Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-02-05 / 6. szám

városban — Aradot vagy Szegedet vagy Kassát is beleértve — nincsenek olyan fejlett népoktatási viszonyok, mint aminőket nálunk a város áldozatot kiméivé teremtett. Jogunk van ahhoz, hogy a kereskedelemügyi minisztériumból Pápára küldjék a külföldi gyárosokat, akik Magyarországon akarnak gyárakat alapitani. És jogunk van hozzá, hogy a kormány a rendelkezésre álló eszközökkel, a jó vasúti összeköttetésekkel, gépekkel és más segitséggel támogassa és fejlessze kereskedelmünket és iparunkat és segitse a helyi tökét nagyobbszerű vállalkozásokhoz. Tudnánk még nagyon sokat mondani arról, amihez jogunk van, de azt hisszük, egyelőre elég annyi kérdést felszínen tartani, hogy meg ne álljunk az uton Pápa felé. Csak meg keíl mondani, hogy ami felülről biztatás vagy igéret vagy az igéret teljesítése, az idehaza, a város vezetésében kötelesség és parancs. A mi népességünk imponáló száma parancs a polgármesternek és a város vezetőségének, hogy minden erejükkel és tehetségükkel dolgozzanak vágyaink megvalósításán. Sok eszközünk van hozzá, csak tudás, bátorság, széles látókör és lebirhatatlan akaraterő kell, mely a polgárságból lelkes támogatást váltson ki, fölfelé pedig imponálni tudjon. Amihez felülről jogunk van, azt innen kitartással és állandóan kell követelni, akkor minden nemes szándék megvalósulhat. Nem érünk rá pihenni és nincs időnk megállni a városfejlesztés nagy munkájában egy percünk sincs veszteni valónk. Sürün lakott népes városainkban a közegészséget nagy mérvben veszélyeztelik az alacsony, kellő levegőt nélkülöző ósdi lakások, melyek ren desen a szegényebb néposztálynak lakóhelyei. A mai nehéz megélhetési viszo nyok között kénytelen a munkás elem olesóbbságuknál fogva azokat a lakásokat kibérelni, melyek higiéniai szempontokból tán kiüritendők vagy lerombolandók volnának. Ezen lakásokba szorul össze 3—4 munkás család, itt keresne üdülést és pihenést a gyárak nehéz munkájában kifáradt lakossága. De vájjon talál-e ? Nem csak, hogy nem talál, hanem egészségét, idegét még jobban koc kára teszi a lakás, mint a nehéz munka, s idő előtt szólítja el a családfőt gyermekei, felesége mellől a gyilkos halál. De mit szóljunk a gyermekek egészségéről ? Azok nagy része vérszegények, görvénykórban szenvedők, kik már a születéssel hozzák magukkal a különböző betegségek csiráit. És nekünk ezekből kell nevelni a munkás elemünket ! Ilyen gyermekből erős, kitartó, munkabíró férfiakat és nőket nem kaphatunk. Már pedig, ha ini a^mezőgazdasággal karöltött gyáripart akarjuk megteremteni, ugy elsősorban a munkásaink egészségéről kell gondoskodni, azután pedig az egészséges és jutányos élelmezésről. Örömmel látjuk, hogy a földmi velésügyi miniszter a munkásházak építésének támogatásával a mezőgazdasági munkáselem részére egészséges lakásokat kiván teremteni, melyek egyúttal a munkás tulajdonát is képezné. Ezen mnnkásházak építésénél az egészségügyi követelményekre igen nagy suly fektettetik. amennyiben a szobáknak tágasoknak és magasaknak kell lenniök, s e mellett kell lenni udvarnak és kertnek is. Ezen szociális intézkedés nem igen fog eredmény nélkül maradni, mert ezáltal egyfelől munkásságunk egészségét fokozzuk, másfelől pedig hozzá - láncoljuk az anyai földhöz, tulajdonhoz juttatva Őket. Amidőn a mezőgazdasági muukásokról való gondoskodást a legmelegebben üdvözöljük, egyúttal a legnagyobb sajnálatunknak adhatunk kifejezést, hogy éppen azokról nem gondoskodik a kormány, akik erre leginkább rászorulnának, t. i. az ipari munkásokról. Hiszen a mezőgazdasági mun kások az év legnagyobb részét a — Ha meg tudja gyorsítani a lovakat, talán még megelőzheti, — mondja az idegen. — A haramia nem érhet oda kilenc óra előtt. A kocsis vastag pamut kendőjével megdörgölte az orrát. — Ha ez igy van, — mondá, — akkor átjutunk a mély uton, még mielőtt az odaér. Elvigyem az urat ? — Köszönöm, jó lesz, — felelte az idegen szárazon. Könnyedén felugrott a kocsira és a kocsis mellé ült. — Gyüha ! Menjünk, — ösztökélte a kocsis lovait, — szedjétek a lábatokat! A hosszú ostor megcsattant a szürkék feje íölött és azok gyors tempóban indultak meg. — Night riding Ned, — mormogott a kocsis. Merész legény, okos és ügyes. Még eddig nem került utamba, de nem is kívánom neki, — Én már találkoztam vele, — feleié az idegen nyugodtan, — s örülök minden alkalomnak, ha kijátszhatom őt. A szürkék vígan futottak. Még frissek voltak, s a hideg' levegő a legjobb ostor. Jól kiléptek és a kocsi gyorsan forgó kerekei széles nyomot hagytak maguk után a havon. A kint ülő utasok bundába burkolóztak és azon gondolkodtak, hogy milyen messze lehetnek a legelső megálló helytői, ahol jól, meleg itallal melegíthetik fel magukat. — Messze utazik uraságod ? — kérdé Bili. Az idegen hátradőlt az ülésen, burnótszelencéjéből nyugodtan szippantott egyet: — A legközelebbi korcsmáig, ahol az éjet akarom tölteni, s ahol esetleg friss lovat kaphatok, hogy reggel visszautazhassam. — Attól tartok, Oxfordnál előbb nem pihenhetünk meg ; én . .. hohó. mi az ? Az egyik ló a fagyos talajon megbotlott ós eleseti;. Bili kétségbeesetten rázogatta a gyeplőt. A kocsivezető leugrott és a lóhoz szaladt. ' — Tartsd a fejét, Jim I — szólt a kocsis. — Tartsd a fejét, egy pillanat alatt lvvi

.it lesz a hámból. A kocsivezető megragadta a ló kantárát és erősen tartotta. Az idegen egy gyors pillantással visszanézett a megtett úrra, aztán leugrott a bakról és gyorsan bontogatni kezdte a ló szerszá inát. A még mindig mozdulatlanul fekvő ló egy pár pillanat alatt újra talpon állt és türelmeilenül kaparta a földet. Az idegen újra felült helyére, a kocsivezető is, Bili megsuhogtatta az ostort a szürkék hátán, s újra gyors tempóban futottak. — Uram, ön nagyon jól ért a lovak kezeléséhez, — mondá a kocsis és hangjából elismerés hangzott ki. — Egész életemet köztük töltöttem. — Képzelem. Az angyalát, de jó! tette, hogy idelovagolt és figyelmeztetett bennünket. Nem sok ember vállalkoznék az' ilyenre ! — Amint mondtam, revanche-sal tar tozom Night riding Nednek. Egy meredek emelkedés volt előttük és a kocsis előrehajolva nógatta lovait. De azok mar jól benne voltak a galoppban és könnyen vették az emelkedést. A kocsis erősebben fogta a gyeplőt, a vezető leug* rol t, hogy a féket a hátulsó kerékre kösse, mikor hirtelen gyors lódobogás hallatszott mögöttük. A lovasok sötét gomolyaga vagy félmértföldnyire mögöttük ért tel a dombra. — Ez Ned és a bandája, — kiáltott az idegen. — Ha az életük kedves, hajtson ember, ne törődjék a fékkel ! — Ránk törnek a gazok, — dadogott Bili meggyőződéssel — felfordítanak bennünket. Mielőtt az elképedt kocsis észretért volna, az idegen kikapta kezéből az ostort és végigvágott a lovakon. A lovak nekibuzdulva rohanni kezdtek, őrült gyorsasággal vitték a kocsit a mély ut felé, a kocsivezető is alig birt idejében felugrani. A kocsi jobbra balra himbálódott, minden percben ugy látszott felborul. Csak Bili erős keze tudta a lovakat visszatartani. Éppen a mély ut.ra értek, amely jobbra és balra fenyőkkel és repkéanyel volt szegélyezve. Ideális hely arra, hogy egy kocsit feltartóztathassanak. — A lovasok minden percben közelebb és közelebb értek. Az utasok pedig rettegve várták, hogy mikor hangzik el az éji csendben a „megállj", „add meg magad", vagy a pisztolylövés. A vezető puskáját fogta, az utasok közül egy-kettő szintén kivette revolverét, de csak a mély útban hallották meg a kiáltást: — Hej, kocsis, állj meg! A király nevében ! — Az angyalát, hiszen ezek zsándárok ! — kiáltott Bili és megrántotta a gyeplőt. A lovasok galoppban értek oda és a kocsi mellé álltak. — Mi az Ördögért roh mtak ig> ? — kérdi az őrsvezető. — Azt hittük, hogy maguk a rablók