Pápai Közlöny – XXI. évfolyam – 1911.

1911-01-01 / 1. szám

Pápa városát első sorban illeti meg ezen processzus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyébb hátra, mint a szokásnak hódolni és a kórussal elmoudani : az 1910 évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szíik lenne a tér, ha ez alka lommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fujtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthet bennünket. El kell ugyan ösmernüuk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunknem áll még azon nivón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számitassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előtörekvés eszméje, de sajnos nem azon irányt követi, melyet követnie kellene. Hivatásunknak megfelelöleg, e bajok kutforrásait eléggé szellőztet tük s megjelöltük azon irányt, melyet követnünk kell, de sajnos — eredménytelenül. Régi hiba ez már nálunk, de mi türelemmel várjuk azon időt, midőn felszólalásunk helyességéről meggyőződve, a helyes útra érnek. Ezen időt most látjuk elérkezettnek az újév küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot, a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező orgánumra van most szükségünk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a városi közgyűlésen is el merjék mondani ami szivükön fekszik. Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azoktól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács tevékeny ségére is számítunk az újév köszöbén. Vállalkozási szellemet várunk a városi hatóságtól, főleg pedig legyen konzequens. Ne táncolja a medvetáncot, hanem önállólag gondolkozzon. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl, melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a csatornázásra; közvágóhíd és szálloda létesítésére szorítkozunk. Minden más kérdést mellőzve, ezen intézmények végleges megoldására törekedjünk. Készséggel elös merjük, hogy ily fontos tárgyban el hamárkodva ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi ha kellő megfontolással, mindamellett elérkezettnek iátjuk már az időt, — hogy városunknak e régi óhaja tel jesedésbe menjen. Elég idő volt már a megfontolásra, talán több is mint kellett volna. Törjük meg tehát ezen rendszert! Ez legyen a jelszavunk és ezért kellett ily őszinte szavakkal rámutatnunk a városi életünk általános tengődésére, annál is inkább, mert a baj csak akkor orvosolható, ha az fel van ismerve. • Igen! Tengődés helyett viruló életet kér Pápa város közönsége és vétkes az, aki ennek útját állja. Borítsunk fátyolt az ó-évre és engedjék remélnünk, hogy az újév küszöbén városunk felvirágzása és jóléte érdekében működő egyének ezen felszólalásunkat megszivelve az irányban fognak működni. Ez legyen programmunk az újév köszöbén! — 1910 december 29. — Városunk mindkét kerületében csütörtökön lettek a megyebizottsági tagok megválasztva, A választásokat megelőzőleg alig mutatkozott valami érdeklődés, csupán a választás napján volt némi mozgalom észlelhető és ez a mozgalom is csupán az I. kerületben, a II. kerületben volt ugyan egy ellenlista, de nem birt semminemű jelentőséggel. Az I. kerületben a délelőtti órákban még nem volt bizonyosra vehető a hivatalos lista keresztülvitele és csak a délutáni szavazás döntött és ez sem a várt többséggel. A II. kerületben a hivatalos lista elleni küzdelem nem volt komoly számba vehető. Végeredményében a választások eredménye az volt, hogy mindkét kerületben a hat év előtt megválasztott tagok újból meg lettek választva. A választások lefolyásáról a következőkben számolunk be : imádkozik, ho°y küldje el az isten nekik azt a nagy szerencsét. A szép fiatal leány arcára valami komor elcsüggedés húzódik. Ugy látja, hogy akit ő várt az soha sem fog eljönni. A tündér alakok káprázata egyre foszlik. Fáradtan, kedvetlen olvassa anyjának a regényeket, mialatt keserű mosoly lebben át ajkán. Mese, mese, hiábavaló mese. Lassankint " átszáll a csüggedés az anyára is. Vájjon hát, igazán nem jön el senki az ö szép leányáért? Hát vakok a férfiak ? A szekrényben szaporodik a sok harisnya, meg egyéb fehérnemű, de hiába szaporodik. Az aggodalom sűrű barázdákat von ( Csongorné horniokára. Már egészen beleőszült a várakozásba. Töpörödött, vén anyóka lett, éizi, hogy már nem bírja' sokáig. A csuz benne van kezében, lábában, a szeme is megromlott, a lélekzése is elfúl, főképp olyan, cudar nedves őszi időben. Sokat busul, sokat gyötrődik, néha egész éjjel sem tudja behunyni a szemét. Istenem, mi lesz Ilonkából, ha maholnap itt kell hagyni ? . Addig, míg ő él, csak eltengődnek valahogy abból a kis nyugdíjból. De aztán? Gyámolító nélkül, egy fillér nélkül mi lesz az ő szép leányából ? Varrni jár pénzéit házakhoz ? Vagy cselédnek megy ? S az a gond reászállt a szép leány homlokára is és kipusztított szeméből minden vidámságot. Komor, dacos lett a nézésé, fonnyadt az orcája. A férfiak már nem állnak meg bámulva az utcán, ha találkoznak vele. Már huszonöt éves és ugy rémlik neki, ha a tükörbe néz, mintha harmincöt volna. Nem,, nem, a tündér herceg nem fog már eljönni érte. Azonban eljött Vékony Antal irodatiszt. Fél éve, hogy meghalt a felesége, s két kis gyereke maradt. Azt mondta, azoknak a kedvéért kell neki újra megházasodni ; de bizonyos, hogy a maga kedvéért is cselekedte. Horvátnéná'l találkoztak, aki megint jó barátságban volt Csongorékkal, miután cgv pár esztendeig duit-fult, de örökké csak nem hangoskodhatnak, főképp ha a templomban is minden vasárnap együvé kerülnek. Vékony Antal ur talán most még vörösebb és még szeplősebb volt, mint nyolc év előtt, az orra is mintha kampó sab'o lett volna, a negyvenhat esztendő is kissé meghajlította a hátát ; de egy fizetési osztállyal emelkedett azóta és egy kis házacskát is vett az első felesége pénzéből. — Jól jár az a leány, akit ez elvesz. — magyarázta Horvát néni. Es Csongor Ilonka nem tiltakozott;, mikor Vékony Antal ur hazáig kisérte őket, nem szörnyűködött, mikor a tiszteletét bátorkodott tenni náluk. Csak valami rettenetes zsibbadtságot érzett testében, lelkében. Nem bánta már, akárhogy lesz, akármi lesz. Horvát néni dicséri a Vékony ur hűségét : — Lám, megint csak visszatért. Es a német közmondást is idézi, hogy a régi szerelem nem rozsdásodik meg. Aztán arról beszél, hogy milyen öröme volna a kedves mamának, ha menyasszonynak láthatná a leányát. / A beteges öreg asszony bambán lógatta a fejét. Persze, persze, hogy öröme telnék benne, hiszen egyebet sem kér az Istentől, csak azt, hogy ő már nyugodtan behunyhatná a szemét. — Oh édes anyám! — zokogott a leány s megcsókolta anyja sovány kezét. Képzeletében szinte látta már anyját a koporsóban, magát pedig kitaszítva a nagy világba. — No, 110, édesem, nem kell sírni, — szólt Horvát néni — táncoljunk inkább a lakodalmon. Mert meglesz a lakodalom, ugy-e, galambom? Másodszor csak nem ad kosarat annak a derék embernek ? A leány elfojtotta könyeit: — Nem adok kosarat, Horvát néni. Hozzá megyek, ha megkér.