Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-04-16 / 16. szám

munkálatokat vállalkozóra bízni, inert megbizható térkép nélkül nincs városfejlesztés s az a térkép, amely eddig állt a város rendelkezésére, még sajt csomagolásra sem jó. Magán mérnök pedig a város területét a fent jelzett összegért fel nem mérte volna, mert hisz annál is meglettek volna azon anyagi kiadások, melyek a felmérési osztályokat terhelték ; ezen felül pedig a saját és segédszemélyzetének munkáját is honorálnia kellett volna. Figyelembe véve, hogy Pápa város területének felmérésénél 13 mérnök működött és a tél folyamán folyó irodai munkálatoknál is ugyanennyi tisztviselő van elfoglalva, ezeknek egy évi fizetését, lakbérét szintén hozzá kellene számitani a költségekhez ; azaz ha magán mérnök végezte volna a felmérést, a város legalább is ennyivel többet fizetett volna ezen munkálatokért. Térjünk át már most az úgynevezett földmivelési térképre, melyre a hivatkozott közlemények szerzője a legnagyobb súlyt fekteti. Hát kérem ezen térkép nem is anynyira térkép, mint ahogy a cikkíró helyesen jegyezte meg, hanem csak a művelési ágakról tájékoztató szabadkézi rajz. Tekintve, hogy ezen, úgynevezett térkép 1 : 36000 léptékben készül (s nem 1 : 500000) műszaki értéke nincs, de nem is az a rendeltetése, hanem az, hogy a teljesen pontos térképek nyomán az egyes művelési ágakat tüntesse fel; megközelitö képét adja a város belterületének, feltüntesse a határon átvonuló vasutakat, utakat és folyókat. A katonai térképek 1 : 75000 méretarányban készülnek. Ez már a maximális kisebbítés, mely tájékoztatásra még elég kielégítő támpontokat szolgáltat. Ha a cikkíró ur terve szerint akarnánk egy 1 : 500000 méretarányú térképet szerkeszteni, akkor ezen - ka tonai térképet még 66-szor kellene kissebbiteni. Hát kérem ennek még egy gyufaskatulya is nagy volna. És milyen értéke volna egy ilyen kis mázolásnak ? Erről még. beszélni sem lehet. A felmérésnek nem az a célja, hogy gyufaskatulyákra szolgáltasson címkéket, hanem hogy pontos és megbizható mérések által az egyéni birtokok valóságos területeit és határait térképileg is megrögzítse, s hogy ezen térkép után bármely birtok valóságos határai bármikor visszaállithatók legyenek. És ebben már meg van a felmérés haszna is. A cikkíró urnák és az érdeklődő nagyközönségnek melegen ajánlom Vidos kollégánknak a jövő hét folyamán megtartandó felolvasását Pápa város felméréséről, aki ugy műszaki, mint kulturális és anyagi szempontokból az egész eljárást befogja mutatni és ahol az egyes munkarészek fényképvetités utján be lesznek mutatva, amikoris mindenki meggyőződhetik arról, mily derekas munkát végzett a 19. sz. felmérési felügyelőség tisztikara Pápa város felmérésénél. Végül nem hallgathatom el azon meggyőződésemet, hogy Pápa város vezetősége csak büszke lehet arra, hogy aránylag csekély anyagi áldozatok árán oly pontos térképeket szerzett a városnak s ezért csak dicséret, nem pedig gáncs, illeti. Pulmann Endre. — 1911. április 11. — Csekély érdeklődés mellett folyt le a keddi napra egybehívott rendkívüli közgyűlés. A városi képviselők közül igen kevesen vettek részt a közgyűlésen jóllehet egy-két 1 fontos ügy volt napirendre kitűzve. A napirend előtti felszólalásoktól el tekintve egy személyes vitta is lett provokálva, de végeredményében a kiélesedett vitának semmi utókövet kezménye nem volt. Különben a tárgysorozat összes pontjai az áll. választmány javaslatai alapján nyertek elintézést. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére felkéri dr. Eechnitz Ede, Gi/uk Nándor, Jilelc Ferenc, Petrovits Mihály és Baráth Károly képviselőket. A mult ülés jkv. felolvastatván, minden módosítás nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt Győri Gyula azon kér dést intézi a polgármesterhez, hogy valljon április 11 ike nemzeti ünnep-e vagy nem, ha igen, ugy mikép történt az, hogy erre j a napra lett a rendkívüli közgyűlés egybe• híva '? Polgármester válaszában kijelenti, hogy április 11 ike törvényben iktatott nemzeti ünnep és a tisztviselők jogosan megünnepelik, az ünnepre megállapított hivatalos órákon kivül nem tartoznak hivatalban megjelenni, de ha dolgozni akarnak, abba őket senki nem akadályozza. Hogy erre a napra hívta egybe a rendkívüli közgyűlés tévedésen alapult, mert tévedésből naptárában nem volt piros betűvel jelezve és ezért kéri a közgyűlés elnézését, különben pedig a tárgysorozat Il-ik pontja miatt, mint sürgős kérdés elintézésére hívta egybe a közgyűlést. — Kezét csókolom, nagyságos aszszony ! Az asszony meglepetve tekintett fel. Egykori udvarlójál oly rég nem látta, maga a találkozás oly váratlan volt, hogy hirtelenében nem tudott mást kérdezni: — Maga az, Kelemen ? — Nem. Nem én vagyok, — mondta a férfi fanyar mosollyal. Barényiné eleinte értelmetlenül nézett rá, majd kedves zavarral mondta : — Banális kérdés volt, elismerem. — A kérdés nagyon is helyénvaló volt. Hiszen évek óta nem vagyok már én — én . . . — Megint csak nem értem. — Elhiszem, asszonyom. Én pedig nem magyarázhatom meg bővebben. Hacsak . . . — ? ? — Melyik a fogadónapja ? — Minden második csütörtök délután ján otthon vagyok a jó ismerőseim számára. Természetesen magát is azok közé számítom és igy szívesen veszem ha meglátogat. Kissé összehúzta a szemét, mintha erősen gondolkozna valamin, aztán nyomatékkal folytatta : — Abból a hitéből azonban jó előre ki kell ábrándítanom, hogy olyankor bármi nemű magyarázatra kerülhetne a sor. Mint háziasszonyt, a vendégeim nagyon is igénybe vesznek. Kelemen Zoltán szemeiben diadalmas láng lobbant fel, de a hangja azért szerény, majdnem alázatos maradt. — Nagyon vakmerőnek tartana, ha megkérném, kegyeskedjék megengedni, hogy mint régi jó ismerőse, esetleg más napon tehetném tiszteletemet ? — Nem, — felelte Barényiné kurtán és szárazon — miután egy pillanatig farki z\te nézett lovagja arcába. — Ne jöjjön máskor. Annak nem volna semmi értelme. Majd, mikor látta szavai hatását, sokkal enyhébben foly tatta, mialatt lassan tov ibb-tovább mentek : — Nézze Kelemen, én tudom, hogy mit akarna nekem megmagyarázni. — A kifejezést tévesztettem el, — mondta a férfi- komoran. — Kérdezni szerettem volna valamit. De hát valószínű, hogy ennek sem volna értelme. — Valószínű. Különben nem. Respektálom az olyan kérdést, melyre még nem adták meg a választ. Éz legtöbb esetben olyan összekötő kapcsot képez az illető kérdező és aközött, kitől a választ várják. — Es nagyságos asszonyom minden erejéből tiltakozna az ilyen „összekötő kapocs" el'en, nemde? — Minden erőmből. — Annál is inkább, mert sejti, hogy ez az összekötő kapocs még a múltból do tálódik. Abból a múltból, melynek minden é.des, fájó emlékét, ugy látszik, csak egyedül én őriztem meg. — A múltról beszél ? ! — kérdezte Barényiné inkább csodálkozva, mint méltatlankodással a hangjában. — A múltról beszél ? ! Maga ? I Én nekem ? I — Igenis, én, a nagyságos asszonynak, — vágott vissza a férfi, mindinkább beletüzelve önmagát. — És nevezzen bárminek önmagában : tolakodónak, avagy himpellérnek is, ezt az alkalmat nem en- 1 gedem kiaknázatlanul elrepülni. És ha nem szabad a házánál alázatos tiszteletemet fennem, itt mondom el, ami évek óta rágódik a lelkemen. Barényiné ez után a kifakadás után először szó nélkül ott akarta hagyni a magáról megfelejtkezett embert, de aztán gondolt egyet és kelletlenül bár, de egy kis rejtett fülke felé tartott, ahol csinos kis pamlag kínálkozott pihenőül. A férfi követte. Az asszony leült, néhány percig maga elé meredt, aztán a fiatal ember felé fordította halvány arcát. — Azért jöttem ide, mert már nagyon is felénk terelődött a figyelem, — mondta csendesen. — Itt nem zavar senki. Ha tehát csakugyan ugy gondolja, hogy van valami magyarázni, vagy kérdezni valója, itt előadhatja, mert amint mondtam, nem szeretem az elintézetlen ügyeket. Kérnem kell azonban — és itt megnézte az óráját —< hogy lehetőleg gyorsan végezzünk, mert áz uramnak félötre adtam rendezvoust. Kelemen sötét tekintetet vetett az aszszonyra, aki pompásan szabott angol ruhájában, nagy, kerek, bársonykalappal bájos fejen, a legalkalmasabb médium volt arra, hogy őt visszavarázsolja a múltba. Abba a múltba, melyről az imént tett említést. Finom kis ajka most is olyan volt, mint egy tizenötéves gyermeké és a termete sem árult el többet tizennyolcnál. Csak a sze meiben volt valami, ami sejteni engedte, hogy nagy viharok vonulhattak el fiatal feje fölött ós azért a boldogságért, mely végre osztályrészéül jutott, meg is kellett fizetnie. — Nos? — nézett várakozásteljesen