Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-07-03 / 27. szám

tegyék. Arad és Nagyvárad városok községi iskolaszékei már kimondották, hogy községi iskoláikban eltörlik az évzáró vizsgákat s megszüntetvén ezek jelentőségét, egyszerű évzáró ünnepélyeket csinálnak ezekből. Sőt Arad azt is elhatározta, hogy feliratban kéri a közoktatásügyi minisztert, hogy ezeket a vizsgákat általában törölje el. A vizsgákat évtizedek óta támadják paedagógusok, szocialógusok és szülök egyaránt. És méltán! Mert nemcsak jelentőségük, de értelmük sincs. A szülök, akinek t. i. idejük van, elmennek a vizsgaterembe. A gyermekek, különösen a lánykák kiöltözködnek. Vizsgái biztosul kirendelnek valakit, aki elnököl, vagy nem tudom, milyen minőségben oda ül a dobogóra s diktátori pózban kijelöli a tárgyalandó anyagot. A gyermekeket néven szólitják és kérdéseket intéznek hozzájuk. Aki felelni tud, az felel, aki nem tud, az hallgat, vagy badarságokat válaszol. De az érdemjegyek már ott vannak kinyomatva az Értesítőben, amely csak kiosztásra vár. A vizsga tehát nem változtat semmit. Legfölebb a gyermekeket izgatja s egy kissé a tanítót teszi idegessé.Az elemi iskolák vizsgálatai tehát valóban nem fontosak ; megmaradásuk, vagy megszüntetésük abszolúte nem bir fontossággal. Az iskolák maguk tudják legjobban, milyen haszontalan és lelketlen kinzás az évzáró vizsga, amelyre hetekkel előbb készülnek már a növendékek éjjel-nappal állandó izgalmak között s minden jóravaló tanitó és szülő szánalommal tekint a tanuló gyermekekre, akiknek ezt a lélek és idegölő munkát végig kell csinálniok. Amellett pedig tanuló és tanitó egyaránt tudja, hogy a vizsga csak arra való, hogy azon a diák egy évi munkájának eredményét esetleg elrontsa. És ezekkel az érvekkel szemben senki nincsen, aki a vizsgákat védelmébe venné, vagy azokat csak egyetlen egy valamire való érvvel tudná indokolni. Ezen az állapoton változtatni, a vizsgarendszert modern értelemben reformálni tehát feltétlenül kívánatos. Arad és Nagyvárad megadták a példát a vizsgák eltörlésére. Egyszerű ünnepélyt csinálnak abból. Szülök, tanítók, hatóságok fogadják meg Arad és Nagyvárad példaadását s agitáljanak eltörlése mellett. Ha az ujitás iránt érzékkel bir ók s az iskola ügyeivel törődni tudók állandóan felszínen tartják a kérdést, talán akad majd egy szakminiszter, aki a reformot megvalósítja. A választói — 1910. junius 26. — Vasárnap tartotta^ meg az álta lános, egyenlő, titkos választójog országos szövetségének pápai fiókja népgyülését, amely-a város minden rendű lakosságának érdeklődése közepette folyt le. Mintegy 5—600 főnyi tömeg jelent meg a városi ovoda udvarán, hogy meghallgassa a központi vezetőség kiküldötteinek beszédét. A szónokok dr. Baracs Marcel, a budapesti ügyvédi kamara ügyésze, dr. Vámos Henrik, a választójogi liga titkára és Fáber Oszkár fővárosi felső kereskedelmi iskolai tanár, valamennyien behatóan foglalkoztak a választójog reformjának szükségével és az érvek egész sorozatát vonultatták fel, meggyőző temperamentumos előadásukban az általános, egyenlő, titkos választójog mellett. A népgyülésről részletes tudósításunk a következő : dr. Lővy László az egybehívok nevében üdvözölvén a budapesti kiküldötteket és a megjelent nagyszámú hallgatóságot, a gyűlés elnökéül dr. Lakos Bélát, jegyzőül dr. Bohonyi Nándort ajánlotta. A népgyűlés ezt elfogadta, mire dr. Lakos Béla történelmi visszapillantást vet Pápa városának a liberális eszmék tekintetében elfoglalt álláspontjára s megállapítja, hogy a város jelenlegi lakossága nem lett hűtlen a szt hagyományokhoz. Mi egy eszmét irtunk zászlónkra, melyet Nyugat Európa államai már rég megvalósítottak, de amelyet magyarország széttagolt társadalma még ma sem tud teljesen megérteni. Már a 18. század nagy francia gondolkodója Rousseau megírta : Minden embernek van annyi joga, hogy az igát magáról lerázza, mint volt annak, aki azt igába hajtotta. Az általános választójog eszméjében azaz álláspont jut kifejezésre, hogy az ember a maga embertársát igazán embernek ismerje el. Mi általánossá akarjuk tenni a választói jogot és ezzel a munkáséletet élő társadalmat a szeretet, az egyenlőség alapjaira kívánjuk helyezni. Mert ma olyan viszonyok vannak nálunk, aminők a régi rabszolgarendszeren alapult klasszikus társadalmakban voltak. A mai magyar társadalomra teljesen ráillik Hristoteles mondása, hogy az két részre oszlik : a jogozottak és a jogtalanok osztályára. Mi pedig azt akarjuk, hogy az elmaradt magyarország is kövesse az előrehaladt nyugati államokat és azon társadalmak közé soroztassék, melyek alapja a munka, melyeknek tagjai egyek az emberszeretetben és egyenlőségben. De a választójog nagy eszméjének, igazságának, helyesrm nyü. Mi Pápán heten vagyunk. Ha találkozni akarunk, hát találkozunk. Ha nem akarunk találkozni hát elkerüljük egymást. Ea találkozánk. Harmincév után 16 régi jó pajtás jött össze. De lássuk a szereplő személyeket. Itt volt Dezső a — Boda, akinek karriérja szép, valóságos — csoda, itt volt Lajos, a — dr. Nagy —- a ki ha tyúkszemedre lép ott nyomot — hagy (137 kiló), itt volt Kálmán, a •— Tóth, aki mindig nagylegény — vót, itt volt Papp Elemér, aki rajong a női — elemér', itt volt dr. Steiner, az — Ede, kinek kezelése alatt már sok beteg minden bajt — felede, itt volt a szép szál Yidos Józsi kinek kedélye mindig friss és sohasem — Ó-zsi, itt volt a Galambos Lackó — ki mozgékony mint a zerge nem pedig mintegy — mackó, itt volt Pestről a jóhangu, jótorku Kellner, a — Mór akit csak egy aggaszt, hogy a szőllőt bántja a — kór, itt volt Segesdy a -- Sándor, aki Ugod községből volt hozzánk — vándor, a helybeliek közül jelen volt, Körmendy a — Béla ugy mondják még az ördögtől sem — fél a\ továbbá Jóska, a — Kis, aki komoly, de ha kell jókedvű — is, itt volt aztán Mayer, az — Están, aki főnök a pápai — m. k. pestán, itt volt a dr. Kende Ádám — ki nem mindenkinek a szavára — ád ám, itt volt Manó komára a dr. Herczeg, ki ha mungót lát hát mindig — serczeg, itt volt Kemenezky barátunk a nőtlen Lajos, a kit a nagy lépésre rábeszélni igen — bajos, végül pedig ott voltam még — én, de csak az elej-én a közép én, és a vég-én. Társaságunk díszei voltak azok a bájos, kedves és szeretetreméltó asszonyok, akik nem restelték messze földről férjeikeit elkísérni, hogy volt tanulótársaikat megismerjék, valamint azok a helybeliek, akik a társaságot megjelenésükkel oly színessé, oly virágossá és oly derűssé tették. Hálánk és kézcsókunk érte. Rímben kellett és illett volna róluk megemlékezni egyenként. A poézis, egyáltalán nőkkel szemben a legkönnyebb mesterség, mert nőkkel szemben csak egy a — rim és ez, a — him. Az asztal díszéül szolgáltak még a gyerekek. Azok az aranyos bájos leánykák és derék fiuk akik végig nézték és végig hallgatták apjuk és ezek tanulótársai mulatságát. Hogy minő hangulat uralkodik egy ilyen harmincéves találkozón, azt leirni, elmondani elég találóan, elég érthetően nem is lehet. Az asztal feletti hangulat a leglelkesebb és legintimebb. Vidos Józsi barátomnak eszébe juttattam jó apjának azt a levelét, melyet annak idején az osztályban felolvasott és amely igy kezdődött: édes fiam, Szabó Ká rol tanár úrtól hallom, hogy sürün nézed kapunak a kerítést. Mire ő az ő jóizü humorával elmondta a levél történetét, melynek előzménye volt egy exkurzió: Déemre. Hangos derültséget keltett Vidos Jóska azon tréfás megjegyzése is, hogy Pápán vele bukott meg a jog (t. i. a jogakadémia). A túlvilági életről, a feltámadásról, az átváltozásról lévén szó, azt mondja valaki az asztalnál „a más világon beállok kutyának és követem a nőket

0. — De van-e vagy lesz-e erre qualifikációd ? kérdi tőle a másik. Előkerült a Tóth Anti stiklije az V. osztályos időből: Tóth Anti amott hátul a aaráglyában ült. Jádi bácsi, a néhai jó nagytiszteletü ur, ugy a vizsga előtt már nem szóllitott fel senkit, hanem ránk bizta, hogy jelentkezzék aki akar. És amikor a kitűzött időn belül senki sem jelentkzett. Ejnye haszontalan porontyok, most már nem várok tovább egy percig sem — tört ki kedves öregünkből a keserűség. „De bolond is volna nagytiszteletü ur! szólja el magát konfidensül, Anti." Tableaux! A jó öreg elmosolyogta magát és dehogy is haragudott. Volt a Vl.-ban egy kollégánk ki nagy kópé volt. Groteszk ötlete támadt egyszer. Javában irtuk diktálásra Bocsor bátyánk történetét. Méla csend. Csak a diktáló hangját hallottuk. Egyszerre csak megszakítja a kujon a csendet. Fiuk tudjátok e, hogy itt a szomszédban a P zsidó minden