Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.

1910-05-22 / 21. szám

gyermeknélküli család teljesen ment a gyermekfentartási és nevelési költ­ségektől. Igaz, hogy tán azt lehetne felhozni ellene, hogy ezen családok meg nem élvezik az igazi családi boldogságot, amelyet éppen a gyer­mekek szereznek. Ezt az örömöt azonban az állam oly súlyos adóval, mint amivel a gyermektartás és ne velés jár, nem sújthatja. Az egyenlő és igazságos teherviselés elvével is ellenkezik, hogy egyik-másik család alig alig elviselhető terhet hordozzon, mig a másik az élet hullámain mint könnyű sajka játszadozzék. Fellehet ugyan hozni a gyermektelenségi adó ellen még azt, hogy mindenki viselje cselekményeinek súlyát. Akinek tehát több gyermeke van, az azzal járó költségeket is hordozza. Az államnak azonban erre az álláspontra helyez­kedni nem lehet, mert azt a célt, amire törekedni kell, a nemzeti erőt gyarapitani, el nem érheti. Elismeréssel kell tehát adózni társadalmunk minden egyes család jáuak, akik a gyermekek nevelése és fentartásával a haza oltárára sú­lyos adójukat lerakják. Az erkölcsi elismerés azonban nem elegendő, szükséges, hogy az, szociális szem­pontból anyagiakban is megnyilvá­nuljon. Nevezetesen szükségesnek tar­tom, hogy 3 gyermekkel bíró csalá dok, adóalapjukat képező jövedelmé bői 300 K leszámittassék s csak a fölös jövedelem vonassék adó alá; akik pedig több gyermekkel birnak, minden egyes gyermek után jövedel­mükből 100 K számittassék le. A vagyontalan napszámos munkás­családok pedig, kiknek 3 gyermekük, vagy még több van, állami támoga tásban részesüljenek, még pedig ré­szükre minden egyes gyermek után, 100 K jövedelem után kiróható adó visszatérítés biztosittassék s az ösz­szes közterhek alól mentesítessenek. Azon családok, kiknek 3 gyer­meke közül egyik vagy másik ma gasabb kiképeztetést nyer, az inté­zetek által megállapított tandíj alól mentessék fel, helyettük azt az állam fizesse. A gyermektelen családok pedig megadóztatandók volnának, vagyo­nukhoz mérten progressive, még pedig 1000 K jövedelmet véve ala­pul fizetésének, 50 K t. 1500 K után 100 K t 2000 „ „ 150 „ 2000-^500 K után 200 „ 2500-3000 , „ 250 „ 3000-4000 „ 300 „ 4000-5000 „ , 400 „ 5000-6000 „ „ 500 „ 6000 -7000 „ „ 600 „ 7000-8000 „ , 700 „ Minden 1000 K emelkedésen felül 100 Kt, 10.000 K ig 2000 K t, 10,000 K án felül pedig minden 1000 K emelkedés után 200 K t. Az állam ezen adó behozatalával hazánk népesedési politikáját szol­gálná, ami egyfelől az állam munka erejét fokozná, másfelől pedig a teherviselést tenne egyenletesebbé. A politikai jogok kiterjesztésénél is figyelembe volna veendő a legalább 3 gyermekkel biró család, vagyis a családfőnek szavazati jog volna bizto­sítandó ugy a községi, megyei, vala­mint az országgyűlési képviseletbe választandó képviselők választásánál, eltekintve attól, hogy irni olvasni tudnak-e, vagy bármi censussal bír nak e. Eszmémet, hiszem, hogy sokan korainak tartják, azonban meg va­gyok győződve, hogy alig akad gon­dolkozó fő, aki be ne látná annak igazságát magasabb állami szempont­ból. Látjuk vérezni Franciaországot, ahol a születések alul maradnak a halálozásokon. Minálunk ugyan felül van még, de ha hozzászámítjuk a kivándorlókat, ugy kétségtelen, hogy rosszabb helyzetbe jutunk, mint a francia nemzet. Ha tehát fajunkat, nemzetünket fenn akarjuk tartani, ugy el kell hárítani útjából mind azokat az akadályokat, amelyek gyen­gítésére vezethetnek. Közgazdasági politikánkat pedig arra kell irányítani, hogy a haza minden egyes polgára megtalálja a maga munkáját, munkája után pedig a tisztes munkabért, ezenfelül pedig az egyenlőtlen terhet egyenlősíteni, mert ne éljünk azon illusióban, hogy a föld a nemzetfentartó alap, mert mit ér a föld, ha az kellő munkaerő nélkül parlagon hever. Ahhoz eleven erő, munka kell, a munkát pedig az erőteljes nép szolgáltatja. Minél job­ban népesedünk, annál több munka­erővel rendelkezünk s annak okszerű felhasználásával pedig nemzeti tő­kénket gyarapithatjuk. y y­nőd mindenben alárendelte nézetét Balogh nak és lázas érdeklődéstől csillogó sze­mekkel csak ugy leste ajkairól a szót. Megjegyzem mellékesen, hogy a férjed csakugyan nagyon lebilincselően beszélt akkor. Valószínűleg imponálni akart neki. Majd az ujabb festészetről volt szó. rEgy és ugyanazt a művészt dicsőítették. És a költészet egén is . . . ugyanarra a meteorra esküdtek. És mit szólasz ahhoz, mikor együtt muzsikálnak ? Józsi hegedül, a te kedves Bertád zongorán kíséri. Hát mi egyéb, ledér, bűnös ölelkezésnél, amit lel­kük véghez visz ? A levegőben orgiákat ül a tiltott, diadalmas szerelem és csupa láng körülöttük minden. A csókok sikoltása hangzik ki a gyöngypergésli futamokból és én csak azt csudálom, hogy mikor ilyen extázisban vannak, nem feledkeznek el mindenről és nem omolnak egymás karjai közé. És te mindezt békével tűröd, elnézé sedclel még táplálod. Alkalmat adsz nekik, hogy minél többször láthassák egymást, beszélhessenek egymással. Te, ostoba, hal vérii asszony, te, aki nem érdemled meg, hogy olyan férfit mondhass magadénak, amilyen Balogh Józsi! . . . Dárday Ilka még tovább beszélt min­dig önfeledtebben, mindig szenvedélyeseb­ben, az asszony pedig csak hallgatta né­mán, egy szó megszakítás nélkül, mintha egy mütőorvos éles késével a hályogot csakugyan e pillanatban szakította volna le szeméről: látott, egészen tisztán látott. De nem csupán azt, arait olyan kíméletlenül, nem törődve semmivel, megmutattak neki, hanem valami mást is, a mit a bevádoló egészen önként elárult . . . Mert ha ez a leány mindazt, amiről az imént beszélt, meglátta, hallotta és ki­érezte a másik kettőnek az érintkezéséből, akkor ő is szintúgy benne vergődik a tiltott szerelem hálójában. Vagy még inkább. Hiszen csak rá kell nézni. Csak a hangját kell hallani, hogy az ember tisztában legyen az érzelmeivel. Igy látni csak annak a szeme rud, akit a legnagyobb mértékben gyötör az ádáz féltékenység. És most azért figyelmezteti a legitim feleségét, hogy tör­vényes jogánál fogva vessen véget mind­ennek, mert ő már nem bírja tovább a halálos kint, amit a másik portyázó fél szemérmetlen vakmerősége rá zúdított. Baloghné, aki jóságos lelkű és tiszta asszony volt, még e végzetes fölfedezés után is inkább szánta, mint haragudott a barátnőjére. De egyszersmind imádta az ő kis urát, aki az igaz, egy kissé könnyü­vérü, befolyásolható, de végtelenül szere­tetreméltó ember volt és bizony résen kellett lennie, ha azt nem akarta, hogy jogaiban minden pillanatban megcsorbitas­sék. Es ő résen is volt. Dehogy is volt ő halvéiii, amint barátnője állította. Csak erőt vett magán és végre is — tudta, amit tudott ... Azért most is derült nyugalommal, anélkül, hogy bármely szónok is külön nyomatékot kölcsönzött volna, a követke­zőket mondta : — Köszönöm, lelkem, az önzetlen jóakaratodat, mellyel engem a boldogaágo­| mat fenyegető veszélyre figyelmeztetsz. De, édes Istenem ! Hogy is mondjam csak ? Ha én minden nőt el távolítanák a körömből, aki az én csinos, kedves és kissé bohérn­lelkü uracskámra szemet vetett, nem lenne egyetlen nőismerősöm se. Ugy pedig, be­láthatod, a mi társaságunkban élni lehetet­len. Én tehát nagy bölcsen számot vetettem ezzel. Hogy Józsi nem játsza a bibliai druszája szerepét hasonló esetekben, azt nagyon jól tudom. De tudom azt is, hogy minden efemer életű kalandja után édes bűnbánattal hozzám tér meg. És minél inkább akarják őt elszakítani tőlem, a hozzám való visszatérése annál üdvöt adóbb. Ugy hogy bár különösen hangzik, de én nem nagyon bánom, ha egy-egy könnyüvérü bölgyecske ideig-óráig izgatja a fantáziáját, mert biztos vagyok benne, hogy az én értékem minden egyes alkalom­mal csak nő az ő szemében ; és ha éreznék is némi nyugtalanságot, királyi módon kár­pótolva vagyok, mikor felocsúdva kábultsá­gából, igaz érzelemtől áthatott hangon mondja : „Te vagy az egyetlen asszony a világon !" Mialatt ezeket mondta a kis Baloghné egy világért a barátnőjére nem nézett volna, de azért jól látta, hogy az arca izzóan piros és emberfölötti küzdelmébe kerül, hogy könyeit visszafojtsa. Már megint nagyon megsajnálta és szívesen hozzá ment volna, hogy keblére vonja szegény, balga fejét, de Dárday Ilka hirtelen felugrott és futólagos köszöntés után, az ibolyákat is az asztalon felejtve, nagy sebesen eltávozott. Olyan sebesen, hogy szinte szökésszámba ment. Baloghné most már egész bizonyosan tudta, — bogy sok évi barátságuknak egyszersmindenkorra vége szakadt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom