Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-09-18 / 38. szám
é-v-±ol37 ara. Féujpa, 1Q1CL sze;p-be-n n "ber 18. 38. szárra . , 0 \ V Közérdekű független hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. HIRDETESEK ES NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel A. könyv- és papirkereskedésében. es a Előre is kijelentjük, hogy nem akarjuk a közönséget agyonrémiteni sem pedig művészies rémképeket festeni arról a veszedelemről, amely ha nekünk Pápaiaknak még nincs is a nyakunkon, de mindenesetre látjuk, hogy -„iam proximus ardet Ucalegon". Már a legközelebbi szomszéd ég ! A Duna mentén fekvő községek fertőzöttek s a Duna mellett fekszik Győr városa is, mely annyira közel van hozzánk s közülünk annyian fordulnak meg naponta Győrben, hogy nem lenne ok nélkül való a legnagyobb előrelátó óvatosság sem. Isten ne adja, de ha Pápára látogatást tenne a „kolera asiatica", ezt a veszedelmes vendéget igen hosszú ideig sehogysem tudnók elkergetni épen a saját magunk hibájából. Tessék csak figyelemmel végignézni a város szenyvizlevezetö csatornáit, folyókáit és a régi hires piszok gyűjtőt : a Cincát ! Nemrég —• egy Cinca parton lakó uri embertől — hallottuk, hogy Pápán már volt kolera és ö épen azért nem fél, mert épen a Cinca parton lakik. Oda soha sem tudta a lábát betenni a kolera ! Igaza is lehet ennek az urnák •— a múltra nézve, mikor a Cinca mellékén csaknem kizárólag cserzövargák (irhások) laktak, akik desinficináló anyagokkal dolgozták fel a nyers bőrt és telitették meg vele a Cinca árkát ! Hanem most! Most desinficiáló anyagok helyett mi folyik a Cincaárokban ? Az utolsó pár évben épült modern bázak pöcegödreinek tartalma ! Azonfelül a Széchenyi-tértől egész a Viasz-utcáig ez a tanyája a patkányoknak, — melyek a legjobb tovahurcoló! az ilyen ragályos nyavalyáknak — és elhullott állatoknak és minden egyéb elképzelhető szemétnek gyűjtőhelye. És ennek az eltüntetéséről — szomorúan látjuk — hatóságunk nemcsak hogy nem gondoskodik, de még a cincaparti lakóknál sem ellenőrzi, hogy mit dobál a Cincába! Ilyen veszedelmes időben nem nekünk kellene erre az elsőfokú közegészségi hatóság (a v. rkapitány) figyelmét felhivni, hanem elvártuk volna, hogy ö maga kéri a Cincának végig való beboltozását. Ezennel felhivjuk rá az illetékes helyi- és felsőbb hatóságok figyelmét ! Elvégre is itt a pénzkérdés nem jöhet tekintetbe hisz 22,000 ember legnagyobb kincséről: életéről van szó? Természetesen sokkal nyugodtabban néznénk a közeli jövő elé, még ha vészthozó is, hogyha ma az általános. csatornázásunk és modern kórházunk, fertőtlenitönk meg lenne. De hol vagyunk mi még attól ? ! Itt nem igazi közérdek szolgálatában áll az intézkedő képviselőtestület, hanem főkép felekezeti és osztályérdekek istápolásában. Talán ezen közös baj egy táborba fogja állítani valamennyit, ámbár félő, TARCZA ^^ Farsang után, Késő este, holdvilágnál találkozott a Promenade des Anglais Rovset és Farguiére. A báró lassú léptekkel haladt nyugat felé, szalmakalapja hátracsapva, kabátja vállára vetve. Az iró hajadonfővel sietett a vaskorlát mellett, teli tüdővel sziva be a tengeri s pálcájával nagy köröket irt le a levegőben. Rajtuk kivül egy lélek sem volt már a sétányon. A Jeteé ivlámpái lilán reszkettek a távolban és az ötágú villamos csillag éppen most aludt ki a kupola csúcsán. A part mentén megritkultak a gázlángok. S az egész nagy város álma felett korlátlanul uralkodott a végtelen tengeri éjszaka csendje s nyugalma. — Hová siet, mester ? — Ah, báró! Jó estét. Csak ugy futok magam előtt. Tudja, megrohant engem a kóborlási vágy s most, amikor vége van már a nizzai idénynek, nyugtalan vagyok, mint őszkor a vándormadár. Farguiére eközben odaszegődött az öreg bölcs mellé s együtt haladtak tovább a viz mentén szótlanul. Egy kis utcába befordulva, felértek a dombra, egy sötét park rácsa elé. Royset igy szólt: — Ebben a kertben lakom, mester. Jöjjön be hozzám egy félórára. S ott fenn majd elbeszélgetünk a csillagok fényénél. Az iró, mint minden ideges ember, irtózott az egyedülléttől ; hálásan követte tehát a széles uton a báró hatalmas alakját. A domboldali kertben édesen illatozott a futórózsa virága. Nagy, szürke áloék meredeztek a pázsitban és bádogszerü leveleiken csillogott a holdsugár; a borsfa könnyű lombja lassan susogott a liliomtövek felett. Régi márványlépcsők fehérlettek a bokrok között s a ház előtt egy antik urna állott egy faragott római oszlopon. A tengerrel szemben, a kis terraszon állapodott meg a két barát. Lent a vasút négy acélsine mint megannyi ezüst szalag világított az éjszakában s a szemafor zöld szeme ugy tüzelt, mint egy mesebeli óriás smaragd. Csendes volt az éj, nyugalomra tért a város. Valahol messze, talán a Czarevich sétányon, sietve dorombolt egy auto. A tengeri szellő halkan panaszkodott a sürgönydrótok között. — Báró, maga mikor utazik? — Talán a hét végén. Lord Camden felajánlott egy helyet a gépkocsiján. S elmegyek vele az Alpokon keresztül, észak felé. Valahova, ahol még tavaszt találok. — Boldog ember! Én Párizsba utazom holnap, az utolsó luxusvonattal. Vár Franck, hogy megkezdjük az uj darabom próbáit. Csend lett megint. A két férfi visszagondolt arra a télre, amely elmúlt ismét, növelve még eggyel az elmúlt évszakok elszomorító hadát. Mind a kettő fáradt volt, elfogta őket az indulásnak nagy keserűsége. Amikor egy egész évad egyszerre lép be a múltba. Amikor pár napra megszűnik az életnek egyöntetűsége, mert nincsen jelen : csak a mult s a bizonytalan jövő. — Elment már mindenki, — szólt Farguiére. — Zempléniék tegnap utaztak el Magyarországra. Tréville délben felköltözött a pqyracavai nyári szanatóriumba. — Idegbajos ? — Nem. Csak pihenőre vágyott. Különben ebből az őrült városból mindenkinek üdvös volna a hidegvizgyógyintézetbe menni. Royset rágyújtott egy belföldi cigarettára. — Szegény Grevay őrnagy is elköltözött közülünk. Megölte a rivierai tavasz. — Báró, itten mindnyájan kettőzött intenzivitással élünk. Gyorsan kopik a masina. — Hát a Grebor Natasa házasságáról mi a hir ? — A szép Natasa csakugyan hozzámegy Trax grófhoz, tudja, ahhoz az ötvenötéves kalandorhoz, akinek olyan sok milliója van. — A kis hercegnő ? Ahhoz a rosszképü gnómhoz ? Aki lókupecségen kezdette a pályáját ?
