyomorúságos dotáció ellenében ! Mindenki, aki ismeri a gyakorlati életet, tudja, hogy mily frázis volt annak idején az a kijelentés, hogy a segédjegyzői állás csak átmeneti ! Igen, átmeneti annak, aki családi vagy egyéb összeköttetéssel bir, de aki csak pusztán a saját szorgalmára és igyekezetére van bizva, nyugodtan beleőszülhet az „átme n et"-be. Az ország szégyene, gimnáziumot végzett, sőt főiskolai jellegű tanfo lyamot hallgatott egyéneknek évi 1000, mondd ezer korona fizetést adni. S ha még ezer korona volna, de ebből levouódik a IV. o. ker. adó, nyugdíjjárulék, egyesületi tagdíj, tessék a megmaradt „összeg" bői tisztességesen, a rangnak és intelligenciának megfelelően élni. Hát nem nevetséges ez ? Nem, hanem nagyon szo moru dolog ! Keresve a módokat, melyek e szégyenletes állapotokat szanálhatnák, az államhoz jutunk. A községeket jobban megterhelni fizikai lehetetlenség, már tul vannak terhelve. Csak egy kis jóakarat az állam részéről és enyhítve lehet sanyaruságuuk ! Sajnos azonban az államot a „nagyhatalmi érdekek" akadályozzák a rendezésben, mert ez a szörny nyeli el a százmilliókat, hogy nekünk nem jut belőlük morzsácska sem. Pedig a vezető körök beláthatnák végre, hogy a hadseregnek ezzel a folytonos dédelgetésével csak borsót hánynak a falra, mert a közigazgatás csődje immár itt van és ha ez bekövetkezik, aminthogy — ha az állapotok sürgős orvoslást nem nyernek — be is fog következni, sem a „Dreadnought"-ok, sem pedig a Katonai automobilok, még kevésbbé a repülőgépek nem fogják a kátyúba rekedt szekeret kirántani. Tessék már végre a segédjegyzőkre tekinteni, tessék végre azt az igazán nagy nyomorúságot észrevenni, amiben ezek a szegény emberek sinlődnek ! Meg vagyunk róla győződve, hogy — ha tisztességes fizetést adnak a segédjegyzőknek, egyszeribe megjavul a közigazgatás. Hisz ez természetes folyamat lenne. Az ember kialudt ambíciója feléledne, uj erőt nyerne annak tudatában, hogy elviselhetőbbé vált a helyzete. Nézzük a tanfolyamokat! A mai viszonyok oda vitték a dolgokat, hogy évről évre kevesebb a jelölt. Senkinek nincs kedve erre a legrögösebb pályára lépni. Nem is ajánlható a mai viszonyok között a fiatalembernek, bogy jegyzői pályára lépjen, mert ha ambícióval indul is neki, mire elérkezik a választáshoz, látva a mai ordító nepo- és Herbertizmust, ambíciójának tüstént vége van. sogtam halkan az amerikai leánynak, aki lemegve támaszkodott rám. — És ön . . . ön is nagyon halovány ! — válaszoltat halkan. Egy sereg vámhivatalnok, podgyászhordó és sürgönykihordó rohanta meg egyszerre a hajót. Hirtelen megrezzentem és mikor miss Nelly meglepetésem oka után kérdezősködött, izgatottan válaszoltam : — Látja ott azt a kis, zöldkabátos férfit a hajóhíd túlsó oldalán ? — Látom ! — Az Ganimard, a híres detektív, aki megesküdött, hogy Arzéne*Lupint*élve vagy halva kézrekeriti. — Ugy szeretném látni, mikor elfogja. Ganimard az esernyőjére támaszkodva olyan közönyösen állott a hajóhidnát, mintha a hajóról távozó utasok egyáltalán nem is érdekelnék. A hajóskapitány a háta mögé helyezkedett el és időnként sugdosott vala mit a fülébe ; kétségtelen, hogy megjegy zéseivel kisérte a kiszálló utasokat. Előttünk utolsónak Rozaine távozott a •hajóról, de Ganimard nem tartóztatta fel. Most már csak ketten maradtunk miss Nellyvel, akit udvariasan előre bocsátottam. Alig tettünk néhány lépést, amikor Ganimard elállotta utunkat. — Mi az ? Mit akar ? — kérdeztem tőle nyugodtan. A detektív merően nézett rám : — Ugy hiszem, hogy Aréne Lupin úrhoz van szerencsém ? Felkaczagtam. Téved, uram ! Az én nevem Bernard d'Andrézy. — Ugy ? Bemard d'Andrézy már három év előtt Maczedóniában meghalt és jól tudom, hogy ön ravasz módon megszerezte a halott okmányait 1 Ezzel az esernyő nyelével hirtelen a jobb alsó karomra ütött és én a fájdalomtól hangosan felkiáltottam, mert éppen azt a sebhelyet találta, amelyet egy betörésem alkalmával szereztem. Most már vége volt minden tudományomnak, meg kellett adnom magamat. Tekintetem miss Nellyt kereste, aki sápadtan, remegve állott mellettem és gyanúsan nézett a fényképészeti köszülékemre. Mindent megsejtett. A kis szekrényben rejtettem el Rozaine húszezer frankját és lady Yerland ékszereit. Ebben a pillanatban, amikor Ganimard intésére két rendőr letartóztatott, minden közönyössé vált előttem; nem sajnáltam elvesztett életemet, elfogatásomat, a rám váró büntetést, az emberek megvetését, csupán arra gondoltam, hogy miss Nelly szerelmét is örökre eljátszottam. Mikor elhaladt mellettem, szótlanul meghajtottam előtte a fejemet. Egy tekintetére sem méltatott. Finom arczéle eltűnt szemeim elől. Vége, mindennek vége ! Egy pillanatig mozdulatlanul állottam a két rendőr közt, azután Ganimard félé fordulva, mélyen felsóhajtottam : — Nem adnám a világ minden kincséért, ha most becsületes ember lehetnék I AIapitatottt* 1864 ben. "v-idéHs: legrégil^lD és legnagyo"b"b oiipő-ÜLzle-be. Alapíttatott 1 864 ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstádt er Jakab czip őr aktára Pápa, Kossuth Lajos-utcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. ^ — Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. =* A községi segédjegyzői állásról.
