Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-01-09 / 2. szám

kut elfoglal feltétlenül szüksége van a piacnak. Azt a területet ugyanis, melyet a szökőkút elfoglal, egy nagyobb körben ki kellene kövezni vagy aszfaltburkolattal ellátni, aminők nagy városokban a közúti forgalom gócpontjain az u. n. menedékszigetek és erre a területre kellene áthelyezni a tejes piacot, hogy hölgyeinket megkimélnők attól a bokán felül érő sártól, víztől, melyben gázolniok kell azért, ha a piacra szorulnak. Ha yalamelyik hölgy itt kénytelen kelletlen ruhakimélés okáért kissé felebb emeli ruháját, ficsuri fixirozásnak, megjegyzéseknek van kitéve, ha pedig ezt nem teszi, hát a ruha megy tönkre. Ha már vásárcsarnokot nem tudunk vagy nem akarunk létesíteni, — amiről még beszélni fogunk — hát legalább tegyük az asszonyoknak könnyen hozzáférhetővé a piacot, kíméljük meg őket a piaci locs-pocs miatti boszankodástól és óvjuk meg őket azoktól a kellemetlenségektől, melyeket nekik a mizerabilis piaci talajviszonyok okoznak. Isten ments, távol áli tőlem a szándék, hogy forradalomra biztassam az asszonyokat, csak annyit akarok mondani, ha én asszony volnék és a férjem városi képviselő lenne, bezzeg találnék módot arra, hogy az uramat kapacitáljam, hogy propagandát esi náljon a piaci területhelyzetnek fenti módon való szanálására. Az esetre, ha a vázolt piaci mizérián ekként segítnénk, felszabadulna az a terület, amely most szolgál tejes piacul és ezt lehetne oly vásári áruforgalomra berendezni, melynek ke~ de az asszony megelőzte. — Kisérd ki Ellát. — Nem, fiam, Ella nem idegen, ő elnézi nekünk ezt. Majd beviszlek. — Azt akarom, hogy kisérd, — fuldoklott az asszony s belekapaskodott a cselédleány karjába, ugy indult a hálószobája felé. Azok ketten nem szóltak semmit. A férfi egy pillanatra vállat vont, aztán mintha egy szemrángatással amely a homlokán tul terjedt, ki akart volna bolmi gondolatokat is kergetni a fejéből. Az előszobában azt mondta Kászonyi: — Te okos leány vagy, remélem, méltányolod a beteg helyzetét. Ella szelid melankóliával mosolygott. — Hiszen látom az állapotát, minden apróság ingerli ilyenkor. De majd jobban lesz minden, ha visszatér az egészsége. Kászonyi legyintett a kezével. — Az nem jön vissza. Jobban csak akkor lesz szegény, ha megszűnik az a sok apró szenvedése, — amiknek a javarésze képzelt. Sajnos, a legjava képzelt, csak a tüdő az igaz. Hogy nincs. Ella a kezét nyújtotta. — Isten veled, Sándor! Majd felnézek máskor is. — Köszönöm, te olyan jó vagy. Nélküled sokkal nehezebb volna a helyzetem. A leány erőltetve nevetni kezdett. — Siess vissza, mert az is baj lesz, hogy sokáig beszéltél velem. — Ugyan 1 — Mi nők jobban értünk az ilyesmihez. Azt hiszem, szegény Klári féltékeny rám s ez az oka, hogy nem jövök sűrűbben. resletére a lucskos talajnak befolyása nincsen. De van mind-e körülményeken kívül még egy mozzanat, mely a szökő kútnak mostani helyéről való eltávolítása mellett kardoskodik. És ez az, hogy a mióta a szökő kutat mostani helyére helyeztük, azóta egy olyan terület keletkezett, amelynek keretébe a szökőkút épen bele illik, sőt bár e nélkül is elég diszes, de a szökőkutnak beállítása mégis előnyére válna. És ez a terület az Erzsébet liget. Az Erzsébet-liget az egyedüli hely a hova a szökőkút való és illik. Ha tehát akkor amikor kaptuk a szökőkutat a Főtérre . helyeztük azért mert nem volt más helyünk — az megbocsátható, de hogy most, a mikor erre igazán alkalmas helyünk volna, az Erzsébet liget, még sem he lyeznők el onnan, ahova sohsem volt való és ahol most a szó szoros értelmében útban van, holott azt a területet jobban, célszerűbben, a min dennapi életnek, a piaci forgalomnak megfelelőbben tudnánk és kellene fel használni — az megbocsáthatatlan. Fogjuk meg tehát és vigyük át, arra a területre, melynek megfelel és amelynek ékessége lehet, az Erzsébet liget virágos mezébe. És ott legyen gondunk rá, hogy bassinja tisztán taríassék, hogy állott vize pajkos gyerkőcöknek lábviz karusszelül ne szolgálhasson. De engedjük is át ott hivatásáwak ; hadd szökjék a vize hétközna pokon is, necsak piros betűs ünne peken, hogy aztán ott is ne legyen ugy miként mostani helyén a publi -L _li u_ — Ella 1 — A beteg szempontjából kell venni mindent, — itt mellékes a valóság. Menj, menj. De ő maga még mindig ott állt. Kászonyi egy kicsit értelmetlenül bámult rá, aztán maga is mosolyogni kezdett. — Szegény kis fiam, jó Ellára, meny nyire bánthat ez téged ! Bizony Isten, veled érzek, sajnállak is. A leány csaknem haragosan felelte: — Engem ne sajnálj. Magadat sajnáld, Isten áldjon meg ! Gyönyörű alakja kiegyenesedett, a tekintete szikrázott. De igy még sokkal szebb volt, ahogy szemben állt a hatalmas férfival, egyforma magasságban a válluk, közel is egymáshoz. — Ne érzékenykedj, fiacskám, — engesztelte Sándor, — hiszen ha akárki meg bántana én torolnám meg! Téged szerettelek mindig a legjobban az unokahugaim közül, emlékezhetsz erre magad is, én nem bántottalak meg soha. — Tudom, — mondta tompa hangon a leány. — Szent a béke ? Nem neheztelsz ? S igyekezett azt a lehajtott fejet föltámasztani, hogy a szemébe tekinthessen. Egy kis makacssággal is találkozott, egy könycsepp érte a kezefejét, s utána több köny is következett. — Látod, Ella, ezt nem vártam volna tőled. Mirevaló ez az érzékenység, mikor meg lehetsz győződve a legtisztább szándékokról ? Hát ne sirj, olyan kellemetlen síró nőt látni, téged még kevésbbé akarlak ilyen állapotban ismerni. kumnak rejtély vajon ma — szökik vagy nem szökik ? — Gyárak létesítése. — Nemrég olvastuk a fővárosi lapokban, hogy ismét néhány tekintélyes osztrák cég óhajt alapítani a Dunántúlon különbözö nagyságú gyárakat. A legutóbbi idők feltűnő jelenségei ezek országunk gyáripara terén és jóleső megelégedéssel konstatáljuk, hogy egymás után vonulnak át a Lajtán hozzánk a gyárosok, — megvetvén alapját különbözö ipartelepeknek. Senki sem vitatja el, hogy gyáriparunk folytonosan emelkedik és ahol eddig híre sem volt valamire való ipari vállalatnak, ott most gépek dübörgése tölti meg a levegőt. Példa reá Pápa városa is. Végeredményében üdvös és örvendetes dolog ezen gyárosok inváziója, ami nézetünk szerint annak tulaj donitható, hogy a Lajtántuli gyárosok az önálló vámterület közellétét látva, igyekeznek meggyökerezni minálunk. Bármi legyen is azonban oka ezen kísérletezéseknek, tény az, hogy ezzel a gyár alapításokkal mi csak nyerhetünk. Ha azonban a lokálpatriotizmus némi érzékével tekintjük a dolgokat, sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ha hozzánk is eljut egy ily gyári tervezet megvalósulása iránti kérvény, a maradiság és a közöny folytán nem bír Kétségbe ejtette ez a helyzet, aminek az előidézésében teljesen ártatlannak érezte magát. S hogy eltávolítsa, rajta volt minden igyekezetével. — Ellám, édes Ellucim, majd máskor jobban vigyázok. Most pedig nézz rám és nevess. Egy kettő . . . A háromra a lány ott hevert a mellén, a zokogása csak most tört ki a maga valójában. — Istenem, ugy bánsz velem, mint egy gyerekkel! Neked ez is csak játék, mulatság. r — Édes kis fiam, töröld meg a szemedet, igy nem mehetsz az utcára. Nagyobb nyomaték kedvéért megcirógatta a haját is, nmire aztán a lány lehunyta a szemét, igy mormolta : — Játék, játék ... Sándor azt sem tudta, mit csináljon. Mint életében már annyiszor, most is érthetetlen probléma előtt állt s kutatta azokat az okokat, amelyek a gyöngéd női lelket annyira érzékenyen találhatták. Szinte föllélegzett, mikor Ella hirtelen rendbehozta a haját és mosolyogva mondta : — Egy kis hisztéria volt az egész. Ti engem vasból alkotottnak gondoltok, pedig az én idegeim sem olyan erősek. Isten veled, Sándor! S megszorította Kaszányi kezét, erősen, szinte görcsösen. Annak akkor is az volt a gondolata: — Hiába mondja az ellenkezőjét, csak vasból van azért. A leáldozó őszi nap ideragyogofct rájuk a felső üvegtetőn keresztül s megakadt a leány rőt, vörös haján. Ott szikrázott egy