Pápai Közlöny – XX. évfolyam – 1910.
1910-05-22 / 21. szám
Tanfelügyelői jelentés. — Veszprémvármegye népoktatásának állapota. — A kir. tanfelügyelő Almádi, Ajka, Csehbánya, Herend, Kádárta, Kislőd, Nemesszalók, Pápa, Városlőd, Vinár, Herend községekben teljesitett iskolalátogatásokról beszámolván, 1910. évi április havi jelentését következőkben folytatja. Voltam 10 községben, 13 iskolában annak 24 osztályában és 71 évfolyamon azonkívül 1 ovodában, megtartottam még 3 uj tanító állami eskületételét. Miután e hónappal valamennyi áll. elemi iskola látogatását is befejeztem, ugy ez alkalommal jelenthetem, hogy azok közül i jeles a pápai áll. tanitó-képző gyakorló isko- | Iája és a nagyvázsonyi áll. elemi iskola, l igen jó a két kincstári állami iskola Ihászi j és Nagytarcs pusztákon. A tanulók iskolába járásával meg voltam elégedve. Az április hóban meglátogatott iskolák közül jelesek a kádártai ref. kislődi rkath. nemesszalóki ág. hit. ev. iskolák, felszínét megtartotta a városlődi rkath., almádi áll. és vinár községi iskola. Az iskolamulasztási naplók vizsgálása s azok alapján a mulasztók elleni eljárás erősen folyt április hóban is, van is eredménye. A falusi iskolák tanévzáró vizsgáinak első naptári közlése megjelent, tovább folytatjuk május hóban. A pápai izr. polgári fiu iskolánál eddigelé 36, a veszprémi áll. polgári fiu iskolánál 44 magántanuló jelentkezett tanévvégi magánvizsgálatokra. Epelényi János, lókuti rkath. tanitó 200 korona évi személyipótlékkal lett kitüntetve. Továbbá kitüntetésre ajánlvák Pataky Béla csékuti, Birnbaum Sándor várpalotai, Jilek Ferenc pápai, Bott Miklós nemesvámosi, Rusznyák Ferenc hajmáskéri, Stangl Ferenc városlődi, Draskovics József péterdi, Rendler Mátyás ősi, Rosenthál Mórné pápai, Weisz Sámuel ajkai tanitók. A tanköteles korban álló ifjúságnak a korcsmáktól és nyilvános mulatságoktól való távoltartásának fontos kérdése e hónapban is kiválólag foglalkoztatta a lelkemet, ugyanis arra kell törekednünk, hogy a tanköteleskoruaknak határozottan meg kellene tilta- ! nunk a korcsmákban és köz- mulatságokban ' való időzést, még pedig szüleik és hozzá- » tartozóiknak a jelenlétében is, nem tanköteleskoruak a hozzátartozóik legtöbbnyire rossz példájára még csak annál több kedvet és bátorságot kapnak a tivornyákra, melyet a hatóságok s azok közegei ily körülmények között éppen nem tilhatják meg, s ebbeli tehetetlenségük miatt még nevetségesekké válnak. Hiába hivjuk fel és buzdítjuk tanügyi közegeinket önképző, olvasó, ifjúsági és mértékletességi körök felállítására, hogyha az ifjúság nyilvános dőzsölését hathatós ellenszerekkel megakadályozni nem bírjuk, utálatos dolog az, hogy mit mivelnek durva, neveletlen hozzátartozóik példájára és szemeláttára a 14 éven aluli tanköteles gyermekek vásár- és ünnepnapokon, búcsúkon s az úgynevezett farsangi napokon, kivált a falusi német nép jár elő e tekintetben a legroszabb példával, füttyöt hányva az egyház és iskola minden ellentörekvéseinek sőt magával rántva a kebeléből választott ugyanazon fajta előljárósági egyéneket is. Az e részben fennálló vármegyei szabályrendeletnek célra vezetőbb revíziójáról kell gondoskodnunk. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség a selyemtenyésztés előmozdításáért, dicsérettel emelte ki vármegyénk néptanítói közül Gály Sámuel dereskei, Gál Gyula homokbödögei, Fodor Mihály pusztamiskei és Polgár Mihály kiskamandi néptanítókat. A pápai ref. tanitónőképző-intézet tanári fizetései kiegészítésére 5200 kor. államsegélyben, továbbá a devecseri iparostanonc iskola 750 K, a pápai 2360 K, a várpalotai 1100 K, a veszprémi 2800 K, a zirczi 1200 korona államsegélyekben, nemkülönben a pápai kereskedelmi tanonciskola 400 kor. s a veszprémi 1000 kor. államsegélyekben részesült. KARCZOLAT a TT~I u.IL ti ixő tzrrőlMiről is szólhatna másról a heti kró' nika, mint a képviselőválasztási mozgalmukról. Szólhatott volna már előbb is, hisz már négy hét óta nem beszélnek másról mint a képviselőjelöltekről, de a he'\ zet nem bontakozott még annyira, hogy témául szolgáljon a heti krónikának, most azonban már oly látkörben mozog a kialakulás, hogy komolyan cseveghetünk erről a kis ügyről. Két komoly ellenpárti jelölt erős küzdelmet vív városunkban a mandátumért. Azért mondom két komoly, mert utóbbi napokban egy harmadik jelöltről is van szó, de ez nem vehető komolyan. Az ilyen jelöltet rendesen a két küzdő pártoknak mumusul állítják, de nálunk ezt még mumusnak sem lehet tekinteni, mert még nálunk ezen pártnak nincs talaja és ép ezért jeleztem, hogy nálunk csak két komoly jelölt áll szemben, azaz jobban két párt készül erős küzdelemre. Ez a két párt már hetek óta, szóval azon ! időtől fogva, amikor a választások szele kezdett fújni, erősen bontakozik egymással szemben és a modern kortesfogások minden megengedhető eszközével igyekeznek párthíveket szerezni. Addig míg a választás határideje nem lett megállapítva, addig csak amolyan cirkáló csapatokban jelentkeztek egyes helyeken az egyes pártalakulások, de most amidőn a választás napja kiíratott neki fekszik minden egyes párt és készülődik a döntő ütközetre. Az eddigi előjelek után ítélve erős és küzdelmes lesz a döntő ütközet. Eddig csak amolyan kisebbszerü alkotmányos poharazás közbeni értekezletek lettek megtartva éjjeli körjáratokkal összekötve, jelenleg már az alkotmányos poharazások pártvacsorákká fejlődtek és alig múlik egy este, hogy á pártszervezkedésbe a „borjú pörkölt" ne keveredjék és minthogy a magyar ember „bort iszik és nem vizet", tehát ebben sincs hiány. Igy állunk jelenleg választás dolgában. És ha azt tekintjük, hogy még tíz nap van hátra a választás napjáig nem is kell hozzá merész fantázia elképzelni, hogy mi minden , fog még történni a választás napjáig sőt j még a választás napján is vagy talán még j másnap is. De hát ez nincs is máskép j amikor képviselőválasztásról van szó. Az j is igaz, hogy máskor nem húzták ki oly | hosszú időre a pártalakulások terminusát i és a választások kiírását, de hát ezért nem i a választókat érheti a vád, de talán sok ! választó jobbnak találja igy legalább tovább j élhet és élvezheti az alkotmányos jogát. A Halley üstököst is vártuk a hót i folyamán, mely hivatva lett volna a föld ] lakóit elpusztítani, de biz az nem történt ; meg és igy a képviselőjelölteknek nem • marad más hátra, mint bevárni a junius első napján megjelenő üstököst, mely : Meghozza a mandátumot! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa sokat kombinál. Az hirlik, hogy Pápa városa a gyárosoknál rosszul jegyeztette be magát. Az hirlik, hogy Pápán a képviselőjelöltek jól vannak látamozva. Az hirlik, hogy Pápán egy kényszerjelölt is fellépett. Az hirlik, hogy a polgármester egyet mond és kettő lesz belőle. Az hirlik, hogy a rendőröknek a fizetésrendezésből csak a rendezés jut. Az hirlik, hogy Pápán a Halley üstökös sok emberrel hajnalt járatott. Az hirlik, hogy a Sportegyletben már nyaralnak. * Az hirlik, hogy Pápán az ellenpártok egymást biztosra veszik. Az hirlik, hogy Pápán a választási mozgalmak alatt a borjupörkölt nagy szerepet játszott. Az hirlik, hogy Pápán a választás napján sok választó köröztetve lesz. Az hirlik, hogy Pápán a választás napján sok választó ismeretlen helyen fog tartózkodni. Az hirlik, hogy Pápán a választás napján több választó várakozási állományba helyezteti magát. Az hirlik, hogy Pápán van több választó aki a másik kontójára iszik. Az hirlik, hogy Pápán a kortesnótákban kevés a „szaft". Az hirlik, hogy Pápán a Halley üstököst sokan éjjeli kimaradásra használták fel. Az hirlik, hogy Pápán azt hangoztatják, hogy „ujjé az Erzsébetligetben nagyszerű". Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjének a választási nap délelőtti álmát fogja zavarni. TT T" -I^L- ~L .xrC Ju^J rS , — Választási mozgalmak. Városunkban heves küzdelemre van kilátás. Ugy dr. Antal Gézának valamint Hoitsy Pálnak erős pártja van és mindkét párt erősen készül a választási küzdelemre. Kedden este dr. Antal Géza pártja a Schwartz féle vendéglőben tartott társas összejövetelt, amelyen a jelölt is részt vett, ahol számos lelkes pohárköszöntőkben éltették a jelöltet, ki egy tartalmas pohárköszöntőben köszönte meg a tüntető bizalmat. — Szerdán este a Hoitsy Pál párt kisiparosai a Peidl-féle vendéglőben tartott értekezletet, melyen a jelölt is megjelent, kit számos felköszöntővel halmozták el és tüntető ovációkban részesítették. Hoitsy 1 Pál meleghangú szavakban mondott köszönetet a választóknak a tüntető ovációért. A jelöltet, ki az éjjeli vonattal Budapestre utazott, a választók kikísérték a pályaudvarra, ahol a jelölt lelkes ünneplesben részesült. — Hoitsy Pál Pápán. A helybeli Kossuth párt jelöltje Hoitsy Pál tegnap a délutáni gyorsvonattal Budapestről vároI sunkba érkezett. — Huszárezredünk szemléje. Báró 1 Nagy Gyula, ezredes ezredparancsnok, kedj den az esti gyorsvonattal Pécsről váro| sunkba érkezett. Másnap szerdán huszár| ezredünknél szemlét tartott ós a tapasztalt j rend, kiképzés és fegyelem felett Tallián | Andor ezredes ezredparancsnok, 0ros2 Gy. őrnagy osztályparancsnok ugyszinte az