Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-09-18 / 38. szám

hogy csak akkor ha már nyakunkon lesz a török, tatár. Polgármesterünk szabadságon. Nélküle ugy látszik nem mer a magistrátus semmihez sem kezdeni! Pedig van helyettese is. Szabadságának megszakításával is intézkednie kellene ! Igen sok város, ahol pedig meszszebb vannak a baj fészkétől, mint mi, már meg tették óvó intézkedéseiket, hol késünk mi ? Hol van kapitány ur ? Hol a magistrátus ? — Nem látjuk. A magyar városok országos kongresszusával kapcsolatban, hétfőn délután öt órakor a magyar városok országos kongresszusának állandó bizottsága tartott ülést a vármegyei székház üléstermében Bárczy István dr. budapesti polgármester elnöklésével. Bárczy elnök üdvözölte a megjelenteket és hálás köszönetet mon dott Temesvár város közönségének és Telbisz Károly polgármesternek a szives vendéglátásért, valamint Geml József városi főjegyzőnek a rendezésért és azért a szép művéért, amelyet a városi tanács megbízásából szerkesztett Temesvár város közállapotairól. Bárczy elnök ezután bejelentette, hogy Némethv Károly belügyi államtitkár kimentette magát a mai ülésről. Indítványára a kon gresszus táviratban üdvözölte Né methyt. A Bogdán Zsivkó volt nagykilundai polgármesternek képviselővé választása által megüresedett helyre az állandó bizottságba Vécsey Zsigmond nagykanizsai polgármestert választották. Harrer Ferenc fővárosi tanácsos, a kongresszus főtitkára beszámolt ezután a kongresszus mult évi mükö déséről. Jelentéséből kitűnik, hogy a városok állandó bizottságának jelenleg százharmincnyolc tagja van. Thirring Gusztáv dr., a fővárosi statisztikai hivatal igazgatója a városokról megjelent évkönyvről számolt be, amely legközelebb kerül sajt S alá. Bárczy István elnök ezután meg emlékezett a király nyolcvanadik születésnapjáról. Budapest székesfővároshoz több város azzal a kér déssel fordult, hogy miképp volna e nap méltóképpen megörökítendő a városok részéről. Azt indítványozza, hogy a városok országos kongreszszusának állandó bizottsága dolgozzon ki egy javaslatot, amely azt célozza, hogy a gyermekvédelem illesztessék be a városi közigazgatás keretébe. A javaslatot Bárczy elnök hosszasan megokolta. Telbisz Károly temesvári polgármester hozzájárult a javaslathoz. A kongresszus elhatározta, hogy részletes javaslatot fog kidolgozni és a legközelebbi kongresszus tárgyj sorozatába illeszti. Lukács Ödön nagyváradi tanácsos bemutatta a törvényhatósági joggal felruházott és a rendezett tanácsú városok háztartásának, valamint a városi tisztviselők illetményeinek rendezéséről szóló törvénytervezetet. A törvénytervezet három táblázatba so • rozza a városi tisztviselők leendő fizetését, az első táblázatba tartóz, nak a törvényhatósági joggal felruházott orvosok, a másodikba a 6000 lélekszámnál népesebb rendezett tanácsú városok, a harmadik táblázatba pedig a 6000 léleknél kisebb népességű rendezett tanácsú városok. A javaslathoz hozzászólt Trajanovics István újvidéki polgármester, aki sérelmesnek találta a lakosság száma szerint való osztályozást és azt indítványozta, hogy a polgármester legalább a VII. fizetési osztályba soroztassék. Fölszólaltak még Farkas Jenő felsőbányai, Vennes Jenő győri, Telbisz Károly temesvári, Szentpály János miskolczi és Biró Károly szabadkai polgármesterek. Hosszabb vita után a kongresz szus a tervezetet ugy módosította, hogy a táblázat elmarad és csak két osztályba sorozzák a városokat, az első osztályba tartoznak a törvény— Nem lókupec az, hanem hookmaker. Valami félvilági hölgy ráhagyta a vagyonát. Grebov Natasa pedig a Starkenfels herceg unokahuga és királyi vérből való. De az arany . . . — Montagny Mária lakodalmán ott volt ? — Hogyne. Mulatságos volt nézni, hogy adja áldását az öreg szmirnai püspök (in partibus infidelium), a kis Montagnyleányra, meg Liancourt-Brévains Adhómár grófra, a süket és koldus főnemesre. Két nagy család lépett frigyre: ilyenkor a „Figaro" olvasója azt szokta mondani : ez aztán a szép házasság! Én pedig nevetek. Maga is. Mert tudjuk a részleteket. Miként érkezett ide a szép Mária, hogy mindenáron férjhez menjen; miként jegyezte el magát félig-meddig d'Orsay Jánossal, alias Pizzamiglio Giovannival, e Jézus-utczai fiiszereslegénnyel; hogyan próbált szerencsét il cavaliero Balduccival, de hiába, mert arra ravaszabb nő vetette ki a hálóját ; hogyan kompromittáltatta magát a panamai követségi titkárral, Vernalejasszal, de megint hiába, mert az hamarosan átlátott a szitán ; hogyan dobta oda magát végre a síiket grófnak, amikor már elmúlt a farsang s nem remélhetett többé gazdagabb martalékot. Ha-ha ha ! Szép az élet! — Elég jó komédia ! Csak nem kell komolyan venni. Mert ugy aztán veszedel mes. Lássa, Balducci komolyan vette az ibolyaszemü istenasszony szerelmes turbékolását: s félholtan szedték fel Zempléniék a párbaj után. — Balducci ?'Nem sajnálom. Boldog volt a fickó két hónapig, vig, tetterős és teli reménységgel. Az az ibolyaszínű szempár bevilágította az életét csodás, mesebeli fénnyel. Csak ugy áradoztak a melódiák gazdag lelkéből. Imádott eg,y istennőt, egy varázsleányt, egy agyrémet : az igaz, meg kellett látnia egy napon, hogy az istennő csak gyarló, vétkes földi asszony. A lelkét felperzselte a kegyetlen csalódás. A mellébe golyót kapott attól, akit megrontójának tar tott, mert nincsen igazság a földön, nemkülönben a mennyekben sem. Megfizetett, keservesen. De boldog volt egy percig : nem is sokallom a boldogsága bérét. Haha ha ! Jó az élet ! — Povero. Még szerencse, hogy nem akar megverekedni az istennő mindegyik csábitójával ! Nem birta volna ki. Farguiéres dult ábrázattal ült egy fehér kövön és idegesen szivta a cigarettáját, egyiket a másik után. Könnyű, ópium illatú felhő lebegett a feje felett. Royset kivett a zsebéből egy kurta francia szivart, levágta a végét, meggyuj totta lassan s hátradőlt, egy borostyánbokornak. A holdsugár egyenesen az arcába világított. Bozontos, szürke szakállában szelíden fénylett egy pár ezüst szál. Okos szemei kérdő mosollyal függtek a drámaíró indulatos, felháborodott képén. Olyan volt a borostyánvirágok között, nagy hegymászó gallérjába burkolva, mint a pogány erdőknek egy életre ébredt csodás lakója, egy görög faun, aki sokat látott, sokat hallott s elnézően szemléli az ember fiainak tehetetlen vergődését egy jobb lét felé. — Farguiéres igen fiatal maga is arra, hogy ebben a mi világunkban éljen. Fel van háborodva attól, amit ennek a pazar, csillogó, vig életnek a kulisszáiban meglátott. Ahogy észrevesz valami turpisságot, valami aljasságot, valami szégyent, dühbe jön, s azt hiszi, csupán a maga megszomorítására romlott meg az emberiség. Ahogy egy véletlenül megismert férfit, vagy asszonyt felruház minden szép tulajdonsággal, amikor csak azt ismeri belőle, amit az elmond, s amit maga hozzá képzel, azt hiszi: megtalálta az ígéret földjét. S mikor aztán az eszményképet széttépi a való, akkor sir, toporzékol és jajgat, hogy az Isten átka ül az életén, hogy nincs boldogság, nincs hűség, nincs tisztaság e földön. Maga hol lelkes és bolond, hol pedig keserű és kétségbeesett. Tanulja meg, mester uram, az élet nehéz művészetét. „Van hűség, tisztaság, igazság e világon. Hanem, miként a gyémánt, nem fekszik az ut porában, nem találja meg a Municipal bárjában, — a Hotel d'Izlande társalgójában, a Turiévich hercegné jourto-sixjén. „De azért nem érdemes dramatizálni a dolgot, egy nizzai telelés után Babylonról, Néró koráról és Bizáncról példálózni. A transformizmus örök törvényei alól az emberiség erkölcsisége nem vonható ki és minden változik. S aztán nem szabad senkire sem követ dobni; meg kell érteni minden emberi cselekedet rejtett okát. — De báró, báró, nincsen ebben semmi vigasz ! Hová lett az asszonyi eszmény, hová lettek Júlia, Virginia, Gemma? Hová a Shakespeare, Bernardin, Turgenjev tiszta szüzei?