Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-01-23 / 4. szám

fizetésképen. (A 19. szakasznál.) A nyugdíjintézetek létesítése nagyon hosszú időre szabatott. Ezek a törvény életbeléptétől számított egy éven belül létesítendők. (25. szakasznál.) A jegyző a magánmunkálatok eltiltásáért kárpótlandó. (32. szakasznál.) Ami fizetés az alkalmazottaknak törvényben megállapíttatik, az egész összegében 1909. január 1-től visszamenőleg nekik kiutalandó. Sérelmes a törvényjavaslat még azért is, mert a képviselőtestületek intézkedési joga a segélyösszeg felhasználására nézve már eleve megköttetett, midőn a miniszteri rendelet már előre kizárja annak a lehetőségét, hogy községi adókkal túlterhelt városok is, még ha egyéb, — a rendeletben jelzett célok kielégítéséről már megfelelő módon gondoskodtak is, — a segélyt, vagy annak egy részét a lakosság terheinek könnyitésére használhassák fel. Az állami tisztviselőknél biztosítva van az automatikus eléptetés, ami azonban a városi tisztviselőknél nem nyerne a törvényjavaslat szerint alkalmazást. Most a városoknál pl. egy jogvégzett aljegyző 1400 koronánál kezdi, esetleg 1800 koronán végzi és még a magánmunkálatoktól is el van tiltva. Legjobb volna azért, ugy mint a tanítóknál, a korpótlék rendszerét alkalmazni és öt korpótlékot rendszeresíteni. A polgármester bármily hosszú működése alatt csak 800 korona fizetésben emelkedik, míg egy falusi tanitó 1000 korona korpótlékot is nyerhet. A városi tisztviselők évek hosszú során át vártak a fizetésrendezésre, móltányos tehát, hogy akkor, midőn végre rájuk is kiterjed a törvényhozás figyelme, jogos igényeik teljes kielégítést találjanak. Elhatározta a tanács, hogy e főbb sérelmek felsorolását magában foglaló emlékiratot sürgősen az uj belügyminiszter elé terjeszti, egyuttal kellő időben az egyesület tagjait rendkívüli közgyűlésre hívja össze s előtte való nap a szakosztályokkal is beható tanácskozást tart. Az ülés egy bizottságot küldött ki, amely a legutóbbi közgyűlésen tiszteletbeli taggá választott dr. H a r 11 Sándor min. tanácsosnak megválasztatását tudomásul hozza, az erről szóló okiratot neki átnyújtsa és őt üdvözölje. A küldöttség hétfőn tisztelgett Hartl miniszteri tanácsosnál. 1 vöröskereszt egylet hangversenye. — 1910 január 15. — A pápi vöröskereszt egylet mult szombaton tartotta meg a Griff szálló nagy termé; ben hangversennyel egybekötött farsang

1 táncmulatságát. A Griff nagyterme szorongásig megtelt és tulzottság nélkül mondhatjuk, hogy rég volt alkalmunk ily nagyszámú és diszes társaságot együtt látni, mint ez alkalommal. Hetek óta folyt a készülődés ezen hangversenyre és Steinberger Lipótné urnő ki ezen estélyt rendezte, valóban büszke lehet a fényes sikerre. Minden dicséretet megérdemlő lelkesedéssel fáradozott az est sikerén és munkájának bizonyára az a legszebb jutalma, hogy a nagyszámú és diszes közönség tüntető ovációkban részesítette a hangverseny összes szereplőit. A műsor egy vegyeskarral vette kezdetét, de ezt megelőzőleg Oalamb Laura nagy hatással adta elő Erdélyi Zoltánnak ez alkalomra irt „Prolológját." A tüntető tapsok elhangzása után a vegyeskar néhány magyar dalt énekelt Oáty Zoltán karmester vezetése alatt. Valóban élvezet volt hallgatni ezen vegyeskart ós méltán kiérdemelték azon szűnni nem akaró tapsokat, mellyel a közönség őket elárasztotta. A vegyes karban közreműködtek : Kolbe Nándorné, Szakálné Galamb Böske, Thuri Nagy Jánosné, Deli Margit és Berta, Galamb Laura, Hajnóczky Margit, Okoliesányi Ilona és Böske, Ress Margit, Szabó Etelka, Valkó Vilma, Wajdits Ilona, Weisz René, Ambrus György, Balogh Imre. Benedek József, Falussy József. Fazekas Mihály. Fekete János, Fülöp Mihály, Jávory Elek, Konta Dezső, | Kuruc Gyula, Szeness László ós Varga | Károly. és 1907. évi, hanem az 1908. és 1909. évi zárszámadások átlaga szerint is mutatkozó (tehát öt évi átlag) nemcsak rendőri, (külrendőri is) adókezelési, közegészségügyi ós katonaügyi személyi kiadásai szolgáljanak alapul, hanem a gyámügyeik is és valamennyi után a dologi kiadások is figyelembe vétessenek. Az ezen adatokat és az egyéb szétosztásnál figyelembe veendő a város teljesítő képességét és más viszonyait (adóösszeg, pótadó magassága, adósság, közmüvek létesítése, stb.) feltüntető kimutatás mielőbb nyilvánosságra hozandó. (3. szakasznál.) Az állami hozzájárulás teljes összege ne 1916-ban adassék a városoknak, hanem legalább is akként, hogy 50 százalók a folyó évben, 75 százalék 1911-ben és a teljes összeg 1912-ben. (7. szakasznál.) Sérelmes a városokra, hogy az állami segélyt csak azon rendszeresített állásokra tényleg alkalmazott tisztviselők rendes fizetésének és lakáspénzének a kiegészítésére lehet fordítani, amelyet a törvényjavaslat felsorol, azonban ezen felsorolásból hiányzanak más rendszeresített állások, amelyekre nézve a törvényjavaslat intézkedést nem foglal magában. Ilyenek például az erdész, a községbiró, irnok, végrehajtó, rendőrbiztos, polgári biztos. Ugyancsak nem rendezi az illetményeit a törvényjavaslat az altiszteknek, szolgáknak, kézbesítőknek és rendőröknek. Az ezen állásokra vonatkozó fizetésrendezés tehát pótlandó. (10. szakasznál.) De különösen sérelmes a rendezett tanácsú városi tisztviselőkre, ha ezeket a törvényjavaslat csak a 8—11 fizetési osztályba sorozza. Ezek feltétlenül a 7—11. fizetési osztályokba sorozandók, még pedig az eddigi szolgálati idő figyelembevételével, vagyis ugy, mint annak idején a vármegyéknél történik. (11. szakasznál.) Az ügyész, orvos, mérnök ós állatorvos, a magángyakorlat engedélyezése esetén is be legyenek sorozhatok a fizetési osztályokba. (A 15. szakasznál.) Ha azoknak összes járandóságai a fizetési osztály legfelsőbb fokozatát is felülhaladják: a többletfizetés ne pótlék cimén illesse, hanem doskodutt Ludmilla arról is, hogy a ház időnkint megteljen vendégekkel. Telt az Eszti vagyonából lakmározásra, vig életre. És Eszti oly hamar beletalálta magát az életbe, hogy megfeledkezett a volt uráról, de meg Bede Andrásról is, óráról-órára változtatta szerelme tárgyát és Ludmilla gondoskodott róla, hogy ne unatkozzék a fiatal asszony, aki most már nem törődött a világon semmivel, csak az udvarlóival, akiknek pazar asztalt tartott. Sári Péter meg Bede András nem nézhették az Eszti meggondolatlan életét pénzzé téve mindenüket, elköltöztek a vá rosból. A város népe ugy mondta, hogy a bihari részekre mentek, mások istuót azon erősködtek, hogy Budára igyekeztek vala melyes vitézi szolgalatra. Azok között a fiatal emberek között, akik nagyon gyakran megfordultak az E^li házánál, volt egy ifjú, Ludmillának valami távoli rokona, aki Varadon lakolt, de minden héten ellátogatott Debrecenbe. A meg romlatlan ifjú vesztére beleszeretett Esztibe és komolyan foglalkozott azzal az eszmével, hogy nőül veszi az urahagyott asszonyt. És ez a szeretet oly tiszta, oly mely volt, hogy ellentállott az Eszti csábító mosolyának es kijelentette, hogy még a csókja sem kell neki addig, mig a templomba nem vezeti. Hiába mondta neki Eszti, hogy .nem mehet férjhez, mert a hites ura életben van, a fiu azt felelte, hogy vár akár évekig. Megmondta azonban azt is, hogy nem tür meg semmiféle udvarlót Eszti körül ós inkább megöli őt és elpusztítja magát, hogysem szerelmét másnak karjaiban lássa. Nemsokára pecsétes levél jött Budáról Bede Andrástól, melyben tudatta a magisztrátussal, hogy Sári Péter .száraz betegségben meghalt". Feőbiró uram nyomban közölte a hirt Esz ivei, ki bár „sötét gyászruhába öliözöti, a lelke annál derültebb volt, mivel most már szabadoson rendelkezhetett magával." Egy esztendő múlva Dobay Imre. nem hallgatván senki szavára, feleségül vette Sári Péternét és elvitte bihari birtokára. És mintha Eszti tisztára kívánta volna mosni lelkét bűneitől, igaz szeretettel szerette az urát és mikor Ludmilla elhalt és gonosz szellemétől megszabadult, igyekezett boi doggá tenni azt az embert, aki az igaz szerelem hatalmával igyekezett tévedéseit elfelejtetni. Tíz óv telt el és Dobay Imre egy pil lanatra seu bánta meg, hogy a me^tevedt asszonyt m gáboz emelte. Nem volt az asszonyra se nini panasza, mert Esx.fi c*«k a kötelessége inek <•!(. e>> egeszén boldoggá tette ót... Domon-" M u- on. D: hj -c'.cn viro* iobiriija epj»ei. '.'.iini uíyus c isusf. olvasgatott eyy reggelen s/obájafnn. ankoron Sórés K.s M tya> h íjdu »pJ»ir ielentHtte. hogy ket ember oh ijiann főbíró uraimnál beszelni. Mikor azian a ket idegen belepett., főbíró uram majd hanyatt vágódott meglepetésében. Felismerte a két emberben Sari Pétert és Bede Andrást, akik, miután békességes napok jártak az orszagban, leutaztak városukat megnézni. .. — Hat kigyelmed nein halt meg? — kérdezé ámulva Sári Pétert a főbiró. — A felséges Isten megtartott ez ideig, pedig sokszor forogtam nagy veszedelemben, felelt csodálkozva Sári Péter. Nem szólt Domokos Márton egy igét sem, hanem benyúlván asztalának fiókjába, kevés keresgélés után egy elsárgult levelet huzv; n onnan elő, átadta Sári Péternek, aki hüledezve olvasta, hogy Bede András azt irja főbíró uramnak, hogy „ő meghala száraz betegségben." András is megnézte az irást és áperte kijelentette, hogy mióta elmentek a városból, egy betű irást sem küldött Debreczenbe. Nyilvánvaló volt tehát, hogy valaki hamis irást íratott a Bede András nevében, ami azt a gyanút keltette mindnyájukban, hogy ez a Ludmilla csalása volt, amire csakhamar rá is jöttek, mikor testamentuma aláirását megkeresték. így akarta, hogy Eszti a Dobay Imre felesége lehessen ... Sári Péter megkérte főbiró uramat, hogy ne szóljon a dologról senkinek ós anélkül, hogy tovább időztek volna a va rosban, visszamentek Budára Sari Peter meg Örült, hogy akadt egy ember, aki boldoggá tette az ő könnyelmű asszonyát. Később azonban szomorú emberré váit Síri Péter. És mivel talán attól tartott, hogy valami baja lészen a volt asszonyának, a miért férjhez ment, holott ö még ól, vagy alan első szerelme újból felébredt szivében és bírni vágyott a megtisztult asszonyt, kevés habozás után agyonlőtte magát. Domokos Márton Bede András utján megtudta a Sári Péter esetét, de nem publikálta és igy Eszti sem tudta meg soha, hogy még élt az első ura, mikor Dobay Imrével házasságra lépett. Bűneiért azonban neki is szenvednie kellett. Minden évben fakadt családfájukon egy virág, de pár hónap múlva valamennyi elhervadt. Eszti Isten kezét látta ezen megujuló csapásokban és megtört a lelke. É3 egy lááas pillanatban, midőn az utolsó gyermekét is eltemette, ott a sirnál ő is összeomlott. . .