Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-09-01 / 35. szám

kat őszintén és lélekkel fogják fel, itt e város falai között erkölcsi és anyagi siker kisérte. Dr. Patek Béla színtársulatát mint már jeleztük, kevés kivétellel nem ösmerjük, csak jóhirnevük után olykép, hogy a vidék legjelesebb erőiből áll és ha figyelembe vesszük, hogy a színigazgató szervezés tekintetében elsőrendű szakembernek van országszerte a direktorok között is elösmerve és hogy a színműirodalom legújabb termékeit is megvette és ez évadban előadásra kerülnek, igy tehát elfogultság uélkíil mondhatjuk, hogy egy oly társulat érkezik városunkba, mely méltó lesz színházlátogató közönségünk müigényeihez. Ösmerjük a színigazgatót és tud juk, hogy amit mond, az való, amit ígér, azt betartja. Es ha működő tagjai közül egyetlenegyet sem ismernénk is, az ö személye egyedül elégséges garancziát nyújt leendő czélirányos működése mellett. A színigazgatóval szemben ezen bizalmat előlegezve, mindazonáltal nagyon is aktuálisnak tartjuk most, midőn dr. Patek Béla szakmáját és hivatását szem előtt tartó színigazgatót és teljesen újonnan szerződött társulatát körünkben üdvözölhetjük egyet és mást elmondani, ami sziniévadunk sikerét van hivatva biztosítani. A társulat első sorban teljes ambitiójával arra törekedjék, hogy a bemutatandó színműveket jól betanult és összhangzatos előadásban mutassa be. Mert régi igazság az, hogy a kerekded előadás már maga a siker és ha ehhez a kerekded előadáshoz még a művészi tüz, a színészi lelkesedés is járul, akkor a közönség pártfogásának eredménye sem maradhat el. Ami a szinügyi bizottságot illeti, arra a direktor számíthat, mert mint eddig, ugy ezentúl is mindent elkövet a szinügy pártolására. Az ő lelkesedésükkel fellelkesítették Pápa város műértő közönségét olyannyira, hogy most már van úgynevezett „színházi közönségünk" és ha oly társulat érkezik városnnkba, mely igényeinket ki tudja elégíteni, azt ugy anyagilag, mint erkölcsileg támogatja. Hisszük és reméljük, hogy a jelenlegi évadban is megteszi kötelességégét. A szinügyi bizottság az egész sziniévad alatt figyelemmel kiséri mindazokat a mozgalmakat, mely a színészetet és a közönséget együttesen érdeklik. Legyen a szinügyi bizottság szerető gárda, mely a hozzá érkező vendégeket igazi magyar vendégszeretetével lássa el, hogy mikor a bucsu órája elérkezik, az itt tartózkodás jó sokáig emlékébe maradjon a gárdának és közönségnek egyaránt. Mi részünkről arra fogunk töre kedni, hogy a színtársulat ós a szín ügyi bizottság együttes hathatós működését lapuukban elősegítsük, hogy a nagyközönség tudomást vegyen arró^ hogy Pápa városában fönnen lobog a színészet iránti lelkesedés és a rossz pénzügyi viszonyok dacára is e falak között fényes eredményeket ért el a magyar színészet. Isten hozta őket körünkbe ! ímolóia. — 1912. augusztus 25. — Az ugodi kerület népszerű munkapárti orsz. képviselője mult vasárnap délután tartotta meg beszámolóját Ugod községben nagyszámú választó jelenlétében. A kerület minden községéből nagyszámban gyűltek össze a választók sőt igen sokan olyanok, akik a választáskor az ellenzéki jelöltre szavaztak, Jákói Géza képviselőt, ki Almádiból jött vonaton, az ugodi vasúti állomáson feldíszített hintó, lovas bandérium és nagyszámú választópolgárság várta. A képviselőt, amint a kocsiszakaszból kiszállt, percekig taitó és szűnni nem akaró taps és éljenzéssel fogadták. Az állomástól végnélküli kocsisorban vonult a menet Ugod községbe. A község nagyvendéglőjének tágas udvarhelyiségében mintegy 600 főnyi választó és nagyszámú közönség várta ós lelkes éljenzéssel fogadták a képviselőt. A gyűlést dr. Miklós István pártelnök nyitotta meg, ki üdvözölve a nagyszámú választókat és a képviselőt, felkérte őt beszámolója megtartására. Jákói Géza ezután eknondotta beszáTöbbet nem szólt, csak nyomni kezdte befelé az ajtót. — Mit akar? Mit akar? — A feleségem . . . Szemei ugy forogtak, mint az őrülté. Lihegve nyomta befelé az ajtót. A csábító meg kifelé. Rémülten dadogta ki a résen : — Bo—bo—lond. — A feleségem ! —, Ni—ni—nincs. — Láttam ! Eressz be ! Az ajtó megreccsent. Az üvegek csörömpölve hulltak a tőidre. — Segítség ! — hangzott elhalóan. — Megölöm ! Beesett az előszobába. Egyenesen a csábitóra. irtózatos dulakodás támadt. Pofon har sant. Egy. Kettő. Tiz. S a hófehér ruhán egy egy fekete folt pontosan jelezte, hogy hová csapott a szegény, megcsalt ember. Ellenfelét ölre fogla, levágta, rátérdelt, verte-gyomrozt.a némán és a rémülettől a csábító sem tudott szólni, csak lihegett, csak hörgött. A fehér ruha. A foltok, a csíkok. Olyan volt, mint egy zebra! S befeketítette volna végképpen ; addig ütötte volna, mig meghal a keze között, ha az ebédlőajtó föl nem pattan és sikoltás nem hangzik : — Mi az ? ! Odanézett, de már csak az elillanó vörös hajat látta. Fölordított, fölugrott, öleset ugrott s kezét az ebédlő kilincsére csapta : — Nyisd ki, kígyó 1 Húzta kifelé a nagy szárnyasajtót, bent meg béfelé húzták. Ideje se volt, ereje se volt az asszonynak, hogy bezárja ; elengedte és kivágódott a nehéz ajtószárny. — Állj meg ! Néma megrettenéssel menekült a másik szoába. —- Állj meg ! A vörös baj átvillant a harmadik szobába is. — Segítség ! — hangzott odakünt... Bent pedig a leeresztett függönyök mögött megindult a hajsza a nehéz homályban. Halomra hulltak a székek. 8 dőlt jobbra-balra minden: nippek, vázák, minden, de minden. — Segítség! — hangzott az udvaron vérfagyasztóan. Hallotta, hogy moraj és lótás-futás támad a házban. Megremegett: mindjárt berohannak és nem ölheti meg a nyomornlíat, aki az ő becsületét ... A gyilkolás dühe megrázta s tajtékot túrva, öies ugrással vetette magát az áldozat után, ki most néma rémületében, fehér leplével besuhant a fürdőszobába. Utána! Berohan. — Hol vagy ? ! Ott kucorgott a sötét sarokban. Odaugrott, hogy megragadja, de ebben a pillanatban zugni-dörögni kezdett a zuhany, mintha egekből hullana a rettenetes zápor. — Kigyó! Feléje kapott. Tenger szakadt rá; nem törődött vele, csak egy vágya, egy gondolata volt, hogy megölhesse, halálra gázolhassa ! Villámgyorsan siklott ki a kezéből s a hálószobába rohanva, ismét menekülni kezdett. Három ugrással elérte. Rángatódzó ujjait a nyakába vágta. — Kegyelem ... — rebegte a bűnös s holtra rémült, szederjes arczát szembefordította vele. — Úristen! Görcsös keze lecsúszott a fehér aszszonyi nyakról. Az emberek a szobába zudultak, elől a férj. , — Veronka ! Édes Veronka ! Megtántorodott a nagy, állati ember. Nem tudott szólni, csak az ajka mozgott. Sápadtan bámult a szép, vöröshaju, idegen nőre, aztán, hogy szétpillantott az összedűlt szobán s eszebe jutott a másik vöröshaju, az ő kicsi, hűséges felesége, örömében és kétségbeesésében elkezdett nevetni. A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHAZATOT P csakis Fő-utca 19 sz. aiatt (közvetlen a megyeháza mellett) Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyeiirulia-szabókuál leliet megreiideluí. ^HoUtVeUWen sxa\aás$oma és VUoVaorós \ 9á\as*\eV, atv^oV os sVó\ovs^\ VeVméVW \