Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-03-21 / 12. szám

ket tompítsa, a születés és vagyon előnyeit ellensulvozza a tudás és általános műveltség áldásos hiterjesztésével. Az emberi jogokat és kötelességeket nivellálja, ami által az elégedetlen séget, igazságtalanságot és más ilyetén társadalmi kelevényt meggyógyítsa alaposan. A munkásosztály erre már az államnál is hamarább reá jött s régóta párhuzamban munkálkodik jogaiért való elszánt harca mellet az önképzésen, a tömeg művelődésén is. Ez az oka, hogy ujabban az állam és a társadalom is annyit áldoz az úgynevezett társadalmi iskolákra, a felnőttek oktatására. Azt mondhatnók, hogy az iskola élete és az élet iskolája ma máiegyenes arányban van mig eddigelé fordított arányban leledzett. A társadalmi iskolák közül külö nősen három vált be idáig és pedig: 1. a szabad líceum, mely az értei miség továbbképzője, a tudományok népszerűsítője, az intelligencia szórakozva oktató iskolája; 2. a munkás gimnázium, mely az ipari és mezei munkásosztály műve lésére, gyakorlati ismereteire és boldogulására irányul, de sajnos, hogy a munkásság tömege még húzódozik tőle ; amely mesterséges elidegenité sen alapszik, noha ezen iskoláknak, a legtulzóbb szociálisták is csak hasz nát vennék, miután abból minden politizálás száműzve van s ilyetén passzióikat annak falain kivül továbbra is folytathatják ; 3. a népakadémia, mely a zsellér és kisgazda boldogulásának általános és részletes ismereteivel, tudnivalóival s azoknak elsajátításával foglalkozik. E három társadalmi iskolából nálunk még csak egy nyilt meg és mond hatni dicséretes buzgalommal működik s értelmiségünk heti találkozója. Ez a szabad liceum, amely főgimná ziumunk díszes csarnokában s annak érdemes tantestülete vezetésével már is szép erkölcsi sikert ért el. Az se baj, ha egyszer másszor netalán ma gasabb színvonalon mozog, mint ahogy kellene, elvégre is Rómát se egy nap alatt építették s a kitűzött cél eléréséhez idő és gyakorlat kell, hogy végre az előadó és a hallgató kellően egymáshoz simuljon. Nagyon baj az, hogy a társadalmi iskolák meghonositását/eMrő/ és nem alulról kezdtük, mint ahogy azt min den^_alapvető munkálatnál kezdeni kellene. Népakadémia, vagy — a helyi viszonyokat tekintve — elsősorban munkás gimnázium kellett volna minékünk, lévén városunk legnagyobb tömege éppen a munkásosztály. Ami késik, nem múlik. A túlhajtott politizálás azonban munkásosztályunkat, — az önképzés sokkal hálásabb és hasznosabb teré ről -- elragadta és azóta megint iránytalan hajómódjára lebeg a helyi társadalomnak különben elég csöndes felszinén. Kívánatos volna tehát, hogy a munkásgimnázium jóltévő intézmé nyének minél előbb való meghonosítását nálunk is, sőt ^ppen nálunk elsősorban a munkásosztály szorgalmazná. Tanár, mérnök, orvos, ügyvéd, művezető stb. bőségesen van nálunk előadókul, akár válogathatnak benne munkásaink. Vajha ilyetén iskolánk is minél hamarább megnyílnék s áldásos márciusi fuvalma lengené át a mostani áldatlan maradiságot. A szabadság ünnepe Pápán. A szabadság, egyenlőség és testvériség dicső emlékét Pápa város közönsége ez idén még nagyobb fénnyel és több lelkesedéssel ünnepelte meg mint valaha. Ünnepet ült e korszakalkotó nap fordulóján városunk apraja és nagyja, mindenkinek szivét lángra gyújtotta a hazafias lelkesedés meleg érzése és a szabadságharci események nagy alakjainak herosi tettei. Az utcasorok házairól nemzeti lobogók lengtek és lelkesitettek. Március 15-ének megünneplésében legnagyobb szerepe mint minden évben a főiskolai ifjúságnak volt, melynek példáját ez évben számos egyesület is követte. A lefolyt ünnepségekről a következőkben számolunk be: A honvédszobor előtt. Az ev. ref. templomban reggeli 9 órakor megtartott istentisztelet után a főiskolai ifjúság az intézet udvarában gyülekezett és hosszú tömött sorokban a honvédszobor elé vonult, hogy ott a kegyelet adóját lerójja a hősök emlékezetének. A „Himnusz" eléneklése után Hidegh János III. éves pn. nagy lendülettel „Emlékezés a márciusi ifjúságra" cimü alkalmi költeményt szavalt, mire Falussy József a képzőtársulat alelnöke lépett az emelvényre s hatásos, gyújtó emlékbeszédet mondott a nap jelentőségéről. A beszéd végeztével a főiskola koszorúját helyezték a szoborra. aftta árverésen százezer frankért vettem meg. Nézzék, kérem, a ruha redőzeteit .. . szakértők véleménye szerint a kép kitűnő, es legalább is kétszer annyit ér! Hirtelen mellettem terem az ellensze !ves szakállú ifjabbik Speencker : — Brévillac kisasszony engedelmével bemutatom Hastu de Ja Bastonneraye urat! Hastu ur heteg valamit, mialatt homlokán forró veritik gyöngyözik ; ugy néz rám, mint egy elvert kutya; fogadni mernék, hogy ma ünnepli első fellépését a társadalomban. Minden erejével azon törekszik, hogy hebegését palástolja, ami némileg sikerül is, noha minden kiejtett szava emberfeletti közdeímet igényel. A torka összeszorul, a szavakat ugy ejti ki, mintha folyton tüsszenteni akarna és ha félbeszakítására kísérletet teszek, olyan kézmozdulatokkal gátolja, mintha úszógyakorlatokat csinálna. Ez a szerencsétlen hebegő, még kiállhatatlanul fecsegő is. A buffet-hez vezetem, feltételezve, hogy evés közben elhallgat majd. Csalódtam ; rohamosan udvarol ; öntetszőleg mosolyog és fenhangon hebegve, pezsgőt rendel, mit a körülállók titkos kaczajjal fogadnak. Kétségbeesetten, a pezsgős poharat a kezemben tartva, a kisterem ben menekültem, hol a nászajándékok voltak kiállítva. Hastu ur utánam rohan, miközben ugy meglökött, hogy megbotlottam, és a pezsgő egy szembejövő urnák a kabátjára ömlött. A szembejött ur szilárdan megragadta a karomat, hogy el ne essem, és mosolyogva tisztogatta a leöntött kabátját .. . Lesújtó tekintettel igy kiáltok Hastu úrra : — Köszönöm, nem reflektálok a további kíséretére l — mire Hastu ur jónak látta elillani. Az uj ismerősöm szívélyesen kacagott. Közelebbről vizsgálva, elég csinos embert vezetett a végzet utamba. Körülbelül huszonöt éves lehet, — elegáns, komoly tartású, gomblyukában háromszínű szalag : a mentőérem, — amire a-< imént is eléggé rászolgált, A teremben, hol a fiatal pár nászajándékai vannak felhalmozva, kívülünk egy élő lélek sincs jelen, igy tehát a társalgás egész fesztelenül, szinte fokozódó rokonszenvvel folyt közöttük. Külseje után Ítélve, diplomata lehet. Mikor a társalgást a kilátásban levő karrierjére terelem, mindig gondosan más tárgyra tér át. Talán fél, hogy titkait elárulom. Nagyon megkértem, ne hagyjon magamra, mert a liatal doktor már megint közeledik felém, és ha egyedül talál, nem menekülhetek tőle. Csakugyan a közelünkbe ér, a diplo matához fordul e szavakkal: Örvendek, hogy végre mégis szerencsés vagyok a kedves papájával találkozhatni ! Erre mind a ketten hangosan felkaczagtunk. Az ostoba azzal mentegeti magát, hogy rövidlátó. — Sajnálom uram, de a papa kénytelen volt gyöngélkedése miatt félrevonulni, és máskorra tartja fenn magának a sze rencsét . . . — Tehát a viszontlátásra, kisasszony ! * Ez a közbeeső kis epizód még bizalmasabbá tett kísérőmmel, aki a jelenlevőkre terelte most a társalgást : — Nem is képzelheti, kisasszony milyen vegyes társaság kerül össze ezeken a milliomos menyegzőkön, milyen szedett-vedett népség! Ott van Lestrilliére ur, a hajdani madridi követ, kinek mellét a becsületrend nagykeresztje disziti, közvetlen mellette egy világhírű szélhámos, kit csalásai miatt minden párisi klubból és Normandia minden kaszinójából kiutasítottak. — Lehetetlen ! —• Az ilyen alakok, a szolgaszemélyzet segélyével, minden előkelő társaságba becsempészik magukat. — Hisz ez borzasztó ! — Borzasztó, de, sajnos, ilyen a mi párisi társadalmunk. Nem csekély számmal vannak olyanok is, kiket meg gyanúsítani se merészkedünk. Ilyenek a kleptomániában szenvedő szép hölgyek is! Hánnyal találkoztam már, kiket a szalonokban a legnagyobb tisztelettel és hódolattal fogadnak ! — Gyakran látogatja az előkelő köröket ? — Fájdalom, nagyon gyakran ! — Miért mondja „fájdalom ?" — Mert a legtöbb esetben nagyon hálátlan éí nehéz feladat. E pillanatban a mama dühösen integetett a mellékszobából. — Bocsánat. .. szólítanak ! Mennem kell! Nem tart velem ? Speenecker ur majd bemutat egymásnak. — Sajnálom, nem kísérhetem el, mert — én innen nem távozhatom ! — Nem távozhatik ? És miért nem ? — Mert rendőrtiszti minőségemben vagyok itt, kinek kötelessége a nászajándékokra éber szemmel őrködni, . . . ami az ilyen vegyes társaságban, . . . ilyen embertömegnél elkerülhetetlenül kívánatos . . .