Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-12-12 / 50. szám

hatáskör, vezetők, s közemberek, kik félnek, hogy vezető pozíciójukat a klikk felbomlása után elvesztik, s kárpótlást az uj alakulásban majd nem nyer. Igv ez a klikk-szervezet önmagában hordja a csirát, a képességet, melyből fejlödhetik, az anyagot, melyből táplálkozhatik. De nem akarjuk, hogy félreértsenek bennünket. Tudjuk, hogy egy 20000 lakossal biró város nem képezhet csupán egy kört. Maga a napi érintkezés elkülöníti az embereket. Maga a hivatalos foglalkozás is közreműködik itt, mint szétválasztó elem. Azután ilyen hatást fejt ki az atyafiság, söt elismerjük, hogy a felekezeti különbség is némi részben joggal funkcionálhat ily elemként. Szóval, ha már egy kaszinóban is Képződnek külön-külön napi kártyakompániát, akkor egy nagy városban az elkülönödés még inkább természetes. Igy van ez nálunk is. De mit látunk, ha viszonyainkat a bennünket legközelebb érdeklő helyen, városunkban megvizsgáljuk ? Nálunk nemcsak az egyes osztályok különülnek el egymástól egyesithetetlen módon, hanem még az egyes osztályok kebelében is viszályok, egyenetlenkedések folynak. A politikát a személyi, sőt sokszor a vallási gyűlöletet beviszik minden olyan helyre, ahol annak semmi helye sem volna. Városunk értelmiségének zömét képező elöljáróságunk és egvébb, állásuknál fogva tekintélyesebb polgárok járnak elöl jó példával. Tessék azután egy igazán vidám és kedélyes mulatságot elképzelni egy oly társadalomban, melynek nemcsak egyes osztályait választja el egymástól ledönthetetlen falként az „értelmesebbek" gőgje, hanem amelyben még az egyes osztályok között is ott a politikai, személyi, vagy vallási gyűlölség. „Értelmiségünknek" e szerencsétlen széthúzásával, mely semmiféle nemes, közös célra nem tekintve, egyedül csak személyi, vagy pártcéloknak szolgál, élénk ellentétben áll derék iparosaink példás összetartása. Egyedül az iparos osztály az, mely osztály és pártkülönbség nélkül, képes egy fesztelen, vidám és közös erővel, kitartással rendezett mulatság képét mutatni. Szavaink igazságát bizony Uja az a tény, hogy minden egyes mulatságukon ott látjuk városunk uri társaságának jobb érzésű tagjait, kik megundorodva a mi „uri" társaságunknak minden tekintetben káros huza-vonájától és nem tekintve az osztálykülönbségre, egy igazán kedves mulatságban óhajtanak részt venni. Tagadhatatlanul szomorú állapotok ezek, de ez csak egy a sok közül. Hiszen csak egy oldalról világítottuk meg a nagy kérdést, csak egy oldalról fejtettük ki azt, mennyire káros e tekintetben is a városunkban dúló egyenetlenkedés. És ha ezeket a dolgokat vizsgáljuk, mindinkább meg kell győződnünk arról, hogy gyökeresen meg kell változni városunk társadalmának, ha azt akarjuk, hogy minden polgár vállvetve munkálkodjék, minden iímT m odakünn 1 Az Isten áldjon meg benneteket, édes fiaim, hogy eljöttetek, most még jobb kedvem van. Csak siessetek, siessetek ! Hanem szegény gyerek hiába várta, hogy végre-valahára elkészüljünk. Eleinte még csak magában dohogott, különösen velem nem volt megelégedve. Meg is unta a várást, ott hagyott : — Hiszen te annyi ideig öltözöl, akár egy menyasszony! Gyere ki majd kocsin az asszonyokkal, szervusz ! Igy történt, hogy egész délelőtt együtt lehettem Poór Judittal. Lementem a kastély elé. Csavarogtam a parkban. Amint kiértem az ezüstös derekú gyertyánfák közül, megláttam a lányt, Keztyüs kezével a kutyája orvét fogva sétált felém a dérlepte füvön. Igy, a hófehér orosz agárral az oldala mellett, olyan volt ez a nyúlánk, karcsú, elegáns leány, mint egy megelevenedett Gainsborough-kép . . . Azután együtt sétáltunk. A bátyjáról beszélt, kérdezte, hogyan kerültünk Össze ? Azt mondta, tetszik neki, hogy mi, fiuk olyan nagyon szeretjük egymást. Röviden végzett mindennel. Szeszélyesen ugrált egyik témáról a másikra. Mikor a sportra került a sor, akkor hirtelen megkérdezte tőlem : — Szokott-e lovagolni ? Most nyergeitetünk és kimegyünk a többiekhez lovon Jó? Visszafordultunk, mentünk a kastély felé. A ház előtt egy vadászruhás, testes, vörösképü úriember állott, mikor meglátta Juditot, roppant komolyan hajlongott: — Hódolatteljes üdv. Borzasztó, hogy megint későn jöttem. Már azt hittem, hogy ma én kurizálhatok neked . . . A lány hanyagul kezet nyújtott neki: — Szervusz, Pista. Bemutatott egymásnak. Ha nem is mondja, megláttam volna rögtön, hogy ez a deresedő, korhely formájú öreg legény is a Poórok közül való. Elárulta az a pár i jellegzetes vonás a szája körül, meg a szeme. A nagybátyja volt Juditnak, de a lány ugy bánt vele, mintha a pajtása lenne. Amiben egyébként a vén legénynek kimondhatatlan gyönyörűsége tellett. Most is megszidta egy kicsinyt, hogy bizonyosan megint a szép doktorné körül legyeskedett. — Vigyázz, Pista, levágja a füledet a doktor! A vén korhely csak kacagott, a konynyelmü emberek gyerekes nevetésével. A lovaglásból persze nem lett semmi, mert Poór Pista addig sopánkodott, hogy mi lesz most ő vele, menjünk inkább kocsin, mig végre Judit is belenyugodott. — Hát menjünk kocsin, — mondta — de én hajtok, azt kikötöm ! Lehúzta keztyüjét. Finom, ideges, kis keze volt. Szinte a tekintetemmel is éreztem, hogy milyen lágy, bársonyos. Tulajdonképpen este érvényesült a kompániánk. Felhuztuk a frakkot, lementünk a nagy szalonban. Csakugyan sok szép lány volt ott. Azt hiszem, ott volt a fél vármegye szép asszonya, lánya. mellékes cél avagy érdek félretételével egyedül a közjó javára. A társadalomban kis dolgokban való ezt az elkülönödését kellene, hogy ellensúlyozza a nagyokban való egyesülés, az integráció. Kártyázzunk külön, de jótékonyságot gyakoroljunk együtt, hogy hathatósabban tehessünk, táncoljunk külön, de a tanácsteremben szavazzunk együttesen, illetőleg elvek, s meggyőződések ne klikkek szerint; zsurozzunk külön, de legyünk egyek, ha nemzeti nagvjainkat ünnepeljük, ha országos mozgalmakhoz csatlakozunk ha irodalom, művészet s színészet pártolásáról van szó. A szentimentalizmus azt kívánja, hogy mindenben összebújjunk, s Ölelkezzünk, hiszen végre is az emberek közötti különbségek a társaséletben természetszerűleg kell, hogy kifejezésre jussanak, amit elkerülni nem lehet, de az is bizonyos, hogy ahol Pápáról van sző, ott minden pápai egy legyen. Ha igy lesz, akkor társaséletünk javulására is lesz kilátás. A ól Ha tudjuk is, hogy a cselédügy bolygatása a célszerűség szempont jábói semminemű kézzelfogható eredménnyel neín jár, mivel az irányadó körök nembánomsága miatt minded dig hajótörést szenvedett minden tö rekvésünk és sürgetésünk, mégis csak minél gyakrabban kell foglalkoznunk ezzel a kérdéssel, melynek szanálása oly égetően szükséges. Legalább megvetjük az alapját annak a munkának, Miklós odajött hozzám, karonfogott: — Gyere, a húgom veled akar táncolni. Remekül bosztonozott a lány. És a táncban is megéreztem az öntudatosságát. Táncközben beszélgettünk, nevetve letárgyaltuk a többieket. — Nem sokat érnek. Unom őket — mondotta Judit. — Magával is csak azért vagyok szívesen, mert olyan igazi léha fiu . . . — Hallottam, hogy maga menyasszony. Ki a vőlegénye? — Az. Ott áll Miklós mellett. Egy hatalmas, atléta termetű szőke huszárfőhadnagy felé intett a. szemével, aki a fehér cserépkályhához támaszkodva álldogált a sarokban. Túlságosan nyugodt, hideg fiúnak látszott. Csodálkoztam. — Mégis, mondja: miért szereti. Mit szeret rajta ? Poór Judit — a keze a kezemben — hátravetette finom fejét, a szemét lehunyta és egy pillanatnyi, rövid kis extázisban mondta : — Maga talán megérti, hogy én a páromat akarom, aki olyan mint, én... és Tibor — ugye — gyönyörű férfi! — Elhallgatott. Később csendesen hozzátette ; Szeretem, mert imád. Látja, ez a nagy, erős gyerek egy pillantásomra azt teszi, amit akarok. A kutyám .. . Mosolygó arccza! fordult a férfi felé. Az odajött. Boldogan le akart egy kicsit