Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-02-23 / 8. szám

Kinevezési rendszer és automa tikus előlépés, mindenekelőtt fizetés­javitás és nem rendezés, jöjjön el a te országod, de minél előbb ! Egy aljegyző. Levél a szerkesztőhöz ! Tisztelt szerkesztő Ur! Becses lapja mult heli számában a Pápán felállítandó „Hungária műtrágya gyár" dolgában közreadott cikk, amennyiben cse­kélységemmel is foglalkozik, kiigazításra szóiul, mert fellebbezésemnek részben helyt adva, a város azon határozatát, mely sze­rint fenti gyárnak minden jogfenntartás mel­lőzésével ingyen engedett át 18012 • öl területet, a vármegye azzal a korlátozással hagyta jóvá, hogy ezen ingatlannak a vá­ros által felvett becsértéke, vagyis 22752 korona jelzálogilag biztosittassék a város érdekében oly módon, hogy ha a gyár 20 éven át fennáll, a jelzálog biztosítás a gyár kérelmére törölhető legyen. Megjegyzendő itt, hogy mélyen becsén alul lett a terület a rajta állott lakóházzal együtt a város által értékelve, t. i. átlag 1 korona 26 filléren négyszögöle, holott a gyár ezen terület körül még szükség'.endő 40.000 négyszögölet s pedig pusztán föld­területet 2 és 10 korona közötti árakon vá­sárolta négyszögölét. E földterület dolgában elégtételemül tekinthetem, hogy néhány nappal ezelőtt a gyár vállalata a bekeblezendő 22752 ko rona helyett óvadékul 30.000 korona jára­dékkötvény letételét ajánlotta a városnak? de amely összeg sehogysem fedezi a föld­terület értékét, amely már ez idő szerint négyszögölét 4 korona árban számítva 72048 koronának felel meg. Most már a felebbezésem folytán a város érdekében elért eredményből azt kö­vetkeztetni, hogy nem tudok belenyugodni abba, hogy a város egy uj iparteleppel gya­rapodjék, legalább is nevetséges és rossz­akaratú ráfogás ! Bátran állithatom, hogy nálamnál senki­sem fáradozott többet, hogy Pápán s pedig lehetőleg pápaiak által gyárvállalatok terem­tessenek és különösen olyanok, amelyek városunk és vidéke viszonyaiban és körül­ményeiben lelhetnék a siker biztositékát. Oh igen! Nem helyeselhetem, hanem mélyen fájlalom azt és amire felebbezése­imben ki is terjeszkedtem, hogy a kérdés­ben levő gyárvállalatnak, amely a pápainál kedvezőbb elhelyezést máshol alig találna, városunk az ingyen területen felül ínég többféle és összeségükben rendkívül súlyos, részben elő nem irányzott, vagy alaposan elő nem irányzott költségvetéssel, sőt időt­len-időkig terjedő terheket is vállalt. Cikkiró ur 1 Bünszámba megy az, hogy ilyenekbe nem tudok belenyugodni ! ? Pápa, 1913. február hó 19-én. Teljes tisztelettel Samii. KARCZOLAT a. m alb bről. Gyenge és lagymatag hétről számol be a heti krónika. Erről a hétről igazán el le­het mondani, hogy a készülődés, még pedig lázas készülődés hét jegyében voltunk. Vo­natkozik pedig ezen lázas készülődés a Jókai kör két nagy estély érc, ugyszinte ezzel kap­csolatosan a Perutz gyári alkalmazottak mű­vészi hangversenyére. A Jókai kör művész gárdája heteken át készülődik és próbálkozik ezen két napos, jobban mondva két estét betöltő estélyekre és a hét folyamán ezen estélyek főpróbái lettek megtartva a városi színházban. Hogy mit jelent a műkedvelőknél a fő­próba, azt talán szükségtelen bővebb kom­mentárral ellátni. Ugyanaz mint a premier előadás. És ezt főleg nálunk Pápán el lehet mondani. A színházban az összes jegyek el­fogynak és a színház zsúfolásig megtelik, majdnem ugyanazon nézőközönséggel, mint a tulajdonképeni előadáson. Ezzei azután az is meg van mondva, hogy az a műkedvelő, mely inklinálva van a lámpalázra, ép ugy megkapja azt a főpróbán, mint az előadáson. A Jókai körnek már éveken át hagyo­mányos szerencséje van á tervezett és ren­dezett estélyeken és ezen majdnem minden évben megismételt két estét jelző előadások­ban. De nemcsak az előadások, hanem már a főpróbák is a legfényesebb siker jegyében játszódnak le. Ugy történt ez mult szerdán és csütörtökön is. A szereplők mindegyike kitűnő kondícióban volt és teljesen „fitt" eredményt értek el szereplésükkel. Szükség telen talán külön felemlítenem, hogy a szín­házat zsúfolásig megtöltő közönség nem fu­karkodott a tapsokban sőt mondhatom, hogy felvonások végén orkánszerü taps hangzott el a színházban. Hisz ilyenkor olcsóbb a taps, amennyiben a főpróbán olcsóbbak a helyárak. A főpróbákról különben ellehet mon­dani, hogy bizonyos családi és patriarchális jelleggel van felruházva. Ilyenkor ugyanis a közreműködők vagy szereplők családtagjai is résztvesznek a főpróbákon, kik az előadást nem élvezhetik, részint mert nem kaptak már a hozzájuk méltó helyeket, vagy pedig a zsenge ifjú élet még nem hatalmazza fel a késő órákat a színházban tölteni. Ami a méltó helyeket illeti, azt ugy kell értelmezni, hogy számos család elvből nem vált támlás­székre jegyet és csakis akkor megy a szín­házba, ha páholy jegyet kaphat. Ez nem a „flanzra" vonatkozik, mert tényleg ugy van, hogy a mi színházunkban kényelmesen csak a páholyokban lehet jól érezni magát, mert a többi helyek széksorai kényelmetlen és szoros széksorokkal bővelkedik. Ha azt jelzem még ezen két estét be­töltő estélyekről, hogy már hetek óta az ösz­szes páholyok és mondjuk elsőrendű helyek már mind előjegyezve voltak és hogy alig kapni már elfogadható helyeket, eléggé biz­tosítva látható a két estély anyagi sikere és ha hozzá vesszük még azon erkölcsi sikert, melyet a szereplők már a főpróbákon arat­tak, előre jelezhetem a fenomenális sikert. A Perutzgyári alkalmazottak is lázas készültségben vannak a vasárnapi művész­estélyükre. Itt nem annyira a szereplők, mint inkább a rendezés és a jegyek elárusitásával vannak erősen elfoglalva. Két elösmert fő­városi művész, egy cello és egy zongora­művész fog szerepelni és igy a vezetőségre bizonyos erkölcsi kötelesség hárul, hogy a Griff terme, ahol ezen művészestély le fog zajlani, méltó keretben fogadja a fővárosi művészeket. Nem féltem a rendezőséget. Sok nehéz próbákat kiálloltak már fényes siker rel, ennél sem fognak hátramaradni. Más újság jelenleg nincs, hacsak azt nem veszem be a heti krónika újdonságai közé, hogy öröm van a rendőrlegénység kö­rében. A családi pótlékról van ugyanis szó, melyet ugy vártak, mint zsidók a Messiást. Hosszú vajúdás után megszületett és ha a képviselőtestület is ugy akarja — mert hát ez is rég akarta — ugy már legközelebb fo­lyósítva is lesz részükre a családi pótlék. Nincs több — schlussz ! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa már tel­jesen belemelegedett az adósságokba. Az hirlik, hogy Pápa városa már sok­szor megégette a szája szélét. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza or­szággyűlési képviselőnk a helybeli tanítókat: is leszögezte. Az hirlik, hogy a polgármester a csa­tornázás kérdését már a nagymosásba adta ki. Az hirlik, hogy a rendőrök családi pótléka már csak folyósításra vár. Az hirlik, hogy a Jókai kör főpróbáin mérsékelt áru tapsok hangzottak el. Az hirlik, hogy a Jókai kör egyik fő­próbája össze volt házasítva. AZ hírlik, hogy a Jókai-kör pénteki szinielőadásán az összes .házasítok" ki let­tek tüntetve. Az hirlik, hogy a tisztviselőtelep nagy részét peres felek lakják. Az hirlik, hogy a darutollas legénye­ket egyes napokon csizmatalppal etetik. Az hirlik, hogy a libatollas legények szombaton is megtartják a vasárnapi munka­szünetei. Az hirlik, hogy Pápán a diplomás és az uri hólyagok Szalvátor ünnepélyt ren­deztek. Az hirlik, hogy Pápán a dupla hólya­gok ital dolgában nem válogatósak. Az hirlik, hogy Pápán a szimpla és a potya hólyagok csak elvben fizetnek. Az hirik, hogy Pápán a sógorok az Isten nevében nagyban és kicsinyben isznak. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben aki keres, rendesen talál. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosrész­ben sok zsák keresi a foltját. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosrész­ben van elég rácsos kapu és rácsos ablak. Az hírlik, hogy a Kossuth Lajos utca kellemetlen szaggal van felruházva. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője köszönetet nyilvánított a Pápai Ta­karékpénztárnak, hogy a közgyűlést nem délelőtt, hanem délután tartja meg. HÍREK. — Városi téglagyár. Mióta köztu­domásúvá vált, hogy városunk téglagyárat akar építeni, egyre-másra érkeznek ajánlatok a vállalkozók részéről. így nemrég Custodis Alfons budapesti cég ajánlotta fel a városi téglagyár tervezésére, építésére, berendezé­sére szolgálatát díjmentesen azon feltétel mellett, hogy egyenlő ár esetén a téglagyár építésével ő bizassék meg. A városi tanács folyamodó czég ajánlatát köszönettel elfo­gadta, mégis azzal, hogy miután a téglagyár építési munkájának odaítélése nem a városi tanács, hanem a képviselőtestület jogkörébe tartozik, a tanács eleve nem biztosithatja még egyenlő ár esetén sem a munka el­nyerését, de a városi tanács támogatására biztosan számithat. Amennyiben díjtalanul hajlandó a terveket elkészíteni, a tanács közölte a céggel, hogy a téglagyár évi 2 millió sajtolt közönséges faltégla, 200 000 egyoldalú préselt diszfaltégla, 200.000 bur­koló téglára s 1 millió alagcsőre a hozzá szükséges meJléklakásokkal, szárító színekkel a legnagyobb megtakarítások figyelembe vétele mellett tervezendő. A tervezés előtt azonban a terep és a helyi viszonyok figye­lembe veendők és a helyszínén vizsgálat tárgyává teendők. A tervek, költségvetés s egyéb munkálatok 1 hó alatt elkészítendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom