Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-01-16 / 3. szám

megfosztani indokolatlan, de az állam szempontjából káros is volna. Egyetlen komoly argumentum e mellett az lehetne, hogy a városok ha közvetlenül fordulhatnak a pénz­piachoz, nemcsak olcsóbban és köny­nyebben, hanem könnyeímüebben is vennének fel kölcsönt. Ezen argu­mentummal is szembe állitható azon­ban az a tény, hogy a városok csak a belügyminiszter jóváhagyásával ve­hetnek fel kölcsönt, s a belügymi­niszter előzetesen megvizsgálhatja a programmot is, a melynek végrehaj­tására a kölcsönt fel akarják venni. S a belügyminiszter ezekben a kér­désekben mindenkor meghallgatja a pénzügyminisztert is. Meg van tehát az ellenőrzésnek az a módja, hogy egy város se vehessen fel a maga vagyoni s a lakosság adófizető ké­pességét meghaladó kölcsönt és hogy a kedvező pénzpiaci viszonyokat hasz­nálja ki. Indokolatlan volna tehát a gaz­daságilag és kulturában fejlettebb vá­rosokat visszatartani attól, hogy pénz­szükségletük kielégítésére közvetle nül forduljanak a pénzpiachoz, a mi­kor a közhiteli szempontból szüksé­ges garanciákat biztosítani tudják. De káros is volna ez az állam szempontjából, mert a városok a köl­csönöket hasznos beruházásokra és létesítésekre fordítják s ezáltal a szo­ciális, kulturális, közegészségi és gaz­ok, amiért ott hagyott mindent a felesége, mert nagy csöndben megtörtént az uj frigy : a meg nem értett asszony és az uj párja között. Sipeky Andrásnak akkor már nem is fájt a hír, sőt kedve támadt volna gratu­lálni. De aztán hamar letett szándékáról, nagybölcsen megnyugodva abban, — hogy majd elvégez helyette mindent az élet. Ámbár jó ember volt, s nem kívánt meg­torlást se a sorstól. Elégtételt ugy is bőven kapott. A volt felesége anya is könyektől áztatott levélben irta meg neki szégyenét és bánatát, hogy a leánya ugy feldúlta életét... A barát­ságos összeköttetés később is fennmaradt közöttük, mert az özvegy édesanya nem tudott megbocsátani szívéből soha a lányá­nak. Néha, nagy ritkán, elvétve szó esett róla, s abból tudta meg Sipeky. hogy utóda máskülönben derék, jóravaló ember. Ebből következett, hogy jól folyik életük, s hogy elégedettebb az asszony uj helyzetében, mint volt vele. Amilyen meg békülő szive volt, talán még örült is neki. Idők múlása után aztán, mikorra már el­simult felzaklatott lelkének utolsó kis hul­láma is: uj életet kezdett, megnősült má­sodszor is. Ami természetszerűleg meglazí­totta, majd teljesen megoldotta összekötte­tését első feleségének családjával. Semmit se tudott róla, s valahogy nem is bánta. Jó volt elfelejteni mindent, ami előbbi, megcsalódott életére emlékeztette. Nem tudott arról, hogy régi asszo­nyának uj életére is ráesett az az árnyék, mi az önző, mindig csak önboldogságukat dasági fejlődés alapjait rakják le. — Tekintve pedig azt, hogy a ma­gyarországi városok majdnem mind­egyike, rendkivüli beruházásait, folyó­bevételeiből fedezni nem tudja s a mostani kedvezőtlen hitelviszonyok folytán beruházásai és létesítései bi­zonytalan időre eltolódtak s igy az emiitett három városnak biztosított kedvezményt gazdasági életének ve­szedelme nélkül nem nélkülözheti, ezeknél fogva szükségét látjuk, hogy a városok feliratiig kérelmezzék a magyar országgyűlés képviselőházától és a m. kir. kormánytól, hogy a Po­zsony, Zágráb és Fiume városok ré szére az előterjesztett törvényjavas­lattal megadni szándékolt kölcsönköt vény kibocsátási s ezen kölcsönköt vényekre adó-, bélyeg-és iiletékmen­tességi kedvezmények a gazdaságilag fejlettebb városok részére is meg­adassanak. E kölcsönök részkötvényei ameny nyiben azok a budapesti tőzsdén ál landóan jegyeztetnek, óvadékképe­seknek és arra alkalmasnak nyilvá­níttassanak, hogy azokba a községek, testületek, alapítványok, nyilvános felügyelet álló pénzintézetek, továbbá gyámoltak és gondnokoltak pénzei, úgyszintén a hitbizományi és letéti pénzek gyümölcsözőleg elhelyeztes­senek és végre, hogy szolgálati és üzleti biztosítékokra fordíttassanak akkor, a mikor a biztosítékok az azok tekintetében fennálló szabályok szerint nem készpénzben teendők le. Városunk intéző férfiaihoz intéz­zük ezen felszólalásunkat. Legyen Pápa város képviselőtestülete kezde­ményezője ezen mozgalomnak és szó­lítsa fel a társvárosokat, hogy a kor­mánynál ezen kérelmet támogassák. Kérelmezzék a képviselőháztól és a kormánytól, hogy amint azt Pozsony, Zágráb és Fiume városok részére, ugy a gazdaságilag fejlettebb váro­sok részére a kölcsönköltsé^ek ki­bocsátására az engedély megadassék. — 1910 január 13. — Általános érdeklődés mellett folyt le a csütörtöki napra egybehívott képviselő­testületi közgyűlés. Hosszas vita volt a gyámpénztári pénzek elhelyezése ügyében, mely vita azt eredményezte, hogy a pénz­ügyi bizottság teljes javaslatát az alsóvárosi és felsővárosi érdekeltség leszavazta. Nagy számban jelentek meg a Pápai Hitelszövet­kezet érdekeltjei, a hangos ellenérveket nem tűrő ragaszkodással elvetették a pénz­ügyi bizottság javaslatát, A tárgysorozat többi pontjai az előkészítő bizottságok javaslatai alapján nyertek elintézést. A kozgyttlésről szóló tudósításunkat a következőkben adjuk : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést meg­nyitja és a jkv. hitelesítésére felkérettek dr. Kapossy Lucián, Lippert Sándor, Langráf Zsiga, Böhm Samu ós Ács Ferenc kép­viselőket. kereső emberek lelkére oly hamar rászakad, mikor íorró álmaikat kergetve, elérik azt. A kényelemhez szokott gazdag asszonynak nehezére esett a munka ; kifejlett szépérzé­kének ós elfinomodott ízlésének rettenetes volt az olcsóság, amibe most már kénytelen lett beletörődni. Nem birta megérteni a le­mondást, mivelhogy nem is ismerte soha, s mert legelsőbhen is Önmagát szerette : szeretetből önmegtagadó lenni nem tudott. Elégedetlensége lenyűgözte az urát ós na­gyon rövid időn belül már nem is találtak egymáshoz gyöngéd szót. Nem tudott róla, hogy mikor először jutott eszébe össze­hasonlítani azt, amit eldobott magától azzal, ami megmaradt neki, hogy anyjához vitte keserű panaszait. Nem tudott róla, hogy az anyja nyugodtan, a beteljesedett hitnek fájdalom nélkül való szavávaj azt felelte : „Ennek igy kellett lennie." És nem látta, hogyan esik össze, hogyan változik át gon­dokkal küzdő, kétszeresen elégedetlen, ko­rán öregedő asszonnyá az, aki valamikor ugy összetörte a szivét. Saját életének boldogsága kötötte le teljesen, s szinte elfeledte, hogy valamikor volt másképpen is . . . Csak egyik őszi reggelen, mikor a felesége, mint rendesen, felolvasta a lapját, szomlt össze a szive. Pedig csak egy rö­vidke hír volt az, amit olvasott. Szólott egy asszonyról, aki megvált az életétől. Hozzátartozói azt hiszik, súlyos idegbaja volt elhatározásának oka. Szeretettel vették körül, s mégis azt hangoztatta mindig, hogy nem értik meg. Csak egy sor írást hagyott maga után, ezen is az állt: „Elmegyek, mert nem értett meg senki sem." Immár másodszor hagyta el tűzhelyét. De most már odament, ahonnét nincsen visszatérés. Sipeky ment, hogy koszorút rendeljen neki. Hiszen végre is, valamikor boldogí­totta. A virágkereskedésben ugyanakkor volt ott a gyászoló férj is. Legalább azt hitte, hogy ő az, mert az is koszorút köttetett és látta a szalag felírását: .Szeretett fele­ségemnek." Valaki kondoleált neki, és még hallott a válaszból ennyit: — Pillanatnyi őrület. . . Nem volt semmi oka . . . És valami megnyugvással teli meg­adás csengett ki ezekből a szavakból. A meggyötört ember felszabaduló sóhaja. Sipeky András egy perezre vágyat érzett, hogy megszorítsa megértően ennek a szegény embernek a kezét. De aztán eszébe jutott a különös helyzet. Szinte komikusnak találta volna. Gondolt még arra is, vájjon hová helyezik a koszorúját ? A férj most okvetlenül meg­tudja kilétét . . . — Eh, bánom is, — vonta fel a vállát, mig kilépett a virágos-boltból. — A kegye­letnek eleget tettem, ezzel mindennek vége. Nincsen a szivemben iránta most már semmi se. És sietett haza, boldog otthonába, mosolygó arcú feleségéhez . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom