Pápai Közlöny – XXIII. évfolyam – 1913.

1913-10-19 / 42. szám

nek befolyása alól — emberek lévén — megszabadulni képtelen és ez befolyásolja a lelkész ellenőrzési hatalmi körét is, söt a napi érintkezés mellett apró tűszúrásos szatyrikus vexálásban részesiti a tanitót és természetesen, a tanitóból is a vele való bánás hasonló érzelmeket vált ki, melyek ellensúlyozó törekvésekben nyilvánulnak meg. A vélemény leadása, mi a minösités tekintetéből ma igen fontos, bizonnyal ezen befolyásolt érzelem hatása alatt történik. Mondja tehát valaki, hogy ez a tanitót lelkesedéssel tölti el, hogy helyzete martyra lenni az iskola felekezeti jellegéért, amikor lelkésze még az emberi türelmet, a felebaráti türelmet is megtagadja tőle ! Vagy nem-e ezt bizonyítja a felekezeti tanítók abbeli pa nasza, hogy holmi udvariassági dolgokért, melyek lényegtelenek ugyan, de az igazgató lelkész ur hiúságát sértik, fegyelmi eljárás alá vétetik a tanitót ? No de tisztelet a kivételnek, mi csaknem fehér holló számba megyen. Most még vegyük ehhez azt is, hogy a felekezeti tanitó köteles lelkészének, mint igazgatónak engedelmeskedni, de a rossz irányításból származó hibákért a tanitó a felelős, no, meg a fizetési külömbözet stb. stb. mind igazolja azt, hogy a felekezeti tanítóság ugy várja az államosiiást, mint zsidó a Messiást. Ennek már adtak kifejezést a reformált ág. evang. tanítók, a kath. pedig velők éreznek, ha ki nem is mondják, mert a rendszabályok szigorú intézkedései befogják a szájukat, de leikök, vágyuk az általános államosítás ! Az iskolaszékek ? Ezek aszerint szavaznak, amint befolyásolják őket. Ha a liberálisabb elemből jutnak be az iskolaszékbe, azok maguk is kérnék az államosítást, ha a ineghunyászkodók, az álvallásosak jutnak oda, csupa hizelgésböl adják At akaratukat papjuknak, hogy dicséretet kapjanak. A népnek fáj az iskolafentartásával járó teher, tehát megszabadulni törekszik is tőle. A mi népünk mindenért lelkesedik, csak a fizetésért nem, úgyis- nyakig van vele. Mindezen igazságok dacára ugy akarják feltüntetni a felekezeti tanítóságot, mintha az állami iskoláknak és állami intézkedéseknek ellensége volna, mintha ez tiltakoznék egyesegyedül az államosítás ellen, pedig ez nem más, mint önámitás, mit egy-egy konvenciós felekezeti tanitó válveregetésért elmondott tiltakozása támaszt azokban, kik a látszat után indulva, hozzák meg Ítéletüket. Ugy hiszem, a józan gondolkozásnak ily föltevéseket nem engednek meg maguknak, mivel tudják, hogy úgyis rosszul fizetett felekezeti tanítóságnak sem mindegy, ha 6—800 koronával évenként kevesebb fizetést kap állami kollégájánál. A sok biztatást, lelkesedésre buzdítást, kötelességre figyelmeztetést, vallásával való fenyegetéseket pedig megunta, mert látja, hogy ahonnét épen ezek jönnek, épen ott őrzik legárgusabb féltékenységgel a dotációt, mely nélkül ott sincs lelkesedés, ambíció, csak ro botmunka. A közigazgatás reformja. — Az államosítás és a városok. — Nemcsak a szakember, hanem a laikus közönség előtt is nyilvánvaló immár, hogy közigazgatásunk alapos reformra szorul. Ha ezt a nagy reformmunkálatot eddig húzták halasztották is, az uj képviselő választó törvény annyira homloktérbe nyomta a közigazgatás reformjának az ügyét, hogy ennek megalkotása most már a parlament legsürgősebb feladatát kell hogy képezze. Miután pedig a városok reformjának az általános közigazgatási reformba bele kell illeszkednie, ezért méltán merülhet fel a kérdés, hogy a közigazgatás általános reformja mennyiben érintené a városokat ? A magyar városok orsz. kongresszusa a főbb alapelveknek a megállapításával már kifejtette álláspontját a városi reformra vonatkozólag. Ebben a javaslatában a kongresszus a városi törvény tervezetét közigazgatási szervezetünk mai kereteibe illesztette be, mert ennek megállapításakor még nem volt kilátás arra, hogy közigazgatási szervezetünk általános reformja már a közel jövőben napirendre kerül. A kongresszus a városi törvény főbb alapelveinek a megállapításánál a városok hatáskörének általános meghatározásában éles határvonalat vont a szorosan vett önkormányzati és az állami közigazgatás között, kimondván, hogy a városoknak igéhideg borogatásokat rakjon, azonban heves fájdalmai és az átélt izgalmak elűzték az álom tündérét ágya mellől. Hol keressen ilyen kudarc után a gavallér vigasztalást ? Ilyen sebre nincs más balzsam, mint — a kártya. Romlaky tehát ajból felöltözött és elment klubjába. Itten egy asztalnál éppen negyedik pártnert kerestek. Breznói, Czerkóczy és Horváth voltak pártnerei. Horváth honvédfőhadnagy nem igen volt Ínyére, mert emlékeztette apjára, Horváth Kelemen szabó mesterre, kinek néhány öltöny árával már évek óta tartozott, de ilyen apró kellemetlenségeket minden kártyás le szokott nyelni. Megkezdődött tehát a játék. De Fortuna istenasszony ezúttal a kártyaasztalnál is cserben hagyta és meghazudtolta azt a régi közmondást, hogy aki szerelemben sze rencsétlen, a kártyában szerencsés. Eleinte nyert ugyan néhány száz koronát, de mire a hiijnalbibor sugarai beömlöttek a klub nyitott ablakán, nemcsak összes pénzét vesztette el, hanem azonkívül még vagy 5000 koronát. Ez nagy baj volt reá nézve, meri fogalma sem volt arról, honnan szerezze meg ezt az összeget, minthogy hitele teljesen ki volt merítve. Gondjai közepette nem igen gondolt arra, hogy Horváth főhadnagy szintén akkora kártyaadósságot csinált. Romlaky bejárta egész Budapestet, de nem talált olyan uzsorást, aki neki hitelt nyújtott volna. A kártyaadósságot pedig ki kell fizetni, mert különben főbe lőheti magát. Minthogy másképen nem tudott magán segíteni, a következő sürgönyt küldte özvegy édes anyjának : „Özvegy Rornlakyné Farkasháza. Küldj kérlek utoljára 8000 koronát táviratilag, ha élve akarsz meglátni. Elemér." A szánalomra méltó anya, kinek birtoka fia uri kedvtelései miatt adósságokkal már úgyis tul volt terhelve, pénzintézettől pénzintézethez szaladt, mig a szükséges összeget megkapta és eleget tett fia kérésének. A divánon aludt, midőn a postás hozta a pénzt. Romlaky rögtön felöltözött, hogy a klubba rohanjon és kártyaadósságát kiegyenlítse. De uj kopogás hallatszott és belépett mosónéja. Romlaky rárivalt: — Mit akar? — Kérem nagyságos ur, szíveskedjék megfizetni azt a 25 koronát, amivel már 3 év óta tetszik tartozni, igen nagy szükségem van a pénzre. — Menjen a pokolba, nekem most nincs pénzem. — Kérem, az egyetemre járó fiam félévi tandijából hiányzik éppen 25 koronán^ ha nem tudom lefizetni, elveszti a félévet. — De nekem nincs pénzem, ne rimánkodjék rajtam. Menjen, mert kilóditom. A szegény asszony mit tehetett ? Sirva ment el a gavallér szobájából, akinek pedig 3000 koronával többje volt a szükségesnél. Alig tette ki lábát a mosóné, egy uj alak jelent meg : a szabó. — Kérem nagyságos uram, kegyeskedjék ezt a kis számlát kiegyenliteni. — Most nincs pénzem, majd 2 hót múlva megfizetem. — Nagyságos uram, könyörgöm alásan, ez az adósság három éves és már sokszor tetszett Ígérni, hogy kifizeti, egy hónappal azelőtt is becsületszavára fogadta, hogy ma kiegyenlíti e számlát. Tessék megnézni e levelet. Háziuram irta, hogy ha e hét végéig nem fizetem ki a házbért, kitesz az üzletből. Az utolsó félévben nagyon rosszul ment az üzlet, csak egy-két hét óta kezd ismét