Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-07-03 / 27. szám

Bégének részletes kifejtése a központi ki­küldöttekre vár, akik koziil elsőül felkéri dr. Bar;:cs Marcelt előadása megtartására. n hallgatóság nagy éljenzése közepette fejezte be dr. Lakos meggyőző hévvel elő­adott beszédét, amely után a közönség mind­végig feszült figyelemmel hallgatta dr. lia­racs Marcel magas színvonalú, mélyen járó fejtegetéseit. Baracs dr. megköszönve a szíves fo gadtatást és üdvözlést, igy folytatta : Ugy érzem, hogy mi, ha uj ismerősök vagyunk is, mintha már régi jó barátok volnánk. Ugy érzem, hogy közöttünk már eddig is volt egy lelki kapocs, amelyet ma szorosabbra fogunk fonni. Az a kapocs ez, a melyet a közös tradíciók, közös törekvések, a közös misszió font a lelkek köré. Ez a város eddig is a nemzeti fejlődésnek, az emberi jogok kiterjesztésének, a jogtalan­ság leküzdésének és a polgári haladás fel­tartózhatlanságának volt a híve. Az általános választójog hirdetése ma a választások után sem tárgytalan, a pro­paganda még szükségesebb, mint volt va laha, sokféle irányban levonhatjuk a válasz­tások tanulságait. Mindenek előtt megálla pithatjuk, hogy a lefolyt választások nem méltók a nép fenségéhez. (Ugy van, ugy van !) Olyan választások, a melyeken leré­szegitett, megvásárolt és megfélemlített .tö­megek döntik el a haza sorsát, (Igaz, ugy van!) nem lehetnek a népakarat igaz ki­fejezései. Azt mondják, hogy a választásokon Deák és Kossuth eszméi vívtak harcot. Ez nem áll. Deák és Kossuth eltérhettek egy­mástól abban, hogy ennek az országnak köz­jogi kapcsolatát egy másik állammal hogyan rendezték és eltérő nézeten lehettek a két ország.gazdasági viszonyainak szabályozását illetőleg, egy dologban mégis megegyeztek, abban t. i., hogy ez a nemzet csak ugy él­het, mint magyar e földön, ha a radikális haladásnak, a demokratikus fejlődés útjára tér. És épen Deák politikai beszédének leg­elsejében és legutolsójában, 43 éves köz­életi pályájának két határkövén ugyancsak ezt az eszmét ajánlotta a nemzetnek. 0 volt az, aki megemlékezvén a 48 as szabadság­harc lefolyásáról, azt mondotta: ennek a nemzetnek valóságos szerencséje volt, hogy 48 ban a népjogokat kiterjesztette, mert ha ezt nem teszi, 1848. a nemzet sirja lett este katalógust olvas, hogy meg ludja ott­hon van e mind a 17 gyerek. Vége lett a csendnek, de az írásnak is. Ilyen stiklik kerültek szóba kisebb csoportokba verődve. Aztán elszedtem a cigánytól a- hege­dűt és húztam egy-egy azon időkori diak nótát, melyre az egész osztály, pardon találkozó társaság rákezdett. Mire aztán Kellner Móric barátunk szinre nézve a legsötétebb alak közöttünk, elővette régi hangját és megríkatott ben­nünket a Banda Marczi nótájával : Banda Marczi húzd el a nótámat, Meglásd, hogy még a halott is feltámad; Nem tudja ugy, mint te, senki : „Mindnyájunknak el kell menni !" Meglásd, hogy még a halott is feltámad. Banda Marczi sötét az ég, beborult, Huzz valami nagyon szépet, szomorút, Sirjon, rijón a nótája : „Annyi áldás szálljon rája!" Huzz valami nagyon szépet, szomorút. De csakhamar rázendített egy víg Göre nótára : Hál' Istennek, csakhogy jegyző nem vagyok, Kalamárist, hogy én nem nyalogatok, Csikóbőrös kulacsom A nyakamba akasztom, 1' kább azt nyalogatom. Osztég pedig táncra perdültünk és ugy jártuk, mint jártuk akkor .. . vala­volna. Alkotmányosság, népmivelődés, poli­tikai szabadság volt az ő tanítása. Ezután a választójog általánosítása el­len felhozni szokott érvekkel foglalkozik és sikeresen cáfolja az állításait, akik a haza­árulás vádját dobják a választójog kiter­jesztése híveinek arcába. Leszámol a nemzetiségi veszedelem üres fenyegetéseivel és meggyőzően bizonyítja, hogy a nemzetiségi törekvések egy oly ál­lamban, ahol a nemzetiségek nem elnyomva, jogtalanul, a gentry-közigazgatás önkényé­nek kitéve, hanem jogegyenlőségben, sza­badságban élnek, teljesen meg fognak szűnni. Hazugság az, hogy amazok — a nemzeti­ségektől a magyarság supremációját, fő lényét féltik. Nekik a nemzetiségiekkel szem­ben is érdekük a mai osztályuralomnak, a mai választójogi rendszernek fenntartása, hogy a koronával szemben ezután is az oligarchia erőt képviseljék, a mely gazda­sági és politikai osztályuralmukat eddig is megtudta védeni és biztosítani. Nem az olig­archiát kell erősíteni, de a népet. A népet fel kell ruházni az általános választói jog­gal, a mely nem lehet más, mint egyenlő és a közelmultak tapasztalatai után nem lehet más, mint titkos. (Igaz, ugy van.) Nagy hatású beszédét igy fejezte be: Nincs kétségünk afelett, hogy akik a választások előtt a demokrácia palástjában az általános választói jog mellett tettek fo­gadalmat, bekerülvén a Házba, ezt a foga­dalmukat cserben fogják hagyni. De ugy érzem, lesz bennünk erő ezt megtorolni. Ez a mozgalom amely most megindult és amely mellett ti is eljöttetek tanúságot tenni, lesz olyan hatalmas, hogy mint egy zugó áradat elsöpri mindazt, ami útjába kerül. Hirdes sétek valamennyien, hogy elvagyunk szánva, hogy ezt a jogot kivívjuk, kidacoljuk, s ha nekünk az Isten két kart adott, amelynek végén a tenyér eddig csak kért, eszükbe fogjuk juttatni mindazoknak akiket illet, hogy ha kell, ezt a tenyeret összeszorítjuk, amely ütni is tud ! Lelkes éljenzés követte a szónoki hév­vel előadott beszédet, a mely után dr. Vá­mos Henrik állt fel szólásra. Beszédében fő­leg a helytelen nagybirtok politikát támadta, amely egyedül oka az ország gazdasági és kulturális elmaradottságának. Magyarország a nagybirtok és a földnélküliség hazája. 2000 család bírja ebben az országban a termőföld felét és 9 millió a szerencsétlen wmmmammmmwmamamvitm jmmmimmmmmmnmmBmrf%immmmM&m proletár, akinek egy csepp földje sincsen. 212 millió hold a hitbizományi birtok és 10 év óta 142 millió munkás hagyta el az or­szágot, amelyben kenyeret és munkát nem talált. Számos adatot sorol fel a hitbizo­mányi és főpapi javak nagyságáról, szembe­állítva ezzel az ország nyomorúságos gaz­dasági helyzetét, a tüdővész irtózatos pusz­tításait, a nagyarányú gyermekhalandóságot, a nep műveletlenségét stb. A népiskolákból 12.000 a különböző felekezetek kezén van és a felekezeti iskolák ugy tanítják a népet, hogy a gyermekek fele sem tud írni olvasni. Évente 1 millió gyermek nem jár iskolába, mert a szülők szegények és rá vannak utalva a gyermek munkájára. Apponyit il­leti az a kétes dicsőség, hogy ingyenessé tette ugyan a népoktatást, de nem a nép, hanem az egyház számára. Az ő kultusz­minisztersége alatt 17 millió koronával emel­kedett a felekezeti iskolák államsegélye. Cáfolja ezután azt a vádat, hogy az általános választójog az intelligencia ural­mát veszélyezteti, pedig ma nem is az intel­ligensek vannak az uralmon. De a választó­jog ellenzői nem is az intelligencia uralmát féltik, nem tartják éretlennek a népet, ha­nem ellenkezőleg nagyon érettnek arra, hogy kiszabadítja magát az ő uralmuk alól. A szociálista veszedelem is üres rém. Franciaország, Németország, Anglia az általános választójog alapján állnak, a mely nem eredményezte a szociálisták uralmát, hanem azt, hagy a polgárság, a nép mindenütt kiszabadult a feudálizmus­nak, a nagybirtoknak hatalma alól. Fejtegeti az általános választójog parlamentjének előnyeit. Ettől várhatjuk az állami ingyenes felekezetnélküli nép­oktatást, egyesülési, gyülekezési szabad­ságot, az igazságos progresszív adórend­szert, a népies közigazgatást, helyes vám, ipari és kereskedelmi politikát, a népgazda­ság és kulturális nívójának emelkedését. El kell tűnni minden különbségnek nemzet és nép között az országban. Azt akarjuk, hogy a termőföld a dolgos kezek millióinak és ne a herék néhány ezrének tulajdona le­gyen, hogy a mágnás urak is fizessenek adót, hogy a papság adja vissza az állam­nak azt a vagyont, a mely őt nem illeti meg, akarjuk, hogy a pap ne politizáljon, hanem imádkozzék, hogy a gróí urak és társai adják át parlamenti üléseiket az értelmes, dolgos, tanult, productio elem­mikor . . . régen . . . jártuk fiatalosan . . . de nem oly fiatalon mint akkor. Igy mentünk bele az éjszakába, a Kaszinó sima tükrös parkettjén, a Kör­mendy Béla sajátterraésü somlai bora (min­denkinek melegen ajánlható hektója házhoz szállítva 50 korona) mellett. Nekem hajnalban Boda Dezső bará­tunk elébe kellett volna mennem, hogy — bekisérjem, ezért már korán — éjjeli 2 órakor — ott hagytam a vig kompániát. Mire ugy reggel 8 óra tájban felébredtem akkorra már Boda — javában járkált a városban ide oda. A felett tűnődtem, hogy jöhetett be a városba anélkül, hogy vártam volna a vonatnál, de csakhamar megtud­tam, hogy Körmendy, Vidos és Kellner lesték a Halleyt reggelig a kávéházban, hát hármukra háramolt a budapesti fő­kapitány Pápán való — bekisérése. Azután d. e. 9 órakor istentiszteletre mellének a nap hősei, ahol egy iskolatár­sunk prédikált, kinek a szónoklatát épen olyan bonckés alá vettük mint hajdan ott az önképzőkörben tettük a — munkával. Természetes a kritika az elismerésben csúcsosodott ki. És ha eddig a pajtások fia-talos hévtől magukat eZkapatták most a temetőbe men­| tek, ahol a volt tanárok sírjánál magukat a j kegyelettől és a régiemlékektől megkapatták, j végül pedig a fotográfushoz, hol magukat I le — kapatták. Most a díszebéd következett a Ka­szinó kertjében, ahol mindenki kitett ma­gáért, az ünnep szónokai, a producensek és a consumensek egyaránt. A díszebéd nem maradt minden pikantéria nélkül. Feldőlt egy pohár és tartalma egyik szép asszony felé ömlött. Persze volt megjegyzés és élénkség erre. — No csak ne lelkendezzenek annyira i kérem mond a bájos menyecske — az én uramtól akár a Duna önthetne ki felém, mindhiába lenne. De nem csak a szó folyt az ünnep­ségen, folyt a bor, folyt a pezsgő is. A bor­házigazda : Körmendy Béla volt, a pezsgő­vel dr. Kende Ádám vendégelte meg tanulótársait. Végre is előkerült a menetrend kér­dése és a vidéki pajtások búcsúzkodtak, mi helybeliek pedig a vasúton vettünk bucsut tőlük, de nem a nap emlékeitől, mely kedves nyomot hagyott lelkünkben. A viszontlátásra, most már — öt év múlva. Fiuk ! kiált erre egyik jókedvű pajtás, nem találkozhatnánk talán inkább — min­den négy hétben ? Mindez 1910. junius 25 én délután kezdődött és 26 án estig tartott — folyto­nossági hiány nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom