Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-01-16 / 3. szám

homok-tégla és egy cserépgyárat létesítene és ezáltal az olcsó épitési anyag előállításával városunk fejlődését tömeges építkezésekkel előmozdítaná, eltekintve attól, hogy az elért jövedelem a telek árát nemcsak megtérítené, — hanem még tetemes jövedelmet is biztositana a városnak. Nagyon is üdvös volna ha a városi tanács jó eleve érintkezésbe lépne a homok-tégla kő szabadalmi tulajdonosával arra nézve, hogy a rendelkezésünkre álló homok mennyiség mellett érdemes e felállítani egy homokkő téglagyárat. Egyáltalában tájékoztassa magát aziránt, hogy mibe kerül egy ily gyár fölszerelés és amennyiben egy ily gyár felállítása előnyősnek mutatkozna — amiben nem kételkedünk — ugy ezen üdvös eszme mint városunk egy közjövedelmi forrása tétessék napirendre. Nem akarunk optimisták lenni, de határozott meggyőződésünk, hogy ezen urdombi szöllötelepeknek örök árban való megvétele városunknak közjövedelmét nemcsak tetemes öszszeggel lesz hivatva gyarapítani, de eltekintve ettől elérjük azon régi óhajunkat, hogy városunknak azon fontos érdeke is kielégítést nyerjen azáltal, miszerint a vasút tőszomszédságában földterületekkel fog rendelkezni. Ugy vagyunk értesülve, hogy városunk polgármestere ezen kérdést a legközelebbi közgyűlés tárgysorozatává Beszéljünk őszintén egymással, ha nem is mint egymást megértő hitvesek, de mint két becsületes, igaz ember, akik egymásnak nem ellenségei. Mert ugye, nem tekint ellenségnek mégse ? — Nem. Maga nekem teljesen kö zönyös. — Megtisztel e nyilatkozatával, Terike. — Ugy erőszakolta ki. — Tehát én hibáztam. Viselem a következményeit. Amennyiben az engem illett csak, mellékes is. De most magáról lesz szó. — Lekötelezne, ha nem foglalkozna velem. — Fájdalom, most ez egyszer nem tehetek eleget kívánságának. Pedig Isten látja a lelkemet, erősen elhatároztam, hogy mindenben kedve szerint cselekszem. Az asszony unottan sóhajtott. — Terike, szeretett maga engem valaha V — kérdezte a férfi. Az asszony végigmérte, aztán egyszerűen ennyit felelt: — Nem. — És miért jött hozzám ? — Nem tudom. Talán a szüleim befolyása, talán az eléggé kedvező anyagi helyzet, s az a bizonyos „nagyrabecsülés" vezetett hozzá. Azóta tizenkét év mult el s én beláttam, hogy mindez nagyon kevés a boldogsághoz. — És a tizenkét év alatt csalódott bennem ? — Nem. Ami igaz : igaz. Maga mindig jó volt, minden kívánságomat teljesítette, elhalmozott mindennel, ami más ezer meg óhajtja kitűzni és reméljük, — hogy képviselőtestületünk nem ama bizonyos „böröllöi telkek

1' felfogását fogja vallani, hanem a többszörös kárvallás után be fogja látni, hogy az eddigi fukarkodó és szűkmarkú telekvásárlási rosz politikát sulba kell dobni és ha áldozatok árán is, de minden oly alkalmat meg kell ragadni akkor, amidőn az ily áldozatok városunk jövö fejlődését és haladását célozza. Ilyen kérdés az urdombi szöllötelkek megvétele ! Legyünk kezdeményezői Nagyon is aktuálisnak tarljuk városunk jelenlegi helyzetében ezen fontos kérdéssel foglalkozni. Számos városunkra nézve fontos kérdés u. m. csatornázás, közvágóhíd és több üdvös intézmény vár a megvalósulásra és csak vajúdik azon okból, mivel városunk nem képes az ehhez szük séges pénzösszeget előteremteni. És miért ? Azért mert a hitelviszonyok ala kulása folytán a városok kölcsön szükségleteinek kielégítése mindinkább növekvő nehézségekbe ütközik. A vidéki városok eddig csak a bankokhoz fordultak kölcsönért, azokhoz a bankokhoz, amelyeknek a törvény megadja a jogot községi kölcsön-kötvények kibocsátására. A város a banktól kapott kölcsönt, s a ezer asszonyt kielégített volna. De én nem ezek közül való vagyok. Az ón lelkem mindennek dacára üres maradt. Örökös éhség, vágyakozás, kielégitetlenség lakott benneru, örökös keresés a soha meg nem ismert mámor után. Őszinteséget kivánt — hát őszinte vagyok. Ne faggasson tovább. Megmásíthatatlan tény, hogy — megyek. Visszaadom a nevét, a vagyonát, nem kell semmi, semmi, csak a szabadságom. — Megkapja. És rendelkezhetik vele. De előbb figyelje meg, amit mondok. Maga — ha le is tagadja, szeretett. Szerette bennem a férfiút, aki a támasza vnlt; az embert, akinek szerelme, jósága lelkének minden kis rését áthatotta. Húszéves ifjúságának minden szépségét, minden tavaszát nekem adta, mert szeretett. Százszor nyugodott meg rajtam Önfeledten, büszkén a tekintete és az a mohón keresett mámor ott remegett az ajkán, mig csókolta az ajkamat. Nem a férfi megsértett hiúsága mondatja ezt velem, még kevésbbé nevetséges képzelődés, hanem a tudott és el nem feledett valóság. De maguk, asszonyok, azzal térnek napirendre egy-egy elmúlt, el nem temetett érzésük felett, hogy az nem volt az igazi, mert hiszen akkor el nem múlhatott volna! Az az asszony, aki nem tudja akarni a boldogságát, nem is érdemli meg azt. Én láttam, éreztem, tudtam, hogyan keresi és itéli meg maga az én apró hibáimat, hogyan neveli önmagában mesterségesen ellenem az ellenszenvet. Számottevő és jelentékeny jó tulajdonaim fölött, amelyek az átlag emberek sorából kiemeltek, unottan tért bank a saját neve alatt bocsátotta ki a törvényt. Természetes, hogy ezt a jótállást és közvetítést a városoknak meg kellett fizetniök. De nagyobb baj az, hogy ez az eljárás a pénzpiactól elzárja a vidéki városokat s a kölcsön felvételét is nehézkessé teszi. Egyedül Budapest bocsáthatott ki eddig önálló kölcsönkötvényt. A kormányt, mint az utóbbi idők tapasztalatai igazolják — szakítani igyekszik azzal a minden izében jo gosulatlan felfogással, hogy a városoknak szükségök van idegen vállalatok gyámkodására. Tudtunkkal Pozsony szab. kir. város, Fiume város és kerülete és Zágráb város által felveendő kölcsö nőkről törvényjavaslatot terjesztett elő. A törvényjavaslat megengedi, hogy Pozsony és Fiume egyenként 20 millió, Zágráb pedig 15 millió kölcsönt vegyenek tel s a kölcsön erejéig maguk bocsássanak ki kötvényt. E törvényjavaslat e három város háztartásának nagymértékben javára szolgál, financiális helyzetöket jelentékenyen megkönnyíti. Állami előhaladásunkkal parallel növekvő jelentőségre vergődtek városaink. Az utóbbi időben egy pár város, köztük Pápa is az állami életben oly jelentős pozíciókhoz jutott, hogy ezeket a gazdaságilag fejlettebb városokat a jelzett kedvezményektől napirendre, de finom, művészi mérlege volt a semmiségekre, amelyek csak éppen emberi voltomat dokumentálták. — Szóval, az én nyomorult lelkem megérett a rothadásra, — szól közbe kemény gúnnyal az asszony. — Nem ; csak a boldogtalanságra. De mert azt hiszem, hogy még nincs azon az uton, a honnan nincsen visszatérés, kérem: szálljon mágába és ne cselekedjék semmit elhamarkodott elhatározással. Én elfelejtem ezt a szeszélyét, nem keresek semmiben okot, de szeretni fogom és okosabban vezetem. Viszem a lelkét, képzeletét abba a szebb, jobb világba, ahol az egész emberek találják meg életük célját, s élünk egymás mellett ugy, mint ahogyan csak a kiváltságosoknak adatott meg. Gondolja meg, hogy szeretett, s hogy ón ma is szeretem. Nyújtsa ide a kezét, s legyen feledve minden. Nem bánom, menjen el anyjához néhány hétre, s araikor helyre állt lelkének egyensúlya, jöjjön vissza, vagy irjo.i értem, hogy én mehessek érte. De a válasz erre is csak az volt: — Válni akarok. A férfi erre szó nélkül vette a kalapját és távozott. Mire késő este visszatért a lakásába, már nem volt odahaza a felesége, csupán egy levél várta, arra is csak ennyi volt irva: „Elmegyek, mert nem tudott megérteni." * A válópörnek nagyon hamar vége lett. Az asszony sürgette, a férfi meg nem gördített akadályt. Csak azután derült ki asj