Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.
1911-01-01 / 1. szám
dolgoztunk, mutatja munkánknak eredménye, mutatja a tény, hogy a „Fápai Közlöny" utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és álta lánosan elismerik, hogy a vidék legnagyobb és legjobb hetilapja között foglal helyet. Évek nehéz, következetes, önmegtagadó munkájába került ez eredmény, de meghoztuk, mert közönségünkért tettük, hivatásunkért áldoztuk. Jól esik tudnunk, hogy közönségünk, ha szeret is kritizálni, de mégis méltatja fáradozásainkat. Ám e téren megállapodás, meg nyugvás nem lehet. A célok, melyekért lapunk küzd, az évekkel, az elért eredményekkel növekednek. És ha a „Pápai Közlöny" a vidéki hírlapirodalom terén ma már valami, bevalljuk őszintén, hogy szeretnénk még több, még nagyobb lenni. És hogy ezt elérhessük, fordulunk az újév beáltával a közönséghez, az olvasóhoz azzal a kéréssel, hogy ne elégedjenek meg lapunk megkritizálásával, hanem mindenki, aki csak megteheti, tartsa kötelességének azt szellemileg és anyagilag is támogatni. Bátran elmondhatjuk, hogy becsülettel megszolgál az előfizetés fejében, önzetlenül, ambícióval, jóakarattal, felvilágosult hazafiasággal, idegsorvasztó ernye detlen munkával. Hogy ily végeszakadatlan munka közben olykor félrecsúszik a toll, vájjon ki háborodnék föl ezen ! Nem a hibán kell örökké rágódni, hanem tekinteni kell a végzett munkát. A sajtó minden független organumának csak egy lehet a kötelessége, hogy bátran és férfiasan reá mutatva a bajokra, ezáltal remél orvoslást. Hogy felköltse bennünk az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyt érdektelenséget. A független sajtónak ezen harca nem könnyű. A nyilt és alattomos támadások, a kisebbítés, a rágalmazás ezer és ezer nemével kell megküzdenie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell magától utasítania és egyedül a közönség önzetlen támogatásából kell eröt meríteni. Mi is érezzük ennek a harcnak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy ugy, mint eddig férfias bátorsággal szálljunk sikra a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyástól, küzdjünk továbbra is a közjó érdekében ! Lapunk előfizetési dija aránylag oly csekély összeg, mely —- tekintettel az általa előmozdítandó célra — szóba sem jöhet, — és meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti a mi szavunkat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, melynek főtörekvése, hogy hü tükre legyen Pápa városának s annak mindenkor javára szolgáljon. POLLATSEK FRIGYES. Tervek az újévre. Nincs szándékunkban az uj év küszöbén szemrehányásokkal illetni mindazokat, kik városunk jóléte és felvirágzását ;kötelességü!<nek kell, hogy ösmerjék, de igenis figyelmeztetni akarjuk őket, hogy a lefolyt év alatt eléggé tapasztalhatták, hogy az igy folytatott gazdálkodással nem érünk célt. Ha visszapillantunk a lefolyt évre, ugy el kell Ösraernünk, hogy ez nem volt egyébb a tengődésnél. Nem mondjuk, hogy városunk haladás tekinte tében nem ért el egyes sikereket, de mindezen sikereknél nem éretett el azon cél, melyet elérni óhajtunk városunk anyagi helyzetének javításán. Vannak talán egyesek, kik városunk jelenlegi helyzetét elég tűrhetőnek tartják, de mi megvalljuk, hogy ez csak szüklátkörüségre vall. Mi nem valljuk efct akkor, midőn szükségleteink és kiadásaink fo'yt^nosan emelkednek, a pótadó „lassan, de biztosan" szanorodik, de sem a vá £ 7 rosnak sem a lakosságnak bevételi forrást teremteni nem tudunk. Nos hát, mi ezt a helyzetet nem tartjuk még tűrhetőnek sem, s igy azt hisszük, volna még mit tenni, volna még miről beszélni, volna még miről gondoskodni, csak akarni és tudni kellene ! Ha valahol vau létjo gosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó-évet lepeltakarással búcsúztatják és az újévet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, ugy Csongorné ráhagyta : — Magunk, lelkem, magunk. Mert, mikor valaki férjhez akarja adni a leányát, mindig nagyon jó, ha azt hiszik, hogy a leány sütni-főzni tud. Ámbár talán nem is lesz rá szüksége. De bizony, akit Horvát néni ajánl, amellett szükség lesz ám arra. Az nem valami dúsgazdag főúr, nem valami regényhőd, csak irodatiszt. Névszerint: Vékony Antal. — Ismerhetitek, lelkem. Erre jár a ti Utcátokon át a hivatalba. Csongorné fölbiggyesztette az ajkát, Ilonka lenézően mosolygott. Ismerik. Mindennap látják. De sohasem gondolták, hogy ez a csúnya, hórihorgas. szeplős, vörös ember, aki nem is látszik valami nagyon fiatalnak s olyan sze gény fráter, Ilonkára merje fölemelni a szemét. Ámde Horvát néni ugy kidicséri azt a Vékony Antalt, hogy annál különb, derekabb ember már az egész földkerekségén sem lehet. .Nagy előmenetele lesz még annak. Igen szorgalmatos, józan életű. Lesz abból még irodaigazgató is, majd meglátják, — megkapja a koronás arany érdemkeresztet, — talán még a Ferencz József-rendet is. — Köszönjük, köszönjük, — mondta Csongorné; — de Ilonka még várhat, hiszen tizenhétéves sincs. I* 1' ^viw im mm mmmmammmmmmmammmmmmmmmmummmm — Akkor kell férjhez adni a leányt, mikor kérik, — tanácsolta Horvátné. De nem hallgattak rá. Nem ilyen pártiról álmodozott a szép leány s nem ilyet várt a leányára büszke anya. Mariit,t Kisasszony és a kölcsönkönyvtár többi regényírója sem ilyenről irt. S a szegény leány és édes anyja buzgón olvasgatják to vább a zöldiéces, vadszőlős lugasban azokat a szép történeteket, ahol eljönnek a minden tökéletességgel fölruházott, nagylelkű, nemes ifjak, grófok, hercegek s elviszik fényes palotáikba feleségül a boldog leányt. Hogy remélhette volna, hogy ily versenytársakkal győzelmesen szállhasson sikía Vékony Antal irodatiszt? Egy dara big még várt. Ott sétált el mindennap kétszer az Ilonka ablaka előtt, vasárnap a templomba is utánuk ment, feltűnő tarka nyakkendőket kötött a nyakára és té"glászin keztyüt húzott a kezére, a cilinder kalapját is minden héten kivasaltatta; de meghóditni a szép leányt nem sikerült. Horvát néni még egyszer megpróbálta a lelkére beszélni Csongornénak, aztán ő is abbahagyta. Annyira megharagudott, hogy többé el sem ment látogatóba. Kihiresztelfe a leányt, hogy ilyen-olyan nagyravágyó, kevély, hiu. — Szeretném tudni, hogy kire vár ? De az isten meg is bünteti érte. Ne is hagyja büntetlen. Vékony Antal a következő évben megházasodott és Horvátné ugy tekintette azt, mint az isten büntetését. — Igy alázza meg az Ur a kevélyeket, — mondta áhítatosan. Multak az évek, egyik a másik után s a kérő csali nem jött a,kis házba ott a budai várhegy oldalán. Észre sem véve, ismeretlen élt ott a szép fiatal leány, mintha a világon sem lett volna. Csak a szomszédok tudtak róla, jámbor mesteremberek, egy pár Hivatalnok, aki arra járt föl a várba s az ablakban a muskátli virágok -közt meglátta a virágzó szép leányfejet, a hivalkodó ifjú uracskák, diákok, kereskedősegédek, akik vasárnap a templom ajtajában ácsorogtak, akik kaució' nélkül nem házasodhatnak, miniszteri fogalmazók, akik főnökük leányainak udvaroltak. Senki sem törődött azzal, hogy van itt elrejtve egy drága kincs, egy szép és jó fiatal leány, aki szeretni tudna, aki gyöngéd, hű íeleség lenne s aki lassan hervad el itt magányosan. Az az egy pár ismerős asszonyság, aki ellátogat néha hozzájok egy csésze ká véra s elbeszélget a drágaságról, hogy maholnap már élni sem lehet, a hus is drágul, a zsír is, a tej is, a kenyér is, az nem fogja soha idehozni azt a nagy szerencsét, amiről a regények beszélnek. 8 a szegény özvegy asszony a templomban is hiába
