Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-01-10 / 2. szám

erős, ügybuzgó és áldozatkész városi képviseletre van szükségünk, mely a közérdeket a magánérdek fölé képes helyezni és széthúzás helyett vállvetve összeműködni tudjon. Városunkra szép jövő vár, de van tenni való, még pedig halasztást nem tűrő tenni való ; a haladó kor meg nem állapodik és napról-napra uj igényekkel áll elő s nem állapod­hatnak meg a városok, sőt egyesek sem a korszellem követő, még áldó zatot is kell hozni. Ott van a csatorna kérdés, a közvágóhid épitése és az utcák rendezése stb. Ezek mind oly dolgok, melyek a városi képviselők figyelmét magukra irányítják s me lyeket elsősorban ajánlunk figyelmes gondozásba. Ezen feladatokat csak egy intel ligens, széles látkőrü és mindenek előtt a közügyekért munkálkodni ké­pes önzetlen képviselőtestület telje­sítheti. Már pedig hála Isten van vá rosunknak elég polgára, ki e tiszthez megkivántadó qualifikátióval bír, s kik méltóan betölthetnék ez állást. Itt az alkalom, tegye meg a pol gárság kötelességét. Mutassa meg, hogy a közügyek iránt nálunk divó közönyt perhorreskálja s phalanxot képez az erőszak és magánérdek előtt. Nemsokára lesz a választás napja. Tömörüljenek jelölteik mellett s ne hallgassák meg a mézes szájú kor­teseket, kik szavazó-lapjaikkal ke­zükben iparkodnak dédelgetettjeiket a tanács terembe őltetni. Adják szavazatukat oly egyénekre ki nemcsak névleg, de tettleg kíván­uak résztvenni a közügyek terén, kik a városi közgyűlésekben részt vesz nek, ott a város érdekébe szót emel nek s nem pedig olyanokra, kik a képviselői mandátumot arra használ ják, hogy az önérdek létráját kozzá támaszthassáki Ne aljasitsuk magunkat szavazó­géppé, sem pedig tormás virstli fo­gyasztóvá, hanem a szabadakarat s független gondolkozás vezesen ben nünket az urnához. Válasszák meg azokat, kik ez állásra méltók s kik hivatásuknak meg tudnak felelni. Válasszák meg őket, hogy azoknak is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdítá­sában. Önöktől függ most már, hogy oly városi képviselők üljenek a tanács teremben, kik városunk haladását és virágzását tűzték ki célul. Az önök józan gondolkozásától függ, hogy nem az önérdek, hanem a közügy arasson diadalt a tanácsteremben. Mi a legjobbat reméljük s bizunk Pápa városa független gondolkozású polgáraiban. Hisz amint vetnek ugy aratnak. És ha tényleg aratni akarnak, akkor jól fontolják meg, hogy: Kire szavazzunk? Az adóreform ellen. — Kereskedőink határozati javaslata. — Az Országos Magyar Kereske­delmi Egyesülés helybeli fiókja az Omke központi vezetősége kezde­ményezésére egy nagyobbszabásu gyű­lést tartott az adóreform sérelmes intézkedései ellen való tiltakozás cél­jából. Arról van ugyanis szó, hogy a kereskedők és iparosok az adóügyi törvényjavaslatokba foglalt sérelmek ellen való állás foglalás ügyében együttes országos nagygyűlést tar tanak. A cél, amelyet az országos nagy­gyűlés rendezői kitűztek, kétségkívül igen jelentőségteljes, mert az adóügyi törvényjavaslatok tényleg igen sok hátrányos intézkedést tartalmaznak a kereskedőkre és iparosokra nézve, sőt nem szorul e helyütt bizonyításra, hogy az adóreform javaslat jelenté­keny adóemelést kontemplál. Mind azonáltal mi e mozgalmat nemcsak ebből a szempontból tartjuk rendkivíil fontosnak, hanem azért is — és első­sorban azért, — mert a kereskedők és iparosok egy táborba való tömö­rülését várjuk tőle. Nem szenved kétséget, hiszen mindenki látja, hogy manapság ke­reskedőink és iparosaink egy mind­inkább hatalmasabbá, befolyásosabbá való közös ellenséggel, az agráriz­mussal állanak szemben, mely minden téren az ipar és kereskedelem hát­rányára szolgáló intézkedések; kierő­szakolásával igyekszik az úgynevezett ^merkantil tábort" gyengíteni. És mégis mindezideig az a nagy hogy polgárleányt vett el ; ha ennek pl. az atyja tette volna, akkor már kivül esne az ősfából és én is megkaphattam volna, akkor már kivül esne az ősfából és én is meg­kaphattam volna, arra pedig, hogy egy kis jóakaratot és elnézést kieszközölve, meg­szerezzem, nem is gondolhattam, mert va­gyonról lévén szó, a rokonság ugyancsak neki támadt volna. De neked eppen kitelik hiba nélkül a 32 ős és nagybátyám éppen olyan szívesen venné, ha helyettem te ál­lítanál be hozzá a kamarási kulcscsal. A fiatal Szentimrey hátra dőlve egy karosszékben, egy darabig gondolkozott. — Igy hát ne tanuljak semmit, — szólt, — hanem megvárjam, amig kamarás lehetek és a nagybátyánk megajándékoz. — Hát te mit akarsz még tanulni ? — kérdé csodálkozva az atyja. — A gazdaságot és a jogot egyszerre akarom elvégezni. — Tyüh ! — szörnyűködött az idősebb Szentimrey, eszébe jutva, hogy ő az érett­ségi után többé egy betűt sem tanult, hanem hazajött. — Igaz, akkor még megvolt az ősi birtok és volt hová letelepedni, de most. — De hát, édes fiam, — szólalt meg mégis — minek szednéd magadba azt a rengeteg tudományt, mikor nagybátyám . .. hiszen láthatod a leveléből, ekkora vagyont te sohasem szerezhetsz meg a tudomá­nyoddal. — Igen, de én most multam el 18 éves, a kamarássághoz pedig kerek 24 esz­tendő kell, mire én ezt elérem, az édes­apám nagybátyja, akinek bátran unokája lehetnék, bucsut mondhat ennek a földi életnek és akkor kihez forduljak a karna­rásságnoz szükséges vagyonért ? Szentimrey nem tudott mindjárt felelni és szokása szerint a fejebubját kezdte va­karni. — Hiszen igaz, — szólalt meg végre — csakugyan idős. Az ő korában már egy évre sem lehet biztosan számítani ; persze a tanulás biztosabb tőke. Szentimrey visszagondolt ifjúságára és először jutott eszebe, hogy jó lett volna neki is tanulni, amilyen esze és tehetsége volt közigazgatási dolgokhoz, most legalább is alispán lehetne. Ha már ki kellett hur­czolkodniok az ősi kastélyból, a megyeháza alispáni lakását foglalhatnák el, ehelyett a nem nekik való hajlék helyett, mely a kas­télytól nem messze alázatosa \ lapult meg a domb aljában, néhány száz hold földdel körülvéve, mely az egészbői megmaradt. Miklósnak igaza van. gondolta magában és e perezben ugy érezte, hogy fiának nem­csak a teste, hanem a lelke is nagyobb az övénél. Az ősz már kezdte leszedni a fákról az elsárgult leveleket és az ifjú Szentim­reyt már csak egy-két hét választotta el attól, hogy elutazzon és tanulmányait meg­kezdje, jobban mondva, folytassa. Belova­golta az egész határt, mint mindennap és mrkor hajdani lakóhelyük, az ősi kastély előtt ellovagolt, mókása szerint fölnézett az ablakokra, különösen azokra, melyek a kas­tély déli oldalán az első emeleten voltak és az ablakok előtt álló fák kopár ágai kö­zött látta az ablakokban sz édes, szőke fe jecskét megjelenni. Az uj földesúr alig tizen­hatéves leánya mindannyiszor barátságos főhajtással, kedves mosolylyal viszonozta a fiatal Szentimrey köszöntését. Soha nem mulasztotta el megjelenni ott, mikor a ló dobogását hallotta. A kellemetlen és gőgös Kardos-család egyetlen tagja, aki természe­tes modorával, aranyo3 jó kedvével a csa Iádhoz kötötte az ismerősöket, Szentim­reyékefc, akik csak futólag és felületesen érintkeztek velük, szintén lekötötte kedves­ségével. Az ifjú Szentimrey, valahányszor megpillantotta őt az ablakban, elvörösödött és arra gondolt, hogy mennyivel sziveseb­ben nézne az ablakaira, ha azok Jegy kis kunyhón volnának. A fiatal leány ezúttal nem fogadta némán a Szentimrey Miklós köszöntését; lekiáltott az ablakból : — Hát igazán visszamegy a fővárosba ? — A kötelességem szólit, Klárika. — Pedig most itthon leszünk egész januárig és a vadászatok javában folynak, milyen kár, hogy elmegy. — A nagy társaságban észre s»em fogja venni, hogy nem vagyok ott. — Dehogy nem, de legalább sétálhat ­nánk egyet. Mindjárt lemegyek. — Klárika feje eltűnt az ablakból és a fiatal Szentimrey leugorva lováról, azt egy lovász fiúnak adta, hogy addig az is­tálóbba vezesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom