Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-09-18 / 38. szám
hatósági joggal fölruházott városok, a XI—VI. fizetési fokozattal a második osztályba pedig a rendezett tanácsú városok lélekszámra való tekintet nélkül és eddig a XI—VII. fizetési fokozattal, vagyis olyan arányban, mint az állami, illetve a vármegyei tisztviselők. Ezután Várhidy Géza kongreszszusi titkár előterjesztette a városi altisztek, szolgák és rendőrök illetményeinek rendezéséről szóló javaslatot. A kongresszus erre vonatko zóan ugy határozott, hogy előbb a városi tisztviselők fizetését rendezik, azután következnek a városi altisztek, szolgák, stb. fizetéseinek rendezése. Elvben azonban a kongresszus hozzájárult az altisztek fizetésének rendezéséhez, azzal, hogy az államtól kapott segítséget a jövőben az altisztek és szolgák illetményeinek a rendezésére fordítják. Szautner György Győr városi tanácsos a városi tüzkárbiztositásra vonatkozó tervezetet terjesztette a kongresszus elé, amely ugy határozott.. hogy ebben az ügyben bizottságot küld ki a kérdés megvitatására és e bizottság munkálatainak ered ményét a jövő évi kongresszuson tárgyalják. Bárczy István elnök végül köszönetet mondott a messze vidékek röl összejött kartársaknak és köszö netet mondott a sajtónak, valamint a vendégeknek, majd azután a város nak a szives vendégszeretetért. Ezzel a kongresszus állandó bizottságának ülése este nyolc órakor véget ért. Este félkilenc órakor a temes vári daloskörök a kivilágított városháza előtt Bárczy István Budapest polgármesterének, mint az országos dalegyesület elnökének szerenádot adtak. Bárczy szives szavakban köszönte meg a szerenádot. Kilenc órakor a városi kioszkban lakoma volt. Kedd reggel hat órakor a vendégek Resicára, illetve Marillára tettek kirándulást. — 1910. szeptember 12. — Vármegyénk törvényhatósági bízott sága őszi rendes közgyűlését mult hétfőn tartotta Hunicár Dénes főispán elnöklete alatt és a megyei bizottsági tagok csekély érdeklődése mellett; mindössze alig 80 an jelentek meg. Elnöklő főispán a napirend megkezdése előtt bejelenti, hogy a közszolgálat érdekében a régebb idő óta betegeskedő Huszár Gyula zirci főszolgabíró helyébe egy régibb, gyakorlottabb szolgabírót helyezett át Pápáról : Körmendy Béla tb. főszolga rót, annak helyére pedig viszont dr. Jerffy József szolgabírót rendelte. Koller Sándor vm. alispán szintén a napirend előtt felszólal és hangsúlyozza, hogy a vármegye közönsége az igaz érdé meket mindig méltányolta, s azok iránt, akik a vármegye érdekében munkálkodtak, elismerését kifejezni soha sem mulasztotta el. — Tcilcáeh Ádám vm. árvaszéki elnöknek, aki most 30 éve 1880 szept. 6 án vái lasztatott meg árvaszéki elnökké, s aki kötelességeit mindenkor pontosan, lelkiismeretesen és erélyesen teljesített.*, érdemeit méltatja ós indítványozza, hogy a vármegye ! közönsége Takách Ádámmal szemben közszolgálatának 30 évfordulója alkalmából érdemei felett érzett elismerést és azokért köszönetét fejezze ki, jegyzőkönyvében örökítse meg és a jkönyv kivonatát neki küldje el. A vármegye közgyűlése az indítványt egyhangúlag helyesléssel elfogadta. Ezután a napirend letárgyalását kezdte meg a közgyűlés. Az alispáni jelentést, mely a közigazgatás minden ágára kiterjeszkedett, s mely az állapotok hű képét tárta fel, tudomásul vette, valamint a számonkérő szék jelentését is, amely szerint az ügyek vitele rendben van. A vm. 1911. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági költségvetését, amely a szükségleteket és a fedezetet is 290,223 korona 01 fillérben állapítja meg, elfogadta. A költségvetés kiadásai az előző évihez képest 15,032 korona 01 fillér szaporulatot mutatnak fel, aminek oka az, hogy a vármegye 5 uj szolgabirói állást rendszeresített 12,310 korona összjavadalmazással. Jóváhagyta a közgyűlés az 1911. és 1912. évi közúti költségvetési előirányzatot is, mely az előző éviekhez képest nagyobb emelkedést nem mutat, s a kereskedelemügyi miniszter által az útalap segélyezésére 12 éven át adandó évi 60,000 korona dotáció okszerű felhasználása mellett és a 12 évre szerkesztett programra figyelembe vételével készült. Ezután az 1911. évre 32,000 korona katonabeszállásolási és 1 százalékos előfogati pótadót szavazott meg. Érdekes és heves vita indult meg afelett, hogy a vm. alapok és alapítványok pénzkészletei és az árvaértékek ezután is mint eddig, a Veszprémi Takarékpénztárnál helyeztessenek e el 4 százalékkal kamatozó betétként, vagy pedig más módon. Többen féltve a vm. közérdekét e pénzintézet esetleges káros befolyásától, azon véleményüknek adtak kifejezést, 'hogy az eddig követett eljárás nem helyes, hanem más, alkalmasabb befektetési módról kell gondoskodni, s e módozatok megvitatására küldjön ki a közgyűlés bizottságot, ezen ügyeket pedig vegye le a napirendről. A törvény— Mester, minden kor megteremti a maga élő lényeit. A mammuth kiveszett, mert megváltoztak a világon létfeltételek. Igy vész ma ki Gemmának a fajtája is. Uj társadalmunknak uj asszony kell. Nagyot változott az emberiség száz esztendő óta. Felszabadult az egyéniség. Megszűntek a kollektív korlatok : a vallás, az ósdi morál, a társadalmi rend. Minden hitet, minden dogmát lerombolt a tudomány es nem tett helyébe semmit. Micsoda felsőbbrendű elv nevében kényszerítené a mai embert a régi etikai szabályok tiszteletére ? „Aztán meg az asszonnyal is történt valami. Beledobta magát a létért való harcba. Nehezebb, keservesebb lett az érvényesülés minden teremtett lényre nézve. A házasság, a család hagyományos alapjai megrendültek. Az asszony saját hibájából kockára tette az egyetlen igazi karrierjét : a családi életet. A leáuyok nekifogtak, hogy tűzzel vassal vadásszák a férjet. A régi előítéletek nem voltak már ott, hogy ebben a vadászatban megtartsák a kellő mértéket. A többi asszony, leány pedig nekifogott, hogy kiélvezze korlátlanul az életet. A régi morál nem volt már ott, hogy megmondja nekik, az élvezetek között mi a jó, mi a rossz. Jó hírnév, szendeség, tisztaság : elavult fogalmak. A mai világrend mást kiván. „Nem kell ezek után csodálkozni, mester, ha Montagny Mária minden férjjelöltet végigpróbált, d'Orsay-Pizzamiglio Giovannitól, aki (Űszereslegény, LiancourtBrévain Adhémarig, aki süket; ha Grebov Natasa hozzámegy egy dúsgazdag, elvénült I bookmakerhez ; ha az ibolyaszeraü istennő rútul kiábrándítja Balducci Giacomot, a romantikus zeneszerzőt, Don Quijote utolsó unokáját ! „Uj asszony kell uj társadalmunknak. És ki fog majd forrni a modern női típus, a változott világrendnek megfelelően. Megengedem, hogy a mai, az átmeneti típus, nem rokonszenves. De hát mester, lárvából lesz a lepke, sáros földből, barna venyigéből a pezsgőbor. — Nem kérek én abból a modern asszonyból ! Nem érem én már azt meg, báró. — Mit számit a mi rövidke életünk az emberiség örökkévalóságához mérve ? Régi ember maga, Farguiére, középkorba való, acélvértbe, sisak alá ! — Büszke vagyok ósdiságomra, báró uram ... Odalenn a töltésen egy megkéset vonat száguldott el. Tompa zúgása elenyészet a sötétségben. Royset széles mozdulattal vállára vetette a bő gallér szárnyát. Odalépett a terrasz sarkába s kinyújtotta karját a nyugvó nagyváros felé. Csendben nézte, hogyan csillog a völgyben milliónyi apró fénypont. De a holdnak örök világa erősebb, szebb és nyugalmasabb volt az emberi lámpák pislogásánál. A távoli nagy heg)ek sötéten rajzolódtak az égre. S tul a városon, tul a hegyeken, halkan mormolt a tenger. Duzzadó hullámverése lassan mosta a kavicsokat végig a sétányon, az egész Nizzai öblön, s tovább, láthatatlan vidékekrejtelmes partjain. Mintha az örökkévalóság szabályos lélekzete lett volna. Ezerévszázados, változatlan nagy hangja mindenhatóan uralta az éjszakát. Schwach Mór cipőraktára Pápa, Kossuth Lajos-utca (Karsay-féle ház, az uj posta mellett), hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. Beteg lábakra (ortopad-munka) kiváló gond lesz fordítva. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász csizmáit és cipőit. Ugyanitt saját készítésű raktári cipők kaphatók.