Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-09-18 / 38. szám
hatóság a bizottság kiküldését elhatározta s abba Fischer Károly, Holitser Károly, dr. Kemény Pál, Kelemen Imre, Purqly László és Réz Jenő bizottsági tagokat megválasztja, az alispán, árvaszéki elnök és tiszti főügyész pedig hivatalból tagjai. E pénzértéket azonban az 1911. évre még a Veszprémi Takarékpénztárban helyezi el. Az állandó választmány utóbbi javaslatát a közgyűlés izgatott hangulatban, névszerinti szavazás mellett 2 szótöbbséggel határozta el. A devecseri járási Berta-kórház már elkészült, fölszereltetett és e hó 18-án a közhasználatnak ünnepélyesen át fog adatni, a vármegye közönsége tehát a kezelő járási bizottságot megválasztja, s a kórház 1911. évi költségvetését megállapítja. — Berecz Gyula tótvázsonyi körjegyzőt saját kérelmére október 1 tői kezdődőleg nyugdíjazza. Veszprém város tűzrendészet! szabályrendeletét, valamint a város képviselőtestületének a korán és váratlanul elhunyt kiváló polgármestere, Szeglethy György özvegye részére 1000 korona nyugdijat és 600 korona kegydijat megszavazó határozatait jóváhagyja. A 125 tárgyból álló tárgysorozatból a törvényhatósági közgyűlés az első napon több mint száz ügyet elintézett, ugy hogy másnap a folytatólagos közgyűlésre csupán néhány kisebb jelentőségű ügy maradt. KARCZOLAT a m -Q-l-b Azt mondja a közmondás, „hogy szemesnek áll a világ, koldusnak az alamizsna" ! Ez a közmondás jutott eszembe a hét folyamán, amidőn előre volt látható, hogy városunkban absolute nincs kilátás arra, hogy a heti krónika részére anyagot gyüjthessek. Nem sokat teketóriáztam, egy gondolat és máris elhatároztam, hogy Lo soncra utazom, ahol jelenleg a városunkba nemsokára érkező újonnan szervezett színtársulatunk időz és onnan gyűjtök adatokat a heti krónika megírására. Tettem ezt pedig abban a biztos tudatban, hogy ezzel nem ér az inkompatibilisság vádja, mivel legrosszabb esetben csak közönségünk és színtársulatunk közötti szoros nexust előzöm meg, helyesebben mondva megelőzöm a színigazgatót és én adom le előbb „az előleges szinijelentést" a heti krónika részére. Még jóformán el sem határoztam az excursiót, máris útban voltam a budapestlosonci vonalon. Gyorsan utaztam, mert g>ors vonatot használtam. Ezzel nem azt akarom jelezni, hogy költséget nem kíméltem arra nézve, hogy minél előbb juthassak Losoncra, mivel előnyömre legyen mondva, nálam a személy, vegyes és gyorsvonat 'használata nem képez differenciát. (Igy könnyű utazni ! Szedő.) Már majdnem Losoncra érkeztem, amidőn egy anekdota jutott eszembe, mely Losonc városára emlékeztetett. Nemrég ugyanis megtörtént, hogy egy vidéki férfi társaságban két férfi összeszólalkozott és amidőn már komoly fordulat állott be és a lovagiasság szabályai szerint akarták elintézni az ügyet, az egyik fél odaszólott az ellenfélhez, hogy ő ilyen embernek nem ad lovagias elégtételt, mivel Losoncon arculüiüíték, mire az illető azt válaszolta mentségül, hogy hát „Losonc is egy város" ? Ennek az impressiv hatása alatt érkeztem Losoncra. Nos hát meggyőződtem, hogy annak a Losoncon pofonütött embernek nem volt igazsága, mert Losonc nagyon is egy város, sőt mondhatom sok város büszke lehetne egyes intézményére. Igy elsősorban — mint érdekelt fél — a városi vigadójára, ahol a színház is el van helyezve. Ideális egy épület, mely minden kényelmet és célszerűséget magában foglal. Végig néztem egy operette előadást, de az előadás folyamán folyton azon gondolkoztam, hogy mit nem adna a pápai ref. egyházközség, ha egy ily épülettel tudná megváltani a mi szinházunkat. De nem a színházról, hanem a színtársulatról akarok előleges jelentést leadni, hisz excursiomnak ez volt eredeti és végcélja. Nos hát mit mondjak ? Ha azt mondom, hogy „non plus ultra", akkor sokan —• mint már több izben tették —- elfogultság vádjával illetnének, tehát röviden csak azt jelzem, hogy közönségünk igénye és ízlése minden tekintetben ki lesz elégítve és ha komplikációk nem állanak be, ugy nemcsak közönségünk, de az igazgató is fényes szezonra számithat nálunk. Hogy minő fogadtatásban részesültem a színtársulat részéről Losoncon, arra csak azt jegyzem meg, hogy ha nem is mindig, de sok esetben jó és kellemes foglalkozásnak bizonyul az újságírás, főleg pedig akkor, ha az újságíró egyszersmind színházi kritikus is. A színtársulat tagjai nagyrészt újdonság számba mennek. A régiek közül a jóképű és jóízű komikus, a viharedzett apa szinész, a vértezett ós előléptetett kardalos és a béke-jegyében levő kardalos üdvözletét élveztem. A színtársulat újonnan szerződött férfi tagjai igen jó képű elegáns fiuk, kik alig várják már, hogy Pápára jöhessenek, mert hát sok jót hallottak rólunk. Csak ne csalódjanak. Először kellett volna ugyan a színtársulat újonnan szerződött női kapacitá sokról szólani, de készakarva tettem ezt, mivel erről hasábokat lehetne írni és külön rovatot szentelni. Nem vágok elébe azoknak akik engem szépség tekintetének megítélésében rossz ízlésűnek tartanak, de ezzel mit sem törődve, már az előleges szinijelentésemben említem, hogy el voltam tőlük ragadtatva. Jelzem, hogy ezt az első impressio alatt mondom, fenntartva azok részére azon francia közmondást, hogy „schacun a son gout." Igen jól éreztem magamat Losoncon de azért mégis egy kis pechem volt, ha ugyan speciell én reám vonatkozólag ezt pechnek lehet jelenteni. Országos vásár volt és ép ugy mint Pápán ilyen alkalommal ott sem lehetett szobát kapni. A szinész kollegák felajánlottak egy fél ágyat, de én kijelentettem, hogy erre nincs szükségem, mivel nekem bérelt szobám van a Máv. vonalon. Még jóformán el sem végeztük a kollegákkal a hajnalig való társalgást már elérkezett az időm a vonat indulására és ezzel schluss volt a losonci látogatás. Mi volt az nekem hajnali 4 óráig ébren lenni és a vonaton déli 12 óráig Budapestig aludni ? Máskor is megtörténik ez velem és pedig rosszabb szituáció mellett. Ez alkalommal a. jó ügy érdekében tettem és azt hiszem, hogy : Helyesen tettem ! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a kolera ellen a Cincával fog fertőtleníteni. Az hirlik, hogy Pápa városa az állatvásártér kérdésében csöbörből, vederbe esett. Az hirlik, hogy Esterházy Pál gróf jószívűségét és nagylelkűségét gondnokság alá helyezték. Az hírlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk már szépen meg van terhelve kijárni való kérvényekkel. Az hirlik, hogy a polgármester szabadságideje alatt interpellációkat fog tanulmányozni. Az hirlik, hogy a rendörök fizetését mézes madzaggal javítják. Az hirlik, hogy a helybeli esperes plébános utóbbi időben ritkán mutatkozik. Az hirlik, hogy a Polgári-kör és a Katholikus-kör súrolja egymást. Az hirlik, hogy a Polgári-kör tagjai közül sokan a Kaszinóba avanzsiroztak. Az hirlik, hogy a Lloydban egy kibicnek a száját zár alá akarják helyezni. Az hirlik, hogy színtársulatunk tagjai Losoncon a körülményekhez képest jól érzik magukat. Az hirlik, hogy az újonnan szervezett színtársulatunk jóképű és ízléses tagokkal rendelkezik. Az hirlik, hogy Szalkay Lajos színigazgatónak nálunk jó öszi-termésre van kilátása. Az hirlik, hogy a színtársulat katonai zenekar fedezete alatt érkeznek városunkba. Az hirlik, hogy Pápán az utcákat pocsékra öntözik. Az hirlik, hogy az Erzsébetligetben fújnak a déli szelek és csiripelnek a verebek. Az hirlik, hogy a dohánygyári leányok közül többen a tüzérségi lőgyakorlatokat siratják. Az hirlik, hogy a kaszárnyaközi kisasszonyt katasztrirozták. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjel dolgozik és nappal pihen. HIEE — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 19-én — holnap — délután 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal : 1. Szabályrendelet a bejelentési hivatalról. 2. Az építészeti bizottság beterjeszti az építési szabályrendeletet, továbbá az utcarendezési vonalakat magában foglaló térképet, a fixpontokról szerkesztett törzskönyvvel együtt. 3. Városi tanács bemutatja a közvágóhíd terveit és költségvetését. Egyúttal javasolja, hogy az építkezési költségek kölcsön utján fedeztessenek. 4. A legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1911. évi névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottság beterjeszti a kiigazított névjegyzékét. 5. Illetőségi ügyek. — Az állandó választmány pénteken délután Lamperth Lajos h. polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a holnapi közgyűlés tárgysorozata lett előkészítve. — Steiner bankett. Mint előző számunkban már jeleztük f. hó 10-én dr. Steiner József városi főorvos tiszteletére, ennek a Ferencz József-rend lovagkeresztjével történt legfelsőbb kitüntetése alkalmából rendezett bankett a Griff szálló nagytermében. A bankett fényesen sikerült. Szépszámú előkelő közönség gyűlt egybe a köztiszteletben álló főorvos ünneplésére. Pont 8 órakor 3 tagu küldöttség ment az ünnepeltért, ki V 49 órakor lépett a terembe, mellén a Ferencz József lovagkeresztjével. Viharos éljenzés fogadta a belépőt, mire kiki elfoglalta helyét a fuhér asztalnál. Az első felköszöntőt Lamperth Lajos v. tanácsos h. polgármester mondotta, a város nevében