Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-07-28 / 30. szám

E helyütt még azt is konstatálni kívánjuk, söt teljes megnyugvással és mások megnyugtatására is elismerjük, hogy a magánfogyasztók, lakások és egyéb férhelyiségek, ipari célokat szolgáló fogyasztás követelménye íek csakugyan a legmesszebb menő határok közt felelt meg villamosteíepunk rendeltetésének. Csak egy ága van a telep voltaképeni élethivatásának, mely kivánni valót és pedig sok kivánni valót hagy és ez a — közvilágítás. Közvilágításunkkal nem tudunk szimpatizálni. Tudja isten mi az oka, de közvilágításunk nem az, aminek lenni kellene és amit attól a boldogult petróleum lámpa korszak elmúlásával vártunk. Mi egy kifogástalan közvilágítás korszakának eljövetelében bíztunk, amikor az utolsó petróleum lámpát eloltottuk és csalódtunk. Világitásunk, t. i. utcai viiágitá sunk ugyanis három foku. Parádés vagyis teljes világítás, amikor az Ívlámpák és a fémszálas körték együttesen fénylenek; egész világítás amikor az Ívlámpák elsötétednek és csak a fémszálas körték szolgáltatják a fényt és félvilágitás amikor a fémszálas körtéknek azt hisszük felét kikapcsolják és csupán a fémszálas körték másik felének fényére vagyunk utalva. Teljes világitásunk, már t. i. ha teljes a világítás, azaz az Ívlámpák is ha világítanak és ha világítanak, jól világitanak, mert legyünk csak őszinték, ezek az Ívlámpák mintha csak tud nák és éreznék azt, hogy ök közvilágításunk primadonnái. Valóságos primadonnái szeszélyességet árulnak el, majd világitanak, majd csak ugy mar kirozzák a világítást, igenis, teljes világításunk nem tökéletes, mert _ csak egy két órára és csak a legfőbb belvárosi pontokra terjed. Egész világitásunk, amidőn t. i. csak a fémszálas körték fénylenek nem megfelelő, mert a fény mit a körték nyújtanak, nem elég intensiv ahhoz, hogy megfelelő világosságot nyújthatnának a tereknek és utcáknak, félvilágitásunk, t. i. ha a fémszálasoknak csak fele az u. n. egész éjjel égök kerülnek sorra, no ez már valósággal olyan, mintha csak apró szentjános bogárkák kacérkodnának a sötétséggel. Most mutatunk rá ezen közvilági tási hiányokra a nyár közepén, vagyis kellő időben, hogy módjában legyen az intéző köröknek a közelgö ösz és tél folyton növekvő és mindsötétebb, komorabb éjszakáinak megfelelő megvilágításáról idejekorán gondoskodni. Ivlámpáinkra az eddiginél nagyobb és több gond fordítandó, a fémszálas körték nagyobb gyertyafény erejű fémszálasokkal cserélendők fel és az egész éjjel égök száma pedig feltétlenül szaporítandó. Különösen az egész éjjel égőkre, vagyis az u. n. félvilágitásra hívjuk fel az intéző körök figyelmét. Ez a világítás nagyon szegényes. Nem a mulatók éjjeli publikumának tartjuk érdekében állónak az egész éjjel égő fémszálas körték szaporítását, hanem különösen az utazó közönség érdekeit kívánjuk ezúttal istápolni, azét az utazó publikumét kiváltképen, aki az éjjeli és hajnali vonatokhoz gyalogszerrel kénytelen menni, miután nem mindnyájunknak van magánfogata és nem is vagyunk mindnyájan biztosak abban, hogy éjjeli utazásunk végeredményében meghozza-e majd a bérkocsifuvart. Nagyon jól cselekednének az illetékes körök, ha ugy éjjelente helyszíni szemlét tartanának és meggyőződnének arról, hogy mily sötétség uralkodik — mondjuk a Főtéren, különösen az Esterházy-utra és igy épen a vasúthoz vezető útvonalon. Ha majd ezeken az apróknak tetsző, de alapjában mégis csak nagy közvilágítási bajokon segítve lesz és ezek a kis kifogások is eltűnnek, akkor mondhatjuk majd csak el igazán, hogy a legmesszebbmenő határok közt felelt meg rendeltetésének villamostelepünk. Mert elvégre villamostelepünknek létesítését főleg egy körülmény tette szükségessé és tolta előtérbe annak idején — a közvilágítás javítása és ezt nem szabad elfelejtenünk. Közvilágításunk dolgában van érzékünk a szép iránt — ezt megmutatták intéző köreink akkor, amikor ivlámpáink oszlopait virággal díszítették, hisszük, hogy a jó és szükséges iránti érzékük is hamarosan kitör és eget kér, mert hát közvilágítási készülékeinknél szépnek szép a — virágosság

; de azért mégis csak fődolog marad a — világosság. Aratási tanulságok. „Itt van Péter-Pál napja: Megpendül már az aratók kaszája". Ez a szólás-mondás jár a nép ajakán az aratási időszak közeledténél. Az idei késő tavaszi hűvös és esős időjárás folytán azonban később kezdődött az aratási munka, ugy, hogy az, midőn utcáján. Clissold a hang irányába nézett s megpillantotta a kis fiu bonnját, aki kitárt karokkal fordult a rohanó kocsik, autók és különböző jármüvek közt rémülten álló süket néma fiúcska felé. Clissold látva a veszedelmes helyzetet, gyorsan a fiu mellett termett, öiébe vette és a bonnhoz vitte: — Legjobb lenne, ha kocsin mennénk haza. Hol laknak ? — Itt, a hotel Alexisben, uram. Oh, rettenetes pajkos ez a kis master Jocelyn. — Ott lakom én is ; kövessen kérem, majd én magam viszem őt haza. A hotelben, mikor az anyja ölébe tette Joeelyn-t, valóban nem számított arra a kitörésre, amellyel a fiatal anya érzése nyilatkozott meg. Igaz, hogy Carlotte — a bonn — erősen színezte az esetet, az édesanya iszonyatát a végsőkig fokozva. — Uram, — szólt a fiatal emberhez, — én emlékezem az ön arcára, a hajóról, most menti meg másodszor a fiamat. Sohasem tudom eléggé megköszönni. Ha ismerné helyzetemet, nem csodálkoznék az én kétségbeesésemen, amikor fiamar veszedelemben tudom. És azt se tudom, hogy milyen néven gondoljak gyermekem megraentőjére ? A férfi zavarba jött: — Én, én George Clissold vagyok és itt lakom magam is. — Igen ? — ragyogott fel a szeme rars. Diveennek. Egészen nyugodt vagyok, hogy ezt tudom. Legalább nem vagyunk annyira kiszolgáltatva a véletlennek, mert, ugy-e, a fiam életének megmentőjét nem tekinthetem idegennek ? És attól a naptól kezdve majd minden szabad idejüket együtt töltötték. A férfi tudatosan, a nő öntudatlanul — boldogok voltak. Repültek a napok s mint szép álom, mult felettük az idő. Csak néha borult rá Clissold homlokára az árnyék, mert nem tudta: mrs. Diveen szabad-e és hogy az övé lehet-e valaha. A kis fiu nem beszélhetett atyjáról, a bonn nem beszélt róla, ő pedig nem kérdezhette. Egyik napon, a búcsúzás előtti alkonyaton, a tengerparti szikla árnyékában ültek s azt mondta az asszony : — Férjem nővére jött értem és haza kell mennem. Clissold halaványan kérdezte: — Nemde, ön nagyon szereti otthonát? — Gyűlölöm, — felelt az asszony. — Lássa, annyira g} iilölöm, hogy nem vagyok képes fegyelmezni magamat, amikor arról beszélek. — De hát mi bántja ? — kérdezte Clissold elszorult szívvel. — Nagy okom van rá, — szólt sóhajtva az asszony. — Az én kis fiam másoknak útjában áll. Szegény leány voltam s atyám haláhi után nőül mentem az ő legjobb barátjához, aki dúsgazdag ember volt és imádott engem. Amikor fiam megszületett, már nem élt s a ^fivére, — aki nála sokkal fiatalabb, —dühöngött, magán kivül volt, hogy igy elesett a vagyon és birtoktól. Később megcsendesedett ugyan, de még mindig fülembe csengenek szavai: „Az én jogos örökségemet nem fogja sokáig bitorolni ez a kölyök !" Gondolhatja j aggodalmamat, kétszeresen azóta, hogy rájöttem : fiamnak Charlotte előtti bonnja sógorom fizetett embere volt. Charlotte teljesen megbízható, még leánykorom óta ismerem. Clissoldnak valami kimondhatatlan boldogság hullámzott át a szivén arra a gondolatra, hogy az asszony szabad. De másrészt majd megroskadt arra a szomorúságra, ami tekintetéből áradt ki. Nem tudta fegyelmezi! Alapíttatott 1864 ben. _A. \r±cLé^. legjoég\i.t>Tz> és l©gp^a>g;y-"o"fc>"fc> o±;pő-ixzLL©t>©- Alapíttatott 1864-ben

t Manheim Ármin, ezelőtt Altstadter Jakab cziporaktára Pápa, Kossuth Lajos-iilcza, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortopád-munka) kiváló gond lesz forditva. = Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csízmáit és cipőit. = "Ö"zl©-b©3DQ.e-b a. ;pos-tarpalotiéirsra>l sze~m Tpexx ó;p-ü-l-b sagárb ±Lá/zam"ba liölyeztöm órb.