Pápai Közlöny – XXII. évfolyam – 1912.

1912-06-09 / 23. szám

2C25ZXI- évfolyam. Pápa, 1012. oixxlxixs 9. 23- szárm 0NY Közérdekű független hetilap. — megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: az évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel könyv- és papirkereskedésóben. A L Lezajlott a magyar városok máso dik egyetemes ülése s ez alkalommal lehetetlen, hogy rá ne mutassunk azokra a nagy tanulságokra, melyek a kongresszus eredményes és komoly munkája nyomán kínálkoznak. Első sorban azt kell megállapítanunk, hogy nemcsak maguk a városok, hanem az ország összes illetékes tényezői rájöttek arra, hogy a nemzet fejlődése, kulturája, gazdasági megerősödése a városokon nyugszik és ami érték, szellemi és anyagi energia az országban felhalmozódott, azt legnagyobbrészt a városokban található fel. Ezt többször hallottuk hangoztatni a kongresszuson s immár nem messze az idő, amikor a köztudatba megy át annak az igazságnak felismerése, hogy a városi politika egyben a legigazibb hazafias és nemzeti politika. Abból kifolyólag, hogy immár az ország vezető körei, tudósai, a politikai és társadalmi élet kiválóságai felismerték a magyar városok nemzetfentartó hivatását, élénk érdeklődéssel és rokonszenvvel kisérték a kongresszus munkálkodását, elmondhatjuk, hogy az egyetemes ülés lefolyásában impozánsabb, méltóságteljesebb és jelentősebb volt, mint a három év előtti. Jelentőségét növelte az a körülmény, hogy ezen az egyetemes ülésen olvadt egybe a magyar városok minden szervezete, ezen a kongresszuson omlott le valóban és véglegesen az a termé szetellenes válaszfal, mely eddig a kis város és a nagyobb város között a különálló szervezet következtében látszólag fennállott. Az egyetemes ülés jelentőségét és súlyát emelte, hogy ez alkalommal alakult meg az erkölcsi testületek széles e világon legdemokratikusabb szerve zete, mely testvérként egyesíti magában az ország minden vár< sát s köztük az ország hatalmas fővárosát: Budapestet. Hogy ennek mi a jelentősége, e tekintetben csak ar-ra hivatkozunk, hogy sokszor és sokat s jogosan panaszkodtunk a fölött, hogy a fővárost a vidéki városok rovására fejlesztik és a főváros nagyarányú fejlődése a vidéki városok fejlő isét bénítja meg. Most az összes mag ir városok szervezetében a fejlett és hatalmas főváros is küzdeni fog -a legkisebb vidéki város jogos érvényesüléseért s joggal remélhetjük, hogy mihamarabb bekövetkezik az az idő, mikor csak a kulturális és gazdasági fejlettség fokozata tekintetében lesz különbség város és város között. A kongresszus a szervezeti változáson kivül három tárggyal foglalkozott, melyek között legnagyobb fontosságú volt a városi törvénytervezet alapelveinek megvitatása. Lapunk más helyén adtunk számot arról a mindvégig magas színvonalon álló vitáról, mely ezen tárgy körül folyt* mégis nem hallgathatjuk el azt a meg jegyzésünket, hogy igen sok kiváló tudósunknak, a modem eszmék sok kitűnő exponensének, a politikai közélet nem egy kiválóságának és a gyakorlati városi közigazgatás s tudományos szakirodalom néhány hivatott művelőjének 1 ARCZA. Nótámba' tűz volt, — izzó, lobogó láng, Hogy égtek arcán még az életrózsák. Ő lelkesített, szive dobbanása Igéző dallamoknak volt forrása. Ővéle elszállt nótámból az élet, — Őnélküle nem is tudom, hogy élek. Ó mért nincs vége minden vigaságnak? . . . Vagy mért adál ég! szívet a cigánynak?!... Szeretnék sirni néha . . . nem szabad, — Nótát liheg a táncra kész csapat. Elfojtva könnyeim — nótára kezdek S mosolygó arccal hordom a keresztet. S míg húrom elteli a kebleket — Belül szegény szivem majd megreped. AZ ÉN SZÍVEM. Az én szivem nem aeolhárfa, Húrját kényszer nem rezgeti . . . Itt benn terem a dal szivemben, Mint a tengerben drága gyöngyei. Nem tó a szivem, nyugton álló, De tenger, amely egyre háborog; Csodás varázszsal, ifjú lánggal Születnek benne folyton új dalok. Még el se hangzott egy-egy akkord, S már másik újnak hangja zsong belül, A sok viharzó indulat bent A CIGÁNY*) Apám örökje, drága hegedű ! Be kínozol . . . sorsom be keserű . . . Szivem pokol . . . benn' ég a fájdalom — S pezsgő, szilaj dal tombol húromon. Mondják: nótámra tün a bú . . . hiába! Nem szűnik attól lelkem zokogása. Sajnálom azt a jámbor, jó fiút, Ki száraz fámnál még mulatni tud. Kinos nyöszörgés csak a hangja már ma, Mióta mátkám hideg sírba zárva. Hejh! — néki tudtam húzni igazából ! . . . Lelkemből omlott a dal, nem e fából. *) Mutatvány a szerző „Tavasz és Nyár" cimü megjelent verseskötetéből. A FŐVÁROSHOZ SZOKOTT KÉNYESEBB IGÉNYŰ URAK ÍZLÉSÉNEK IS MEGFELELŐ RUHÁZATOT csakis Fő-utca 19 sz. alatt A (közvetlen a megyeháza mellett) Amerikából mostanában ide letelepedett papi-, uri- és egyeuriiha-szabókuiil lehet megreiidelui. C\i\o\érVu\®\W svtoás^oma és V\&o\cjo*í,ás \ 9á\ast,UV Mo&v axujoV és sVó^vstóc^ YeWéVfeetv \ Mind csengő-bongó dallá jegecül. S ne higyjétek, hogy egykoron tán Fásult szivem a dalokkal szakit! Míg végsőt dobban, szakadatlan Elzengi híven büszke dalait. SZELÉNYI JÓZSEF. ián