Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-06-16 / 24. szám

erőt mozgósítottak, mig a mezőgazdaság az maradt hamupipőke. El is jutottunk odáig, hogy ma már Magyarországon is kifogástalan reformkapcsokat és kaucsukcipősarkat tudnak gyártani, de azonközben az élet keserű igazságként állította elénkbe, hogy sem a reformkapocs, sem a kaucsuk cipősarok meg nem ehető valami és az iparnak, kereskedelemnek fokozott fejlesztése a mezőgazdaság fejlesztése nélkül nem tölti meg az éhes gyomrokat, hanem ellenkezőleg teremt olyan irtózatos drágaságot, aminek végső következménye, hogy a kaucsuksarkas cipőben járó emberek is ugy koplalnak, mint a nápolyi lazarónik. Ez nyitotta ki az egész ország népének a szemét. Ez szerezte meg a rokonszenvet a mezőgazdasági törekvések zászlóvivői és közkatonái részére. Ezért van aztán az

; hogy ma már egy olyan készülőfélben lévő gazdasokadalom elé, mint amilyen junius 19 én Siófokon fog lezajlani, vagy amilyen tavaly Kecskemét városában volt, rokonszenves várakozással tekint az ország minden egyes lakója. Mert tudja jól

; hogy a siófoki gyűlés eredményes lesz, akkor abból min denkinek fog jutni ebben az ország ban egy darab húsnál, egy darab kenyérnél több, mint amennyiben eddig volt része. Mi bízunk is benne, hogy a siófoki gazdánagy gyűlés nem lesz meddő. Az egész országot közvetlen közelről érdeklő dolgok kerülnek ott napi rendre, amely kérdésekben állást kell foglalnia. S e kérdések megoldását nagy erővel kell sürgetni. Vájjon ezt a nagy erőt honnan szerezhetjük meg máshonnét, mint ezer és ezer független magyar gazda egyhangú óhajtásából. Ezren és ezren fognak egyesülni egy közös óhajtásban, aminek olyan súlya lesz, hogy a kívánságok elől nem zárkózhatik el sem kormány, semmiféle hatóság, sem pedig maga a társadalom sem. Vármegyei közgyűlés. — 1912. junius 10. — Vármegyénk törvényhatósági bizottsága mult hétfőn Hunkár Dénes főispán elnöklete alatt közgyűlést tartott. Csekély érdeklődés mellett folyt le a közgyűlés, jóllehet, napirendre volt kitűzve Lukács László miniszterelnök felirata a kormány kineveztetéséről és előzőleg ez érdemben nagy vita volt kilátásba helyezve, de végeredményében egyhangúlag és lelkesedéssel a kormánynak teljes bizalmat szavaztak meg. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Hunkár Délies elnöklő főispán üdvözli a megjelenteket, az ülést délelőtt fél 10 órakor megnyitja. Bejelenti, hogy előző napon számonkérői ülés tartott és mindent a legnagyobb rendben talált, mely jelentést a közgyűlés tudomásul vette. Felolvastatott ezután az 1911. évről szóló alispáni jelentés, melyet a közgyűlés szintén tudomásul vett. A vármegyei alapok és alapítványok számadása bemutatása után Véghelyi Kálmán főjegyző referádája következett, Lukács László miniszterelnök felirata a kormány kineveztetéséről. A főjegyző referádája után egyhangúan nagy éljenzéssel és lelkesedéssel elfogadta a közgyűlés az áll. választmány javaslatát, | hogy a kinevezést hazafias örömmel veszi got az eszmék igazsága és jogosultsága mellett. Csak a közelmúltban volt alkalmunk egy szükebbkörü összejövetelen Sándor Pálnak a magyar keres kedők elismert vezérének, akiről nyilt titok, hogy nem barátja az agráriusoknak, — azt a kijelentését hallani, hogy ma már a kereskedelmi világ is elismeri a vámsorompók jogosultságát, ma már a kereskedők is belátják azt, hogy a szövetkezeteknek óriási nevelő hatása van. íme mekkora változás 1 A gazdatársadalmat közelről érdeklő kérdések között alig van két fontosabb kérdés, mint a vámvédelem, amely a nemzeti termelésnek legbiztosabb oltaimazója és a szövetkezeti kérdés, a mely nálunk valósággal megindítója és fejlesztője egy hasznos társadalmi és gazdasági munkának. íme azok, akik e két dolognak legádázabb ellenségei voltak, maguk kénytelenek beismerni, hogy ami haladást tapasz falhatunk, azt kizárólag annak köszönhetjük, hogy a gazdatársadalom ezt a két kérdést magáévá tette s azok kedvező megoldása képen ma már sorakoztatja a lömegek erejét. Hogy ezt a nagy változást megérhettük, azt kétségtelenül annak köszönhettük, hogy a viszonyok alakulásai mindenkit meggyőzött a mező gazdaság fejlesztésének szükségességéről. Hosszú ideig ebben az országban senki sem beszélt másról, mintáz ipar és kereskedelem minden áron való fejlesztésének a szükségességé röl. Ettől várták a haza üdvét, boldogulását. És tényleg ennek elérése végett tömérdek anyagi és erkölcsi Perkinsnek olvasott fel. Az öreg dáma hirtelen félbeszakította: — Mennyire hasonlít ez a történet szegény Richárd Caniaeéhoz. Üt is ártatlanul ítélték el. Erről jutott eszembe. Ismertem őt, mint kis fiút s tudom, hogy mikor lett lord Wrothwell titkára. Egyszer csak eltűntek a lord chequejei és Richárdot érte a gyahu. Hamis tanuk vallottak ellene és elitélték. Mikor már évekig ült a börtönben, derült ki ártatlansága. De.addig, is az összes barátai elfordultak tőle, elhagyta a menyasszonya is, aki máshoz ment-férjhez és már özvegy is. Szeretnék találkozni Richárddal, hogy elmondhatnám neki, hogy én mindig hittem benne. Nemcsak a meglevő vagyona miatt nem tartottam képesnek a lopásra, de a lelki előkelősége miatt sem. De folytassa csak, gyermekem, hogyan végződik a történet? Kitty nehezen fegyelmezett hangon tovább olvasott s az öreg dáma gyönyörűséggel élvezte s leány csengő hangját, a mesét, a tengert, a levegőt, a napfényt. Mikor bevégződött a történet, kérte Kittys, hozzon a könyvtárból uj könyvet, hogy tovább legyen része ebben a sokszoros él vezetben. Kitty elment és mrs. Perkins utána nézett. A leány valóban szépség volt s igy elegánsan felöltöztetve, nagyon sokat mutatott. A könyvtárban, mig a könyvek jegyzékét nézte, egyszerre elállt a szive dobogása. Ismerős hangot, hallott és amint föltekintett, mr. Caruacot látta egy szerelmes tekintetű szép asszonnyal, aki özvegyi gyászt viselt. Elmentek mellette, anélkül, hogy 'Richárd észrevette volna őt. Azt hitte, összeomlik körülötte alvilág. A kiválasztott könyvvel visszasietett és nagy meglepetésére mrs. Perkins-szel együtt találja Richárdot, élénk társalgásba merülve. — Ah, kedves Kitty, — szólt az Öreg urnő, — bemutatom magának mr. Carnac, régi jó barátomat, aki e percben keresett fel. A leány kezet nyújtott, de arca kifejezéstelen volt, mint egy darab sima márvány. Mr. Carnac derült tekintete elborult, mert a szeme .hiába tapadt Kitty szép arczára. De aztán megnyugodott: — Kitty szerepet játszik, — gondolta magában

v — Édes gyermekem, — fordult a fiatal leány felé mrs. Perkins — én meghívtam mr. Caruacot lunchre, jó lenne, ha intene a szolgának, hogy gurítsa kocsimat hazafelé. Odahaza lunch után mrs. Perkins a fiatalokhoz igy szólt: — Meg kell boesátaniok, ez a levegő olyan álmossá tesz ; mentsenek fel egy kicsit, hogy bóbiskolhassak. A fiatalok az erkélyre mentek s ott kitört Richárdból az öröm : — Kitty! Hogy mi itt találkozunk! Milyen áldott véletlen! Tudja e, hogy régi házam porrá égett? Égve feledtük a gyertyát. — Tudom, —

r int a leány, — azért vagyok most itt... És elmondta pár szóval az esetet, hogy mint szólta el magát és hogyan tagadott meg minden felvilágosítást. — Szegény gyermek, — mondja mr. Carnac, — gondolhattam-e, hogy még bánata is lehet miattam ? Gyöngéden a keze után nyúlt, de Kitty szeliden visszavonta. Richárdban ezer gondolat ébredt s közte az is, hogy ez a leány talán nem ugy gondolkozik róla, mint ahogyan megérdemelné. — Kitty, — kezdte tehát — én nem akartam még szólni, meg akartam előbb ismerni. Kitty biztosra vette, hogy most következik annak bevallása, hogy régi menyasz szonyát még mindig szereti. — Én szeretem magát s arra kérem, akarjon megismerni, hogy beláthassa: érdemes vagyok-e szivére. A térdeimen kérem: tekintse magáénak azt az életet, amit megmentett. A leány csöndesen szólt: — Láttam ma a könyvtárban ... Mr. Carnacnak felragyogott az arcza: — Most már értek mindent! Igen, Ada, egykori menyasszonyom volt az a nő, akivel ott látott Megbeszélésre találkoztunk, mert támogatásomra volt szüksége. Szívesen segítettem rajta, mert valaki megtanított arra, hogy nagylelkű legyek. Soha többé nem látom őt az életben. Kitty a könnyein keresztül ragyogó arcczal kiáltott fel : — Oh Istenem, milyen boldog vagyok ! * — Miért ? — kérdezte Richárd, mig átkarolta a derekát. Kitty a vállára hajtotta fejét: — Hát nem találja ki ?